Williams
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Felipe Massa
- Valtteri Bottas
- Rob Smedley
- GPhírek
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Williams türelmetlen volt, a Force India profitált ebből
Valtteri Bottas is egyike volt azoknak, akiknek rosszul jött a piros zászló, de ő nem azt tartja hibának, hogy még a Safety Car alatt kihívták a bokszba, hanem azt, hogy nem azonnal tették ezt.
Szoftverhiba lassította a Williamseket az időmérőn
A csapat mindkét versenyzője 2 tizedet vesztett körönként a probléma következtében, de erős versenyt várnak maguktól a Belga Nagydíjon.
Massa: Röhej ez a guminyomás
Úgy véli, a Williamsre hosszas éjszakai munka vár, hogy átlendüljenek a nehézségeken, bár Bottas szerint nem annyira reménytelen a helyzet. Massa a Pirelli által előírt guminyomásra panaszkodik.
Bottas nem akar elmenni a Williamstől
Reméli, hogy maradhat a csapatánál. Kevin Magnussen ugyanebben bízik, de kijelentette, bár tudja, hogy nincs biztonságban az állása, könyörögni nem fog a szerződésért.
A Williams megérett egy sztárpilóta szerződtetésére
A csapat technikai igazgatója szerint a Williams rendezte sorait, és már lenne értelme egy élversenyző leigazolásának, de a jelenlegi párossukkal is elégedett.
A rádiótilalommal lebutított F1 nem létezik többé
A Williams vezető versenymérnöke szerint a nemrég feloldott rádiótilalommal olyan F1-et akartak visszahozni, ami nem létezik többé. Rob Smedley úgy véli, el kell fogadni, hogy az F1 csapatsport.
Megunta a robotolást az F1-ben, menő pékséget nyitott
A Williams korábbi aerodinamikai mérnöke jobbá akarta tenni a világot, de úgy érzi, hogy ezt nem az autóiparban, hanem a vendéglátásban érheti el.
A Williams nem hajlandó várni Buttonra, Pérez is érdekli őket
A McLaren 2013-as versenyzőpárosa, Jenson Button és Sergio Pérez is érdekli a Williams csapatot, de még nem döntöttek a jövő évi pilótafelállásukról. Nem hajlandók alkalmazkodni az ellenfeleikhez.
A Williams a hétvégén megelégszik a középmezőnnyel is
Rob Smedley szerint a gyenge eredmény ellenére nem végeztek rossz munkát a hockenheimi időmérőn, és a versenyzők is izgalmasnak találták a szoros csatát a pozíciókért.
Bottas: A Williams többre képes a középmezőnynél
Felipe Massa csak küszködött a hockenheimi szabadedzéseken, Valtteri Bottas viszont teljesíteni tudta a számára előírt feladatokat. Megint az első szárnyakkal próbáltak boldogulni.