Windisch László

címke rss
Elképesztő csalással próbálkozott a dollárbaloldal: minden törvényt megsértettek

Elképesztő csalással próbálkozott a dollárbaloldal: minden törvényt megsértettek

Titkosszolgálati jelentésekből már jó ideje tudható, hogy az ellenzéki pártok kampányát a Márki Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül külföldi forrásokból finanszírozták – ami törvényellenes, és komoly támadás az ország szuverenitása ellen. Márki-Zay az Indexnek adott interjújában már nem is titkolta, hogy a komplett baloldali összefogás az MMM-en keresztül finanszírozta a kampányát tavaly, nem kevesebb, mint négymilliárd forintból. A botrány egyre nagyobb, mostanra a titkosszolgálat után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is bekapcsolódott a vizsgálódásba.

ÁSZ: Felmerül a kettős gazdálkodás gyanúja a dollárbaloldalon

Itthon2023.03.27, 13:30

"Nem tudja tartani az Állami Számvevőszék a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantunk" - mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt.

12 évre megválasztotta az Állami Számvevőszék új elnökét az Országgyűlés

Itthon2022.07.04, 17:22

Windisch László lett az Állami Számvevőszék új elnöke. Az Országgyűlés 12 évre választotta meg a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökét és a KSH elnökhelyettesét a Számvevőszék élére. 

Már jövő hétfőn megválaszthatják Windisch Lászlót a számvevőszék élére

Itthon2022.06.29, 13:38

Windisch László esetében a bizottság egyértelmű megerősítést kapott arra nézve, hogy kiválóan alkalmas az Állami Számvevőszék vezetésére, hiszen egész életében pénzügyi ellenőrzési területen dolgozott - mondta Bánki Erik, az illetékes bizottság elnöke. 

Megvan, kit jelöl ÁSZ-elnöknek a Fidesz

Itthon2022.06.24, 14:10

Windisch Lászlót jelölik a kormánypártok az Állami Számvevőszék elnökének. Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.

A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói

Gazdaság2022.03.29, 11:23

A vártnál kedvezőbben alakultak Magyarország 2021-es főbb fiskális, gazdasági mutatói: a GDP 7,1 százalékkal bővült, a GDP-arányos államadósság nagyot csökkent, így a GDP 77 százaléka alá várható és a költségvetési hiány is várhatóan kisebb lesz az előre jelzettnél, 7 százalék alatti érték lehet a végleges szám - nyilatkozta Windisch László a KSH elnökhelyettese az MTI-nek kedden.

A többlethalálozásokban Magyarország az uniós középmezőnyben van az Eurostat adatai szerint

Itthon2021.04.26, 10:45

Újra és újra címlapokon hozza a baloldali propagandasajtó egy része, hogy Magyarország több mint 26 ezer áldozattal világelső a Covid-halálozásban. A hamis hírek miatt újra és újra el kell mondani, hogy ez – a rendelkezésre álló információk alapján – nem igaz. Az Eurostat objektívebb képet adó mutatóinak alapján Magyarország valójában az EU középmezőnyében helyezkedik el - írta a Magyar Nemzet.  Magyarországon a kilencedik legalacsonyabb, vagy másként: a 16-ból a nyolcadik legmagasabb halálozási többlet volt kimutatható. Ez éppen a sorrend közepe, Magyarország tehát az EU középmezőnyébe sorolható ezen mutató szerint. Ebben az Eurosttat ...

Magyarország az EU középmezőnyében van a koronavírusos halálozás tekintetében

Itthon2021.04.15, 16:17

Magyarországon az utóbbi időben nagyon sok félrevezető információ jelenik meg a koronavírusban meghaltak számával kapcsolatban, ráadásul erősen kétséges, hogy az előzetes adatok valóban alkalmasak-e az összehasonlításra és nemzetközi rangsorolásra. Magyarország az előző évhez mért halálozás statisztikai mutatójában Európa középmezőnyében van - vagyis nem igaz, hogy nálunk halnának meg a legtöbben.

A bankszövetség nélkül a magyar gazdaság sem lenne ilyen erős

Gazdaság2019.04.05, 15:16

Az erős és a fejlődéssel lépést tartó pénzügyi szektor fontos szereplője Magyarország gazdasági előrejutásának, a devizahitelek kivezetésével a bankrendszer egyik legnagyobb kockázata kikerült a bankok mérlegéből - többek között ezek a gondolatok hangzottak el a Magyar Bankszövetség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Új digitális pénzügyi szolgáltatások tesztelését támogatja az MNB

Gazdaság2018.12.20, 11:33

A Magyar Nemzeti Bank új rendelete révén a pénzügyi technológiai (fintech) újításokkal jelentkező bankok, biztosítók, tőkepiaci vagy pénztári intézmények, pénzügyi vállalkozások 2019 elejétől felügyelt tesztkörnyezetben időlegesen felmentést kaphatnak bizonyos MNB előírások alól. Így az új digitális pénzügyi megoldások gyorsabban jelenhetnek meg itthon –nyilatkozta Windisch László, a jegybank alelnöke.

Az MNB a válság után erősítette a pénzügyi rendszer stabilitását

Gazdaság2018.05.10, 17:05

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem konvencionális eszközök alkalmazásával megfelelő válaszokat adott a gazdasági válság és a tőkepiac kihívásaira, erősítette a magyarországi pénzügyi rendszer stabilitását – mondta Windisch László, az MNB alelnöke csütörtökön Budapesten megnyitó beszédében az Értékpapír Felügyeletek Nemzetközi Szervezete (angol rövidítéssel IOSCO) éves konferenciáján.

Az MNB csökkentené a kamatokat, és növelné a bankok közötti versenyt

Gazdaság2017.10.11, 21:24

A bankok nem tanultak a devizahitelezés válságnak tanulságaiból, legalábbis erre utal, hogy még mindig magas a változó kamatozású hitelek aránya, mondta Windisch László, a jegybank alelnöke. A Magyar Nemzeti Bank tavasszal meghirdetett minősítési rendszerének révén ma már 52 kereskedelmi bank és takarékszövetkezet 104 különféle Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt kínál. A minősítéssel és a hitelek összehasonlíthatóságával az MNB csökkentené a hitelkamatokat és növelné a versenyt a bankok között.

Könnyebb lesz életbiztosítást választani

Gazdaság2016.06.29, 15:20

Januártól sokkal könnyebb lesz összehasonlítani az életbiztosításokat. Javaslatot dolgozott ki a Magyar Nemzeti Bank az etikus életbiztosításokért. A javaslat lényege, a fair szolgáltatások bevezetése, és a tisztességes és etikus magatartás a biztosítók részéről. A rendeletek már elkészültek a jogszabály jövő év januárjától lép életbe. 

Példaértékű büntetés jöhet a Quaestor-ügyben

Gazdaság2016.06.06, 09:46

Példaértékű büntetésre számít a Quaestor-ügyben Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki szerint a jogalkotó hamarosan, a károsultak számára megnyugtatóan rendezi ezt a kérdést. A kárrendezési alapból körülbelül 46 milliárd forintot fizetnek ki. A piacfelügyelet a későbbiekben egy esetleges kártalanítást ahhoz kötne, ha az ügyfél évente legalább néhányszor élne a számlalekérdezés jogával. 

A jegybank újításával elkerülhető lett volna a brókerbotrány

Gazdaság2016.02.04, 13:15

Február elejétől kérdezhetik le a Magyar Nemzeti Bank elektronikus felületén a befektetési szolgáltatók ügyfelei értékpapír- és ügyfélszámlájuk egyenlegét.

MNB-alelnök: évtizedes problémára került pont

Gazdaság2015.12.28, 20:23

Mozgalmas, aktív évet zárt a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti területe és a felügyeletnek is jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar pénzügyi közvetítőrendszer ma erősebb, stabilabb, mint egy éve - mondta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke.

Szabad utat kaphat az MNB rossz bankja

Gazdaság2015.10.13, 10:42

A Magyar Reorganizációs és a Követeléskezelő Zrt. működését várhatóan jóváhagyja az EKB és az EU Bizottsága is - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Szócsata a közgazdász vándorgyűlésen

Gazdaság2015.09.04, 15:15

Egy fiatalember szót kért a közgazdász vándorgyűlésen, jelezte, hogy egyike a Quaestor 32 ezer károsultjának. A felszólaló szerint a Külügyminisztérium 3,8 milliárd forintot vett ki a Quaestor bedőlésének napján készpénzben, és ezzel gyakorlatilag előidézte a Quaestor fizetésképtelenségét. Az MNB alelnöke azt válaszolta, "ez egy olyan tény, amely nagyon eltorzítva jelent meg a médiában".

Lesz, akinek emelkedhet a törlesztőrészlete a banki elszámoltatás után

Gazdaság2015.05.12, 18:19

Összesen 744 milliárd forintot fizetnek vissza a bankok az ügyfeleiknek. Az adósok kicsivel több, mint 50 százalékának csökken ténylegesen a törlesztője. A parlament gazdasági bizottságának ülésén kiderült, hogy a többieknek miért nem csökkennek a terheik a bankok elszámoltatása után.

Egy könyvvizsgáló a kapocs a bedőlt brókercégek között

Gazdaság2015.03.13, 12:02

Egy könyvvizsgáló a közös kapocs a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír Zrt. és a DRB Bankcsoport botrányban az MNB szerint. Mivel az MNB kevesebb ellenőrzést folytat, könyvvizsgálók felelőssége fokozott a kötvénykezelő cégek ügyeiben.

A jegybank elmondta, mi történt a Quaestornál

Gazdaság2015.03.31, 10:52

A Quaestor valószínűleg több kötvényt adott el, mint lehetett volna, 150 milliárd forintnyival. A Buda-Cashnél fiktív számlákon kereskedtek az ügyfelek értékpapírjaival, az ügyfelek tudta és megbízása nélkül. 100 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni. A Hungária Értékpapírnál szintén hozzányúltak az ügyfelek befektetéseihez.

Matolcsy vitte magával a pénzügyi biztost is

Gazdaság2013.10.03, 09:59

A Matolcsy György által felfedezett, év elején pénzügyi biztosnak kinevezett Doubravszky György most a Matolcsy vezette jegybankba ment, az újonnan létrehozott pénzügyi fogyasztóvédelmi részleget vezeti. Pedig a napokban a terület egy új alelnököt is kapott.

Jobb életet akarnak teremteni az új jegybanki vezetők

Gazdaság2013.09.30, 13:14

A bankrendszer van a gazdaságért, a gazdaság van az emberekért, ezt nem szabad szem elől téveszteni. Azon leszek, hogy a bankrendszerben és azon kívül született pénzügyi innovációkat szorosabb felügyelet alá vonjuk - mondta gazdasági bizottsági meghallgatásán a Magyar Nemzeti Bank új alelnökének jelölt Windisch László. A bizottság Kandrács Csabát, a Monetáris Tanácsba jelölt új tagot is meghallgatta.

Megvan, kikkel bővül az MNB

Gazdaság2013.09.30, 10:37

Az Origo információi szerint Windisch László lesz az Magyar Nemzeti Bank harmadik alelnöke és Kandrács Csaba pedig a monetáris tanács új tagja lesz. A kinevezésekre azért van szükség, mivel október 1-jével összeolvad az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Két Matolcsy-emberrel bővül az MNB vezetése

Gazdaság2013.09.30, 12:09

Windisch László lesz a jegybank harmadik alelnöke, és Kandrács Csaba a monetáris tanács új tagja, tudta meg az Origo. Mindkét ember Matolcsy Györggyel együtt mozgott, alatta dolgoztak a nemzetgazdasági tárcánál, és mellette-alatta dolgoznak az MNB-ben is. Windischnek banki, biztosítói tapasztalata alig van, pedig a pénzügyi felügyeletért lesz felelős, ez a terület neki is új lehet.

Előző
  • 1
Következő