Zalaegerszegi TE
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- kosárlabda
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Zete nyerte a nyugati rangadót
Az Arany Ászok Liga 4. fordulójában a ZTE hazai pályán legyőzte a Győrt, a Pápa simán verte a Kaposvárt az újoncok csatáján, a Debrecen a második félidőben döntötte el a Videoton elleni meccset, a pécsi Horváth Gyula góljai miatt továbbra is pont nélkül áll a Diósgyőr, Sopronban pedig nem bírt egymással a Matáv és a Vasas.
Kerekes a Debrecené, Lipcsei kidőlt
Egy év kínai és pécsi kitérő után visszatért a DVSC-hez Kerekes Zsombor: a szabadkai születésű csatár kétéves szerződést kötött a Lokival. Mindeközben kiderült: a vártnál súlyosabb Lipcsei Péter sérülése, a Ferencváros csapatkapitánya ugyanis részleges izomszakadást szenvedett a Diósgyőr elleni bajnokin. Sebők Vilmos, a ZTE egykori válogatott védője arról beszélt az [origo]-nak, hogy idén sokat vár csapatától a bajnokságban.
Gellei szerint ambiciózusabb lesz a ZTE
A Pécs elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a bajnoki szezont a ZTE, amelynek vezetőedzője, Gellei Imre a tavalyinál sikerre éhesebb, ambiciózusabb csapatra számít. Az egykori szövetségi kapitány elmondta, többek között sokat vár a Slavia Praha együttesétől visszatért Józsi György játékától.
ZTE-siker a siófoki focitornán
A Zalaegerszegi TE nyerte a siófoki labdarúgótornát, melyen öt élvonalbeli együttes vett részt. A keddi, örmény MIKA Ashtarak elleni UEFA-kupa selejtezőre készülő Budapest Honvéd az utolsó helyen végzett, s mindössze egyetlen pontot szerzett, igaz, Gálhidi György vezetőedző sok játékost kipróbált a négy találkozó során. Az összecsapások csak egy félidőből álltak.
Légiósokat tesztel a Zalaegerszeg
Bojan Cosic és Pavel Popovics személyében két légiós szerepel próbajátékon Zalaegerszegen. Békéscsabán nem lesz nagy változás: úgy tűnik, a távozó Javrujan mellett esetleg Kovács Béla szerződik külföldre.
Molnár Balázs marad a ZTE-nél
Molnár Balázs két évvel meghosszabbította szerződését a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatánál.
Gellei Imre marad a ZTE vezetőedzője
Megkezdte bajnoki felkészülését a ZTE labdarúgócsapata, s Nagy Ferenc, az igazgatótanács elnöke bejelentette, hogy egy plusz egy éves szerződést kötöttek Gellei Imre vezetőedzővel.
Tíz emberrel nyert, s élre állt az Újpest
Az utolsó fél órában tíz emberrel játszó Újpest Tóth Norbert 11-es góljával győzött Siófokon, ezzel a Balaton FC elé került a tabellán. A Debrecen meglepetésre hazai pályán kapott ki a Soprontól. Az alsóházban egyaránt 3-2-re nyert a Győr és a ZTE, a Pécs a hosszabbításban elért büntetővel mentett pontot a Videoton ellen.
Waltner-mesterötössel hengerelt a ZTE
Kiütéses, 7-0-s győzelmet aratott a ZTE együttese a nagy rivális Haladás ellen az Arany Ászok Liga alsóházának 27. fordulójában. A zalai kék-fehérek csapatában egészen egyedülálló teljesítményt nyújtott Waltner Róbert, aki öt alkalommal a mattolta Tóth Ivánt, a vendégek kapusát.