Wimbledon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- Roger Federer
- Rafael Nadal
- Serena Williams
- Novak Djokovic
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az eső megállította Federert Wimbledonban
A meg-megújuló esőzés miatt több alkalommal is félbeszakadtak a férfi egyes elődöntőjének mérkőzései az angol nyílt teniszbajnokságon. A közel ötórás csúszás miatt sem a Roger Federer-Sebastien Grosjean sem az Andy Roddick-Mario Ancic összecsapás nem fejeződött be.
Sarapova - S. Williams döntő Wimbledonban
Elsőként Marija Sarapova jutott be az angol nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjébe, mivel 1 óra 52 perc alatt, három játszmában legyőzte az amerikai Lindsay Davenportot. Ellenfele a címvédő Serena Williams lesz, aki 2 óra 27 perc alatt drámai csatában verte a francia Amelie Mauresmót.
Henmannak megint nem sikerült Wimbledonban
Mario Ancic sima három játszmában legyőzte Tim Henmant, és ezzel pályafutása során először bejutott egy Grand Slam-torna elődöntőjébe, ahol Andy Roddick vár rá, míg a másik ágon Roger Federer Sebastian Grosjeannal csap össze. A nőknél Serena Williams és Amélie Mauresmo foglalta el helyét a négy között, miután sikerrel vették a negyeddöntőket.
- címkék:
- Venus Williams
- Andy Roddick
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Juan Carlos Ferrero
- David Nalbandian
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- James Blake
- Amélie Mauresmo
- Mario Ančić
- Tim Henman
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Serena Williams
- Marija Jurjevna Sarapova
- Fernando González
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Serena Williams Capriatival meccselhet Wimbledonban
Az első helyen kiemelt Serena Williams és a hetedikként rangsorolt Jennifer Capriati is két sima játszmában nyert, így egymás ellen küzdhet majd a Wimbledonban zajló angol nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. Serena Williams, aki 2001 óta nem kapott ki a füves szentélyben, a francia Golovint, Capriati pedig az orosz Petrovát búcsúztatta.
Mandula párosban is kiesett Wimbledonban
Mandula Petra és Els Callens két sima játszmában kikapott a Nadja Petrova, Meghann Shaughnessy kettőstől az angol nyílt teniszbajnokság párosversenyének harmadik fordulójában, így már nincs magyar játékos versenyben Wimbledonban.
Wimbledon: Mandula nyolcaddöntős párosban
Mandula Petra és a belga Els Callens simán bejutott a női páros 3. fordulójába, a duó következő ellenfele a 4. helyen kiemelt Nadja Petrova, Meghann Shaughnessy (orosz, amerikai) kettős lesz a wimbledoni tenisztornán. Kisgyörgy Gergelynek ugyanakkor nem sikerült a bravúr.
Elmosta az eső a szombati játéknapot Wimbledonban
A szakadatlan esőzések miatt az angol nyílt teniszbajnokság rendezői úgy döntöttek, hogy szombaton nem rendeznek mérkőzéseket Wimbledonban, így a hagyományos vasárnapi szünnapon folytatódnak a küzdelmek.
- címkék:
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Coria és Miskina kiesett Wimbledonban
Mandula Petra és Els Callens két játszmában nyert a Teryn Ashley, Shenay Perry amerikai duó ellen az angol nyílt teniszbajnokság párosversenyének első fordulójában. A női egyes második körében a Roland Garros-győztes Anasztaszja Miskina, a férfiaknál pedig a Garroson szintén döntőt játszó Guillermo Coria búcsúzott, az argentin klasszist Florian Mayer győzte le négy szettben.
Kapros és V. Williams kiesett Wimbledonban
Kapros Anikó három játszmában, óriási küzdelemben vereséget szenvedett az idei Roland Garroson győztes Anansztaszja Miszkinától az angol nyílt teniszbajnokság második fordulójában, így egyesben már nincs magyar játékos versenyben Wimbledonban. Kiesett a női torna harmadik kiemeltje, az amerikai Venus Williams, akit a horvát Karolina Sprem búcsúztatott két nagyon szoros szettben.
Coria 97 másodperc alatt nyert Wimbledonban
A harmadik helyen kiemelt Guillermo Coria csütörtökön fejezte be az eső miatt kedden félbeszakadt meccsét a dél-afrikai Wesley Moodie ellen az angol nyílt teniszbajnokságon.
- címkék:
- Guillermo Coria
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Az eső elmosta a szerdai játéknapot Wimbledonban
Szerdán már nem csak kisebb szüneteket, de egész napos fennakadást okozott az eső az angol nyílt teniszbajnokságon.
- címkék:
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Mandula és Szafin búcsúzott Wimbledonban
Kapros Anikó személyében csupán egy magyar teniszező maradt versenyben az angol nyílt teniszbajnokság női egyesében, miután Czink Melinda után Mandula Petra is búcsúzni kényszerült. A magyar éljátékost a wimbledoni torna első fordulójában a spanyol Llagostera Vives 6:3, 6:3-ra verte. A hölgyek között búcsúzott a 6. kiemelt, orosz Gyementyjeva, akit a cseh Kleinova vert. A férfiaknál a 19. helyen rangsorolt orosz Szafint honfitársa, Turszunov páholta el négy szettben.
Sáez marad a spanyol kapitány
Az éles kritikák ellenére Inaki Sáez marad a portugáliai Európa-bajnokságtól a csoportküzdelmek után búcsúzó spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ezt maga az érintett jelentette be madridi sajtótájékoztatóján.
Kapros továbbjutott, Czink kiesett Wimbledonban
Felemás napon vannak túl a magyarok az angol nyílt teniszbajnokság nyitányán, Kapros Anikó legyőzte bosnyák ellenfelét, míg Czink Melinda kikapott az ausztrál Moliktól. Az eső miatt csúszott a program, így Mandula Petra kedden lép pályára. A nyitónapon Roger Federer, Goran Ivanisevic és Martina Navratilova mérkőzése tartott számot a legnagyobb érdeklődésre, és egyikük sem okozott csalódást, mindhárman továbbléptek a második körbe.
Nalbandian sem indulhat Wimbledonban
Rájár a rúd a nagyágyúkra, ugyanis Agassi, Gaudio, Henin és Clijsters után David Nalbandian személyében újabb nagy név jelentette be, sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokságtól. Amanda Coetzer bejelentette visszavonulását.
- címkék:
- Andre Agassi
- David Nalbandian
- Mary Pierce
- Lleyton Hewitt
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Gastón Gaudio
- Amanda Coetzer
- Kim Clijsters
- Justine Henin
- Andy Murray
- Novak Đoković
- argentin
- Tomáš Berdych
- Fernando González
- Márkosz Pagdatísz
- Jarkko Nieminen
- női tenisz
- tenisz
- Eastbourne
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Magyar szereplőkkel nyit a wimbledoni torna
Hétfőn a címvédő Roger Federer és a brit Alex Bogdanovic csatájával nyit a centerpálya a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A 118. londoni viadal első napján pályára lépnek a magyar hölgyek is, Kapros Anikó a bosnyák Mervana Jugic-Salkic, Mandula Petra spanyol Nuria Llagostera Vives, míg Czink Melinda a 27. helyen kiemelt ausztrál Alicia Molik ellen próbál továbbjutni.
- címkék:
- Serena Williams
- Venus Williams
- Martina Hingis
- Justine Henin
- David Nalbandian
- Patty Schnyder
- Lleyton Hewitt
- Lindsay Davenport
- Kapros Anikó
- Mandula Petra
- Alicia Molik
- Czink Melinda
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- Novak Đoković
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Marija Jurjevna Sarapova
- Jelena Janković
- Andy Roddick
- Nadia Petrova
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Hantuchova húsz hónap után ismét döntőben
Az eső miatt egyedül az eastbourne-i tornán tudták lejátszani az összes meccset a Wimbledon előtti utolsó tornákon, ott viszont nagy meglepetést láthattak a nézők, a szlovák Hantuchova ugyanis elverte az első kiemelt Mauresmót.
Federer és Serena Williams az esélyes Wimbledonban
A selejtezőket követően hétfőn a főtábla küzdelmei is megkezdődnek Wimbledonban, a füves pályás tenisz Grand Slam-tornán.
Jó sorsolást kaptak Kaprosék Wimbledonban
Elkészítették a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság főtáblájának sorsolását: a világranglistán 38. Mandula Petra selejtezőből érkező, Kapros Anikó bosnyák, míg Czink Melinda ausztrál ellenfelet kapott.
Kisgyörgy főtáblára jutott Wimbledonban
Kisgyörgy Gergely - oldalán a lengyel Lukosz Kubottal - hatalmas küzdelemben nyert párosban a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában, s ezzel főtáblás.
Wimbledonban kiestek a magyarok
Mindhárom magyar játékos kiesett a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének első fordulójában. Gubacsi Zsófia orosz, Németh Virág cseh, míg Nagy Kyra francia játékostól szenvedett vereséget.
Navratilova egyesben is indul Wimbledonban
Tíz év után újra elindul egyesben a június 21-én kezdődő wimbledoni Grand Slam-tornán Martina Navratilova, a tenisz élő legendája.
Kuerten is kihagyja Wimbledont
A Roland Garroson már háromszor diadalmaskodó, Wimbledonban azonban legfeljebb negyeddöntős Gustavo Kuerten nem indul az idei év harmadik Grand Slam-versenyén, a június 21-én kezdődő angol nyílt teniszbajnokságon.
Lápúszó-vb mocsárbúvároknak
A britek legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseménye - Wimbledon ide, ascotti derbi oda - idén várhatóan a walesi mocsárbúvár-világbajnokság lesz.
Agassi harmadszor bukta el első meccsét
Nem megy a játék Andre Agassinak, az amerikai teniszklasszis ugyanis zsinórban harmadik tornáján nem tudta túlélni az első mérkőzést. A Roland Garros után Agassi Londonban is kiesett, a Stella Artois Championships második körében (az elsőt erőnyerőként "vette") a tavaly még Miskolcon, TF-future tornán szereplő orosz Igor Andrejev verte három játszmában.
Clijsters Wimbledont is kihagyhatja
Elképzelhető, hogy elhúzódó csuklósérülése miatt az év harmadik Grand Slam-tornáján, Wimbledonban sem lép pályára Kim Clijsters, a női teniszezők világranglistájának második helyezettje.
- címkék:
- Kim Clijsters
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Ivanisevic Wimbledonban vonul vissza
Goran Ivanisevic, a horvátok kiváló teniszezője a nyári wimbledoni tornán szeretne visszavonulni.
- címkék:
- Goran Ivanišević
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Ivanisevic indul Wimbledonban
Goran Ivanisevic szabadkártyát kapott a queen's-i és a wimbledoni torna szervezőitől, így a horvát klasszis is ütőt ragad majd a füves pályás szezon két legjelentősebb versenyén.
- címkék:
- Goran Ivanišević
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Zárható tetőszerkezet épül Wimbledonban
A wimbledoni Grand Slam-tornának otthont adó All England Lawn Tennis Clubban 2009-re zárható tetőszerkezet épül a centerpálya fölé. A londoni szervezők a munkálatok során 13 800-ról 15 ezresre növelik a sportág szentélyének a befogadóképességét.
- címkék:
- sport
- Wimbledon
- Egerszeg
- Címkefelhő »
Ki megy ma? - Martin, Milner
Az angol másodosztályú Wimbledon 16 esztendős középpályását, Lee Martint az Arsenal és a Manchester United is figyeli.
Federer gond nélkül jutott tovább a US Openen
A helyi idő szerint vasárnap esti program nem hozott meglepetést az amerikai nyílt teniszbajnokságon, az esélyesek sikerrel vették a soros akadályt. A férfiaknál a Wimbledonban győztes svájci Roger Federer, és a hazai nézők egyik kedvence, Andy Roddick egyformán három játszmában jutott túl ellenfelén, s került a legjobb 16 közé.
Pete Sampras végleg visszavonult
Ahogyan a tavalyi US Open óta egyetlenegy alkalommal sem lépett pályára, úgy az augusztus 25-én rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságot is kihagyja Pete Sampras. Minden idők legeredményesebb teniszezője úgy nyilatkozott, ezzel befejezi az aktív sportolást, amely egyáltalán nem hiányzik számára.
Taróczy Balázs: A teniszező olyan, mint a tengerész
A magyar tenisz egyetlen wimbledoni bajnoka a Társalgóban elmondta: nem szívesen vegyespárosozna Navratilovával, az öregfiúk között viszont jövőre győzelmi esélyekkel indul a füves szentélyben. Federert és Agassit jobban kedveli Hewittnál, Mandula Petrát pedig alkalmasnak tartja arra, hogy a legjobbak közé kerüljön. Wimbledonban ma is jár neki a limuzin, és elárulta, hogy a legjobbak még mindig ragaszkodnak a marhabélből készült húrokhoz.
Mozarthoz és Samprashez hasonlítják Federert
A belga sajtó hétfői értékelései szerint a svájci Roger Federer férfi egyesben aratott wimbledoni győzelmével Pete Samprashoz hasonló formátumú teniszező érett be, aki rövidesen a világranglista élére kerül. A svájci újságok szuperlatívuszokban méltatják a fináléban Philippoussist verő játékost.
Federer átvette a vezetést az ATP Race-ben
Wimbledoni győzelmének köszönhetően a svájci Roger Federer átvette a vezetést a férfi teniszezők idei eredményeit figyelembe vevő ATP Race pontversenyben, s a hagyományos világranglistán is feljött a harmadik helyre, ez pályafutása legjobbja.
Navratilova 47 évesen is a legjobb
A világsajtó a lehető legnagyobb elismeréssel beszél Martina Navratilováról. Az októberben 47. életévét betöltő teniszklasszis (bár hölgyek esetében nem illik kort említeni, ezúttal talán megbocsátanak nekünk) új és új magasságokba emeli a sportágat. Martina még mindig úgy érzi, nem kell abbahagynia a játékot, szeret teniszezni, bár a jövő évre még nem tervez előre.
Kapros 80 helyet javított a világranglistán
A vasárnap befejeződött wimbledoni teniszbajnokság nem hozott változást a női világranglista élcsoportjában, továbbra is a Londonban diadalmaskodó amerikai Serena Williams vezet két belga riválisa, Kim Clijsters és Justine Henin-Hardenne előtt.
Federer nyert a wimbledoni férfi fináléban
Roger Federer három játszmában legyőzte Mark Philippoussist a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében, s ezzel pályafutása első Grand Slam-diadalát aratta.
Serena megvédte wimbledoni elsőségét
Sorozatban másodszor nyert Serena Williams Wimbledonban, s megvédte tavalyi elsőségét az angol nyílt teniszbajnokság női egyesének fináléjában. A világranglista-első teniszező a döntőben három játszmában, 4:6, 6:4, 6:2-re verte nővérét, Venust.
Sarapovát új Kurnyikovának tartják
Tizenhat évesen kevesen mondhatják el magukról, hogy akkora népszerűségnek örvendenek a tenisz világában, mint az orosz Maria Sarapova. A csinos szibériai hölgyet lépten-nyomon Anna Kurnyikovához hasonlítják, de ő nem kér ebből a kétes hírnévből. Nick Bollettieri tanítványa nem(csak) külsejével, de tenisztudásával is hódítani szeretne: a szabadkártyával induló teniszező Wimbledonban például már a legjobb tizenhat közé jutott.
Fehérneműgyártók lobbiznak a női teniszezők mellett
Nemcsak a női teniszezők harcolnak a wimbledoni egyenjogúság mellett, de csatlakoztak hozzájuk a fehérneműgyártók is. A 21. századi "szüfrazsettek" célja, hogy megszűnjön az a mintegy 40 ezer fontnyi különbség, ami jelenleg megtalálható a férfi és női egyéni győztesének járó pénzdíj között.
- címkék:
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Federer vár Philippoussisra a döntőben
Elsőként a világranglistán 48. ausztrál Mark Philippoussis jutott a férfi egyes vasárnapi wimbledoni döntőjébe: 1 óra 56 perc alatt győzte le a francia Sebastien Grosjeant. A másik ágon a svájci Roger Federer magabiztosan verte az amerikai Andy Roddickot.
A Williams nővérek döntőznek Wimbledonban
Roger Federer, Sebastien Grosjean, Andy Roddick és az Andre Agassit búcsúztató Mark Philippoussis jutott be férfi egyesben a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe. A nőknél a Williams nővérek a döntőbe jutásért legyőzték a két belga trónkövetelőt: Serena Justine Henin-Hardenne, míg Venus Kim Clijsters ellen diadalmaskodott.
- címkék:
- Venus Williams
- Andy Roddick
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Andre Agassi
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Sébastien Grosjean
- Mark Philippoussis
- Tim Henman
- Williams
- Roger Federer
- Serena Williams
- USA
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Manduláék kiestek Wimbledonban
A negyeddöntőben kiesett Mandula Petra és Patricia Wartusch a wimbledoni teniszbajnokságon: a 12. helyen kiemelt magyar, osztrák párost a Ruano Pascual, Suarez duó búcsúztatta 1 óra 32 perc alatt. A többszöri esőszünet és a sötétedés miatt a szervezők csütörtökre halasztották a férfi egyes negyeddöntőit.
Philippoussis nem szállt el az Agassi-veréstől
A nőknél teljesen, míg a férfiaknál majdnem kialakult a legjobb nyolc mezőnye a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetését az ausztrál Mark Phlippoussis szolgáltatta, aki zsinórban hat elveszített mérkőzés után tudta legyőzni Andre Agassit. No persze az sem volt semmi, amit a Mandula Petra, Patricia Wartusch kettős mutatott be, 3:6, 2:5-ös hátrányból, három meccslabdát hárítva harcolták ki a negyeddöntőbe jutást az esélyesebb Black, Lihovceva duó ellen.
Venus és Serena is elődöntős Wimbledonban
Venus Williams és Serena Williams mellett két belga teniszező, Kim Clijsters és Justine Henin is bejutott az elődöntőbe női egyesben a wimbledoni Grand Slam-tornán. A junior fiúk versenyének első fordulójában kiesett a Roland Garroson párosban diadalmaskodó Balázs György, míg a lányok viadalának második körét Babos Zsuzsanna sem élte túl.
- címkék:
- Kim Clijsters
- Martina Hingis
- Justine Henin
- Mary Pierce
- Patty Schnyder
- Lindsay Davenport
- Amélie Mauresmo
- Balázs György
- Babos Zsuzsanna
- Serena Williams
- Venus Williams
- Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova
- Daniela Hantuchová
- Marija Jurjevna Sarapova
- Roland Garros
- női tenisz
- tenisz
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Philippoussis kiszerválta Agassit Wimbledonban
Mark Philippoussis drámai csatában legyőzte a végső sikerre is esélyes világelső Andre Agassit és bejutott a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjébe, ahol Alexander Popp lesz az ellenfele. Mandula Petra párosban már negyeddöntős: Patricia Wartusch és a magyar teniszezőnő egyszettes hátrányból nyert az esélyesebb Cara Black, Jelena Lihovceva kettős ellen.
- címkék:
- Jelena Lihovceva
- Mark Philippoussis
- Francesca Schiavone
- Cara Black
- Mandula Petra
- Patricia Wartusch
- Andre Agassi
- Marija Jurjevna Kirilenko
- Gyinara Szafina
- Katarina Srebotnik
- Jelena Gyementyeva
- Anabel Medina Garrigues
- Liezel Huber
- női tenisz
- tenisz
- wimbledoni tenisztorna
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Befejeződött Kapros wimbledoni menetelése
A világranglistán 204. Kapros Anikó 45 perc alatt vereséget szenvedett a 15. helyen kiemelt Jelena Gyementyijevától, s így nem jutott a legjobb 16 közé a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garroson vegyespárosban nyolcaddöntős Mandula Petra, Graydon Oliver kettős már az első fordulóban búcsúzott, miután két szoros szettben vereséget szenvedett az Elsa Callens, Robbie Koenig duótól. A találkozó pénteken sötétedés miatt szakadt félbe.
Mandula párosban nyolcaddöntős Wimbledonban
A páros-világranglista 20. helyén álló Mandula Petra bejutott a legjobb 16 közé Patricia Wartusch oldalán Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnokságon. Pénteken egyéniben egyelőre még nem történt meglepetés.
Kapros a legjobb 32 között Wimbledonban
Kapros Anikó 6:0, 6:4-re legyőzte a szlovák Martina Suchát, s így bejutott a legjobb 32 közé a wimbledoni teniszbajnokságon. Szintén sikeres napot zárt Mandula Petra: a páros-világranglista 20. helyén álló magyar teniszezőnő Patricia Wartusch oldalán három szettben verte az Arendt, Dominikovic amerikai, ausztrál duót.