Windows Vista
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Microsoft
- Windows
- Microsoft Windows
- Windows XP
- operációs rendszer
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Géphez kötöttebb lesz az új Windows
Míg Windows XP-ket gyakorlatilag korlátlan számú konfigurációra lehetett telepíteni, addig a hamarosan megjelenő Vistát legfeljebb egyszer lehet csak új gépre átköltöztetni.
Egy éven belül feltörhetik az új Windowst
Egy lengyel szakértő szerint a Windows Vista rendszermagját védő alkalmazással nagyon gyorsan elbánnak majd a hackerek.
Ingyen Vista járhat az új PC-khez év végén
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint az év végén vásárolt windowsos PC-khez olyan kuponok járnak majd, amelyeket ingyen vagy olcsóbban lehet jövőre Vistára váltani.
Célegyenesben az új Windows
A Microsoft pénteken a Windows Vista utolsó tesztverzióját tette elérhetővé a tesztelők számára: az operációs rendszer következő változata már a végleges, boltokba kerülő szoftver lesz.
Időben érkezik az új Windows
A Windows Vista premierjének sorozatos elhalasztását követően most úgy tűnik, a Microsoft tartani tudja új operációs rendszerének megjelenésére legutóbb kitűzött, januári határidőt.
Pillanatragasztó helyett Windows Vista
Nem csak az ablakok lesznek átlátszóak, ha az új Windows megjelenik a munkahelyeken: a kattintgatás helyett kicsit többet fogunk gépelni, a pendrive nem lesz többé a rendszergazdák rémálma, és talán szabad lesz munkaidőben chatelni. A Microsoft müncheni bemutatóján jártunk.
Jön a Vista, kiárusítják a gyengébb laptopokat
Őszi akciókkal, a sulinetes kedvezmények kihasználására bátorítva próbálják túlszárnyalni tavalyi forgalmukat a laptopforgalmazók - olvasható a Világgazdaság összeállításából.
Színkódot kaptak az új Windows verziói
Az új operációs rendszer már nem CD-n, hanem DVD-n kerül majd boltokba: a lemezen mindegyik változat rajta lesz, de szín szerint lehet kiválasztani, hogy melyikhez jár licenc.
Kérdések és válaszok az új Windowsról
Olvasóink a Windows Vistáról tehettek fel kérdéseket a Microsoft két szakértőjének, Moldova Györgynek, és Szelthafner Zoltánnak. A beszélgetésből kiderüt, a hazai felhasználókat leginkább az új Windows ára és rendszerigénye izgatja, a magyar verzió pedig csak jövő márciusban lesz elérhető.
Méregdrága billentyűzet az új Windowshoz
Ötvenezer forintba kerül majd a Microsoft legújabb, automata funkciókkal ellátott billentyűzete, de megjelentetnek a Windows Vistához szabott áttetsző burkolatú modellt és lézerpointerrel felszerelt egeret is prezentáláshoz. A cég tegnap mutatta be legújabb kiegészítőit.