Zack Snyder

címke rss
Szánalmas Star Wars-másolattal próbálkozik a Netflix

Szánalmas Star Wars-másolattal próbálkozik a Netflix

Zack Snyder érdekes jelenség a mai Hollywoodban, akiről önmagában egy maratoni cikket lehetne írni. Rendre megkapja a dollár százmillióit, művei minősége azonban finoman szólva is felemás. Divattá is vált a kritikusok körében a filmjeit szétcincálni, ugyanakkor rajongói már-már vallásszerűen dicsőítik, bármit is tegyen le az asztalra. De nem véletlen, hogy filmjei már nem a mozikban, hanem a Netflixnél találtak otthonra. A streaming-platformnál A halottak hadseregé-vel indított, most pedig egy kétfelvonásos űroperát dirigált a Rebel Moon képében, amelynek első része már elérhető a streaming-óriás kínálatában.

Látványos sci-finek ígérkezik a Rebel Moon az új, hosszú előzetes alapján

Film2023.11.15, 18:23

Megérkezett a Zack Snyder által rendezett Rebel Moon hosszú előzetese, amelybe belesűrítette a végül meghiúsult, szigorúan felnőtteknek szánt Star Wars-film elemeit.

Rekordsebességgel készült el Zack Snyder zombihorrorjának előzményfilmje - videó

Film2021.07.26, 09:36

Zack Snyder A halottak hadserege című zombis-rablós horrorját májusban mutatták be a Netflixen, és két hónappal később már meg is érkezett A tolvajok hadserege című előzményfilm első előzetese. 

A halottak serege - Na, ezt is megnéztük...

Thatslife.hu2021.05.25, 20:33

Nagy durranásként írtak róla (mások), úgyhogy a hétvégi házimozizásunk egyik darabja lett a Netflix egyik újdonsága, Zack Snyder filmje, A halottak serege. 

Már látható az első 15 perc a Netflix új szuperprodukciójából

Film2021.05.14, 10:53

32 órára online elérhetővé tették A halottak hadserege első 15 percét a Netflix magyar YouTube-csatornáján. 

Zack Snyder: Az Igazság Ligája - Reveláció vagy matiné?

Film2021.03.20, 01:54

Rég volt már olyan film, ami eseményszámba ment volna, köszönhetően a járványhelyzetnek. Bár tény, ha minden a normális kerékvágásban zajlana, Zack Snyder eposzi víziója Az Igazság Ligájá-ról akkor is beszédtémát szolgáltatna, hála a mű körüli hercehurcának. De vajon megérte várni rá?

Ilyen lesz Zack Snyder Netflixes zombifilmje

Film2021.01.08, 15:55

Idén érkezik a Netflixre Zack Snyder filmje, az Army of the Dead, ami a hírek szerint zombis heist film lesz, zombis válasz az Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi-re: hősei egy zombiapokalipszis közepette próbálnak kirabolni egy kaszinót Las Vegasban. 

Jared Leto ismét Joker szerepében látható Zack Snyder filmjében

Film2020.10.22, 12:48

Az Oscar-díjas Jared Leto ismét Joker szerepében látható majd Zack Snyder régóta várt filmjében - számoltak be róla hollywoodi hírportálok.

Jön Az Igazság Ligája rendezői változata

Film2020.05.21, 09:31

2021-ben végre bemutatják Az Igazság Ligáját. A hírt a rendező, Zack Snyder jelentette be - írja a Deadline.

Ingyen megnézhető Zack Snyder új rövidfilmje - csak felnőtteknek!

Film2018.02.27, 16:26

Zack Snyder a barátaival pár nap alatt összeütött egy iPhone-nal forgatott, négy perces, szöveg nélküli rövidfilmet, amit aztán online megnézhetővé tett. A Snow Steam Iron felnőtt korhatárt érdemel, bőven van benne szexualitás és látványos erőszak.

Már csak Superman segíthet az új Igazság Ligája-előzetesben

Film2017.10.09, 08:32

A nyári blockbusterszezon már lecsengett, de a sok Oscar-esélyes dráma közé azért még be-beesik egy-egy szuperhősfilm. A legnagyobb durranásnak Az Igazság Ligáját szánják, hisz a DC csapatfilmjének legalább akkorát kellene szólnia, mint a Marvel Bosszúállókjának. Az új előzetesben lődözik is a puskaport: tréfálkozó Batman, mosolygós Wonder Woman, világvége.

A Bosszúállók rendezője fejezi be Az Igazság Ligáját

Film2017.05.23, 11:56

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mike Windle middle on 5568 3712 „A rendezői munka minimális, és illeszkednie ahhoz a stílushoz és hangvételhez, amit Zack kigondolt a filmhez” – mondta a Warner stúdió vezetője, Toby Emmerich a The Hollywood Reporternek. A filmes szaklapnak Snyder is nyilatkozott: „Arra gondoltam, hogy katartikus hatása lesz, ha beletemetkezem a munkába, és megnézem, hogy így fel tudom-e dolgozni a történteket. Ez a munka sokat követel, egy teljes embert kíván meg. Az utóbbi két hónapban arra jutottam… azt a döntést hoztam meg, hogy elengedem a filmet, és inkább a családommal, a gyerekeimmel leszek, akiknek nagy ...

Batmanék most már tényleg csak zúznak

Film2017.04.25, 14:13

Forrás: InterCom middle on 2764 4096

Keményen berúgja az ajtót Az Igazság Ligája új előzetese

Archívum2017.03.25, 18:39

DC-rajongók, figyelem! Megjött Az Igazság Ligája (Justice League) első hosszú előzetese, melyben Batman gyűjt maga köré DC-szuperhősöket – más néven, metahumánokat –, hogy szembenézzenek egy, a Földet fenyegető erővel. Batman, Wonder Woman, Flash és Aquaman is feltűnik a trailerben, Superman elkerülhetetlen visszatérésre azonban még várnunk kell egy darabig.

Nézze meg Batman új ruháját és segítőjét!

Archívum2016.09.20, 15:24

Forrás:Zack Snyder Facebook middle on 2024 1619 Az új vezetőség meghagyta a rendezői székben Zack Snydert, de az eredetileg két részesre tervezett Igazság Ligájá-t összegyúrta egy filmmé: „Felgyorsítottuk a történetet, hogy hamarabb eljuthassunk a reményteljes és optimista részig.” Ezt az új, könnyedebb irányvonalat a film első előzetese is alátámasztja, amelyben még Batman is poénkodik. Batman és Superman harca minden, csak nem szórakoztató http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160323-batman-es-superman-harca-minden-csak-nem-szorakoztato-batman-superman-ellen-kritika-ben-affleck.html Gyalázatosan és felháboríítóan ...

Még Batman is poénkodik az Igazság ligája első előzetesében

Film2016.07.24, 10:40

Forrás: Warner Bros. middle on 1200 752 Az Igazság ligája, amit Az acélember-t és a Batman Superman ellen-t jegyző Zack Snyder rendez, 2017. november 17. debütál a mozikban. Iszonyú vagány a Wonder Woman-film első előzetese http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160723-wonder-woman-elozetes-gal-gadot-chris-pine-patty-jenkins.html

Mindenki utálta, mégis visszajön

Film2016.06.01, 15:00

A Batman Superman ellen pár hónapja kiadott törölt jelenetében a pletykák szerint Steppenwolf jelenik meg Luthor előtt. A DC-képregények új, The New 52 elnevezésű történetfolyamában ez a földön kívüli lény vezet inváziót a világunk ellen.  Ha Zack Snyder alkotásában is ez fog történni, akkor Steppenwolf legyőzésére állhat majd az össze Az igazság ligája a 2017. november 17-én érkező szuperhősös filmben.  Batman és Superman harca minden, csak nem szórakoztató http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160323-batman-es-superman-harca-minden-csak-nem-szorakoztato-batman-superman-ellen-kritika-ben-affleck.html Ben Afflecknek ...

Batman és Superman durván megzuhant a hétvégén

Film2016.04.04, 11:45

A sikeres kezdet után máris elszállt az erő a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalából. A második hétvégéjén meredeken visszaesett a bevétel, legutóbb a szintén pocsék kritikákat kapott Fantasztikus Négyestől pártoltak el ilyen gyorsan a nézők. Még az is lehet, hogy pénzügyileg nem lesz sikeres a film.

Véres trutyiban találkoznak Batman és Superman ellenfelei

Film2016.03.31, 15:27

Forrás: InterCom middle off 680 413 A Batman Superman ellen július 16-án jelenik majd meg DVD-n és Blu-ray-en, és egy magasabb korhatár-besorolású, fél órával hosszabb verzió, az Ultimate Cut is helyet fog kapni a lemezeken. Ebben a változatban már Jena Malone is fel fog tűnni, illetve a most kiadott törölt jelenetet is visszailleszthetik a filmbe. Meg nem erősített híresztelések szerint a színésznőt Batgirl szerepére szerződtették. Ha pontosan fél órával számolunk, akkor az Ultimate Cut 181 perces lesz. Azoktól kérdezem, akik már látták a filmet. Szánnak majd az idejükből közel három órát erre a változatra? Menekülnek aa ...

Menekülnek a nézők Batman és Superman elől

Film2016.03.29, 12:32

Forrás: InterCom middle off 666 333 Zack Snyder szuperhősfilmje messze van még attól, hogy profitot termeljen. A Deadline szerzője arra jutott, hogy minimum 800 millió dollárt kell termelnie ahhoz, hogy nullszaldós legyen a vállalkozás - eddig ennek alig több mint a fele jött össze. Batman és Superman harca minden, csak nem szórakoztató http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160323-batman-es-superman-harca-minden-csak-nem-szorakoztato-batman-superman-ellen-kritika-ben-affleck.html Batman és Superman brutálnagyot kaszált http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160328-batman-es-superman-brutalnagyot-kaszalt- ...

Batman és Superman harca minden, csak nem szórakoztató

Film2016.04.01, 20:55

Zack Snyder rendező nagy fába vágta a fejszéjét a Batman Superman ellen – Az igazság hajnalával. Nem elég, hogy folytatja Superman rebootolt történetét, bizonyítania kell, hogy van-e nyomós indoka újabb bőrt lehúzni a bőregérről, és be kell bikáznia a lépéshátrányban lévő mozis DC-szuperhős univerzumot. No meg, nem ártana egy jó filmmel előrukkolni. Sajnálatos, hogy pont ez utóbbival sült fel, méghozzá csúfosan.

Egy moziteremnyi embert már lenyűgözött az új Batman-film

Film2016.03.22, 12:32

2016. március 21. Zack Snyder szuperhősfilmje világszinten 350 millió dollárt hozhat az első hétvégéjén - írja a Deadline. Ez lehet minden idők második legjobb nyár előtti nyitása a Halálos iramban hetedik része után, amely 397 milliót gyűjtött tavaly húsvétkor. Amerikában 150 milliós kezdőbevételre tehet szert a Batman Superman ellen, ehhez jöhet hozzá a világ 61 másik országából, köztük Magyarországról származó 200 millió. A Batman Superman ellen végső előzetese nem viccel http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160211-superman-arcara-fagy-a-mosoly-az-uj-batman-film-vegso-elozeteseben-ben-affleck-zack-snyder-gal.htmml ...

Nézzen meg tíz percet az új Batman-filmből!

Film2016.02.23, 13:35

Forrás: InterCom middle on 1400 601 A két és fél órás játékidő várhatóan hihetetlenül sűrű és akciódús lesz, hiszen ennek a filmnek kell megágyaznia a 2017-ben érkező Az igazság ligája első részének. A már említett három szuperhősön kívül Aquaman (Jason Momoa) és Flash (Ezra Miller) is felbukkan majd a Batman Superman ellen című opuszban. A Batman Superman ellen végső előzetese nem viccel http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160211-superman-arcara-fagy-a-mosoly-az-uj-batman-film-vegso-elozeteseben-ben-affleck-zack-snyder-gal.html Magyar épület a Batman Superman ellen új előzetesében http://www.origo.hu/filmkllub/blog/elozetes/20160208-batman-a-torokok-reklamarca-lett-batman-superman-az-igazsag-hajnala-ben-affleck-jessie.html ...

Észbontó a Batman Superman ellen legújabb előzetese

Film2015.12.03, 08:29

A két címszereplőt Ben Affleck és Henry Cavill játssza, ebben a filmben láthatjuk először Wonder Womant Gal Gadot, Aquamant pedig Jason Momoa alakításában, illetve nagy valószínűséggel Ezra Miller is be fog köszönni, mint Flash. Ők mind az Igazság ligájának alapító tagjai. További fontosabb szerepekben Diane Lane, Amy Adams, Holly Hunter, Laurence Fishburne és Jeremy Irons is feltűnik. A Batman Superman ellen – Az igazság hajnalá-t március 25-től vetítik az amerikai mozik, a magyar premier pontos dátumát még nem jelentették be.   Superman csúnyán megalázza Batmant http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151201-superman-cssunyan-megalazza-batmant-zack-snyder-ben-affleck-henry-cavill-gal-gadot-batman-v.html ...

Superman csúnyán megalázza Batmant

Archívum2015.12.01, 10:53

Forrás: InterCom middle off 680 478 A két főszereplőt Ben Affleck és Henry Cavill alakítja, a képregényfilmben játszik még Diane Lane, Amy Adams és Jeremy Irons, Lex Luthor szerepében Jesse Eisenberg gonoszkodik majd, Gal Gadot pedig Wonder Womanként fog bemutatkozni. A két szuperhős összecsapását március 25-től vetítik az amerikai mozik, a magyar premier pontos dátumát még nem jelentették be.   Ben Affleck rendezi a következő Batman-filmet http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150710-ben-affleck-rendezi-a-kovetkezo-batman-filmet.html Ben Affleck áll elébe, hogy Christian Bale-hez mérjék http://www.origo.hu/filmklub/blog//keszuloben/20150703-ben-affleck-all-elebe-hogy-osszemerjek-christian-bale-lel-batman-superman-ellen-henry-cavill.html ...

Ben Affleck rendezi a következő Batman-filmet

Archívum2015.07.10, 11:11

Egyelőre nem tudni, hogy a Batman-film mikor kerül a mozikba, Affleck előtte még megrendezi a Dennis Lehane (Hideg nyomon, Titokzatos folyó) regényéből készülő Live By Night című thrillert. Annak a filmnek a premierje 2016. október 7-én lesz, a főszerepet játszó Affleck partnerei Zoe Saldana, Sienna Miller és Elle Fanning lesznek. A negyvenkét éves Affleck különben az eddigi legidősebb filmes Batman. Korábban ilyen korú színészek játszották el a karaktert: Christian Bale - 38 éves (A sötét lovag - Felemelkedés) George Clooney - 36 éves (Batman és Robin) Val Kilmer - 36 éves (Mindörökké Batman) Michael Keaton - 41 éves (Batman ...

Húsz izgi másodperc a Batman v Supermanből

Film2015.04.16, 13:30

Forrás: InterCom middle Ki a legjobb Batman-gonosz? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20120818-ki-a-legjobb-batmangonosz-jack-nicholson-heath-ledger-michelle.html Vészesen elszaporodtak a szuperhősök http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20141017-veszesen-elszaporodtak-a-szuperhosok-warner-dc-batman-superman-flash-aquaman-shazam-cyborg.html Egy szuperhős sem mindig szuper http://www.origo.hu/archivum/20100929-a-legmenobb-es-legbenabb-szuperhosok-batman-superman-nightman-atom-anti.html  

Aquaman is megküzd Supermannel

Archívum2014.06.17, 13:29

Forrás: AFP middle A víz alatti életre képes, tengeri lényekkel kommunikáló Aquaman figurája 1941-ben született meg, de sosem tartozott az igazán népszerű szuperhősök közé. A Törtetők című sorozat hozta be a köztudatba, amelyben a színész főhős, Vincent Chase (Adrian Grenier) James Cameron Aquaman című szuperhősfilmjével fut be. A Batman v Superman 2016. május 6-án kerül az amerikai mozikba.

Első fotó a Batman-ruhás Ben Affleckről

Film2014.05.13, 23:28

Forrás: Zack Snyder Twitter middle Az új filmben Supermant Az acélember-hez hasonlóan Henry Cavill fogja alakítani, Wonder Womant Gal Gadot játssza, Lex Luthort szerepében Jesse Eisenberget láthatjuk, Batman hű komornyikját és bizalmasát pedig Jeremy Irons formálja majd meg. A Batman vs. Superman bemutatója 2016. május 6-án lesz.

Megvan a csodanő

Film2013.12.04, 19:55

Forrás: UIP Dunaflm / DC Comics  

Ben Affleck Batman-hacukája észbontó

Archívum2013.11.11, 18:03

Forrás: AFP/Getty Images/Theo Wargo Smith perceken keresztül áradozott, hogy milyen észbontó és mennyire újszerű a kosztüm, és esküdözött, hogy soha még ehhez hasonlót sem láttunk, és hogy minden rajongó igényét ki fogja elégíteni. Annyi konkrétumot árult el a jelmezről, hogy "nem a Mátrix-os, X-Men-es vonalat követi", amit eddig megszokhattunk. Illetve azt is közli mindenki megnyugtatására, hogy nincsenek mellbimbók a jelmezen.

Ben Affleck lesz Batman

Archívum2013.08.23, 10:39

Forrás: AFP/Getty Images/Mark Davis Ráadásul az egyelőre cím nélküli Batman-Superman-film üti Affleck egyik betervezett projektjét: ősszel David Fincher Gone Girl-jében játszik, utána pedig úgy volt, hogy megrendezi Dennis Lehane Live by Night című regényének adaptációját a saját főszereplésével. Utóbbi projektet feltehetően elhalasztják a szuperhősfilm miatt, ami jövőre forog és 2015. július 17-én kerül a mozikba. Snyder filmjének sztorijáról még nincs hír, csak az biztos, hogy Supermant ismét Az acélember főszereplője, Henry Cavill formálja meg benne, és visszatér Az acélember-ből Amy Adams mint Lois Lane, Laurence Fishburne minnt ...

Batman is beszáll a következő Superman-filmbe

Film2013.07.21, 10:07

Zack Snyder, a mozikban most futó Superman-film, Az acélember rendezője a képregényimádók évente megrendezésre kerülő találkozóján, a Comic-Conon bejelentette, hogy a folytatásban Superman új társat kap Batman személyében.

Csak ennyit tudsz, Superman?

Film2013.06.20, 14:10

Azt reméltük Az acélember-től, hogy lerobbantja a fejünket, és érzelmileg legalább egy kicsit megdolgoztat. Egyik kívánságunk sem teljesült. Kaptunk egy korrekt, és jobbára egyenletes színvonalú látványmozit, amelyben nincsen egyetlen olyan megjegyezhető momentum sem, amely okán dühöngeni vagy éppen lelkendezni lehetne.

Most aztán tényleg minden felrobban

Film2013.06.07, 17:23

<iframe width="640" height="360" src="http://videa.hu/player?v=5x5Dk9uYWtWCtWt3" allowfullscreen="allowfullscreen" webkitallowfullscreen="webkitallowfullscreen" mozallowfullscreen="mozallowfullscreen" frameborder="0"></iframe>

Ez a Superman jaj, de szomorú!

Archívum2012.12.12, 10:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OzVm8GhR471MdpRv   Láthatóan elsősorban eredettörténetről van szó: végignézhetjük, milyen vívódást okoznak a kisfiú Clark Kentnek a különleges képességei, és milyen tanácsot kap Kevin Costner megformálta földi apjától. Úgy tűnik, a felnőtt Superman (Henry Cavill) is hajlamos a tépelődésre, de két perc magasságában azért kapunk az akciójelenetekből is - igaz, azokat is lírai zenével festették alá. Az acélember jövő nyáron kerül a magyar mozikba.

Hamarosan jön a 300 folytatása

Archívum2012.02.09, 15:14

Egyre közelebb kerülünk a 2007-es 300 című történelmi fantasy rég tervezett folytatásához. Miután a Casino Royal-ból ismert Eva Green megkapta Artemisz szerepét, most Sullivan Stapleton (Animal Kingdom) szerződött le a perzsa király, Xerxész megformálására, adta hírül a Hollywood Reporter. A 300: Battle of Artemisia címen futó filmről egyelőre csak annyit tudni, hogy ugyanabban az időben fog játszódni, mint elődje, a hangsúly pedig a Stapleton által megformált, a hadseregét Artemisz akarata miatt a görögök ellen vezető Xerxészen lesz. A Frank Miller képregényén alapuló sztoriból ezúttal is Zack Snyder és Kurt Johnstad írta a forgatóókönyvet, ...

Lecserélték Superman anyját

Film2011.09.26, 13:18

Már forog Zack Snyder Man of Steel című Superman-filmje, de utolsó pillanatban szereplőcsere történt a filmben: Julia Ormond helyett végül az izraeli Ayelet Zurer formálja meg Superman vérszerinti anyját, Lara Lor-Vant. Zurert főleg az Angyalok és démonok-ból, valamint a München-ből lehet ismerni, utóbbiban Eric Bana feleségét játszotta. Ayelet Zurer A Deadline blog adta hírül a cserét, de azt nem tudják, mi volt az oka. Annyi biztos, hogy Zurer ezen a héten kezd dolgozni a filmen. Supermant Henry Cavill, Lois Lane-t Amy Adams, Superman nevelőszüleit Kevin Costner és Diane Lane, Zod tábornokot Michael Shannon, Supermaan ...

Beöltözött az új Superman

Archívum2011.08.04, 17:22

Tegnap megmutattuk, milyen idétlenül fog festeni Clark Kentként Henry Cavill a Man of Steel-ben, ma pedig szemügyre vehetjük, hogyan fog kinézni Superman-jelmezben. Ismétlésképpen tekintsük át az illusztris szereplőgárdát: Lois Lane-t Amy Adams, Superman nevelőszüleit Kevin Costner és Diane Lane, Zod tábornokot Michael Shannon, Superman vérszerinti anyját Julia Ormond, apját pedig Russell Crowe alakítja. A Man of Steel című filmet a napokban kezdték el forgatni Zach Snyder rendező (300, Watchmen) vezényletével, 2013. június 14-én érkezik a mozikba. Henry Cavill a Man of Steel-ben | Nézd meg a fotót óriási méretben!

Supermant elhalasztották

Archívum2011.07.22, 10:38

2012 decembere helyett csak 2013. június 14-én érkezik a mozikba Zack Snyder Man of Steel című Superman-filmje. A döntés elsőre meglepőnek tűnik, hiszen már összeállt a szereplőgárda: Supermant Henry Cavill, Lois Lane-t Amy Adams, Superman nevelőszüleit Kevin Costner és Diane Lane, Zod tábornokot Michael Shannon, Superman vérszerinti apját pedig Russell Crowe alakítja. A forgatást sem halasztották el, még idén nyáron elkezdődik. A döntés oka valószínűleg az, hogy 2012 decemberében mutatják be A hobbit-ot. Mindkét film a Warner Bros.-é, és a stúdió nyilván nem akarja, hogy blockbustereik kiüssék egymást. Henry Cavill ---------- Elkezzdtünk ...

Megvan Superman vér szerinti anyja

Film2011.06.24, 17:32

Julia Ormond lehet Lara Lor-Van, Superman vér szerinti anyja Zack Snyder Man of Steel című filmjében - írja a Deadline Hollywood. A most 46 éves Ormond a kilencvenes évek közepén az egyik legfelkapottabb színésznőnek számított, olyan filmek női főszerepét játszotta, mint a Szenvedélyek viharában, a Sabrina, Az első lovag vagy A hó hatalma. Ezután úgy tíz-tizenkét évnyi ínségesebb periódus következett a karrierjében, majd kapott egy-egy kis szerepet a Benjamin Button különös életé-ben és az INLAND EMPIRE-ben, egy nagyobbat a Temple Grandin című díjnyertes HBO-filmben, és már leforgatta a My Week with Marilyn című alkotást, amelyben VVivien ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő