WTA

címke rss

Babos Tímeáék nyerték el az Év párosa-díjat

Sport2020.12.08, 18:04

A női tenisztornákat szervező WTA idén is Babos Tímeának és a francia Kristina Mladenovicnak ítélte oda az Év párosa-díjat.

A Grand Slam-tornák bajnokai közül kerül majd ki az év teniszezője díj győztese

Sport2020.12.03, 16:06

A díj első számú esélyesének Kenin nevezhető, aki melbourne-i sikere mellett Párizsban a fináléig menetelt, New Yorkban pedig a nyolcaddöntőig jutott.

Ismét jelölték arra a rangos díjra Babos Tímeáékat, amit tavaly már megnyertek

Sport2020.11.26, 21:32

A női tenisztornákat szervező WTA idén is jelölte az Év párosa-díjra Babos Tímeát és a francia Kristina Mladenovicot, akik tavaly elnyerték az elismerést.

Simona Halep alig fél óra alatt nyerte meg a római tenisztorna döntőjét

Sport2020.09.21, 15:51

Simona Halep nyerte a római női tenisztornát, miután a döntőben Karolina Plisková sérülés miatt feladta ellene a küzdelmet.

Martic és Kontaveit is elődöntőbe jutott a palermói tenisztornán

Sport2020.08.07, 23:38

A horvát Petra Martic és az észt Anett Kontaveit is elődöntőbe jutott pénteken a 202 ezer dollár (59 millió forint) összdíjazású palermói salakpályás női tenisztornán.

A hatodik kiemelt is búcsúzott a palermói tenisztornán

Sport2020.08.06, 08:47

A hatodik kiemelt Donna Vekic számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a 202 ezer dollár (59 millió forint) összdíjazású palermói salakpályás női tenisztornán.

A WTA-tornák 2022-re térhetnek vissza a normál kerékvágásba

Sport2020.07.25, 22:38

A női teniszversenyeket szervező WTA-nak megvan a terve a koronavírus-járvány okozta pénzügyi helyzet kezelésére, ám az ügyvezető igazgató szerint az elitsorozat csak 2022-re térhet vissza a normál kerékvágásba.

Babos Tímea kihagyhatja a US Opent

Sport2020.06.26, 09:54

Babos Tímea szerint túlságosan korai az idény augusztusi folytatása, és a tervezett körülmények között a New York-i Grand Slam-torna megtartását sem támogatja. A háromszoros világbajnok teniszező a Nemzeti Sportnak beszélt a lehetséges folytatásról.

Augusztusban újraindul a nemzetközi teniszélet

Sport2020.06.17, 17:41

Augusztus 3-án a női, augusztus 14-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul - jelentette be szerdán a versenyeket szervező WTA, illetve ATP.

A WTA vezetője szerint is egyesülhet a férfi és a női profi tenisz világa

Sport2020.05.06, 15:18

A női teniszversenyeket szervező WTA irányítója, Steve Simon szerint "abszolút lenne értelme" az egyesülésnek a férfi tornákat rendező ATP-vel, de ennek nem szabad "bekebelezésnek" tűnnie.

Federer szerint ideje lenne egyesíteni az ATP-t és a WTA-t

Sport2020.04.22, 15:06

Roger Federer szerint talán ideje lenne egyesíteni a férfi és a női tenisztornákat szervező ATP-t és WTA-t, miközben a koronavírus-járvány miatt a sportágban érdekeltek - különösen az alacsonyabban rangsorolt játékosok - gazdasági válságba kerülnek.

Első mérkőzésén kikapott Dubajban az Australian Open győztese

Sport2020.02.25, 17:37

Az Australian Open-bajnok Sofia Kenin első mérkőzésén búcsúzott a 2,9 millió dollár (900 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornától.

Korábbi világelső győzte le Babos párospartnerét Dubajban

Sport2020.02.19, 16:32

Karolina Pliskova sima két játszmában legyőzte Kristina Mladenovicot a 2,6 millió dollár (806 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Hivatalosan elmarad a magyarországi WTA-tenisztorna

Sport2020.02.01, 11:41

A női versenyekért felelős szervezet, a WTA hivatalos közleményben tudatta, hogy elmarad a február 17. és 23. között először Budapestre, majd Debrecenbe tervezett verseny.

Szetthátrányból fordítva jutott döntőbe a világelső teniszezőnő

Sport2020.01.17, 15:47

A világelső Ashleigh Barty nagy csata után döntőbe jutott az Adelaide-ben zajló keménypályás tenisztorna női versenyében.

Bizonytalan helyzetben a budapesti női tenisztorna jövője

Sport2019.11.11, 14:02

Jövő júliusban biztosan nem lesz WTA-verseny Budapesten, februárban ugyanakkor elméletileg lehetne. De csak akkor, ha erre felhatalmazást kap a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) - írta honlapján az MTSZ.

Babosék menetelnek a torontói tenisztornán

Sport2019.08.09, 08:11

Babos Tímea és Anett Kontaveit párosa a negyeddöntőbe jutott a 2,83 millió dollár (833 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna párosversenyében.

Babos Tímea nem jutott főtáblára a torontói tenisztornán

Sport2019.08.05, 07:07

Babos Tímea kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára a 2,83 millió dollár (833 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztornán.

Babos sokat javított, Fucsovics egy helyet rontott a világranglistán

Sport2019.05.13, 11:12

A múlt heti, franciaországi tornán elődöntős Babos Tímea kilenc helyet javítva a 128. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, míg Fucsovics Márton egy helyet rontott, így a 37. a férfiak mezőnyében.

Babos Tímea és Stollár Fanny is visszacsúszott a világranglistán

Sport2019.05.06, 12:34

Babos Tímea pontjaiból ugyan nem veszített, mégis négy helyet csúszott vissza a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyen a 137. pozíciót foglalja el. Fucsovics Márton egy helyet rontott, így a 36. a férfiak között.

Babos Tímea tornagyőztes Isztambulban

Sport2019.04.28, 14:47

Babos Tímea és Kristina Mladenovic a vártnál is sokkal magabiztosabban nyerte meg a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna párosversenyének vasárnapi döntőjét.

Babos a főtáblás győzelmével második fordulóba jutott

Sport2019.04.23, 15:01

Babos Tímea bejutott a legjobb 16 közé a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztornán.

Babos Tímea Bogotában is kiesett az 1. fordulóban

Sport2019.04.10, 08:25

Nem szakadt meg Babos Tímea rossz sorozata, mert a bogotai női teniszverseny első fordulójában az első megnyert szett után kikapott a spanyol Lara Arruabarrenától. Ezt a spanyol lányt egy hete Monterrey-ben Arn Gréta legyőzte, most Babosnak nem sikerült ugyanez.

Hullottak a kiemeltek a dubaji női tenisztornán

Sport2019.02.19, 14:13

Kiki Bertens és a Darja Kaszatkina sem jutott nyolcaddöntőbe a 2,8 millió dollár (797 millió forint) összdíjazású dubaji női keménypályás tenisztornán.

Babos Tímea és Fucsovics Márton is javított a világranglistán

Sport2019.02.18, 10:37

Több változás is történt az élcsoportban a női teniszezők világranglistáján, Babos Tímea pedig egy helyet javítva jelenleg a 99. a rangsorban. Fucsovics Márton két helyet javítva előző heti pozícióján 36. a férfiaknál, az élen továbbra is a szerb Novak Djokovic áll.

Egy botrányhősről és három királyról szólt a tenisz 2018-ban

Sport2018.12.27, 15:37

A játékosok többsége már elutazott a 2019-es szezon első versenyére, Roger Fedrer és Alexander Zverev például már Perth-ben edz, a Hopman-kupára készülve, de érdemes felidézni, miről marad emlékezetes 2018, ami a tenisz világát illeti.

Babos Tímea tovább harcol - Budapest helyett Dubajban teniszezhet

Sport2018.11.27, 09:12

A Nemzeti Sport megszerezte Babos Tímea 2019-es versenyprogramját, illetve az első két hónapi terveit a legjobb magyar női játékosnak. Ebből kiderül, hogy Babos továbbra sem tervezi az indulást a februári budapesti WTA-versenyen, helyette az ezzel azonos időben zajló Dubai Premiertornán állhat rajthoz.

Kevesebbet sír, többet mosolyog a munkamániás Babos Tímea

Sport2018.11.14, 05:53

Szeretne magabiztosabb lenni az egyéniben. Ha újra az első 20 közelébe kerülne, már nem gondolkodna azon, hogy ott van-e a helye. Minden költségét maga fizeti a keresetéből, de nem gyűjtögető típus, erre befektetésként tekint, jelenleg négyfős szakmai stábot finanszíroz. Az idei év sok mindenben hasonlított a 2017-hez, de ezúttal nem sírt a szezonzáró sajtótájékoztatón.

Babos Tímea pályafutása eddigi legjobb éve után nyaralni megy

Sport2018.10.29, 08:22

Babos Tímea hétfőn az átadási ünnepségen még reprezentált egyszer mielőtt elutazott a megérdemelt szabadságára. A szingapúri WTA-világbajnokságon kétszeres győztes magyar pályafutása legjobb évének nevezte 2018-at és az Origónak adott exkluzív interjújában bevallotta, még mindig nem fogta fel, mi is történik vele.  A VIDEO a cikk végén nézhető meg. 

Kétségessé vált Halep játéka a WTA-világbajnokságon

Sport2018.10.16, 15:16

Porckorongsérve miatt a világelső Simona Halep visszalépett a moszkvai keménypályás tenisztornától.

Stollár az első fordulóban búcsúzott Hongkongban

Sport2018.10.08, 13:50

Stollár Fanny búcsúzott a főtábla első fordulójában az 500 ezer dollár (135 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás női tenisztornán.

Fucsovics, Babos és Stollár is előrelépett a tenisz-világranglistán

Sport2018.10.08, 10:00

Fucsovics Márton három helyet javítva egy héttel ezelőtti pozícióján a 42. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A nőknél Babos Tímea négy pozíciót javítva a 64., míg Stollár Fanny kettőt előrelépve a 129. Babos párosban továbbra is világelső.  

Stollár Fanny hatalmas skalpot gyűjtött be Taskentben

Sport2018.09.26, 13:48

Stollár Fanny negyeddöntőbe jutott a Taskentben zajló 250 ezer dollár (68,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, mivel a szerdai nyolcaddöntőben két játszmában legyőzte az orosz Vera Zvonarjovát.

A WTA és Djokovic is kiállt Serena Williams mellett

Sport2018.09.10, 11:59

A női versenyeket szervező WTA egyenlő bánásmódot kér minden teniszezőnek, és szeretné elérni, hogy minden tornán engedélyezett legyen az edzői tanácsadás.

Stollár Fanny párosban negyeddöntős Washingtonban

Sport2018.08.02, 10:32

Stollár Fanny bejutott a negyeddöntőbe a washingtoni keménypályás tenisztorna női párosversenyében.

Kerber és Ostapenko is elődöntős Wimbledonban

Sport2018.07.10, 16:36

Angelique Kerber és Jelena Ostapenko is elődöntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság női versenyében.

Magyar teniszező a profi tenisz csúcsán

Sport2018.07.09, 17:15

A tenisz történetében először áll magyar játékos a világranglista élén. Amikor július 16-án kijön a friss női páros ranglista, akkor Babos Tímea neve lesz az első. Ehhez pályára sem kellett lépnie Babos Tímeának hétfőn az All England Clubban, mert a 2. kiemelt Andrea Sestini Hlavácková, a tavalyi partnere, az egyetlen, aki még befoghatta volna Wimbledonban: kiesett. Az amerikai Bethanie Mattek-Sands és a cseh Lucie Safarova, két meccslabdát hárítva legyőzte Andrea Sestini Hlavácková és Barbora Strycova párosát (2:6, 7:6, 6:4.) Így minden további eredménytől függetlenül Babos Tímea már garantáltan világelső.  

Tenisz-világranglista: a férfiaknál Nadal, a nőknél Halep az első

Sport2018.06.25, 10:18

Egy hét után ismét csere történt az élen a férfi teniszezők világranglistáján: újra Rafael Nadal vezet a hallei torna vasárnapi döntőjében vesztes Roger Federer előtt. A hölgyeknél Babos Tímea egy helyet rontva a 37., míg Stollár Fanny három pozíciót visszacsúszva a 149., az élcsoporban nem hoztak változást a múlt heti tornák.

Babos és Fucsovics is javított, Federer ismét vezeti a világranglistát

Sport2018.05.14, 11:04

Fucsovics Márton két helyet lépett előre, így az 59. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen az élen történt váltást követően ismét Roger Federer került az első helyre. A nőknél továbbra is a román Simona Halep vezet, előnye azonban jelentősen csökkent.

A világelső Halep és Del Potro is kiesett Madridban

Sport2018.05.10, 19:14

Az első helyen kiemelt, világranglista-vezető román Simona Halep kiesett a madridi salakpályás tenisztorna női versenyének csütörtöki negyeddöntőjében, mivel két játszmában kikapott a cseh Karolina Pliskovától.

Babosék elődöntőbe jutottak Madridban

Sport2018.05.10, 18:39

Babos Tímea - oldalán Kristina Mladenoviccsal - párosban elődöntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében.

Babos Tímea kiesett Madridban

Sport2018.05.05, 17:34

Babos Tímea vereséget szenvedett Julia Görgestől a 6,685 millió euró (2,1 milliárd forint) összdíjazású madridi salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

Babos és Fucsovics is visszacsúszott a világranglistán

Sport2018.04.30, 10:49

Babos Tímea három helyet rontva a 41. a női teniszezők világranglistáján, míg Fucsovics Márton két helyet csúszott vissza, így a 61. a férfiak mezőnyében.

Birminghamben tér vissza a füves borításra Marija Sarapova

Sport2018.04.18, 16:54

A korábbi világelső Marija Sarapova a júniusi, birminghami teniszversenyen tér vissza a füves pályára.

Mertens nyerte meg az első luganói tenisztornát

Sport2018.04.15, 16:54

Elise Mertens nyerte meg az első alkalommal megrendezett, 250 ezer dollár (65 millió forint) összdíjazású luganói női salakpályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a fehérorosz Arina Szabalenkát.

Jó kezdés után bukta el a döntőt Monterrey-ben Babos Tímea

Sport2018.04.09, 08:05

Hiába kezdett kiválóan (6-3, 2-0) Babos Tímea a volt világelső spanyol Garbiñe Muguruza ellen a Monterrey-ben zajló 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna döntjében, Muguruza végül fordítani tudott és megnyerte a mérkőzést.

Babos Tímea rendkívüli küzdelemben jutott a negyeddöntőbe

Sport2018.04.06, 08:03

Babos Tímea bejutott a Monterreyben zajló WTA-torna negyeddöntőjébe, miután 2 óra 17 perces csatában legyőzte a brit Naomi Broadyt.

Véget ért Stollár Fanny charlestoni menetelése

Sport2018.04.06, 09:27

Stollár Fanny kétjátszmás vereséget szenvedett a holland Kiki Bertenstől az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Sloane Stephens hazai pályán nyert Miamiban

Sport2018.03.31, 21:55

A hazai közönség előtt szereplő Sloane Stephens nyerte a miami keménypályás tenisztorna női versenyét, miután a szombati fináléban két játszmában legyőzte Jelena Ostapenkót.

Venus Williams meccslabdákat hárítva győzött

Sport2018.03.26, 08:59

A nyolcadik helyen kiemelt amerikai Venus Williams közel volt a kieséshez, ám végül fordított és három játszmában legyőzte a holland Kiki Bertenst a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában.

Előző
Következő