Zalaegerszegi TE

címke rss

Továbbra is a felsőház a cél a ZTE-nél

Sport2003.09.30, 19:11

A botrányosan szereplő, nyolc mérkőzésből nyolcat veszítő ZTE-nél nem változott a célkitűzés, a csapatnak az első hat közé kell kerülnie az alapszakaszt követően. Mindezt Lang József, a zalai klub elnöke jelentette ki, s a rutinos sportvezető ezen kívül a csapat körüli hangulatról és reményeiről is beszélt.

Először nyert a ZTE, otthon vesztett az Újpest

Sport2003.10.05, 12:22

A kilencedik fordulóban megszerezte első pontjait, s mindjárt 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg a Haladás ellen az Arany Ászok Liga szombati játéknapján. A Videoton Újpesten győzött, a Pécs és a Sopron otthon tartotta a három pontot a Győr, illetve a Balaton ellenében. 

Bozsik nem tudja, meddig marad a Haladásnál

Sport2003.10.07, 15:37

Nem sokáig maradt munka nélkül Bozsik Péter, aki a ZTE kispadjáról állt fel az ötödik fordulót követően. A fiatal tréner ugyanis a jövőben a Lombard FC Haladás együttesének szakmai munkáját irányítja majd, méghozzá meghatározatlan idejű szerződéssel.

Sima MTK-siker a Debrecen elleni rangadón

Sport2003.10.20, 11:58

Az Arany Ászok Liga tizedik fordulójának rangadóján a gyenge formában lévő Illés és Silva nélkül kezdő MTK - meglepően könnyedén - 2-0-ra legyőzte a Debrecent. Tamási Zoltán hetedik percben szerzett fejesgóljával Békéscsabán 1-0-ra nyert az Újpest, a Ferencváros Gera Zoltán találatával szintén egy góllal diadalmaskodott a győri zöld-fehér rangadón. Siófokon megszerezte második győzelmét a ZTE, a Videoton pedig otthon verte a Sopront, s már második a tabellán a Csank-csapat. A Pécs ponttal távozott Szombathelyről.

Kovács Zoltán nem játszhat az MTK ellen

Sport2003.10.21, 16:51

Hosszú idő, egészen pontosan a ZTE elleni mérkőzés óta a hét végén újra győzelemnek örülhettek az Újpest hívei, ám a békéscsabai siker komoly áldozattal is járt, hiszen Kovács Zoltán megkapta harmadik sárga lapját, így kénytelen kihagyni az MTK elleni rangadót.

Egressy-triplával MK-negyeddöntős a ZTE

Sport2003.10.22, 15:49

A Zalaegerszeg magabiztos, 6-1-es győzelemmel jutott tovább Karcagon a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből. Az Arany Ászok Ligában jelenleg sereghajtó ZTE három gólját Egressy Gábor szerezte, Gyánó Szabolcs duplázott, Radu Sabo pedig egyszer volt eredményes.

Haladást vert a Fradi

Sport2003.10.25, 20:25

A Ferencváros együttese 2-0-ra verte a Haladást az Arany Ászok Liga 11. fordulójában. A Videoton pontot szerzett az utóbbi időben felfelé ívelő formát mutató Zalaegerszeg vendégeként, míg a Debrecen nagy csatában győzött a Győr ellen. Az Újpest és az MTK megosztozott a pontokon.

Könnyedén verte a PVSK a Zalaegerszeget

Sport2003.10.26, 20:36

A nőikosárlabda-NB I mindhárom vasárnapi mérkőzésén hazai győzelem született: a PVSK a ZTE-t, a Diósgyőr a Röhnisch-Foton Sopront, a Szolnok pedig a BEAC együttesét verte simán.

Szerdán MTK-FTC örökrangadó a kupában

Sport2003.10.28, 15:45

A ZTE és a Videoton már negyeddöntős a labdarúgó Magyar Kupában, a többi hely sorsa szerdán dől el, amikor zárásként 18.30 órától a Hidegkuti-stadionban játsszák a döntőnek is beillő rangadót, az MTK-Ferencváros találkozót.

Parázs rangadót nyert az Albacomp

Sport2003.10.31, 20:58

Nincsen már hibátlan csapat a férfikosárlabda-bajnokságban, miután az egyedüliként százszázalékosan álló Kaposvár hazai pályán 14 ponttal kikapott az Albacomptól.  A Körmend a Dombóvár ellen botlást Kecskeméten javította, a Falco, az Atomerőmű és a ZTE otthon nyert.