Xavi

címke rss

Rooney, Gomez ékpár a világválogatottban

Archívum2011.09.12, 08:31

A heti világválogatott összeállítását már a klubfoci határozta meg: a négy gólt szerző Gomez és a triplázó Rooney mellett már a végre beindult Serie A-ból is érkeztek játékosok, mások mellett Bruno Conti fia, Daniele.

A nap sportképe: Xavi ünnepli Európa legjobb focistáját

Sport2011.08.26, 11:17

Lionel Messit választották az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és az európai sportújságírók közös szavazásán az elmúlt szezon legjobb Európában játszó focistájának. A monacói gálán csapattársa, a szavazáson szintén az első háromban végzett Xavi mutatja, hogy a legjobb helyre került a díj.

Egymilliárd euróért vihetik Ronaldót - kivásárlási záradék a fociban

Sport2011.07.24, 12:30

Az átigazolási időszakban gyakran előkerülő fogalom a kivásárlási záradék, amely ma már szinte minden klasszis futballista szerződésében szerepel, Spanyolországban pedig törvény teszi kötelezővé. A kivásárlási záradék fejében a klubnak kötelező elengednie az adott játékost, ám a gyakorlat másképp működik. Jelenleg Cristiano Ronaldo a rekorder, akit kerek egymilliárd euróért lehet elvinni a Real Madridtól.

Körbetáncolták a BL-serleget a Camp Nouban - videó

Archívum2011.05.30, 10:13

Hazai pályán is megünnepelte a Bajnokok Ligája-győzelmet a Barcelona vasárnap este. A Camp Nou ezúttal még meccs nélkül is megtelt, többen kisebb beszédet intéztek a szurkolókhoz, majd egy rituális körtáncot is lejtett a csapat a kupa körül.

Nem csak a Barcából áll a világválogatott

Archívum2011.05.30, 11:01

A Bajnokok Ligája döntőjében ismét bebizonyosodott, hogy jelenleg nincs jobb csapat a Barcelonánál. A katalán együttesből hárman is ott vannak heti álomcsapatunkban, az olasz kupát megnyert Internazionalét ketten képviselik, de az ír válogatottból és a Penarolból is be lehetett kerülni.

Mourinho durcás, és elege van a bírókból

Sport2011.04.17, 10:29

A Real Madridot irányító José Mourinho keserűen nyilatkozott szombat éjjel a média nem madridi képviselőinek az FC Barcelona elleni, 1-1-es döntetlennel végződött spanyol futballrangadó után. A portugál edző haragszik a fővárosi újságírókra, és ezúttal sem válaszolt az általuk feltett kérdésekre.

Eb-selejtezők a százas szám jegyében

Sport2011.03.25, 18:30

Nem a magyar-holland lesz az egyetlen Európa-bajnoki futballselejtező pénteken, illetve a hét végén, hiszen egy híján húsz találkozóra kerül sor a kontinensviadal jegyében. Xavi és Sztilian Petrov a századik válogatott meccsére készül, Anglia és Wales pedig századik alkalommal találkozik egymással.

Sérülés miatt kihagyhatja a rangadót a Barcelona trénere

Sport2011.03.01, 14:50

A középpályás Xavi visszatérhet sérüléséből, ugyanakkor az FC Barcelona vezetőedzője, Josep Guardiola lehet, hogy kihagyja az együttes szerdai bajnokiját a Valencia otthonában.

Izomszakadás miatt kérdésessé vált Xavi játéka az Arsenal ellen

Archívum2011.02.22, 18:25

Megsérült a Barcelona labdarúgócsapatának világbajnok középpályása, Xavi Hernández, így valószínűleg ki kell hagynia az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját.

Xavi szerint a passzokon is meg lehet sértődni

Sport2011.02.14, 11:52

Már a nyolcaddöntőben igazi ínyencfalat vár a szurkolókra a Bajnokok Ligájában, hiszen a Barcelona és az Arsenal egymás ellen meccsel. A Barcelona középpályása, Xavi szerint mindkét találkozó sokkal látványosabb lesz, mintha a Chelsea vagy a Manchester United lenne az ellenfél, mert velük ellentétben az Arsenal igyekszik játszani a futballt. Márpedig a világ- és Európa-bajnok irányító szerint ez még a győzelemnél is fontosabb, máskülönben a végeredmény a futball megcsúfolása is lehet.

IFFHS: Xavi volt 2010 legjobb irányítója

Archívum2011.01.13, 18:16

A világbajnok spanyol válogatott és a Barcelona futballistája, Xavi volt 2010 legjobb irányítója a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.

A nap sportképe: mennyire őszinte Xaviék mosolya?

Archívum2011.01.13, 13:12

Lionel Messi a Betis elleni kupameccset megelőzően az általa immáron másodszor elnyert Aranylabdával pózolt a Nou Camp közönsége előtt, és mivel a dobogó második és harmadik fokán is Barcelona-játékos végzett, egy közös fotóra is összeállt Andrés Iniestával és Xavival. Hogy aztán mennyire volt őszinte az előzetesen Messinél esélyesebbnek tartott spanyol páros mosolya, azt innen nehéz megállapítani, mindenesetre a meccsen nem érződött, hogy csalódottak lennének, Iniesta két, Xavi egy gólpasszt osztott ki. 

Messi: Nem hiszem, hogy szomorúak Iniestáék

Sport2011.01.11, 15:29

A spanyolok vb-sikere miatt még Messi is Xavira vagy Iniestára tippelt az Aranylabda átadása előtt. Az immár kétszeres aranylabdás argentin csak hazája vb-szereplése miatt elégedetlen, ami szerinte rontott is a megítélésén a szavazás idején.

Messi tósztot mondva vigasztalta Xavit és Iniestát - videó

Archívum2011.01.11, 17:28

Hogy belül mit érezhetett az előzetesen esélyesnek tarott, de az Aranylabdáról lemaradó Xavi és Iniesta, azt csak sejtjük, mindenesetre a díjat végül besöprő Lionel Messi kedves gesztussal vigasztalta társait a hazaúton, amikor tósztot mondott az elismerést szerinte megérdemlő csapattársainak.

A jófiú, a passzkirály és a zseni - kié legyen az Aranylabda?

Sport2011.01.09, 18:03

Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki volt hivatalosan 2010 legjobb labdarúgója. A France Football és a FIFA szavazásából összevont FIFA Aranylabda győztesét január 10-én hirdetik ki Zürichben, és a nyilvánosság ekkor tudja meg, hogy jelenleg a Barcelona három büszkesége, Xavi Hernandez, Andrés Iniesta és Lionel Messi közül kit tart a szakma a világ legjobb futballistájának. Mi azonban arra is kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóink kit választanának, és hogy segítsünk a döntésben, összeszedtük a legfontosabb érveket a jelöltek mellett és ellen.

Messi Maradona miatt bukhatja az Aranylabdát

Sport2010.12.07, 13:27

Még mindig több, mint egy hónapot kell várni, hogy megtudjuk, ki kapja meg első ízben a FIFA Aranylabdát, vagyis 2010-ben ki volt a világ legjobb futballistája. A jelöltek száma azonban huszonháromról háromra csökkent, a szervezők ugyanis azt már bejelentették, hogy kik végeztek a dobogón. Annyi bizonyos, hogy a díjat az FC Barcelona játékosa nyeri, és úgy tűnik, Lionel Messi hiába lőtt több gólt, mint ahány meccsen játszott, a vb-finálét eldöntő Andrés Iniesta megelőzi majd az argentin zsenit.

Biztos, hogy Barca-játékosé lesz az Aranylabda

Sport2010.12.06, 15:02

Hivatalossá vált, amit a Gazzetta dello Sport már vasárnap megszellőztetett, nevezetesen az, hogy az idei Aranylabda-szavazás győztese az Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Lionel Messi hármasból kerülhet ki.

Mourinho kritizálta, Xavi megvédte Villát

Sport2010.11.01, 09:53

A Real Madrid portugál edzője, José Mourinho drágának és gólképtelennek nevezte a szombati spanyol forduló előtt David Villát, aki a kritikákra a pályán reagált, miután az FC Barcelona Sevilla elleni meccsén két gólt szerzett. Xavi megvédte a csatárt, s elárulta: számára nagy motiváció, hogy a Real Madridnak idén jól megy.

Xavi: Fabregas csak kölcsönben van az Arsenalnál

Archívum2010.07.21, 09:46

A Barcelona világbajnok középpályása, Xavi továbbra sem tett le válogatott csapattársa, Cesc Fabregas megszerzéséről. Szerinte az Arsenal csak az elkerülhetetlen végkifejletet halogatja ellenállásával.

Az őrületbe passzolták ellenfeleiket a spanyolok

Archívum2010.07.12, 14:14

A torna előtt a spanyol válogatott számított a világbajnokság nagy esélyesének, így Xaviék aranyérme gyakorlatilag nem jelentett meglepetést. Spanyolország győzelme bizonyította, hogy bár a védekező felfogás egyre elterjedtebb a labdarúgásban, még mindig lehet bátor és szép támadójátékkal nyerni, még ha ez a spanyolok esetében nem is az ellenfél kapuhoz préselését jelenti. A Spanyolországban "tiki-taka" néven emlegetett stílus sokaknak talán unalmas, az ellenfelek felőrlésére azonban jelenleg a legjobb módszernek tűnik.

Xavi lett a vb futó- és passzbajnoka - vb-statisztikák

Sport2010.07.12, 22:26

Legtöbbször a ghánai Asamoah Gyan lőtt kapura, a legpontosabban David Villa célzott, a legtöbbet Xavi futotta, aki egyben a vasárnap véget ért focivébé passzkirálya is lett. A legszabálytalanabb csapat a holland volt, a vb-ezüstérmes kapta a legtöbb sárga lapot is - mazsolázzon a vb-statisztikák között.

Xaviék a vb-trófeával vigasztalták a sörrel leöntött riportert

Archívum2010.07.12, 15:32

A spanyol válogatott vb-döntő utáni önfeledt ünnepléséből senki nem maradhatott ki. Xavi, David Villa, Fabregas, Pepe Reina és Jesus Navas egy jóhiszemű spanyol újságírót leptek meg. Ahelyett, hogy a kérdésére válaszoltak volna, a Fabregasnál lévő sör egy óvatlan pillanatban Xavihoz került, a katalán játékmester pedig nem habozott: nemes egyszerűséggel a riporter fejére öntötte az üveg tartalmát, majd faképnél hagyták a mikrofonos embert. Előtte azonban David Villa néhány másodpercre még odaadta világbajnoki trófeát, amit a riporter is megrázhatott. Szerencséjére következő interjúalanya, Rafael Nadal már sokkal békésebb volt.

Xavi nem bírt a vuvuzelával - videó

Archívum2010.07.07, 14:49

A spanyol válogatott irányítója adta a legtöbb sikeres passzt (372) a vébén, ő futott a legtöbbet labdával (25,8 km) - a vuvuzelát viszont nem tudta megszólaltatni.

Gera-Vadócz versenyfutás a hét gólja címért

Sport2010.05.04, 11:14

Gera Zoltán Európa Liga-döntőt érő gólt szerzett a Fulham-Hamburg mérkőzésen, míg az Osasunában szereplő Vadócz Krisztián a Real Madridnak lőtt nagy gólt a spanyol bajnokságban. A két magyar játékos óriási csatát vívhat e heti gólszépségversenyünk az első helyért, ám akad további nyolc, szintén pazar gól a kínálatban, amely sok szavazatra számíthat. Titkos esélyes lehet Totti, Kerzsakov és Xavi találata is, de tán felesleges is az esélylatolgatás, a végeredményről úgyis olvasóink döntenek.

A foci-Eb legszebb góljai

Sport2008.12.25, 13:25

Sok minden eszünkbe juthat a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságról a spanyolok vitathatatlanul megérdemelt végső győzelmétől kezdve a feltámadásból szinte sportot űző török csapatig, és persze egy rakás gól, amelyek közül megpróbáltuk kiválogatni a legemlékezetesebbeket. A tíz találat között nem állítottunk rangsort, ezt mindenkinek a saját ízlésére bízzuk, a gólok időrendi sorrendben követik egymást.

Világválogatott nyolc Eb-győztes spanyollal

Sport2008.06.30, 08:28

Az Európa-bajnokság utolsó hetében már csak három mérkőzésre került sor, és a döntőben diadalmaskodó spanyol válogatott rendkívül erősen dominál álomcsapatunkban, hiszen a tizenegy focista közül nyolc is friss kontinensbajnoknak mondhatja magát. A három kivétel közül kettő szintén érintett volt az Eb-n, a harmadik csapattag pedig Dél-Amerikából érkezett.

Orosz gála, spanyol szenvedés

Sport2008.06.05, 05:38

A szombaton kezdődő Európa-bajnokságra készülő spanyol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésén 1-0-ra legyőzte az amerikaiakat. A nap másik összecsapásán Oroszország 4-1-re ütötte a litvánokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő