zavargás

címke rss

Gyújtogatnak és fosztogatnak egyre több brit városban

Nagyvilág2011.08.09, 14:59

Gyújtogatások voltak több más brit városban is, Londonban pedig már harmadik napja tartanak a zavargások, amelyek az után kezdődtek, hogy a rendőrség tisztázatlan körülmények között lelőtt egy férfit. A történtek miatt megszakította szabadságát David Cameron miniszterelnök és több más vezető brit politikus is. A magyar Külügyminisztérium nem tud bajba jutott magyarokról, eltűnt hozzátartozóról sem érkezett bejelentés. A nagy-britanniai utazási tanácsokat nem módosították egyelőre, azt javasolják a turistáknak, hogy a helyiekre vonatkozó rendőrségi felhívásokat tartsák be.

Lelőttek egy huszonhat éves férfit a londoni zavargásokban

Nagyvilág2011.08.09, 15:53

Életét vesztette a nagy-britanniai zavargásokban egy huszonhat éves férfi, akit a London déli részén fekvő Croydonban lőttek meg hétfőn este.

Újra zavargások robbantak ki az egyiptomi fővárosban

Nagyvilág2011.07.05, 07:30

Egymillió embert várnak pénteken arra az egyiptomi tüntetésre, amit a várt reformok elmaradása miatt hirdettek meg a lakosok. A kormányzattal elégedetlenkedők a reformok mellett azt is követelik, hogy vonják felelősségre az év eleji demonstrációk résztvevőinek haláláért felelős biztonsági erőket.

Nem romantika, csak megnyugtatás volt a vancouveri zavargások híressé vált csókjelenete

Nagyvilág2011.06.24, 13:51

Nem egy szenvedélyes, sokkal inkább ijedt pillanatot örökített meg a fotós a vancouveri zavargások közepette. A rohamrendőrök sorfalai között csókolózó fiatal pár képe bejárta az egész világot. A fiatalok most egy interjúban beszéltek a zűrzavaros estéről.

A tüntetők közé lőttek a kormányerők Jemenben, húszan meghaltak

Nagyvilág2011.05.30, 14:56

Vízágyúkkal, könnygázzal és hanggránátokkal oszlatták a kormányellenes tüntetőket hétfőn a jemeni kormányerők a déli Taizz városában. Helyszíni beszámolók szerint az összecsapásban húszan meghaltak.

Sok százan haltak meg Nigériában a választások utáni zavargásokban

Nagyvilág2011.05.16, 14:46

Egy emberi jogi szervezet szerint az elmúlt három nap alatt mintegy 800 embert gyilkoltak meg Nigériában, ahol az áprilisi elnökválasztások után kiújultak az etnikai villongások.

Saját Tahrír teret alapítottak a legkisebb arab ország forrongó szegényei

Nagyvilág2011.02.17, 09:42

A legkisebb arab országot, az USA és Irán számára is stratégiai fontosságú Bahreint is elérte az arab világon végigsöprő tüntetéshullám. Az önkényes Kalifák csillogó országában a lakosság elnyomott többsége mostanra elégelte meg, hogy nem csak arányos parlamenti képviseletet, de rendes állást sem kap, miközben még a rendőröket is külföldről hozzák a nyakára. A kezdetben erőtlen tüntetések egy gumilövedékkel agyonlőtt fiatal miatt eldurvultak, és Amerika most aggódva figyelheti, hogyan veszik el egyik fontos bázisa Irán szomszédságában.

A magyarok nem mondják le az egyiptomi utakat

Itthon2011.01.30, 14:00

Az Egyiptomban nem szűnő tüntetéssorozat és a véres utcai harcok ellenére sem mondják le tömegesen a magyarok a betervezett utazásaikat. Az utazásszervezők szerint azért, mert a tengerpartok, ahová a legtöbben utaznak üdülni, egyelőre nyugodtak. A kairói programokat ugyanakkor szüneteltetik.

Feszült maradt a helyzet Egyiptomban

Nagyvilág2011.01.29, 14:23

Továbbra is feszült, de a pénteki véres tüntetések után valaminvel nyugodtabb volt a helyzet szombaton Egyiptomban. Hoszni Mubarak elnök leváltotta kormányát és reformokat ígért, de az esetleges távozásáról nem beszélt. Az arab hírtelvízió szerint a háborús zónára hasonlító Kairóban szombaton folytatódtak a tüntetések, és más városokban is gyülekezni kezdtek a tiltakozók.

Kémfőnökből faragott alelnökkel csitítja Egyiptomot Mubarak

Nagyvilág2011.01.29, 19:12

Omár Szulejmánt, az egyiptomi hírszerzés vezetőjét nevezte ki egyiptomi alelnöknek szombaton Hoszni Mubarak elnök. A diktatórikus hatalommal bíró vezető ezzel egyik bizalmi emberét és lehetséges utódát emelte maga mellé egy olyan posztra, amelynek a jelentőségéről még nem is tudni semmit. Egyiptomnak Mubarak 30 éves uralma alatt egyszer sem volt alelnöke, és csak az elnöktől függ, hogy a létrehozott tisztséghez milyen jogokat rendel majd.

Élő közvetítés az egyiptomi eseményekről az al-Dzsazíra angol nyelvű csatornáján

Nagyvilág2011.02.01, 14:20

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió angol nyelvű adása helyszíni felvételekkel folyamatosan közvetíti az egyiptomi eseményeket. Egyiptomban pénteken minden eddiginél nagyobb tüntetések kezdődtek a kormány ellen, és utcai harcok bontakoztak ki a rohamrendőrök és a demonstrálók között, a tüntetéssorozat pedig azóta is folytatódik. A demonstrálók nem elégedtek meg a kormány leváltásával, Hoszni Mubarak elnök távozását követelik. Az al-Dzsazíra élő adását az eseményekről itt követheti élőben az [origo]-n.

Másfél tonna arannyal menekült állítólag a tunéziai elnök felesége

Nagyvilág2011.01.18, 14:24

A tunéziai központi bank aranyával megpakolva repült el Dubajba a múlt héten Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök felesége a tüntetések elől menekülve. A bank tagadja, hogy bármit is odaadtak volna a nőnek. Eközben három miniszter is kilépett a hétfőn este megalakult tunéziai egységkormányból.

A matracát felgyújtó rab miatt haltak meg 42-en egy tunéziai börtöntűzben

Nagyvilág2011.01.15, 15:13

Az egy hónapja tartó tunéziai zavargások legsúlyosabb incidense történt Monasztírban, miután egy börtöntűzben legalább 42-en meghaltak.

Zavargások törtek ki Haiti fővárosában

Nagyvilág2011.01.14, 16:27

Összecsapások voltak pénteken Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. A rendőrség tíz embert őrizetbe vett. Azt egyelőre nem közölték, hogy mi váltotta ki a zavargásokat.

Folytatódtak a zavargások Tunéziában

Nagyvilág2011.01.14, 09:19

Ismét heves összecsapások voltak tunéziában. A tüntetések már a fővárosba is átterjedtek. Tuniszban bezártak az üzletek, az utakon pedig rendőrök cirkálnak. A három hete tartó zavargásokban a hivatalos adatok szerint eddig legalább huszonhárman meghaltak. Jogvédő szervezetek szerint azonban már több mint hatvanan vesztették életüket.

Zavargások törtek ki Rómában Berlusconi győzelme után

Nagyvilág2010.12.15, 08:04

Zavargások törtek ki Róma belvárosában miután Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök túlélt egy bizalmatlansági szavazást kedden. A tüntetők, akik főleg a felsőoktatási reform ellen tiltakozó fiatal egyetemisták, abban bíztak, hogy a miniszterelnök bukását ünnepelhetik meg kedden.

A szavazatok újraszámlálásával nyugtatják a haiti tüntetőket

Nagyvilág2010.12.10, 16:01

Újraszámolják a szavazatokat Haitin a vitatott elnökválasztási eredmények miatt - közölte pénteken az ország választási hatósága. A szavazatok ellenőrzését azért rendelték el, mert a héten halálos áldozatokat is követeltek az eredmények miatt kirobbant zavargások. Az egyik ellenzéki jelölt, egy ismert popsztár hívei csalással vádolják a kormánypárt jelöltjét, aki nagyon szoros versenyben ütötte ki az énekest a második választási fordulóból.

Nem foglalták el a tévészékházat az egykori rendőrkapitány szerint

Itthon2010.09.08, 14:13

A rendőröknek lett volna idejük felkészülni az MTV-székház 2006-os ostromára, az épületet nem a tüntetők foglalták el, hanem a rendőrök hagyták el a füst miatt, parancsra - mondta Ignácz István egykori Pest megyei rendőrkapitány a 2006-os zavargások során történt jogsértéseket is vizsgáló parlamenti albizottság előtt. Az albizottság szerette volna meghallgatni Szilvásy György korábbi titokminisztert is, de ő nem ment el az ülésre.

Kiújult az erőszak Kasmírban

Nagyvilág2010.08.14, 23:35

Kijárási tilalmat vezettek be Kasmír indiai megszállás alatt lévő részén, miután rendőrök összecsaptak az indiai hadsereg megszállása ellen tiltakozó muszlimokkal. Az elmúlt két hónap zavargásaiban összesen 55-en haltak meg.

Zavargás robbant ki Grenoble-ben egy fegyveres banda miatt

Nagyvilág2010.07.18, 17:22

Zavargásba torkollott egy megemlékezés a franciaországi Grenoble-ben, miután egy fegyveres banda egyik tagját lelőtte a rendőrség. A zavargás résztvevői kocsikat gyújtottak fel, és szétvertek egy villamost.

Hiába kért orosz katonákat az etnikai zavargásokba süllyedő Kirgizisztán

Nagyvilág2010.06.12, 21:35

Oroszországtól kért katonai segítséget az ismét véres zavargásokkal küzdő kirgiz kormány, amely egyedül már nem képes megfékezni az ország déli részén dúló etnikai konfliktust. A déli Os városában egész utcák állnak lángokban, és a szemtanúk szerint kirgiz fegyveresek lövik halomra a menekülő üzbégeket. Oroszország katonákkal nem hajlandó beavatkozni, de humanitárius segítséget ígért, miközben a kirgiz kormány felhatalmazta csapatait, hogy figyelmeztetés nélkül lőjenek a zavargókra.

Sztrájkoló maoisták csaptak össze az ellenük tüntetőkkel Nepálban

Nagyvilág2010.05.09, 13:03

Hat napja bénítja Nepált az elnök lemondását követelő maoisták sztrájkja. A munkabeszüntetést megelégve Katmanduban harmincezren utcára vonultak, majd összecsaptak a sztrájkolókkal. A kormányfő hajlandó lenne lemondani, ha a maositák elfogadnák a feltétleit.

Három ember meghalt a görögországi zavargásokban

Nagyvilág2010.05.06, 10:09

Három holttestet talátalk Athénban egy bankfiókban, amit a megszorítások miatt tüntető görög tömeg gyújtott fel szerdán. A BBC szerint két másik épület is lángol, miközben a városban több ezren demonstrálnak. A tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak.

Hárman meghaltak a bangkoki robbanásokban

Nagyvilág2010.04.23, 00:42

Hárman meghaltak és több mint hetvenen megsebesültek Bangkokban, amikor kormányellenes tüntetők gránátokkal lődöztek. A sérültek között külföldiek is vannak.

Görögország hőse is megsérült egy zavargásban

Nagyvilág2010.03.05, 20:49

Egy tucat tüntető és rendőr sebesült meg könnyebben pénteken az athéni összecsapásokban - közölték a görög főváros hatóságai, amelyek bejelentése szerint öt embert vettek őrizetbe a rendőrök. A sérültek között van Görögország nemzeti hőse, Manolisz Glezosz, aki 1941 májusában letépte a horogkeresztes zászlót az Akropoliszról.

Zavargások voltak Koszovóban

Nagyvilág2008.12.30, 23:48

A szerbek és albánok lakta Kosovska Mitrovicában kedden zavargások törtek ki. Koszovói szerbek egy csoportja albán üzleteket gyújtott fel és autókat tört össze. Az incidens miatt a NATO-békefenntartók fokozottan őrködnek a városban.

Lelőtt fiú miatt tört ki zavargás Athénban

Nagyvilág2008.12.06, 23:42

Rendőrökre támadt egy csoport fiatal Athénban, egyiküket az egyenruhások lelőtték. A hírre zavargások törtek, több száz anarchista autókat gyújtott fel és kirakatokat tört be.

Motoroshalál váltott ki zavargást egy kínai városban

Nagyvilág2008.11.07, 20:50

Egy motoros halála miatt estek feldühödött emberek rendőröknek a kínai Sencsenben. A motoros azért szenvedett halálos balesetetet, mert egy őt ellenőrizni akaró rendőr hozzávágta adóvevőjét. A dühös helyiek felgyújtottak egy rendőrautót, de az esetről nem sok részletet közölt a hivatalos kínai hírügynökség.

Magyar utcai zavargással riogatott Slota

Nagyvilág2008.10.25, 16:23

Újabb kirohanást intézett a magyarok ellen Ján Slota, aki szerint magyarországi politikusok Szlovákia szuverenitására törnek, Csáky Pál pedig utcai zavargásokat tervez. Slota erről Cernován beszélt, amely  a szlovákok szerint a magyar megtorlás jelképe,1907-ben ugyanis magyar csendőrök sortüze megölt 15 embert.

Dühös munkások ostromoltak egy kínai rendőrőrsöt

Nagyvilág2008.07.15, 08:58

Három napon keresztül ostromoltak egy kínai rendőrőrsöt feldühödött vándormunkások, miután egyik társuk összetűzésbe került a helyi tisztségviselőkkel. A zavargás során több rendőr megsebesült, huszonhárom rendbontót őrizetbe vettek.

Zavargás tört ki egy jordániai börtönben

Nagyvilág2008.04.15, 18:22

Az al-Kaida tagjainak elkülönítése miatt tört ki zavargás a legnagyobb jordániai börtönben. A rabok üvegszilánkokkal vagdalták össze magukat, és felgyújtották matracaikat, miután a hatóságok elrendelték, különféle szempontok szerint szét kell válogatni és el kell különíteni egymástól a foglyokat.

Tüzet nyitottak tüntetőkre Tibet határán

Nagyvilág2008.04.04, 18:00

Rendőrök tüzet nyitottak egy zavargás során Kína tibetiek lakta délnyugati részén - közölte a kínai hírügynökség, az Új Kína. A tüntetők állítólag megtámadtak egy helyi tisztségviselőt, miközben két szerzetes szabadlábra helyezését követelték.

Felgyújtottak egy iskolát Dániában

Nagyvilág2008.02.17, 08:43

Egy hete tartanak a zavargások Koppenhágában. A dán fővárosban minden éjjel autókat és konténereket gyújtogatnak csoportokba verődött - többségében bevándorló - fiatalok. Szombat éjjel felgyújtottak egy iskolaépületet is.

Ismét zavargás tört ki a dániai punkpalota miatt

Nagyvilág2007.10.06, 23:58

Csaknem félezer személyt vettek őrizetbe Koppenhágában, amikor erőszakos zavargásba csapott át egy békés demonstráció. Akárcsak fél évvel ezelőtt, több ezer dán fiatal azért tiltakozott, mert bezártak egy ifjúsági házat, amely a helyi underground kultúra központja volt.

Ellenzékieket csuktak le a zavargástól tartó Pakisztánban

Nagyvilág2007.09.23, 15:13

Több mint egy tucatnyi ellenzéki személyt vettek őrizetbe a pakisztáni hatóságok, hogy meghiúsítsák a Pervez Musarraf elnök újraválasztási tervei elleni tiltakozó megmozdulásokat. Az ellenzék szóvivője szerint az intézkedések bizonyítják, hogy Pakisztán egy látszatdemokrácia. Nemrég Oszama bin Laden videoüzenetben arra szólította fel az országot, hogy lázadjon fel az elnök ellen.

Autógyújtogatással ünnepelték Sarkozyt

Nagyvilág2007.05.07, 17:10

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökké választását követően 367 autót gyújtottak fel Párizsban és az ország nagyobb városaiban hétfőre virradó éjjel. Ez több mint kétszerese a hétvégi átlagnak. Zavargásokra azonban nem került sor.

Metróütközet lett a párizsi bliccelő elfogásából

Nagyvilág2007.03.28, 12:29

Zavargások törtek ki Párizsban, a Gare du Nord pályaudvaron, miután egy jegy nékül utazó férfit elkaptak az ellenőrök. Közel százan siettek a bliccelő védelmére, palackokkal kezdték megdobálni a rohamrendőröket, akik a több órás ütközet végén csak könnygázzal tudták feloszlatni a Párizs egyik legforgalmasabb metróállomását feldúló rendbontást. Ketten megsérültek, kilenc embert letartóztattak.

Tüntetőknek ad tanácsokat a rendőri kisokos

Itthon2007.03.13, 17:03

Pár nappal március 15-e előtt a rendőrség jobbnak látta részletesen felvázolni, milyen eszközöket, hogyan és kikkel szemben vethetnek be zavargás esetén. A törvények ugyanis pontosan meghatározzák, mit és hányszor kell hangosbemondón közölni, mi történik a szembeszegülőkkel és mit tegyen, aki nem tüntet, csak pont ott lakik, ahol oszlatják a tömeget.

Tisztázták a zavargással vádolt újságírót

Itthon2007.01.31, 16:13

Megszüntették az eljárást annak az újságírónak az ügyében, aki ellen garázdaság miatt indult eljárás. A vád szerint a szeptemberi zavargások idején a rádió előtt fölállított kordont rángatta.

Utcai zavargások Koppenhágában

Nagyvilág2006.12.16, 19:44

Utcai zavargásba torkollott egy engedély nélküli tüntetés Dániában. Macskakövekkel és dobozokkal dobálta meg egy fiatalokból álló csapat a rendőröket Koppenhágában szombaton. A randalírozók egy ifjúsági ház bezárása ellen tiltakoztak.

Orbánt hibáztatja Gyurcsány a zavargásokért

Itthon2006.10.24, 15:23

Orbán Viktort vádolta napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc, aki szerint a Fidesz elnöke adott ideológiát az utcai zavargáshoz. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint viszont Gyurcsány és Orbán is felelős, ezért mindkettejüknek el kellene tűnnie a politikából. A KDNP a rendőri túlkapások kivizsgálását követelte, és jogsegély szolgálatot ígért az áldozatoknak.

A rendőri sérülések után fizet a Generali

Gazdaság2006.11.08, 11:35

A Generali-Providencia Biztosító duplán érintett a múlt heti Szabadság téri zavargásban. A biztosító nemcsak az MTV vagyon-, hanem a rendőri állomány élet- és baleset-biztosítójaként is érintett volt a múlt hétfői eseményekben - értesült a Napi Gazdaság.

Nem csak tekintélyéből veszített a rendőrség

Gazdaság2006.09.22, 10:00

Komoly anyagi károkat okozott a rendőrségnek az elmúlt napok zavargása. Infomrációink szerint csak a vizágyú elvesztése 80 millió forintjába kerül a rendőrségnek.

Zavargások törtek ki Lyon belvárosában

Nagyvilág2005.11.12, 21:36

Lyon az első francia város, ahol a városközpontban is zavargások törtek ki. Az egyik népszerű téren szombat délután szabadultak el az indulatok a rendőrök és egy fiatalokból álló csoport között. Szombatra virradóra is Lyonban voltak a leghevesebb zavargások (Toulouse-on kívül), de a rendbontások eddig csak a külvárosokra korlátozódtak.

Zavargások törtek ki Észak-Írországban

Nagyvilág2005.09.10, 23:05

Betiltották Észak-Írországban a legnagyobb helyi protestáns szervezet, az Orániai Rend menetét. Emiatt zavargások törtek ki Belfastban. A rendbontásban több rendőr és civil is megsérült.

Zavargás tört ki Szudánban az alelnök halála miatt

Nagyvilág2005.08.01, 16:00

Helikopter-balesetben életét vesztette John Garang szudáni első alelnök. A volt lázadóvezér halála miatt zavargások törtek ki a fővárosban, a hatóságokkal történt összecsapásoknak állítólag halottjai is vannak.

Abbász leszámol a szélsőségesekkel

Nagyvilág2005.03.31, 17:29

Utasítást adott a szélsőséges palesztin fegyveresekkel való leszámolásra Mahmúd Abbász palesztin elnök, miután azok szerda éjjel zavargást robbantottak ki Rámalláhban, és rálőttek az elnöki hivatal épületére is.

Kaszás parasztok százai irtották egymást Kínában

Nagyvilág2004.11.02, 15:27

Hivatalos források szerint heten, független lapok szerint azonban 148-an veszthették életüket Kína középső tartományában kitört etnikai zavargásban. Egy közlekedési inzultust követően parasztok százai siettek kaszákkal felfegyverkezve saját népcsoportjuk megsegítésére.

Zavargásokkal indult az indiai választások újabb fordulója

Nagyvilág2004.04.26, 10:41

Hétfőn kezdődött az indiai választások harmadik fordulója. Ezen főként a hindi többségű államok szavazói voksolhatnak, összesen 172 millió ember. A harmadik forduló előtt zavargások voltak Kasmírban, ahol muzulmán fegyveresek tiltakoztak a választások ellen. Vasárnap tíz ember vesztette életét az öszecsapásokban.

Spanyol erősítés a marokkói enklávékban

Nagyvilág2002.07.18, 15:30

A spanyol nemzeti gárda egységei elindultak a Marokkóba ékelődött ceutai és melillai spanyol területekre, mert Madrid attól tart, hogy zavargások törhetnek ki a két övezetben a petrezselyem-szigeti partraszállás miatt.

Összecsapás Belfastban

Nagyvilág2001.09.27, 10:13

Súlyos zavargás tört ki szerda este Belfastban, amikor a protestánsok a katolikusokra támadtak.

Újabb zavargások voltak Bradfordban

Nagyvilág2001.07.09, 11:57

Megtámadtak egy ázsiai éttermet, egy benzinkutat és egy kocsmát Bradfordban, ahol az elmúlt évek egyik legsúlyosabb összecsapása történt vasárnapra virradóra. Az előző éjszakainál jóval kisebb zavargás után nyolc embert tartóztattak le, személyi sérülés nem történt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő