YHOO

címke rss

Ázsiából segítik a Yahoo-t

Piczárás után 1,5 százalék feletti pluszba váltott a Yahoo! árfolyama, miután a cég a vártnál kicsivel jobb egy részvényre jutó eredményről számolt be negyedéves gyorsjelentésében. 

Százmilliókért vásárolgat a Yahoo

Gazdaság2013.07.04, 10:37

A héten három kisebb céget is megvásárlot a Yahoo!, ezzel bővítve fejlesztői csapatát, és fejlesztve meglévő szolgáltatásait, hogy felvegye a versenyt vetélytársaival, a Google-lel és a Facebookkal. A Xobni-ért 70 millió dollárt, míg a az iPhone-okra alkalmazásokat fejlesztő Qwiki-t 50 millió dollárt adott ki a cég sajtóinformációk szerint. Harmadik akvizíciójáról, a Bignoggins felvásárlási áráról nem érkezett információ.

Egymilliárd dollárért vesz szexblogokat a Yahoo

Gazdaság2013.05.20, 18:39

Vaskos akvizíciót jelentett be a Yahoo, az internetes óriás a Tumblr nevű népszerű mikroblogszolgáltatót vásárolja meg 1,1 milliárd dollárért. A Tumblr az optimista várakozások szerint is alig 100 millió dolláros bevételt termelhet idén, ráadásul telis-tele van olyan tartalmakkal, amelyek nehezen illeszthetők bele a Yahoo portfóliójába.

Eddig tartott a Yahoo tündérmeséje?

Gazdaság2013.04.17, 13:44

Eséssel startolhat a Yahoo a tegnapi, csalódást keltő gyorsjelentése nyomán. A cég ugyan a profitját látványosan növelte, az árbevétel növekedése nem tartott ki, sőt, a menedzsment a jövőre nézve is gyengébb teljesítményt prognosztizál, mint az elemzők. A sztori kulcsa a display hirdetésekben rejlik, itt még nem jelentkezik az a fordulat, ami a cég működésében más frontokon igen, és amit már a befektetők is beáraztak a részvénybe. Rövid távon sem a fundamentális értékeltség, sem a technikai kép alapján nem látunk igazán kecsegtető potenciált, átmenetileg tehát szünetelhet a nagy rali.

A nagy menetelés vége: kifulladóban a Yahoo

Archívum2013.04.08, 15:52

20 százalékot emelkedett a Yahoo, mióta felhívtuk a figyelmet a cég háza táján zajló kedvező folyamatokra és a vonzó technikai képre. A nagy menetelésben most mintha a kifulladás jelei mutatkoznának, épp hasonló módon, ahogy az Apple kipukkadt a történelmi csúcsra érve. Ez nem jelenti, hogy a Yahoo-nál is hasonló összeomlásra kell számítanunk, de jobb lehet egy picit hátrébb lépni most.

A szakadék széléről jön vissza a Yahoo

Gazdaság2013.01.30, 14:05

Egyre markánsabb fordulat jelei kezdenek megmutatkozni a Yahoo gyorsjelentésében. A cég még egyáltalán nincs kint a gödörből, de 2012-ben négy év után először ismét növekedést tudott elérni az árbevétel terén, miközben a keresőhirdetések terén is jól muzsikál. A tartós fordulathoz az is kell, hogy a tavaly érkezett sztár vezérigazgató, Marissa Mayer stratégiai elképzelései működjenek, és a Yahoo ismét tartalom és technológia szempontjából is releváns vállalattá váljon. Az első jelek kedvezőek, és az új vezér úgy tűnik, a piac bizalmát is élvezi, ami további emelkedést hozhat az árfolyamban.

Meglepő fordulat a Yahoonál

Archívum2013.01.29, 09:05

Egyre markánsabb jelei mutatkoznak a fordulatnak a Yahoo eredményeiben, a cég három év után először tudta növelni tavaly az éves bevételét, és a negyedik negyedévben is várt felett teljesített.

Nagy durranások jönnek a héten

Archívum2013.01.27, 21:57

Ezen a héten sem csökken igazán az amerikai gyorsjelentési szezon intenzitása. A múlt heti nagy technológiai zuhatag után még mindig egy-két prominens technológiai cég gyorsjelentésére várhatunk, de jönnek más szektorokból is beszámolók.

Apple és a Yahoo a nagyok kedvencei

Gazdaság2012.11.27, 10:36

Kedvező kilátásokat fogalmaztak meg piaci elemzők az Apple-lel és a Yahoo-val kapcsolatban, melyek után előbbi esetében a Citigroup, míg utóbbinál a Goldman Sachs ajánlja vételre a két nagy technológiai vállalat részvényeit. Ha a karácsonyi vásárlási láz a tőzsdékre is átragad, az a felminősítésekkel együtt segíthet az Apple-nek újra emelkedő pályára állni, míg a Yahoo több éve nem látott magasságokba kerülhet.  

Újabb nagyágyút hódított el a Google-től a rivális

Gazdaság2012.10.16, 11:19

Ismét a Google-től hódított el egy igazi nagyágyút a Yahoo, de a nagy igazoláshoz vaskos juttatások is kapcsolódnak. Az új operatív igazgató közel 60 millió dollárt kereshet négy év alatt, ha jól mennek a cég dolgai. A befektetők örülnek, hosszú idő után mintha fény látszódna az alagút végén a Yahoo-nál.

Visszaszerezné iparági vezető szerepét a Yahoo

Gazdaság2012.09.26, 11:12

Homályosak a Yahoo új vezérigazgatójának tervei, de a kiszivárgott információk szerint a cég berkein belül a hangulat pozitív irányba változott, miután Marissa Mayer ismertette terveit. Az új pénzügyi vezető kijelölése is beleillik a Mayer érkezése óta zajló megújulási folyamatba.  

Előző
  • 1
Következő