WTA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- Babos Tímea
- ATP
- női tenisz
- Serena Williams
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Babosék nagy csata után a nyolc között Moszkvában
Babos Tímea és Andrea Hlavackova duója bejutott a nyolc közé párosban a moszkvai keménypályás tenisztornán.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Először győzött Sarapova a visszatérése óta
Marija Sarapova nyerte az 500 ezer dollár (116 millió forint) összdíjazású tiencsini keménypályás női tenisztornát, ezzel első trófeáját vehette át visszatérése óta.
- címkék:
- Marija Sarapova
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Edzője felmondása is kellett a román teniszezőnő világelsőségéhez
Pályafutása alatt először léphetett pályára félhivatalos világelsőként Simona Halep, bemutatkozása az élen azonban nem volt álomszerű: kikapott Pekingben. A 26 éves románnak a pekingi döntő volt az 587. profi mérkőzése, de az első, amikor a tenisz történetének 25. ranglistavezetőjeként játszhatott. A csúcsra vezető kacskaringós útját fájdalmas vereségek jellemezték, leginkább az sokkolta, amikor áprilisban elhagyta az edzője, Daren Cahill.
- címkék:
- Simona Halep
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Hétfőtől Simona Halep lesz a női világelső
Hétfőtől Simona Halep nevével kezdődik majd a női teniszezők világranglistája, ez azután vált biztossá, hogy a román játékos szombaton bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tornán.
- címkék:
- Simona Halep
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos Tímea biztosan ott lesz a teniszezők páros-világbajnokságán
Babos Tímea – a cseh Andrea Hlaváčková oldalán – kijutott az október 22.-én kezdődő, szingapúri páros-világbajnokságra. A 24 éves magyar játékos 2015-ben a francia Kristina Mladenovic, tavaly pedig a kazah Jaroszlava Svedova oldalán szerepelt a WTA Finals elnevezésű évzáró eseményen. Szingapúrban a 2017-es szezon eredményei alapján nyolc páros léphet pályára.
Először nyert idén tornát a korábbi világelső
A címvédő Caroline Wozniacki nyerte a Tokióban rendezett, egymillió dollár (258 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornát.
- címkék:
- Caroline Wozniacki
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos Tímea tornagyőztes párosban
A Babos Tímea, Andrea Hlavackova magyar, cseh duó nyerte a kanadai Québecben rendezett, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna párosversenyének döntőjét.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos Tímeára hazai ellenfél vár Quebec-ben
Babos Tímea a hazai közönség előtt szereplő Francoise Abanda ellen lép majd pályára az egyes negyeddöntőjében a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Negyvenhat évesen visszavonul a japán teniszező
Negyvenhat évesen, a Tokióban zajló női tenisztornán, azaz hazai pályán játszotta utolsó profi mérkőzését Date Kimiko.
- címkék:
- Szeles Mónika
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos amerikaival, Stollár kiemelt némettel kezd Québecben
Stollár Fanny a selejtezőből feljutott a főtáblára a Québecben zajló, 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán, ahol az első fordulóban egy kiemelt német riválissal kezd.
- címkék:
- Babos Tímea
- Stollár Fanny
- Québec
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Radwanska és Cibulkova is elődöntős
Az első helyen kiemelt Agnieszka Radwanska és a másodikként rangsorolt Dominika Cibulkova is két játszmában győzött az egyesült államokbeli New Havenben zajló, 711 ezer dollár (184,15 millió dollár) összdíjazású keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
- címkék:
- tenisz
- WTA
- New Haven
- Címkefelhő »
Babos a nyolcaddöntőben búcsúzott
Babos Tímea a második fordulóban búcsúzott kedden az egyesült államokbeli New Havenben zajló, 711 ezer dollár (184,15 millió dollár) összdíjazású női keménypályás tenisztornán.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Hullottak a csillagok Torontóban
A harmadik helyen kiemelt Angelique Kerber, valamint Venus Williams és Agnieszka Radwanska is nagyon sima vereséget szenvedett a 2,7 millió dollár (690 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
- címkék:
- Toronto
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Tenisztörténelmi nap lehet a péntek Wimbledonban
Miközben Fucsovics Márton és Balázs Attila már visszatér salakra és Braunschweigben próbál ranglistapontokat gyűjteni, Wimbledonban szinte új verseny kezdődik a második héttel. A nőknél és férfiaknál egyaránt a világelsőség is tét, de amíg a férfiaknál óriási meglepetés lenne, ha nem a Murray, Nadal, Federer, Djokovic négyesből nyerne valaki, addig a nőknél szinte bárki célba érhet a versenyben maradt legjobb 16 közül.
- címkék:
- tenisz
- Wimbledon
- WTA
- ATP
- Címkefelhő »
Öt top 100-as teniszező lép a kamaraerdei salakra
Öt top 100-as teniszező lép pályára a jövő héten a 100 ezer dollár összdíjazású budapesti női salakpályás tornán.
- címkék:
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Ismét áll a bál Sarapova körül
Steve Simon, a női teniszezők versenyeit szervező WTA vezetője élesen kritizálta a Roland Garros szervezőit, amiért nem adnak szabadkártyát az orosz Marija Sarapovának.
Babosék remekelnek, már elődöntős a magyar, cseh páros
Bejutott a legjobb négy közé a Babos Tímea, Andrea Hlavackova kettős a madridi salakpályás tenisztorna női párosversenyében.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Nem könnyű a visszatérés Sarapova számára
A 15 hónapos doppingeltiltásából múlt héten visszatért Marija Sarapova már a második fordulóban búcsúzott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében.
- címkék:
- Marija Sarapova
- WTA
- Címkefelhő »
Babosék döntőt játszhatnak Rabatban
Babos Tímea Andrea Hlavacková oldalán győzött a 250 ezer dollár (71,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna páros versenyének elődöntőjében.
- címkék:
- Babos Tímea
- Rabat
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Habkönnyű meccsen jutottak tovább Babosék
abos Tímea Andrea Hlavackova oldalán negyeddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (71,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna páros versenyében.
- címkék:
- Babos Tímea
- Rabat
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos nem bírt a Roland Garros-bajnokkal
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea búcsúzott egyesben a 250 ezer dollár (71,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna nyitófordulójában.
Babos Tímea 228 hellyel előzi meg Sarapovát a világranglistán
Babos Tímea négy helyet rontott, így a 34. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is Serena Williams vezet.
Sarapova már a nyolc között jár Stuttgartban
Az első helyen kiemelt Angelique Kerber nem jutott a legjobb nyolc közé a 776 ezer dollár (222,8 millió forint) összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztornán, az eltiltás után visszatért Marija Sarapova azonban ott lesz a negyeddöntőben.
Stollár Fanny győzelmétől hangos a teniszvilág
Parádés napja volt szerdán a magyar tenisznek. Stollár Fanny a charlestoni WTA Grand Prix legnagyobb meglepetését okozva legyőzte a világranglistán 14. orosz Jelena Vesznyinát (7:6, 7:6). Valószínűleg azok is örültek a sikerének, akik nem követik a teniszt mindennap, és esetleg nem tudták, ki az a Stollár Fanny.
Elég volt a bikinis teniszcsajokból
A következő néhány bekezdés íródhatna Caroline Wozniacki és Johanna Konta mérkőzéséről, amelyet a Miami Open döntőjében vívtak, de annak ellenére, hogy egy korábbi világelsőről és egy magyar származású teniszezőről van szó, talán érdekesebb helyzetjelentést adni a női tenisz jelenlegi állapotáról. Konta egyébként pályafutása eddigi legnagyobb sikereként megnyerte Miamit, mert 6:4, 6:3-ra legyőzte Wozniackit.
Elvették a trófeát a női győztestől, odaadták Federernek
Röhejesen kínos jelenet játszódott le az Indian Wells-i WTA-torna női döntője után. A bajnoknő, Jelena Vesznyina éppen sajtótájékoztatóját tartotta, amikor bejött egy főszervező, és elvette tőle a trófeát.
Babos legyőzője meg sem állt a döntőig Indian Wellsben
Döntőbe jutott a Babos Tímeát a harmadik fordulóban búcsúztató orosz Jelena Vesznyina a 7,67 millió dollár (2,2 milliárd forint) összdíjazású, Indian Wells-i kemény pályás női tenisztornán, ahol honfitársnőjével, Szvetlana Kuznyecovával játszik a tornagyőzelemért.
- címkék:
- tenisz
- WTA
- Indian Wells
- Címkefelhő »
Stollár Fanny önbizalmának jót tett karrierje legnagyobb sikere
Stollár Fanny felnőtt pályafutása első igazán jelentős győzelmét könyvelhette el a budapesti WTA-torna keddi játéknapján, amikor a nyolcaddöntőbe jutásért két szettben verte a világranglistán több mint kétszáz hellyel előtte álló Danka Kovinicet.
- címkék:
- Stollár Fanny
- Budapest
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Tiniként írt történelmet Destanee Aiava, az ausztrál tenisz új csillaga
Destanee Aiava sporttörténelmi győzelmet aratott: ő az első, 2000-es években született női teniszező, aki főtáblás mérkőzést nyert egy hivatalos WTA-tornán.
Williamsék jövőre akár Budapesten is játszhatnak
Budapesten olyan ATP 250-es versenyt rendeznek áprilisban, mint amilyet ezen a héten Dohában, Brisbane-ben és az indiai Csennaiban. Hivatalosan is elindult a 2017-es teniszidény. Tíz fontos kérdés és válasz 13 nappal az év első Grand Slam versenye előtt.
Babos Tímea is indulhat az évzáró szupertornán
Babos Tímea is indulhat a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban zajló Bajnokok Tornáján, ugyanis nem sokkal a keddi rajt előtt a spanyol Carla Suarez-Navarro visszalépett.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- Bajnokok Tornája
- WTA
- Címkefelhő »
Babos idén is ott lesz a WTA-vébén párosban
Akárcsak tavaly, Babos Tímea ismét ott lehet párosban a női teniszezők szezonzáró WTA-világbajnokságán Szingapúrban. Az idei páros pontverseny 5. helyezettje először indul kazah párjával.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- WTA-vb
- WTA
- Címkefelhő »
Elit tenisztornák lesznek Budapesten
Jövőre ATP- és WTA-tenisztornának is otthont ad Budapest. A női elitmezőny 2013 után tér vissza Budapestre, a férfiak pedig még soha nem játszottak Magyarországon.
- címkék:
- tenisz
- WTA
- ATP
- Címkefelhő »
Serena Williams 750. győzelme
A világelső Serena Williams bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló tenisztorna női versenyében, miután megnyerte profi pályafutása 750. mérkőzését.
- címkék:
- Serena Williams
- női tenisz
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Babos óriásit zuhant a világranglistán
A spanyol Garbine Muguruza feljött a harmadik helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel vezet a legközelebb jövőre versenyző Serena Williams. Babos 16 helyet rontott, és a 87. helyen áll.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- világranglista
- WTA
- Címkefelhő »
Két órán múlt a magyar teniszező élete
Vakbélgyulladása volt Czink Melindának. A wimbledoni tornára készülő teniszező majdnem meghalt a kórház késlekedése miatt.
Edzésbe állt a rákból kigyógyult teniszezőnő
Felgyógyult a rákos betegségből, így márciusban már újra versenyez Alisza Klejbanova, az oroszok korábbi Top20-as teniszezője.
- címkék:
- Alisza Klejbanova
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Megszűnhet a budapesti WTA-teniszverseny
A másfél évtizedes múltra visszatekintő budapesti WTA-teniszverseny rendezési jogának eladásáról tárgyal Márky Jenő házigazda, versenyigazgató.
Potyogtak a kiemeltek az Indian Wells-i tenisztornán
Nem jutott be a legjobb 16 közé a negyedik helyen kiemelt Robin Söderling az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna 3,645 millió dollár összdíjazású férfi versenyében.
Szávay Grand Slam-tornát nyerne a gerincsérve után
Csaknem féléves kihagyás, hosszú sérülés után márciusban, Indian Wellsben játszik újra Szávay Ágnes. A 22 éves magyar teniszező olykor pokoli fájdalmakkal játszott, de új edzőjével, Köves Gáborral együtt hisz a felemelkedésben, és azt sem zárta ki, hogy egyszer Grand Slam-tornát nyerjen.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- Köves Gábor
- tenisz
- WTA
- Fed-kupa
- Címkefelhő »
Szávay száz pontot vesztve is előrelépett a tenisz-világranglistán
Az Australian Openen diadalmaskodó belga Kim Clijsters már a második a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul a dán Carolina Wozniacki vezet.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Zuhanórepülésben a Williams nővérek a tenisz-világranglistán
Jelentősen veszít világranglistás helyezéséből az ausztrál nyílt teniszbajnokság után Serena és Venus Williams.
"A pályán úgyis egyedül van az ember" - Arn Gréta készen áll az Australian Openre
Arn Gréta a hétfőn kezdődő Australian Open egyetlen magyar játékosa lesz. Az év első WTA-tornáját megnyerő teniszezőt az edzője és a rokonai sem kísérték el Melbourne-be, de mint az [origo]-nak elmondta, Új-Zélandon is akadt magyar szurkoló a lelátón. Arn kicsit tart az első ellenfelétől, akivel az esőben már ütögetett kicsit a verseny helyszínén.
Szávay és Arn is visszacsúszott a nőitenisz-világranglistán
A múlt heti, aucklandi tornán győztes Arn Gréta a világranglista 59. helyezettjeként vág neki a hétfőn kezdődő Australian Opennek, az év első tenisz Grand Slam-tornájának.
A címvédőt is legyőzve Arn Gréta nyerte az aucklandi tornát - videó
Arn Gréta egy óra 22 perc alatt két játszmában diadalmaskodott a címvédő belga Yanina Wickmayer felett magyar idő szerint szombat hajnalban a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna döntőjében.
- címkék:
- Arn Gréta
- Yanina Wickmayer
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Már a címvédő is tart Arn Grétától
Visszavágna a tavalyi vereségért a címvédő Yanina Wickmayernek Arn Gréta, aki pályafutása második WTA-tornagyőzelméért játszik a belga teniszezőnővel Aucklandben.
"Ilyenkor nem lehet abbahagyni" - interjú Babos Tímea teniszezővel
Három Grand Slamet nyert idén a junioroknál, a felnőttek között is begyűjtött két egyéni tornagyőzelmet, és már alig várja a tizennyolcadik születésnapját, hogy annyi versenyre nevezhessen be, amennyire csak akar. Babos Tímea kisgyerekkora óta tudatosan építi a teniszkarrierjét, az sem zavarja, ha két nap alatt Budapest érintésével Mexikóban és Japánban is játszania kell, Temesvári Andreával pedig már a sikerek utáni esetleges visszaesés feldolgozására is készül.
Szávay győzelemmel tért vissza
Győzelemmel tért vissza közel egy hónapos kihagyás után a montreali keménypályás tornán Szávay Ágnes. A női tenisz-világranglista 37. helyezettje prágai és budapesti győzelme után hagyott ki egy hónapot.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »
Sötét fellegek a pálya felett - sportkép
Eső miatt félbe kellett szakítani a Marija Sarapova - Kim Clijsters döntőt a cincinnati tenisztornán, magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Az újrakezdés a belga lánynak tett jót, aki két meccslabdát hárítva végül megnyerte a döntőt.
Szávay a kettőből egy döntőt megnyert Prágában
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:2, 1:6, 6:2-re nyert a vasárnapi döntőben a hazai közönség előtt szereplő cseh Barbora Zahlavova-Strycova ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás nőitenisz-tornán. A magyar játékosnak nem sikerült dupláznia, mert párosban, a román Niculescuval az oldalán két szettben vereséget szenvedett a Tathiana Garbin, Bacsinszky Tímea duótól.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- női tenisz
- tenisz
- WTA
- Címkefelhő »