Windows

címke rss

Jelentése ismeretlen

Archívum2009.07.29, 18:34

Számtalan olyan eleme van egy modern számítógépnek, amit csupán hagyománytiszteletbõl vagy megszokott kényelmessége miatt hagytak meg. Amerikán kívül sehol nem fûznek le iratokat olyan sárga mappába, mint amit a monitoron látunk, lassan tíz éve nem ment senki kisfloppyra, sõt az e-mailezõk sem gondolják, hogy az üzeneteket indigóval kellene sokszorosítani. Mégis velünk élnek a számítástechnika hajnalán még jelentéssel bíró, mára inkább csak megszokott elemek. Ezek közül lepleztünk le néhányat.

Még mindig nincs kész a Windows 7

Archívum2009.07.14, 12:36

A Microsoft cáfolta azokat a tegnapi híreszteléseket, miszerint elkészült volna a Windows 7 fejlesztésével. A cég szerint az új OS RTM-változata július második felére várható.

Az Acer szerint októberben jön ki a Windows 7

Techbázis2009.05.01, 13:56

A tajvani számítógépgyártó Windows 7-hez tervezett érintõképernyõs, monitorral egybeépített asztali PC-jét október 23-án dobja piacra, és már az új operációs rendszer lesz rajta. Az új Windows RC-változatának májusi kiadása után már az elemzõk sem gondolják úgy, hogy jövõ januárig kellene várni a Vista utódjára.

Már a Windows 8-hoz keres tesztelõket a Microsoft

Archívum2009.04.21, 15:25

Mint az a Microsofttól kiszivárgott információkból kiderült, a Windows 7 kiadásra kész változata május ötödikén érkezik a tesztelõkhöz, de az élet ezzel nem áll meg: a cég már a következõ operációs rendszeréhez keresi a szakembereket.

Szabadalomsértés miatt milliárdokat fizethet a Microsoft

Archívum2009.04.09, 09:51

Bár még nem jogerõsen, de vétkesnek találták szabadalomsértésben a Microsoftot, ezért a redmondi szoftveróriásnak 38 millió dollárt, vagyis több mint nyolcmilliárd forintnak megfelelõ összeget kellhet majd fizetnie egy Rhode Island-i cégnek.

Jönnek az elsõ Windows 7 frissítések, de csak próbaképpen

Archívum2009.02.20, 14:52

Az új Windows frissítési rendszerét teszteli a Microsoft a jövõhéten: az érkezõ fájlok valójában nem frissítenek semmit, csak bejáratják a Windows Update-et.

Háromféle Windows 7-et vehetünk majd meg

Archívum2009.02.04, 00:23

A Microsoft hivatalos bejelentése szerint a Vistát leváltó Windows 7-bõl összesen hatféle verzió készül, ebbõl kettõt azonban csak fejlõdõ országokban kínálnak majd, egy pedig csak nagyvállalatok számára lesz elérhetõ tömeges licencben. Netbookokra is a rendes verziót ajánlja a cég, így egy átlagos otthoni felhasználó összesen három különbözõ változatból válogathat majd.  Árakat még nem árult el a cég.

A Windows 7 és az Apple hódított januárban

Archívum2009.02.02, 13:25

Egyaránt jó hónapja volt a január a készülõ Windows 7-nek és a Mac OS-nek - derül ki a Net Applications cég statisztikáiból, melyben azt vizsgálták, az interezõk milyen operációs rendszerrõl érik el a világhálót.

Nem lesz több tesztverzió a Windows 7-bõl

Techbázis2009.02.02, 15:14

A Microsoft hivatalosan is megerõsítette azokat a híreket, melyek szerint nem tervez további nyilvános tesztverziókat kiadni a Windows 7-bõl, a következõ verzió már a csaknem teljesen kész, ún. RC, vagyis release candidate változat lesz.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Archívum2009.01.31, 10:12

Ezen a héten egy remek, gyerekeknek is ajánlható, gondolkodást igénylõ de mégis szórakoztató fps-játékot, kinyomtatható naptárkészítõ szoftvert, a Windowst kitakarító segédprogramot, saját menüvel ellátott DVD-ket készítõ szoftvert és egy olyan hasznos alkalmazást kínálunk letöltésre, amellyel egyszerre sok képet is kényelmesen át lehet méretezni. 

Védje meg, ami a pendrive-ján van!

Techbázis2009.01.31, 09:46

Már négy-ötezer forintért lehet olyan pendrive-ot kapni, amelyen elfér életünk összes dokumentuma, a kedvenc zenészünk néhány albuma, és még néhány filmet is fel lehet másolni az üresen maradó helyre. De nem árt figyelmesen bánni a kulcskarikán is hordható meghajtókkal, hiszen ha egy ilyet elveszítünk, lehet, hogy a fél világ fog röhögni házi felvételeinken vagy olvasgatni lementett leveleinket. Pedig ezt teljesen ingyenes, egyszerûen kezelhetõ programokkal megelõzhetjük.

Mégsem késik a Windows Vista SP2

Archívum2009.01.30, 13:42

A késésrõl szóló híresztelések ellenére a Microsoft április végén-május elején elkészülhet az új szervizcsomaggal, amelynek már tesztelik elsõ megjelenés elõtti verzióját.

Az oroszok lecserélnék a Windowst

Archívum2009.01.27, 14:27

A PC World beszámolója szerint Oroszország saját nemzeti operációs rendszer kifejlesztését tervezi: a Windows alternatívájául szánt szoftver linuxos alapokon nyugszik.

Tesztelhetõ a majdnem kész Internet Explorer 8

Techbázis2009.01.27, 19:03

Az Internet Explorer 8 már majdnem kész, RC1-es jelû verziója már magyarul is tud, viszont csak vállalkozó kedvûeknek érdemes letölteniük, mert még nem mûködik tökéletesen.

Még tovább tesztelhetõ a Windows 7

Techbázis2009.01.26, 14:26

A Microsoft a nagy érdeklõdésre való tekintettel még tovább hosszabbította meg a Windows 7 bétájának nyilvános tesztidõszakát.

Xperia mobilteszt: nagyobb a füstje, mint a lángja

Archívum2009.01.19, 18:00

Nagy feltûnést keltett a Sony Erincsson elsõ mobil windowsos okostelefonja, az Xperia X1-es, amellyel a gyártó a P-sorozat bukását követõen rukkolt elõ. Nem vagyunk benne biztosak, hogy borítékolható a siker.

A vírusirtók is készülnek a Windows 7-hez

Archívum2009.01.19, 09:35

A Microsoft új operációs rendszeréhez már most több nagyvállalat kínál biztonsági csomagokat, a végleges verzióhoz így már készen sorakoznak majd az antivírus-programok, míg anno a Vista megjelenésekor csak egy állt rendelkezésre.

Már tesztelik az új Microsoft Office-t

Archívum2009.01.14, 15:46

A webes szolgáltatások már be lesznek építve az új szoftvercsomagba, amelyrõl egyelõre nem tudni, mikor jelenhet majd meg.

Telepítsen velünk Windows 7-et!

Techbázis2009.01.12, 15:02

Új operációs rendszerre átállni kis túlzással élve csaknem olyan komoly feladat, mint amikor autót vesz az ember. Elég erõs lesz a motorja? Nem romlik el? Nem fogyaszt túl sokat, jól lehet majd vezetni? Ha kipróbálná az új, hetes Windowst, minden fontos információt megtudhat cikkünkbõl, ha pedig nem akar ezzel veszõdni, azért fussa át azt, hogy megtudja, mirõl marad vagy nem marad le.

USB-s pornószimulátort dobnak piacra

Archívum2009.01.12, 17:31

USB-n a számítógéphez kapcsolható genitália-szimulátor hardveregységgel törekszik a netrõl letölthetõ pornófilmek által biztosított maximális szexuális élményre a RealTouch nevû  online szolgáltatást fejlesztõ cég. A filmvásznon zajló eseményeknek megfelelõen a felhasználó hímvesszõjét stimuláló eszköz egyelõre csak heteró és meleg férfiaknak szánt változatban érhetõ el, nõi verzió nem készült belõle.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Archívum2009.01.10, 10:27

Remek a termés szoftvertéren ezen a hétvégén: kipróbálhatja az új Windowst, a régihez pedig letöltheti a Messenger és a Mail legfrissebb verzióit. Új, hetes verzió érkezett a DivX-bõl is, tesztelhetõ az elõdjénél okosabb Google Chrome 2.0 is, de ráakadtunk egy Photoshophoz hasonló remek ingyenes grafikai szoftverre is.

Gmailt és Vistát is használhatnak a vakok

Archívum2009.01.09, 17:34

A vakok is tudják használni ezentúl a Microsoft Windows Vista operációs rendszert vagy a Microsoft Office 2007 irodai szoftvercsomagot a Jaws for Windows 9.0 képernyõolvasó szoftver segítségével, amelynek magyar verzióját az Informatika a látássérültekért Alapítvány készítette el, s amelynek demóváltozata letölthetõ honlapjukról.

Új, csúcskategóriás mobil a Motorolától

Archívum2009.01.07, 15:17

Úgy tûnik, hogy az amerikai gyártó felébredt tetszhalálából, és most egy igazán impozáns telefont mutat be. Az A3100 teljes érintõkijelzõt, GPS-t, wifi-t, HSDPA-t és Windows Mobile 6.1 operációs rendszert is tartalmaz.

Jönnek az érintõképernyõs netbookok

Techbázis2009.01.07, 14:40

Az olcsó, takarékos netbookok pionírja, az Asus a csúcsgépek világából ismert ötleteket honosítana meg ebben a szegmensben: kifordítható kijelzõvel és érintõképernyõvel látja el új modelljeit.

Börtön jár a hamisítóknak Kínában

Archívum2009.01.06, 12:10

Egy Microsoft termékeket hamisító hálózat 11 tagját ítélte börtönbüntetésre a kínai bíróság, amelynek közleménye szerint a bûncselekményt még az amerikai szoftvercég is rendkívül súlyosnak ítélte.

2008: legek a technológia világából

Archívum2008.12.30, 20:21

Karácsony elõtt beragadt a rajtnál a hazai digitális tévé, de a Skype alkotóinak internettelevíziója sem lett sikeres. A netbookok és notebookok viszont aratnak, az év legjobb videojátéka egyben a legrosszabb is. 2008-ban is akadt pár kedvenc szoftverünk, egy szakértõ az egész internetre alaposan ráijesztett, a torrentes kalózok térhódítása nyomán pedig továbbra sem alhatnak nyugodtan a film- és zeneipari fejesek. Mi pedig az új Windows megérkezésének reményében várjuk a 2009-es évet.

Kikerült a netre a Windows 7 bétája

Archívum2008.12.29, 11:17

Karácsony után különös ajándék bukkant fel a fájlmegosztókon: a Microsoft új operációs rendszerének bétaverziója, amelyet a redmondi cég januárra ígért megosztani a nagyközönséggel.

Buliszoftverek szilveszterre

Techbázis2008.12.28, 20:31

Egy klassz digitális zenegépet szeretne? Netán a házibuli laptop dj-jévé válna? Esetleg azt szeretné, ha a zene ritmusára lüktetõ fénypászmák és mindenféle látványos alakzatok lepnék el a tévéképernyõt? Retró videodiszkót szervezne? Bulin bevethetõ szoftvereket, webszájtokat válogattunk össze.

Ami kellhet az új PC-jéhez

Techbázis2009.01.06, 22:22

Vírusvédelem, szövegszerkesztõ, tömörítõ, dvd-lejátszó, azaz a legszükségesebb szoftverek: idén is összegyûjtöttük azokat az ingyenes alkalmazásokat, amelyek egy vadonatúj PC-hez feltétlenül szükségesek egy átlagos felhasználó számára Windows Vista vagy XP operációs rendszerhez. Ha Macet kapott ajándékba, korábbi cikkünk lesz segítségére.

Karácsonyi túlélõcsomag PC-szereléshez

Archívum2008.12.24, 11:58

Két borzalom is történhet a  számítógépes környezetben dolgozókkal karácsony táján. Az egyik, hogy valamelyik rokon hardvert kap, a másik, hogy a család valamelyik gépe elromlik. A felkészülés megkönnyítésére ünnepi túlélõkészletet állítottunk össze.

Újabb haladékot kapott a Windows XP

Archívum2008.12.22, 13:53

A Microsoft jövõ júniusig szállít XP-ket a PC-gyártóknak, így aki szeretné, már ki is húzhatja Vista nélkül a Windows 7 megjelenésééig.

XP-t kaptak a brit atomtengeralattjárók

Archívum2008.12.18, 16:23

Windows XP-re váltott a brit flotta: a Royal Navy rekord idõ alatt végezte el a munkát, amivel a becslések szerint jelentõsen spórolnak majd.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Archívum2008.12.13, 12:00

Hõsies küzdelem egy fantasy világban vagy épp sebészi pontossággal végrehajtott támadás egy science fiction játék csataterén, letöltésajánlónk mindkét stílus kedvelõinek tartogat meglepetést. Az alkalmazásokat keresõknek automata Windows karbantartót, mindentudó ingyenes videókonvertert és nagy felbontású Win7-es háttérképeket kínálunk.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Archívum2008.12.06, 10:16

Karácsonyi képernyõvédõk, mókás autóverseny gyerekeknek, száguldó ûrhajók és hotelszimulátor a nagyobbaknak. Ha elakadt egy játékban, friss csalásokkal segítünk, de hétvégi letöltésajánlónkban a Total Commander ingyenes klónját is megtalálhatja.

Netkávézókban vezeti be az állami Linuxot Kína

Archívum2008.12.05, 14:05

A Windows operációs rendszer lecserélésére kényszerülnek a kínai Nancsang városbeli netkávézók. Az ötmillió fõs aggolmerációval rendelkezõ város lakói csak Red Flag Linux-szal netezhetnek - adta hírül az Associated Press.

PC-n kínszenvedés a GTA IV

Techbázis2008.12.05, 18:16

A telepítése kínszenvedés, és örülhetünk, ha egyáltalán elindul a gépünkön az év legjobban várt PC-s játéka. Kipróbáltuk a GTA IV PC-s átiratát, de a tapasztaltak után inkább maradunk a konzolos verziónál.

Már 90 százalék alatt a Windows részesedése

Archívum2008.12.03, 12:24

Idén novemberben elsõ ízben esett 90 százalék alá a Windows-felhasználók aránya, miközben egyre több a Maces.

Kelendõek a használt XP-s gépek

Archívum2008.12.02, 12:51

Sok vállalkozás használtan vesz XP-s számítógépet, hogy elkerülje a Windows Vistát.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Techbázis2008.11.29, 09:48

Egyik ajánlott letölthetõ szoftverünkkel nem csak weboldalak RSS-hírcsoportjait követheti nyomon, azt is jelzi, ha egy hagyományos honlap tartalmát frissítették. Másik ajánlatunk a letöltött fájlokat rendezi könnyen áttekinthetõ struktúrába, egy harmadikkal pedig a Tálcán lévõ hellyel takarékoskodhat. A szórakozásra vágyókat ezen a hétvégén az amerikai Nemzeti Gárda ingyenes fps-játéka várja, melynek extrája, hogy a barátokkal vállvetve lehet harcolni benne a komputer által vezérelt virtuális terroristák ellen. Ne feledjük azt sem, hogy letölthetõ a Red Alert 3 demója, a nyugalmasabb szórakozásra vároknak pedig egy klassz logikai jáátékkal ...

Ingyenes vírusirtót jelentett be a Microsoft

Techbázis2008.11.19, 17:34

Megszûnik a Microsoft OneCare nevû fizetõs szolgáltatása, miután két évvel a bemutatása után sem tudott számottevõ népszerûségre szert tenni. A jövõ júniusban megszûnõ biztonsági szoftver helyére ingyenes alternatívát állít a cég.

I-mate-telefonok - talán hivatalos forgalmazótól is

Archívum2008.11.19, 11:24

A Récsei Centerben megrendezett T-Mobile Multimédia Nap keretében lehetett megtekinteni az i-mate újdonságait, melyeket nemsokára talán hivatalos hazai forgalmazótól is meg lehet majd vásárolni.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Techbázis2008.11.15, 20:58

MotoGP, tenisz, vitorlázás: ezen a héten a sportjátékok vannak terítéken, de ajánlunk egy sor klassz segédprogramot is letöltésre. Ez utóbbiak közt egy Windows Asztalra telepíthetõ okos naptár, egy újabb internettévés ingyenszoftver, és egy olyan egyszerû kis program is található, amellyel egyszerre sok tömörített állomány kibontását lehet kényelmesen elvégeztetni.

Új funkciókkal bõvül a Live.com és a Messenger

Archívum2008.11.13, 17:09

A Microsoft továbbfejleszti a Live.com-ot, így az üzenõprogram rugalmasabb lesz, és hamarosan azt is látjuk majd, hogy mit csinálnak az ismerõseink az interneten. A szoftvercég a webes szolgáltatásait is bõvíti.

Huszonöt éves a vírus

Techbázis2008.11.11, 11:37

Kereken 25 éve, 1983. november 10-én jelent meg a milliárdos károkat okozó számítógépes vírusok õse.

Jövõ karácsonyra kész lehet a Windows 7

Archívum2008.11.10, 13:12

A Microsoft hivatalosan ugyan még nem jelentette be, de a cég egyik vezetõje is beszélt róla, hogy jövõ karácsonykor már Windows 7 lehet az új PC-ken.

A hét legjobb letölthetõ szoftverei

Archívum2008.11.08, 09:19

A harmadik Cobra 11 játék demója még szuperebb grafikával várja, de találhat hétvégi válogatásunkban ingyenes biliárdot, bombázórepülõs programot, egy Teen Spirit nevû szuperokos zenelejátszót, intelligens háttérkép-cserélgetõ alkalmazást, magyar nyelvû ingyenes OpenOffice-t, illetve egy virtuális svájcibicskának tekinthetõ segédprogramot is.

Végleg megszûnt a Windows 3.x

Archívum2008.11.06, 14:19

A Windows 3.x elérkezett hosszú életének legutolsó pillanatához, a Microsoft többé már nem bocsát ki licenceket az 1990 májusában bemutatott operációs rendszerhez.

November végén jön a Meizu iPhone-klónja

Archívum2008.11.06, 11:56

Az Meizu M8 külseje és a menü grafikája is megtévesztésig hasonlít az Apple-mobilra, noha a készülék Windows Mobile-t futtat.

Útmutató torrentezéshez

Techbázis2008.11.05, 17:50

Torrentezne, de nem tudja, hogyan? Bemutatjuk a legnépszerûbb fájlcserélõ használatának alapjait: megismerheti a legismertebb szoftvereket és a legfontosabb beállításokat.

Próbakör az új Windowszal

Techbázis2008.11.04, 13:42

Kipróbáltuk a Windows 7 torrentoldalakra kiszivárgott tesztváltozatát, ami béta állapotához képest jól teljesített mind sebesség, mind mûködés terén: a Microsoft összekapta volna magát a Vista gyatra szereplése nyomán?