Yahoo!
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Yahoo
- Google kereső
- internet
- Microsoft
- Microsoft Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Vonzóbb lett a Yahoo első ember nélkül
A befektetők kedden több mint 10 százalékos pluszba "kergették" az árfolyamot, miután kiderült, a Yahoo első embere távozik posztjáról. A részvényeseknek többször is meggyűlt a bajuk Jerry Yanggal, aki főszerepet játszott abban, hogy a Yahoo elutasította a Microsoft részvényenként 33 dolláros ajánlatát. A cégvezető arra hivatkozva hárította el a redmondi szoftvercég közeledését, hogy a Yahoo ennél többet ér, papíronként 37 dolláros árat tartott volna elfogadhatónak. Ezt követően május elején a Microsoft visszavonta ajánlatát.
Nincs Microsoft-frigy, zuhant a Yahoo
Ötéves mélypontra zuhant a Yahoo részvények ára, miután Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a cég éves közgyűlésésén úgy fogalmazott, hogy a Microsoft már nem érdekelt az internetes cég felvásárlásában.
A mobilom tudja, hol vagyok
A telefonunk segítségével már nem csak megtudhatjuk, hol vagyunk, hanem tudathatjuk is másokkal, merre járunk éppen, vagy egyenesen szétnézhetünk a valódi helyekre épített virtuális térben. Nyakunkon a mobilos helymeghatározás újabb formái és az erre épülő helyfüggő szolgáltatások.
- címkék:
- A mobil
- Yahoo
- Yahoo!
- Címkefelhő »
Elindult a mobil szélessáv Észak-Koreában
Nagy ugrást tett Észak-Korea a vezeték nélküli távközlés területén: elindult az ország első 3G-s mobilhálózata. Már csak azt nem lehet tudni, ki használhatja egyáltalán, és mennyibe kerül majd a szolgáltatás.
Még kevesebb ideig őriz adatokat a Yahoo
A Yahoo minden konkurensénél rövidebbre, mindössze három hónapra csökkenti azt az időtartamot, ameddig megőrzi a felhasználókról összegyűjtött adatokat.
- címkék:
- konkurens
- Yahoo
- Yahoo!
- Címkefelhő »
A 2008-as év legnépszerűbb keresései
Sarah Palin, Britney Spears, az új Batman film és a különféle nemzeti közösségi oldalak, no meg a Facebook uralták a webkeresési trendeket idén, míg itthon az OTP, Csisztu Zsuzsa és az iWiW a menő. A YouTube-on az év végén a Népszigeten élő kutyusok, az olimpia alatt pedig egy lesérült magyar súlyemelő volt a sztár.
Az USA-ban leginkább leveleznek a mobilneten
Ha egy amerikai felhasználó a mobiljáról netezik, akkor elsősorban a frissen beérkező leveleire kíváncsi, és azokra minél gyorsabban szeretne válaszolni, akárhol is legyen.
Egy bájttal anonimizál a Yahoo
Három hónap után törölné a felhasználók azonosítására alkalmas adatokat a Yahoo. Egyes szakértők szerint a bejelentés kamu, a névtelenített adatsor is árulkodó nyomokat tartalmaz. Más szakemberek szerint viszont jó irányba tett lépést az internetes cég.
Az internetező tévékészülék a CES slágere
A tévékészülék válthatja le a netezésre használt otthoni számítógépet a nappalikban: a legnagyobb gyártók egész sor netképes modellt mutattak be Las Vegasban, amelyek pár éven belül egyeduralkodóvá válhatnak a piacon.
- címkék:
- CES
- net
- tévékészülék
- Yahoo
- Yahoo!
- Címkefelhő »