Wladár Sándor

címke rss
A nemzetközi szövetség elnökét lenyűgözte, amit Magyarországon látott

A nemzetközi szövetség elnökét lenyűgözte, amit Magyarországon látott

Fantasztikus kezdeményezésnek, követendő példának tartja Husszein el-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (AQUA) kuvaiti elnöke az Úszó Nemzet Programot. Erről személyes látogatása után beszélt a Hír TV-nek a BVSC uszodájában.

Döntenie kell: Milák Kristóf utolsó határidőt kapott!

Archívum2024.01.22, 15:00

Milák Kristóf nélkül utazott el az olimpiai bajnok úszó teljes edzői stábja Dubajba olimpiai felkészülésre. Zala György erőnléti edző is útra kelt, aki az utóbbi időkben állítása szerint erőnléti és rehabilitáló edzéseket vezényelt a sportolónak. Lassan az úszószövetség elnökénél, Wladár Sándornál is betelik a pohár az olimpiai bajnokkal kapcsolatban, Milák Kristóf utolsó határidőt kapott.

Szoboszlaival példálózott, megdöbbenve nyilatkozott Milákról az úszó szövetség elnöke

Archívum2023.10.22, 20:29

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét.

Óriási sportdiplomáciai sikerről beszélt a úszószövetség elnöke

Archívum2023.07.25, 19:20

A World Aquatics, a vizes sportokat tömörítő világszövetség Budapestre költözteti a székhelyét, az erről szóló szándéknyilatkozatot Fukuokában írták alá a szervezet világbajnoksággal egybekötött kongresszusán. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, egyben a WA vezető testületének, a Büro tagja a helyszínen nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. Elmondta, hogy komoly diplomáciai siker, hogy a világ harmadik legnagyobb világszövetsége hazánkba költözik, mellette pedig hangsúlyozta, hogy az infrastrukturális beruházás nem igényel hatalmas költségvetési forrást a 2026 végére tervezett átadásig.

Így reagált Milák Kristóf drámai döntésére az úszószövetség elnöke

Archívum2023.06.21, 17:19

Milák Kristóf, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó szerdán jelentette be, hogy nem indul júliusban a Fukuokában sorra kerülő világbajnokságon. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is reagált a klasszis úszó döntésére, és leszögezte, hogy a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója a jövőben is mindenben támogatást megkap, hogy 2024-ben ismét ott legyen a világ legjobbjai között. .

Hallani sem akarnak az uszodákban a botrányos Shane Tusupról

Archívum2023.04.26, 08:06

Meglepő pletyka kelt szárnyra az uszodák világában. A magyar szövetség elnöke, Wladár Sándor az egyik versenyző, Késely Ajna edzőváltásával kapcsolatban megemlítette, Shane Tusup is képbe került Ajnával kapcsolatban.

Megszólalt a szövetségi kapitány Hosszú Katinka terhességéről

Archívum2023.03.17, 12:39

Csütörtök este a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a közösségi-oldalán bejelentette, hogy gyereket vár. A rokonok, barátok, szurkolók mellett az úszósport vezetői is gratuláltak a klasszisnak, Sós Csaba szövetségi kapitány pedig arról is beszélt, mint jelenthet a jövőre nézve Hosszú Katinka terhessége.

Madaras Norbert veszi át Wladár Sándor helyét az Európai Úszószövetség vezérkarában

Archívum2023.03.12, 13:22

A törökországi Belekben zajló hétvégi LEN-kongresszuson hivatalossá vált, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Madaras Norbert veszi át a Magyar Úszó Szövetség elnökének, Wladár Sándornak a helyét az európai szövetség vezérkarában. A kontinentális szervezet gyakorlatilag most szentesítette azt a hazai megállapodást, hogy a World Aquatics (korábban FINA) vezetőségébe beválasztott MÚSZ-elnök mellett immár a pólósok első embere is komoly poszton erősíti a magyar sportdiplomáciát - derül ki a magyar szövetség közleményéből. 

Megválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság új alelnökét

Archívum2022.11.26, 12:44

Hetvenöt igen, öt nem szavazat és három tartózkodás mellett egyetlen jelöltként Wladár Sándor olimpiai bajnokot, a Magyar Úszó Szövetség elnökét választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén. A voksolásra azért volt szükség, mert az eddigi alelnök, Schmidt Gábor a helyettes államtitkári kinevezését követően lemondott posztjáról.

Az úszószövetség elnöke keményen üzent Hosszú Katinkának

Archívum2022.09.13, 16:27

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Kós Hubertnek előnyére válhat, hogy a jövőben az Egyesült Államokban készül, míg a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról azt mondta, hogy csak akkor lehet képes a visszatérésre, ha mostantól kezdve mindent az úszásnak rendel alá.

Schmidt Ádám a vizes vb-ről: Ha összefogunk, akkor bármi sikerülhet

Archívum2022.07.04, 15:08

Újfent bizonyítást nyert, hogy ha összefogunk, akkor bármi sikerülhet - jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a magyarországi vizes világbajnokságot lezáró hétfői sajtótájékoztatón.

Jól halad a felkészülés a vizes vb-re, elégedettek a FINA-delegációk

Archívum2022.04.16, 14:38

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, a nyári vizes világbajnokság szervezőbizottságának vezetője szerint jól haladnak az elkészületekkel, a nézők figyelmét pedig felhívta a május elején induló jegyértékesítésre.

A kormány és az úszó szövetség kimenekítette az ukrán úszóválogatott tagjait

Archívum2022.03.11, 10:51

Huszonhárom korosztályos ukrán válogatott úszót sikerült kimenekíteni a háború sújtotta országból a Magyar Úszó Szövetség és a magyar kormány segítségével, így a fiatalok immár egy hete Debrecenben és Kaposvárott tréningeznek edzőikkel.

Egyedülálló programmal segíti a Magyar Úszó Szövetség a gyerekeket

Archívum2022.03.03, 21:13

Egerszegi Krisztina olimpiai-, világ- és Európa bajnok úszó nagykövetként segíti a Magyar Úszó Szövetség országos programját, amelynek célja, hogy vízbiztos tudást szerezzenek a gyerekek.

Wladár Sándor a hazai rendezésű vizes-vb-ről: Szénné fogjuk hajtani magunkat

Archívum2022.02.22, 13:00

A nyári magyarországi vizes világbajnokság szervezőbizottságát vezető Wladár Sándor szerint az idő rövidsége miatt nincs lehetőség a hibázásra, ugyanakkor jelezte, tapasztalt kollégákkal dolgoznak együtt, akik többször bizonyítottak már.

Hosszú Katinka: Magyarország mentőövet ad a világ úszósportjának

Archívum2022.02.07, 12:36

A Magyar Úszó Szövetség hétfőn bejelentette, hogy 2017 után idén ismét Magyarország ad otthont a vizes világbajnokságnak. A nagyszerű hír kapcsán megtartott sajtóeseményen többek között a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Vári Attila és a háromszoros olimpia bajnok Hosszú Katinka is beszélt a négy hónap múlva esedékes világversenyről.

Wladár Sándor is átélte a lelki és testi bántalmazásokat

Archívum2022.01.15, 11:40

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint Széchy Tamás alatt volt verbális és testi bántalmazás, amelyet ő is átélt, de mióta elnök, ilyen már nem történhet.

A Magyar Úszó Szövetség elnöke megszólalt Hosszú Katinka visszavonulásáról: ez fog történni

Archívum2022.01.14, 13:03

Kiszivárgott, hogy Hosszú Katinka a visszavonulását készül bejelenteni. Az ügyben most megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnölke, Wladár Sándor.

Az úszószövetség elnöke szerint Hosszú Katinka nem lesz ott Párizsban

Archívum2022.01.13, 15:31

Exkluzív interjút adott a Mandinernek Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A Hosszú Katinka visszavonulásával kapcsolatos találgatásokra azt mondta: meg kell adni a bajnoknőnek a lehetőséget, hogy ha bejelentésre készül, azt ő tehesse meg. Szerinte ez hamarosan megtörténik, a szakember ugyanis úgy látja: Katinka már nem indul a párizsi olimpián. 

Megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Szilágyi Liliána ügyét vizsgáló bizottság munkájáról

Archívum2022.01.08, 14:29

A Magyar Úszó Szövetség vizsgálóbizottságot állított fel, hogy kivizsgálja Szilágyi Liliána bántalmazási ügyét.

Külön bizottság vizsgálja Szilágyi Liliána ügyét

Archívum2022.01.05, 15:36

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége elfogadta az elnök, dr. Wladár Sándor indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálása kapcsán, így azzal nem a fegyelmi bizottság, hanem külön vizsgálóbizottság foglalkozik.

Szilágyi Liliána-ügy: Megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, ezt mondta az úszónő apjáról

Archívum2021.12.30, 18:49

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

Wladár Sándor: Szilágyi Liliánát meg kell védeni az apjától!

Archívum2021.12.30, 18:14

A Magyar Úszó Szövetség elnökét, Wladár Sándort is megdöbbentette Szilágyi Liliána vallomása. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó tegnap közösségi oldalain, valamint egy korábban rögzített interjúban beszélt arról részletesen, hogy apja fizikailag, mentálisan és szexuálisan is bántalmazta éveken át.

Egyre nagyobb a MOB körüli botrány - Mocsai Lajos, Magyar Zoltán és Wladár Sándor is támadásba lendült

Archívum2021.12.28, 09:55

A kétszeres tornász olimpiai bajnok, dr. Magyar Zoltán mellett a szintén olimpiai bajnok Wladár Sándor és Mocsai Lajos is kemény kritikával illette Kulcsár Krisztiánt, illetve az általa vezetett Magyar Olimpiai Bizottságot. A támadások kereszttüzében álló Kulcsár kedd reggelig nem mondott le, miközben ezt várja tőle a magyar sporttársadalom.

Wladár Sándor szerint Turi lemondásával nem zárult le a bántalmazási ügy

Archívum2021.11.25, 10:35

A Magyar Úszó Szövetségben viselt valamennyi tisztségéről lemondó, a tanítványai bántalmazásával megvádolt Turi György döntése után a szervezet elnöke, Wladár Sándor jelezte, ezzel nem tekintik lezártnak az ügyet.

Az Úszó Szövetség elnöke nem szeretné, hogy Milák Kristóf edzőt váltson

Archívum2021.08.17, 16:55

Az olimpiai arany- és ezüstérmes Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila az InfoRádiónak adott interjúban elmondta, hogy tanítványa az olimpia előtt komoly motivációs gondokkal küszködött, és elárulta azt is, hogy a 21 éves úszóval való munkája során rendkívül sokat kellett eltűrnie. Selmeci kijelentette, hogy még nem döntött a folytatásról, de azt leszögezte, hogy csak abban az esetben marad az olimpiai bajnok mellett, ha Milák a jövőben változtat a viselkedésén.

Wladár Sándor: Milák kvalitásait mutatja, hogy ilyen helyzetben is győzött

Archívum2021.07.28, 09:35

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák Kristóf kvalitásait jól mutatja, hogy még azon a borzasztó helyzeten is túl tudta tenni magát, hogy nem sokkal a 200 méter pillangó olimpiai döntője előtt elszakadt a nadrágja.

Wladár Sándor négy arannyal már elégedett lenne az úszó Európa-bajnokságon

Archívum2021.05.05, 11:59

A 2018-as glasgow-i, négy aranyérmet hozó szereplés megismétlésével már elégedett lenne a hazai rendezésű Európa-bajnokságon Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Wladár Sándor: A járványhelyzet idején is kinyithatnak az uszodák

Archívum2020.11.11, 16:08

A járványhelyzet idején hozott rendkívüli intézkedések nem tiltják meg az uszodák nyitva tartását, mert a sporttörvény hatálya alá eső versenysportolók - munkavégzés címén - használhatják ezeket a létesítményeket - nyilatkozta lapunknak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Az öt héttel ezelőtt újraválasztott sportvezető az olimpiára készülő magyar úszók helyzetéről és az ISL-sorozatról is beszélt lapunknak. Interjú.

Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke

Archívum2020.09.27, 14:19

178 igen, 1 tartózkodás, 1 nem szavazat mellett Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke - derült ki a vasárnapi tisztújító közgyűlésen. Az elnök kihívója, Petrov Iván a jelölőlistára sem került fel. 

Az Olimpiai Bajnokok Testülete támogatja Wladár Sándor újraválasztását

Archívum2020.09.25, 13:54

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük az Olimpiai Bajnonok Testületének közleményét a Magyar Úszó Szövetség elnökválasztásával kapcsolatban.

Wladár Sándor: Nyugalmat akarok, csapatommal folytatnám a megkezdett munkát

Archívum2020.09.24, 13:15

2020. szeptember 27-én, vasárnap tartja tisztújító közgyűlését a Magyar Úszó Szövetség. A jelenlegi elnök, az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka, Wladár Sándor újra indul a posztért. Kihívója a Győrben élő utánpótlás szövetségi edző, Petrov Iván lesz. Wladár Sándor 2017 óta, azaz három éve vezeti a MÚSZ-t. Bár a jelenlegi elnöknek és elnökségnek még két évig tartana a mandátuma, mégis az előrehozott tisztújítás mellett döntöttek.

Wladár Sándor: példaértékű lesz a Négy Nemzet úszóverseny

Archívum2020.07.20, 15:51

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyre péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában kerül sor.

Wladár Sándor szerint nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar úszóklubok

Archívum2020.05.21, 14:13

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a járványhelyzet elmúltával komoly gondba kerülhetnek a hazai klubok a növekvő költségek miatt.

Komoly károkat okozhat a magyar úszósportban a koronavírus

Archívum2020.05.12, 12:04

Nagy volt a pánik, amikor több úszóbajnok koronavírus-tesztje is pozitív lett, de szerencsére mindenki tünetmentesen megúszta a betegséget. Viszont a járvány valószínűleg nagyon rossz hatással lesz a magyar úszósportra.

2021-ben lesz a budapesti vizes Európa-bajnokság

Archívum2020.04.30, 16:22

Augusztus helyett a jövő évben rendezik a budapesti vizes Európa-bajnokságot, mondta csütörtökön Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke.

Koronavírus: a MÚSZ elnöke szerint senki nem követett el hibát

Archívum2020.04.06, 10:51

Március 31-én több klasszis úszó, többek között a világbajnok és olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, a világbajnoki bronzérmes Kozma Dominik is közösségi oldalán jelezte, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) még aznap hivatalos közleményben reagált, melyből az is kiderült, hogy összesen addig a napig kilencen kapták el a betegséget a versenyzők és edzők közül (nyolc úszó és egy edző).

A koronavírus miatt elhalasztják az úszó ob-t is

Archívum2020.03.16, 13:31

A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztják az úszók jövő hétre tervezett olimpiai kvalifikációs országos bajnokságát.

Megmentettem az országot az olimpiai bajnok cifra káromkodásától

Archívum2020.02.26, 12:56

Az 1980-as moszkvai olimpián az aranyérmes birkozó Növényi Norbertet szakkommentátornak kértem fel Tóth István elcsalt mérkőzésén. Amikor Tóth ellen összefogott a világ, Növényi - a fejhallgatós mikrofonnal a fején - olyan cifra káromkodásba kezdett, hogy olyat még nem hallott a világ. Szerencsére Magyarország sem, mert az utolsó pillanatban - mintha megsejtettem volna, mi lesz - kikapcsoltam Növényi mikrofonját. Az enyémet is ki akarták, pontosabban, be sem akarták kapcsolni, hiszen nem akarták, hogy a súlyemelő Baczakó Péter versenyére odamenjek. Aztán mégis ott lehettem. Az Én olimpiám, 1980, Moszkva.

Wladár Sándor: Bátor és nehéz döntést hozott Hosszú Katinka

Archívum2019.11.27, 21:50

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó szakított edzőjével, Petrov Árpáddal, és egyedül készül fel az olimpiára. Az ügyben megszólalt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Az úszóelnök nem kér Shane Tusupból

Archívum2019.10.08, 13:50

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, úgy is, mint olimpiai bajnok, elismeri, sőt, nagyra becsüli Shane Tusup edzői munkáját, abba viszont soha nem fog belemenni, hogy az amerikai azokban a hazai uszodákban foglalkozzon a versenyzőivel, ahol magyar edzők magyar válogatott úszóknak tartanak edzéseket.

A vizes vb után jön az újabb elitverseny a Duna Arénában

Archívum2019.05.10, 16:07

Hétvégén egy teljesen új esemény költözik a Duna Arénába, az úszóvilág elitje ugrik medencébe a FINA Champions Swim Series második állomásán. Az esemény sajtótájékoztatóján a FINA elnöke, Julio Maglione, igazgatója, Cornel Marculescu, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor, valamint Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Sarah Sjöström, Emily Seebohm, Chad Le Clos és Nicholas Santos beszélt arról, mit vár a versenytől, és milyen voltak az eddigi tapasztalatok.

Hosszú Katinkáék a vb-csapatba kerülésért küzdenek

Archívum2019.02.27, 16:52

Nemzetközi színvonalú verseny lesz az úszók idei országos bajnoksága Debrecenben - mondta a Magyar Úszó Szövetség elnöke a március 27. és 30. között sorra kerülő esemény szerdai debreceni sajtótájékoztatóján.

Az úszószövetség elnöke támogatja Hosszú Katinka tervét

Archívum2018.11.13, 18:30

A Nemzetközi Úszó Szövetség eltiltással fenyegeti azokat a sportolókat, akik rajthoz állnak a szervezet által el nem ismert International Swimming League december 20-21-ei nyitó versenyén, amelyen Hosszú Katinka is el szeretne indulni. A magyar szövetség elnöke a DIGI Sport híradójának azt mondta: támogatja háromszoros olimpiai bajnokunk tervét.

Úszóbotrány: trauma éri azt a gyereket, akit szóban agresszíven bántanak

Archívum2018.08.25, 07:39

A Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programot hirdetett. Elméletileg azért, hogy ezzel megelőzze a sportoló gyerekek fizikai és verbális bántalmazását. Eközben a szövetség elnöke megengedhetetlen szavakkal beszélt egy magyar úszónőről. Wladár Sándorról a TV2 tegnap reggeli Mokka című műsorában derült ki, hogy példátlanul ocsmány kifejezésekkel illette Szepesi Nikolettet. Hornyák Viktor debreceni úszóedző szerint a verbális szexuális erőszak mellett több gyerek is veszélyben van az úszóknál, aminek már hagyománya van a köreikben. Egy gyerekpszichológus szerint egy gyereket érzékenyebben érint, ha trágárul beszélnek vele.  

Hornyák Viktor: Wladár Sándor gyáva, erkölcstelen, nulla ember

Archívum2018.08.24, 21:04

Hornyák Viktor úszóedző szerint a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a verbális szexuális agresszió nem bűncselekmény, teljesen elfogadott, hogy trágárul, ocsmány hangnemben beszélnek nőkről a hátuk mögött, ahogy az elnök, Wladár Sándor tette Szepesi Nikolettel kapcsolatban. Hornyák az egyetlen, aki vállalta az interjút, pedig több edzőt és úszót is kerestük, de senki sem mert Wladár ellen nyilvánosan megszólalni. Pedig véleményük az van. Ez Hornyák Viktor szerint azért van, mert a félelem és a pénz irányítja az úszók világát, amely azonnal összezár, ha botrány van. 

Trágár hangfelvétel került elő az úszók elnökéről, Wladár Sándorról

Archívum2018.08.23, 16:39

Újabb szexista botrány van kibontakozóban: a TV2 megszerzett egy hangfelvételt, amelyen az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor trágár szavakkal beszél az egyik úszónőről.

Hosszú Katinka megszólalt a Wladár Sándor-ügyről

Archívum2018.08.23, 18:13

Wladár Sándor botrányos trágárkodása, szexista mondatai után napjaink legjobb magyar úszója, a világsztár Hosszú Katinka is hangot adott véleményének.

Míg az uszodai csúnya beszédet elítéli a szövetség, az elnök trágárul zaklat

Archívum2018.08.23, 15:43

Miközben a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programot hirdetett, hogy megelőzzék a kis úszók fizikai és verbális bántalmazását, a szövetség elnöke megengedhetetlen szavakkal beszél egy magyar úszónőről. Wladár Sándorról a TV2 ma reggeli Mokka című műsorában derült ki, hogy példátlanul ocsmány kifejezésekkel beszélt egy ismert úszónőről. A Mokka szakértői szerint ez súlyos, szexuális jellegű, verbális zaklatás, és ennek muszáj, hogy következménye legyen.

Előző
  • 1
  • 2
Következő