Xavier Hernández

címke rss

A nap játékosa: Xavi (FC Barcelona)

A spanyol bajnokság szuperrangadóján sokáig úgy tűnt, hogy a Real Madrid mind a három pontot megszerezheti a Camp Nouban, ám a hazaiak legnagyobb örömére Xavi távoli lövésével sikerült kiegyenlíteni. A találat már csak azért is jelenthetett különös elégtételt a szurkolóknak, mert egy saját nevelésű futballista volt eredményes, márpedig az elmúlt években ilyenből meglehetősen kevés volt Barcelonában.

Kisbolygó-akta: átmenetileg lezárva

Tudomány2002.07.30, 22:42

A Társalgó vendége volt Horváth András űrkutató-csillagász, aki a legújabb pályaadatok alapján végleg megnyugtatta a kedélyeket, s látogatóink kérdéseinek színvonaláról is dicsérően nyilatkozott.

Van Gaal filléres Barcelonája

Sport2002.08.17, 13:11

Louis van Gaal az utóbbi évek legolcsóbb Barcelonáját küldte pályára szerdán a Legia Warszawa elleni bajnokok Ligája-selejtezőn. Öt olyan játékost jelölt a kezdő tizenegybe, akik a gránátvörös-kékek saját nevelésű labdarúgói (Víctor Valdés, Fernando, Xavi, Puyol, Motta), hárman pedig ingyen vagy kölcsönbe érkeztek a klubhoz (Cocu, Luis Enrique, Mendieta). Csupán három futballistáért kellett fizetni, összesen 55,8 millió eurót. Ők: Kluivert, Saviola és Frank de Boer.

A Barcelona nyerte a katalán rangadót

Sport2003.02.16, 13:58

Az idei pontvadászatban messze a várakozás alatt teljesítő Barcelona idegenben 2-0-s győzelmet aratott az Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának nyitómérkőzésén, így valamelyest eltávolodott a kiesőzóna közeléből. A gránátvörös-kékek góljait Cocu és Xavi szerezték.

Ki megy ma? - Vieira, Xavi

Sport2004.05.15, 11:47

A Bolton Wanderers a Birmingham szenegáli középpályását, Aliou Cissét csábítja. A Manchester Cityt kapcsolatba hozták az Arsenal veterán középhátvédjével, Martin Keownnal. A Strasbourg érdeklődik az AS Monaco szenegáli kapusa, Tony Sylva iránt.  

Goort köpésért öt meccsre eltiltották

Archívum2004.10.27, 13:09

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Bart Goort, aki október 9-én leköpte Xavit a spanyol-belga világbajnoki selejtezőn. A vendégek középpályása tettéért akkor piros lapot kapott.

Ki megy ma? - Kallon, Xavi

Sport2005.06.13, 11:41

A VfB Stuttgart válogatott csatára, Kevin Kuranyi a Schalke 04-be szerződött.

2000: Kameruné lett az olimpiai fociarany

Sport2005.09.30, 11:26

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 30-án!

Aranylabda-jelöltek F-től Z-ig

Archívum2005.11.26, 12:58

A France Football külföldi tudósítói az idén is szavaztak az Európában játszó legjobb labdarúgóra, az Aranylabdát pedig a szokásosnál korábban, már november végén átadja a lap főszerkesztője a legtöbb pontot kapott játékosnak. A jelöltek ötvenfős listáját már hetekkel korábban nyilvánosság hozták, és az is kiszivárgott, hogy a trófea valószínűleg Ronaldinhóé lesz - ugyanakkor érdemes végigtekinteni a kandidálókon, és idei teljesítményükön.

Spanyol Szuperkupa: óv az Espanyol

Archívum2006.08.18, 20:59

Az Espanyol labdarúgócsapata megóvja az FC Barcelona ellen csütörtök este 1-0-ra elveszített Szuperkupa-mérkőzést, mert álláspontja szerint Carles Puyol és Xavi nem léphetett volna pályára a győztes együttesben.

Előző
Következő