WHO

címke rss

Szijjártó Péter: Az IFRC és a WHO budapesti központját is bõvítik

Itthon2023.03.29, 20:03

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bõvítik a budapesti központját - jelentette be a Genfben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

A férfi, aki húsz évig dolgozott gyermekbénulás megfékezéséért

Tudomány2023.03.03, 09:07

Harminc éve, 1993. március 3-án hunyt el Albert Sabin, lengyel-amerikai bakteriológus, virológus és gyermekgyógyász. Több mint húszéves kutatómunkával olyan vakcinát fejlesztett ki, ami immunissá tette a bél falait és gátolta a kórokozó szaporodását. 1954-ben állította elõ a gyermekbénulás elleni védelmet nyújtó poliomyelitis oltást.

Sokkoló adatokat közölt a WHO: minden második percben belehal egy nõ a terhességbe vagy a szülésbe

Life.hu2023.02.27, 13:36

Minden második percben életét veszti egy nõ a várandósság vagy a szülés során, olyan okok miatt, amelyek egyébként megelõzhetõek volnának - derült ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által készített, csütörtökön közzétett felmérésbõl.

Elrabolták a WHO egyik orvosát: az autójából rángatták ki

Life.hu2023.01.25, 08:59

Ismeretlen fegyveresek elrabolták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik orvosát Mali keleti részén - közölte az ENSZ sajtóirodája kedden.

Már 300 gyermek halálát okozták a szennyezett köptetõk

Nagyvilág2023.01.24, 11:22

Azonnali összefogásra és cselekvésre szólít fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután tavaly több mint 300, fõként 5 év alatti gyermek halt meg Gambiában, Indonéziában és Üzbegisztánban szennyezett köptetõ miatt - írta a The Guardian. 

Reméljük, hogy jövõre azt mondhatjuk: "Már nincsen világjárvány"

Life.hu2022.12.17, 20:06

Az Egészségügyi Világszervezet bízik benne, hogy 2023-ban feloldható lesz a koronavírus-világjárvány miatti globális egészségügyi szükséghelyzet.

Döntött a WHO: új elnevezést kapott a majomhimlõ

Life.hu2022.12.03, 21:18

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlõnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfõi bejelentésébõl.

Új nevet kapott a majomhimlõ

Tudomány2022.11.28, 13:45

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlõnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfõi bejelentésébõl.

Óriási megtiszteltetés: a WHO kitüntetéssel díjazta Müller Cecília munkáját - Fotó

Life.hu2022.11.18, 10:59

Az országos tisztifõorvos egyenesen a WHO-tól kapott egy elismerõ kitüntetést.

Gyilkos hõhullám söpört végig Európán

Tudomány2022.11.08, 09:51

Becslések szerint legalább 15 ezren haltak meg Európában az idei hõhullám miatt - közölte hétfõn Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

Fontos bejelentést tett a WHO a majomhimlõvel kapcsolatban

Life.hu2022.11.02, 11:54

Továbbra is globális egészségügyi vészhelyzetet jelent a majomhimlõ, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfõbb riasztási fokozatának felel meg - közölte kedden a WHO vészhelyzeti bizottsága.

Aggasztó adatot tett közzé a WHO: évek óta nem volt erre példa

Life.hu2022.10.28, 19:48

Évek óta elõször, tavaly nõtt a tuberkulózisban megbetegedettek száma, beleértve a baktérium gyógyszerrezisztens mutációival megbetegedettekét is - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésébõl.

WHO: megugrott a TBC-s betegek száma

Tudomány2022.10.27, 21:28

Évek óta elõször, tavaly nõtt a tuberkulózisban megbetegedettek száma, beleértve a baktérium gyógyszerrezisztens mutációival megbetegedettekét is - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésébõl.

Életveszélyes gombafajokra hívta fel a figyelmet a WHO

Life.hu2022.10.27, 09:33

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amelyek szakértõk szerint elterjedtségük, ellenállóképességük és veszélyességük miatt fenyegetést jelenthetnek a közegészségügyre.

Új veszély fenyegeti a világot, megszólalt a WHO

Tudomány2022.10.26, 13:07

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amely szakértõk szerint elterjedtsége, ellenállóképessége és veszélyessége miatt fenyegetést jelenthet a közegészségügyre.

Sokkoló bejelentés: a daganatos és diabéteszes betegségeket is meg lehetne elõzni ezzel a módszerrel

Life.hu2022.10.22, 16:56

Emberek millióit lehetne megmenteni az elkövetkezõ években, ha sokkal többen odafigyelnének arra, hogy megfelelõen mozogjanak és sportoljanak.

500 millió megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig: ez szükséges hozzá

Life.hu2022.10.19, 22:42

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának elõmozdításáért - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített elsõ globális jelentésében.

Íme az egyszerû módszer, amivel meg lehetne menteni félmilliárd embert

Tudomány2022.10.19, 12:36

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának elõmozdításáért - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített elsõ globális jelentésében.

Riasztást adott ki a WHO, gyerekek halálát okozza a köptetõ

Nagyvilág2022.10.06, 10:47

Globális riasztást adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután rengetegen meghaltak Gambiában több, Indiában gyártott köhögés elleni szirup miatt.

Újabb rettegett betegség tért vissza: rengeteg a fertõzött

Life.hu2022.09.26, 14:08

A legfrissebb adatok szerint majdnem harmincan vesztették életüket az augusztusban kirobbant kolerajárványban Szíriában.

Terjed az ebola Ugandában

Tudomány2022.09.24, 14:51

Ugandában 11-re emelkedett az ebolajarványban elhunytak száma, és további 11 ebolagyanús esetet kezelnek kórházban az ugandai egészségügyi minisztérium hivatalos képviselõjének beszámolója szerint.

Már látszik a koronavírus-járvány vége

Life.hu2022.09.15, 07:17

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak - jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója.

Majomhimlõ elleni vakcinákat kapnak a németek

Nagyvilág2022.08.27, 12:08

A német kormány a jövõ héten 19 500 adag majomhimlõ elleni oltóanyagot oszt szét az ország különbözõ részein a német egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint.

Globális vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlõ miatt

Life.hu2022.07.24, 21:25

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton bejelentette, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlõ terjedése egészségügyi szempontból immár rendkívüli helyzetet eredményezett, és álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

WHO egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlõ miatt

Nagyvilág2022.07.23, 16:45

Globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlõ járványt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ez a legmagasabb riasztási fokozat, amit a WHO kiadhat.

Akár a jövõ hét közepéig elhúzódhat a hõhullám Európában

Nagyvilág2022.07.19, 19:19

Kedden elérte a csúcsot, de akár jövõ hét közepéig is elhúzódhat a hõhullám Európában, ami miatt halálesetekkel is számolni kell - jelentette be Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) fõtitkára kedden Genfben.

Brutálisan nõtt az állatról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában

Tudomány2022.07.15, 10:56

Az elmúlt évtizedben több mint 60 százalékkal nõtt az állatokról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában - közölte csütörtökön Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint ez aggasztó jele lehet annak, hogy a jövõben egyre több állatról emberre terjedõ betegséggel nézhetünk szembe, olyanokkal, mint például a majomhimlõ, az ebola és a koronavírus.

Koronavírus: növekszik a kórházban ápoltak száma, messze van még a járvány vége

Life.hu2022.07.13, 08:10

Messze van még a koronavírus-járvány vége az Egészségügyi Világszervezet fõigazgatója szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása.

Rossz hírt közölt a WHO: korai még a derûlátás, új koronavírus-variánsok fenyegetnek

Life.hu2022.06.20, 21:04

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetõje arra intette hétfõn a világ országait: ne legyenek túlságosan derûlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mert az új variánsok veszélye továbbra is valós fenyegetés.

Közegészségügyi vészhelyzetet hirdethetnek a majomhimlõ miatt - a WHO mérlegel

Life.hu2022.06.15, 07:38

Az Egészségügyi Világszervezet mérlegeli az újonnan terjedõ majomhimlõ vészhelyzeti minõségét, a szervezet vészhelyzeti bizottsága jövõ csütörtökön ülésezik - jelentette be a WHO kedden Genfben.

Terjed a majomhimlõ: a WHO szerint ekkora globális kockázatot jelent

Life.hu2022.06.06, 22:35

Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertõzõdtek meg majomhimlõvel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.

Majomhimlõ: a WHO szerint nem várható világjárvány

Nagyvilág2022.05.30, 19:05

Huszonegy megerõsített majomhimlõs fertõzést észleltek az év eleje óta Nigériában, egy páciens meghalt - közölte a nigériai tisztiorvosi szolgálat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínû, hogy a majomhimlõ megbetegedések világjárvánnyá szélesednek.

Egyre több a regisztrált majomhimlõ-fertõzéses eset

Tudomány2022.05.26, 19:47

A virológusok egybehangzó álláspontja szerint a hoszú évtizedekig csak lokálisan, a közép-afrikai térség néhány országában jelenlévõ majomhimlõs fertõzések hirtelen megugrott esetszámában a járványügyi korlátozások feloldása után elindult turizmus, illetve a himlõ elleni kötelezõ védõoltás megszüntetése áll. A Covid-járványhoz hasonló globális pandémiától azonban nem kell tartani, mert a sikeres védekezéshez rendelkezésre állnak a megfelelõ eszközök. Összeállításunkban áttekintjük a majomhimlõ terjedésével kapcsolatos legújabb információkat.

Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt az Egészségügyi Világszervezet élére

Nagyvilág2022.05.24, 17:58

Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalban lévõ fõigazgatóját - közölte kedden Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter a Twitteren.

Majomhimlõ: eddig több mint száz megerõsített és fertõzésgyanús esetrõl tudni

Life.hu2022.05.24, 15:54

Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna - jelentette ki hétfõn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet himlõfertõzésekben illetékes titkárságának vezetõje. A WHO vészhelyzeti programjának alárendeltségében mûködõ titkárság vezetõje felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás fertõzõ betegség kevésbé hajlamos a változásra.

Folyamatosan növekszik a majomhimlõs betegek száma Európában, Amerikában és Ausztráliában

Tudomány2022.05.24, 13:13

A majomhimlõ megfékezhetõ az Afrikán kívüli országokban – idézi a BBC az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). A kórokozót idáig már 16 Afrikán kívüli országban kimutatták.

WHO: Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna

Nagyvilág2022.05.23, 18:13

Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna - jelentette ki hétfõn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) himlõfertõzésekben illetékes titkárságának vezetõje.

Szijjártó Péter: A WHO mûködésének túlpolitizálása az emberek életét veszélyeztetheti - videó

Itthon2022.05.23, 16:07

Ha túlpolitizálják a WHO mûködését, akkor az emberek sikeres védekezését veszélyeztetik a vírusokkal szemben - mondta el a külgazdasági- és külügyminiszter az Egészségügyi Világszervezet Közgyûlésén. Szijjártó szerint egyszerre több, párhuzamosan zajló válságot élünk át: az ukránháború, a pandémiák, gazdaság világválság, illetve az Afrikából és az ázsaiai területekrõl ránk nehezedõ migrációs nyomások szoros összefüggésben vannak egymással. Szijjártó elmondta, hogy Magyarország több mint 7 millió vakcinát továbbított a szükségben lévõ országoknak. Szerinte az ukrán válság is rengeteg egészségügyi kockázatot rejt magában, mivel Oroszoország ...

Majomhimlõtõl félnek Európában, egyre több beteget találnak

Tudomány2022.05.21, 17:51

Noha a majomhimlõ már csaknem öt évtizede ismert fertõzõ betegség, mindeddig nem sokat lehetett hallani róla. A kórról szóló tudósítások csak azután kezdtek nagyobb nyilvánosságot kapni, hogy az eddig ritka betegségként ismert majomhimlõ a fejlett országokban, Észak-Amerikában és Európában is felütötte a fejét. Franciaországban a Le Figaro címlapon foglalkozott vele, nyugtalanítónak szánt írásában, mint a legújabb járványveszéllyel. Egyre több beteget találnak Nyugat-Európában, legutóbb Párizsban is. Cikkünkben összefoglaltuk mindazt, amit a majomhimlõ-fertõzés kialakulásáról, terjedésérõl, tüneteirõl, illetve a megelõzésérõl tud jeelenleg ...

Örökre felszámoltuk a legveszélyesebb járványt - jelentette be a WHO

Life.hu2022.06.02, 10:01

A feketehimlõ egy rendkívül veszélyes fertõzõ betegség, amelyet a Poxvirus variolae vírus okoz. A World Health Organization 42 éve jelentette be, hogy a társadalom fellélegezhet: örökre búcsút mondhattunk a járványnak.

A WHO szerint a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a 15 milliót

Life.hu2022.05.05, 18:10

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót - derül ki a csütörtökön Genfben kiadott friss WHO-jelentésbõl.

Ez az aktatáska méretû eszköz ihatóvá teheti a sós vizet

Tudomány2022.05.04, 13:59

Bolygónk több mint 70 százalékát víz borítja, aminek több mint 96 százaléka az óceánokból származik. Ennek ellenére a világon körülbelül 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és 2,7 milliárd ember küszködik a vízhiánnyal. A probléma egyik lehetséges gyógymódja a sósvíz sótalanítása, ám az eljárás nehézkes és költséges, ráadásul nagyrészt a tehetõsebb országokra korlátozódik. A Massachusettsi Mûszaki Egyetem azonban kifejlesztett egy könnyen hordozható, aktatáska méretû egységet, amely egy gombnyomással képes sótalanítani a vizet.

WHO: járványos méreteket öltött az elhízás Európában

Tudomány2022.05.04, 10:34

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnõtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.

Rémisztõ adatok: az európai emberek 59 százaléka szenved attól, ami az egyik vezetõ halálok

Life.hu2022.05.03, 19:26

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnõtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.

Rejtélyes májbetegség terjed, egy gyerek már meghalt miatta

Tudomány2022.04.24, 16:04

Legalább egy gyerek halálát okozta egy Európában és az Egyesült Államokban terjedõ rejtélyes májbetegség - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Koronavírus: Jóval magasabb a nem regisztrált fertõzöttek száma Afrikában, mint eddig feltételezték

Life.hu2022.04.08, 08:02

Afrikában a nem regisztrált koronavírus-fertõzöttek száma jóval magasabb, mint ami az eddigi becslésekben szerepelt. A regisztráltak számának százszorosát is megközelítheti - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb felmérésébõl.

A mi bolygónk, a mi egészségünk: április 7. az egészség világnapja

Life.hu2022.04.07, 16:07

El tudsz képzelni egy olyan világot, ahol tiszta a levegõ, a víz és az étel mindenki számára elérhetõ? Ahol a gazdaság szereplõi az egészségre és jólétre fókuszálnak? Ahol a városok élhetõek, és az emberek kontroll alatt tartják a saját és bolygójuk egészségét?

Sokkoló adatot közölt a WHO: az egész emberiség veszélyben van

Life.hu2022.04.04, 23:43

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegõt, amelyben határérték felett vannak a szennyezõanyagok - közölte hétfõn közzétett éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A világ népességének 99 százaléka szennyezett levegõt lélegzik

Tudomány2022.04.04, 19:16

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegõt, amelyben határérték felett vannak a szennyezõanyagok - közölte hétfõn közzétett éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Elõzõ
Következõ