Windows Vista

címke rss

Windows XP: MP3 csak külön díjért

Aki az új Windows XP-t telepíti a gépére, majd MP3-as zenéket szeretne készíteni a PC-jén, annak az operációs rendszer árán felül akár további 30 dollárt is kell majd fizetnie.

Egymilliárd dolláros kampánnyal indul a Windows XP

Techbázis2001.07.22, 01:55

A Microsoft bejelentette, hogy partnereivel közösen összesen több mint 1 milliárd dollárt fognak az ősszel megjelenő operációs rendszer, a Windows XP reklámozására költeni. A szoftvercsomag gyakorlatilag elkészült, és hamarosan a tesztelőkhöz kerül az előzetes verzió.

A Shrek sikere a Windows XP-t is túlszárnyalta

Techbázis2001.07.30, 12:38

Még a megjelenés előtt álló új Windows is kevés volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmet Shrekről, a zöld ogréről, amely egy számítógépes játék főszereplőjeként debütált a Microsoft múlt heti rendezvényén.

Windows XP már október elején

Techbázis2001.08.09, 10:18

Annak ellenére, hogy a Microsoft új operációs rendszerének megjelenését október 25-re tette, több számítógépgyártó azt tervezi, hogy már a hónap elején megkezdi a Windows XP-vel telepített PC-k szállítását.

Az égből hull alá a Windows XP

Techbázis2001.08.22, 13:35

A PC gyártók már augusztus 24-én, pénteken megkapják a Microsoft új operációs rendszerének "gold", azaz végleges változatát, hogy telepíthessék a Windows XP-t az új számítógépeikre. Értesülések szerint a szoftver az égből hullik majd alá a gyártók ölébe.

Idő előtt tette közzé a Windows XP árát az Amazon.com

Techbázis2001.08.24, 10:42

Az Amazon.com oldalain néhány órára feltűnt egy weboldal, ahol Windows XP-t lehetett rendelni. A termékek mellett ár is szerepelt, noha ezt a Microsoft még nem hozta nyilvánosságra.

Windows XP: terv szerinti nyitány

Techbázis2001.09.20, 12:38

A közelmúlt eseményei ellenére a Microsoft megtartja új operációs rendszerének New York-i premierjét.

XP-alapú PC-k széles választéka kerül piacra

Techbázis2001.09.25, 11:33

Bár a Windows XP csak október 25-én kerül kereskedelmi forgalomba, a számítógépgyártók nem késlekednek az új operációs rendszerrel ellátott konfigurációk szállításával.

"Support-chat" az XP-ben

Techbázis2001.10.04, 10:09

A Windows XP-be épített funkció használatával a felhasználók folyamatos online kapcsolatban lehetnek a Microsoft ügyfélszolgálatával.

Xdrive: a távoli winchester

Techbázis2001.10.09, 15:21

A Windows XP-be épített funkció segítségével távoli gépek merevlemezeit is lehet háttértárként használni.

Előző
Következő