Ybl Budai Kreatív Ház

címke rss

Pixelekből alkotta meg Ybl Miklós portréját a fény és a szellem szobrásza

Itthon2020.06.24, 19:33

A kortárs képzőművészek, így a szobrászok is gyakran érzik magukat láthatatlannak, a magyar közönség ugyanis döntően festészetközpontú. Ennek ellenére Majoros Áron, egy fiatal tehetség az elmúlt pár évben számos fontos helyen került előtérbe, sőt nemzetközi színtéren is felfigyeltek rá: 2019 őszén a Sotheby's aukciósháznál az előzetesen becsült értékének a duplájáért kelt el egy szobra.

Két izgalmas, kortárs tárlattal nyit újra az Ybl Budai Kreatív ház

Itthon2020.06.19, 14:44

Szombaton újra megnyitja kapuit a művészetkedvelő nagyközönség előtt az Ybl Budai Kreatív Ház. Az eredetileg Ybl Miklós által megálmodott, majd az MNB Alapítványok értékteremtő munkájának köszönhető, komplett felújítás után a kortárs képzőművészetnek otthont adó épület egyből két izgalmas tárlattal várja az érdeklődőket. A Munkácsy-díjas iski Kocsis Tibor ceruzarajzaiból és egyedi installációiból készült „A HOLD", valamint a Random fotóművészeti csoport három tehetséges alkotójának „BELSŐ TÁJAK" című kiállítása egyaránt különleges élményt és kulturális feltöltődést kínál a látogatók számára.

Egy magyar dervis Közép-Ázsiában - Vámbéry Ármin kalandfilmbe illő élete

Kultúra2019.12.13, 16:15

Vámbéry Ármin keletkutató, turkológus életútját mutatja be a Ybl Budai Kreatív Ház legújabb ingyenes kiállítása, „Egy magyar dervis Közép-Ázsiában – a keletkutató Vámbéry Ármin" címmel. A kiállítás részletesen, pontosan és a történelmi hitelesség igényével meséli el Vámbéry Ármin különleges életútját. A híres keletkutató életét és munkásságát összegyűjtött írásai, könyvei és hátrahagyott gyűjteménye, ereklyéi, személyes levelezései mutatják be a látogatónak.

Így lesz egy reggeliből tökéletes hétvégi program

[origo] Gasztro2019.08.09, 14:58

A hétvége – főként a vasárnap – leginkább arról szól, hogy az ember egy kicsit lelassít a hétköznapok feszített tempója után. Végre nem csörög az óra, nem kell rohanni sehova. Sokan ilyenkor a reggelizést is elnyújtják, ez a szokás pedig mára a vendéglátásba is beépült. A Felix Kitchen&Bar Budapest szívében, a Várkert bazárnál várja Summer Brunch rendezvénnyel és különleges kulturális programokkal a vendégeket. Kipróbáltuk.

Kovásznai György életművéről nyílt kiállítás

Kultúra2018.07.13, 12:13

Kovásznai Avantgárd animáció & festészet címmel nyíló kiállításával emlékezik az idén 35 éve elhunyt festőművészre és animációs filmrendezőre az Ybl Budai Kreatív Ház. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből, rajzaiból álló válogatás a 60-as évektől a 80-as évekig kínál betekintést a korszakot egyedi hangon dokumentáló műfaji szintézisbe.

Nyilvános pályázatot hirdettek az Ybl Budai Kreatív Ház üzemeltetésére

Itthon2018.03.05, 17:11

Tavasszal nyit az Ybl Budai Kreatív Ház, mely megújult tereinek üzemeltetésére nyilvános pályázatot hirdetett a tulajdonos.

Előző
  • 1
Következő