WWF Magyarország

címke rss

Baleset miatt megszakította útját a földkerülő magyar pár

Tudomány2011.02.03, 16:46

A természetvédelem fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet az a két magyar fiatal, akik 2010 szeptemberében indultak Föld körüli útra hajójukkal, s akik most megszakítani kényszerültek utazásukat egy tengeri baleset miatt.

Jóval kevesebb víz lesz a Dunában a következő évtizedekben

Tudomány2010.05.20, 11:52

A Duna vízellátása a következő évtizedekben akár 30 százalékkal is csökkenhet, elsősorban az éghajlat szárazabbá válása miatt - állítja a WWF Magyarország csütörtöki közleményében.

Sötétbe borult a világ - képek a Föld Órájáról

Tudomány2010.03.28, 09:51

2010. március 27-én este fél 9-kor 125 országban kapcsolták le a világítást a Föld Órája alkalmából. A WWF természetvédelmi szervezet ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy apró cselekedettel és összefogással tehetünk a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért.

Képek a Föld Órájáról

365 környezettudatos ötlet2010.03.28, 09:53

2010. március 27-én este fél 9-kor 125 országban kapcsolták le a világítást a Föld Órája alkalmából. A WWF természetvédelmi szervezet ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy apró cselekedettel és összefogással tehetünk a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért. Sötétbe borult a világ - képek a Föld Órájáról  

Szombaton este jön a Föld órája

365 környezettudatos ötlet2010.03.27, 07:59

Jelképes villanylekapcsolással figyelmeztet az energiatakarékosságra és a környezetszennyezésre a Sydney-ből indult Föld órája akció, mely mára világmozgalommá nőtte ki magát. Március 27-én este elsötétül az [origo] címoldala és adásszünetet tart az OzoneNetwork. Egy óra takarékoskodás viszont nem váltja ki, ha valaki az év többi, nyolcezer-egynéhányszáz órájában nem törődik a környezettel. A minden időzónában március 27-én, szombaton este fél 9-kor kezdődő, egyórás elsötétítéssel az esemény szervezője, a WWF (Természetvédelmi Világalap) az éghajlatváltozás veszélyeire hívja fel a világ figyelmét. A teljes cikk A Föld órája - WWF Maagyarország ...

Rózsaszín százlábú és világító csörgőkígyó - ezer új fajt találtak a Mekong mentén

Archívum2008.12.16, 12:38

Több mint ezer új növény- és állatfajt fedeztek fel tízéves gyűjtőmunkájuk során azok a kutatók, akik a délkelet-ázsiai Mekong folyó vidékének élővilágát térképezték fel a WWF nemzetközi környezetvédő szervezet programja keretében.

Készül a Masat, az első magyar műhold

Tudomány2008.12.03, 16:05

Magyarország már több külföldi műhold elkészítésében is részt vett, ám most a Műegyetem diákjainak munkája révén megszülethet és talán már jövőre pályára állhat az első teljesen hazai készítésű űreszköz is. A fejlesztők szerint Magyarországon az ipar nyitni fog az űrtechnológia irányába, ezért fontos, hogy lehetőséget biztosítsanak a hallgatóknak ilyen irányú tapasztalatok megszerzéséhez.  

Elengedték az utolsó hódot is Magyarországon

Archívum2008.11.04, 10:39

Befejeződött a legsikeresebb európai emlős-visszatelepítési program: az elmúlt hét végén az utolsó hódokat is elengedték Magyarországon. Az 5 hódcsalád, összesen 14 példány a Tisza árterében, Tiszatarján közelében, néhány tétova lépés után a szemünk láttára csobbant a vízbe. Velük együtt ma már mintegy 500 egyedből áll a hazai állomány, kérdés, hogy meddig - a klímaváltozás ugyanis várhatóan nem kedvez majd a hódoknak.

Drámai populációcsökkenés a csimpánzoknál

Tudomány2008.10.21, 10:14

Drámai mértékben visszaesett az elefántcsontparti csimpánzpopuláció - adták hírül a lipcsei Max-Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói, akik a Current Biology című szaklapban számoltak be az emberszabásúak hirtelen eltűnéséről.

Tiltakoznak a Mátrai Erőmű bővítése ellen

Gazdaság2008.10.03, 14:35

A WWF környezetvédő szervezet tiltakozik a Mátrai Erőmű döntően közpénzen tervezett bővítése ellen, amely így évente újabb mintegy egymillió tonna szén-dioxidot juttatna a légkörbe - tartalmazza a WWF Magyarország csütörtökön az MTI-hez eljuttatott állásfoglalása.

Fuldoklik a Balti-tenger

Tudomány2008.07.23, 20:27

A nagy tengerjáró hajók zöme jelenleg tisztítatlanul zúdítja az út folyamán keletkező összes szennyvizet a tengerekbe. A Balti-tenger szennyeződése olyan kritikussá vált, hogy a WWF nemzetközi természetvédő szervezet fölkérte az ott közlekedő hajókat működtető társaságokat, hagyjanak föl ezzel a káros gyakorlattal.

Megjelent és fellökte a kamerát a világ legritkább orrszarvúja

Tudomány2008.06.03, 09:25

Egy hónapnyi "lesben állás" után soha nem látott felvételeket rögzített az a kameracsapda, amelyet az indonéz dzsungelben állítottak föl a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet munkatársai. Az éjszaka sötétjében készült filmen egy nőstény jávai orrszarvú és borja bújik elő a növények közül, békésen nézelődik, majd teljes erőből felökleli a kamerát.

Nem tudjuk megállítani a fajkihalást

Tudomány2008.05.22, 18:41

Az 1992-ben tett vállalásnak megfelelően két évünk van hátra, hogy megállítsuk bolygónk élővilágának rohamos pusztulását, ám már most szinte biztosra mondhatjuk, hogy a célt nem érjük el - állítja a WWF bolygónk élővilágának állapotáról beszámoló, most megjelent átfogó jelentése. Napjainkban zajlik a legnagyobb fajkihalás a Föld történetében: az elmúlt 35 év során a gerinces fajok átlagosan több mint negyede tűnt el, évente a fajok 1 százaléka pusztul ki.

IPCC: aszályokra és felhőszakadásokra kell számítanunk

Tudomány2008.04.10, 18:53

Visszahúzódó gleccserek, gyakoribb felhőszakadások, súlyos aszályok, sokasodó árvizek - csak néhány azokból a következményekből, amelyek a klímaváltozás miatt várnak ránk, és amelyek részben Magyarországot is érinteni fogják. Az ENSZ Budapesten ülésező Klímaváltozási Kormányközi Testülete elfogadta a klímaváltozás és a globális vízhelyzet viszonyát vizsgáló különjelentést.

A WWF sikeres ausztriai Alpok-programjáról

Archívum2003.01.21, 10:38

"A Hegyek Éve 2002" kampánya során a WWF-Austria azon fáradozott, hogy megakadályozza az Alpok maradék szűz területein a további építkezéseket.

Kell egy magyar műhold

Tudomány2008.01.30, 10:23

Sokan azt gondolják, hogy műholdat építeni költséges "úri hobbi". Valójában az egyik legnagyobb hozzáadott értéket és profitot biztosító tevékenység, amely mágnesként vonzza a külföldi fejlett technológiát és tőkét - mondta az [origo]-nak a legnagyobb hazai űripari vállalat vezetője. A cég meg is tudná építeni az űreszközt, India pedig felajánlotta a pályára állítását.

Ködbe vesző Magyarország - a hét műholdképe

Tudomány2008.01.02, 09:51

Az elmúlt hetekben egy magas nyomású, ezért igen stabil légköri képződmény, egy anticiklon határozta meg térségünk időjárását. A december 27-én készült műholdfelvételen elénk tárul a tejfehér ködréteggel borított Kárpát-medence és környéke.

Kompromisszumos megállapodás született a Föld jövőjéről

Tudomány2007.12.17, 09:32

A december 3. és 14. között Balin megrendezett ENSZ klímakonferencia fő célja a Bali Útiterv meghatározása volt, vagyis annak írásba foglalása, hogy miként tárgyaljanak a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt 2012-ig érvényes, üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátás-csökkentési kötelezettségeket követő új vállalásokat tartalmazó nemzetközi megállapodásról. Ezúttal már nem számított vitakérdésnek a globális felmelegedés ténye, és még a korábban igen elutasító Egyesült Államok is jelezte, hogy szükségesnek találja a kibocsátás-csökkentést is magában foglaló nemzetközi megállapodás kidolgozását. A magyar tárgyaló delegáció egyik tagját, Dr.. ...

Már mutatja magát Magyarország leghosszabb hídja

Tudomány2007.11.07, 07:43

Nemrég elkészült a Szentendrei Duna-ágon átívelő szakasz északi pályája; az ártéri hidakon, illetve a szigeti hídon a felszerkezet 80%-a; már az utolsó harmadban járnak a Duna-főági hídszakasz szédítő magasságban dolgozó pilonépítői, és megindult a feszítőkábelek befűzése is. Ha jövő augusztusra elkészül, az M0 Északi Duna-híd a maga 1862 méteres hosszúságával Magyarország leghosszabb hídja lesz.

Tizenegy állat- és növényfajt fedeztek fel Vietnamban

Tudomány2007.09.28, 09:24

Vietnam középső részén eddig ismeretlen kígyó-, lepke- és orchideafajokat fedeztek fel a kutatók. Az Annamite-hegység  rendkívül gazdag ritka fajokban, ezért védelemre szorul - közölte a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.

Megkövült erdőt találtak a Bükknél

Tudomány2007.07.31, 09:58

Rendkívül ritka ősmaradványok kerültek elő a bükkábrányi lignitbánya területén: 15 darab, élethelyzetben megőrződött mocsárciprus törzsére bukkantak a bányászok. A hatalmas fák ott állnak, ahol több millió évvel ezelőtt meghaltak. A kutatóknak sietniük kell a vizsgálatokkal, mert a felszínre került törzsek gyorsan pusztulnak.

Folyók az összeomlás szélén

Tudomány2007.04.29, 12:04

A világ legnagyobb folyói, köztük a Nílus, a Jangce, a Gangesz, valamint a Duna, az emberi tevékenység következtében katasztrofális összeomlás előtt állnak. A víz pazarlása és a folyók nem megfelelő védelme ökoszisztémákat rombol le és veszélyezteti a folyó mellett élő emberek megélhetését is - legalábbis ezt állítja a WWF legújabb, több mint ötvenoldalas jelentése.

Szenzációs felvétel egy borneói orrszarvúról

Tudomány2007.04.26, 09:32

A dzsungel mélyén elhelyezett kameracsapdával különleges felvételeket sikerült készíteni a rendkívül ritka borneói orrszarvúról - adta hírül a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet. A kétperces videofelvétel az első mozgókép, amelyen megfigyelhető a világ legritkább orrszarvújának viselkedése - az állat óvatosan körbeszimatol, majd közelebb jön, és kis híján beszippantja a kamerát.

Három Földre lehet szükségünk 2050-re

Tudomány2007.02.06, 15:34

Az emberiség történetében példátlan természetpusztításról ad számot a WWF nemzetközi természetvédő szervezet által készített 2006-os Élő Bolygó Jelentés. A jelentés szerint a túlfogyasztás következményeként a gerinces fajok mintegy harmada tűnt el az utolsó három évtizedben, a Föld erőforrásai pedig egyre inkább kimerülőben vannak.

Részletesen a földrengésekről

Archívum2007.01.02, 13:35

Összeállításunkban bemutatjuk a földrengésekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókat, a különféle földrengés-skálákat és a magyarországi földrengéshelyzetet.

Programajánló: Amiről az erdő mesél

Archívum2006.04.24, 14:55

A "Fenntartható Magyarország 2006" beszélgetéssorozat következő témája az erdőgazdálkodás hatásai  - április 27-én a Jövő Házában a budapesti Millenáris Parkban.

Titokzatos ragadozót láttak Borneón

Archívum2005.12.07, 10:16

Egy új, eddig még ismeretlen ragadozó emlősfajt fedeztek fel Borneó sűrű erdeiben  - állítják a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet kutatói. A házimacskánál alig nagyobb, sötétvörös bundájú és hosszúfarkú állatról mindössze két éjszakai felvételt sikerült készíteni fotócsapda segítségével. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban új fajjal állunk szemben, több mint egy évszázad után ez lesz az első alkalom, hogy újabb ragadozófajra bukkannak a trópusi szigeten.

Gyűjtsd a csapdákat, fogd el az orvvadászt

Archívum2005.10.27, 12:51

Egyedülálló virtuális kalandjátékot indított a Magyar Telekom és a WWF Magyarország a "Vigyázz a madárra!" természetvédelmi program keretében. Az "Orvvadászfogó" célja, hogy szórakoztató módon bemutassa a madárvédelmi programot és a hozzá kapcsolódó ismereteket.

Megnyílt az első hazai PET-CT központ

Tudomány2005.05.27, 09:22

Csütörtökön felavatták Magyarország első PET-CT központját, amely világszínvonalú diagnosztizálást tesz lehetővé a daganatos, szív- és érrendszeri, illetve idegrendszeri betegségeknél. A szakma és a befektetők abban bíznak, hogy az OEP finanszírozni fogja a vizsgálatokat, amelyekre óriási szükség lenne.

Képes beszámoló Costa Rica természeti kincseiről

Archívum2005.03.19, 09:30

A fél Magyarország területű, alig négymillió fős országot évente több mint egymillió külföldi turista látogatja meg. Az utazók egy részét főként a csodálatos természeti környezet vonzza. Costa Rica a természetvédők mintaországa.

Kihalás veszélyezteti a törpecsimpánzokat

Archívum2004.12.29, 10:45

Az ember legközelebbi rokonát, a törpecsimpánzt (Pan paniscus) a kihalás fenyegeti - jelentette be a legfrissebb vizsgálati eredmények alapján a WWF. A 75 évvel ezelőtt felfedezett állat egyetlen élőhelye a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol manapság mindössze 10 ezer egyed él, szemben az eddig becsült 50 ezres számmal.

Ha elsüllyed az Északi-sark

Tudomány2004.11.05, 14:10

Száz éven belül nyaranta teljesen elolvadhat az Északi-sark jege, ha az emberiség nem csökkenti radikálisan a szén-dioxid-kibocsátást - figyelmeztetett a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet. Az átalakulás egyik várható következménye, hogy megnyílik az Északnyugati-átjáró.

Negyven hód érkezett a Közép-Tiszához

Tudomány2004.10.26, 17:41

Negyven eurázsiai hódot telepítettek a WWF Magyarország programja keretében a közép-tiszai tájvédelmi körzetbe; a Németországból érkezett rágcsálókkal közel 400-ra gyarapodott a hazai hódállomány.

A világ tíz legkeresettebb élőlénye

Tudomány2004.10.06, 14:25

A napokban Bangkokban zajlik a CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora - Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) konferenciája 166 ország képviselőinek részvételével. A WWF erre az alkalomra tízes listát készített Földünk vadászat, halászat, csapdába ejtés, kereskedelem, fakitermelés által leginkább veszélyeztetett fajairól.

A Tisza a XIX. században - a nagy folyószabályozások kora

Tudomány2004.09.30, 15:00

1998 és 2001 között négy rendkívüli méretű árvíz vonult le a Tiszán. A hatalmas károk ráirányították a figyelmet arra, hogy szükség lenne a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére. A Vásárhelyi-terv zovábbfejlesztése, az elmúlt évszázad legnagyobb természetalakító munkája a Tisza menténel most kezdődhet el. A WWF Magyarország által készített cikksorozatban a Vásárhelyi-terv természetvédelmi és ökológiai jelentőségét, a Tisza természeti értékeit, szabályozásának történetét ismertetjük.

Vért adtak miniszterek a WWF-nek

Tudomány2004.06.24, 13:32

A WWF Magyarország az uniós vegyianyag-szabályozás szigorúbb változatának elfogadása érdekében indított kampányt, amelynek keretében a napokban hazai miniszterektől vettek vérmintát.

Nem a kereskedelmi halászatba fektetné a pénzt a WWF

Tudomány2004.06.16, 13:40

Az óceánok védelme sokkal kevesebbe kerülne, mint amennyit a halászhajók támogatására adnak évente. A kisebb volumenű halászat és az ökoturizmus ráadásul jelentős bevételeket hozna, és állásokat is teremtene - állítja egy nemzetközi felmérés.

Kíméli a teknősöket az újfajta horog

Tudomány2004.05.04, 14:24

Egy új, körkörös, befelé kunkorodó horoggal több ezer olyan veszélyeztetett tengeri teknős menthető meg évente, amely eddig "véletlen balesetként" a tengeri halászok horgain lelte halálát - közölte május 3-án, hétfőn a WWF.

Veszélyben a szumátrai tigrisek

Tudomány2004.03.22, 15:07

A szumátrai tigriseket a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a kihalás közvetlen veszélye fenyegeti.

Megérkezett az ország első gólyája

Tudomány2004.03.08, 13:54

Örömünnep volt vasárnap a Somogy megyei Vörsön. Megérkezett Csárli, a gólya, aki arról nevezetes, hogy immár több éve ő az első, aki visszatér Magyarországra.

Fenntartható Magyarország - beszélgetéssorozat a Millenárison

Tudomány2004.02.23, 12:06

Minden hónap utolsó csütörtökén izgalmas beszélgetés a társadalmi, gazdasági fenntartható fejlődés lehetőségeiről a Millenárison.

Behurcolt tengeri idegenek

Tudomány2004.02.09, 16:05

A World Wildlife Fund (WWF) szerint a hajók felboríthatják a tengerek öko-egyensúlyát.

Pusztulnak a gyógyfüvek Európában

Tudomány2004.01.13, 12:59

A gyógyfüvek iránti növekvő kereslet kipusztulással fenyegeti a világ jelenleg ismert gyógynövényeinek csaknem egyötödét - áll a World Wildlife Fund (WWF) jelentésében.

Visszatérőben a farkas és a hiúz

Tudomány2003.11.25, 12:32

"Nagyragadozó napokat" szervez a WWF Magyarország a magyar-szlovák határ két oldalán november 26. és december 10. között. A rendezvény célja, hogy biztosításák a Magyarországról egyszer már kiveszett, de mostanában újra feltünedező hiúzok és a farkasok védelmének érdekében.

Magyarország kiemelkedő tudományos képességei - EU, UNESCO és ICSU köszöntők

Tudomány2003.11.08, 18:02

A kutatás és tudomány területén az Európai Unió a bővülés során csak gazdagodhat, és ez a csatlakozó országok - különösen Magyarország - kiemelkedő tudományos képességeinek köszönhető - hangsúlyozta Achilleas Mitsos, aki Romano Prodi, az Európai Bizottság elnökének megbízottjaként szólalt fel a World Science Forum megnyitóján, szombaton Budapesten.

Egyre több a hód Magyarországon

Tudomány2003.10.31, 14:54

A XIX. század közepéig ez az érdekes életmódú rágcsáló természetes ártereink gyakori lakója volt, ám a túlzott vadászat és élőhelyének megfogyatkozása miatt több mint egy évszázadra eltűnt hazánk élővilágából. A WWF Magyarország hód-visszatelepítési programja keretében október 30-án, csütörtökön újabb 20 eurázsiai hódot telepített vissza a Közép-Tisza vidékére. Ezzel mintegy 400-ra emelkedett a hazai hódok száma.

WWF: Itt vannak Európa utolsó érintetlen erdei

Tudomány2003.09.29, 13:10

A főként Kelet-Közép-Európában fekvő utolsó érintetlen európai erdők védelmének égető szükségességére hívja föl a figyelmet 18 európai állam 180 kutatója, akik a WWF által készített "Felhívás az európai erdők védelmére" című dokumentum aláírásával fordulnak a kontinens kormányaihoz kérve őket, támogassák az Európai Védett Területek Alapítványának létrehozását, amely hosszú távú pénzügyi fedezetet biztosítana a védett területek számára.

Új elefánt-alfaj Borneón

Tudomány2003.09.15, 13:59

Az indiai elefánt egy új alfaját fedezték fel Borneó szigetén - jelentette be a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete. Az alfaj a borneói törpe elefánt nevet kapta.

Magyarország még nem dönt az emisszió-kereskedelemről

Tudomány2003.07.21, 12:37

Magyarország egyelőre nem dönt az üvegházhatású gázok kibocsátási kvótáival való kereskedést illető kérdésekről - nyilatkozta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

Kecsegéket kapott a Duna

Tudomány2003.07.02, 11:31

2003. június 25-én a WWF Magyarország partnereivel több mint 6000 kecsegeivadékot telepített a Dunába. A haltelepítésekre a Szigetközben, Ásványráró mellett, a Dunakanyarban, Visegrád határában és Bajától északra, Érsekcsanád közelében került sor.