WHO

címke rss

Szijjártó Péter: Az IFRC és a WHO budapesti központját is bõvítik

Itthon2023.03.29, 20:03

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bõvítik a budapesti központját - jelentette be a Genfben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

A férfi, aki húsz évig dolgozott gyermekbénulás megfékezéséért

Tudomány2023.03.03, 09:07

Harminc éve, 1993. március 3-án hunyt el Albert Sabin, lengyel-amerikai bakteriológus, virológus és gyermekgyógyász. Több mint húszéves kutatómunkával olyan vakcinát fejlesztett ki, ami immunissá tette a bél falait és gátolta a kórokozó szaporodását. 1954-ben állította elõ a gyermekbénulás elleni védelmet nyújtó poliomyelitis oltást.

Sokkoló adatokat közölt a WHO: minden második percben belehal egy nõ a terhességbe vagy a szülésbe

Life.hu2023.02.27, 13:36

Minden második percben életét veszti egy nõ a várandósság vagy a szülés során, olyan okok miatt, amelyek egyébként megelõzhetõek volnának - derült ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által készített, csütörtökön közzétett felmérésbõl.

Elrabolták a WHO egyik orvosát: az autójából rángatták ki

Life.hu2023.01.25, 08:59

Ismeretlen fegyveresek elrabolták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik orvosát Mali keleti részén - közölte az ENSZ sajtóirodája kedden.

Már 300 gyermek halálát okozták a szennyezett köptetõk

Nagyvilág2023.01.24, 11:22

Azonnali összefogásra és cselekvésre szólít fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután tavaly több mint 300, fõként 5 év alatti gyermek halt meg Gambiában, Indonéziában és Üzbegisztánban szennyezett köptetõ miatt - írta a The Guardian. 

Reméljük, hogy jövõre azt mondhatjuk: "Már nincsen világjárvány"

Life.hu2022.12.17, 20:06

Az Egészségügyi Világszervezet bízik benne, hogy 2023-ban feloldható lesz a koronavírus-világjárvány miatti globális egészségügyi szükséghelyzet.

Döntött a WHO: új elnevezést kapott a majomhimlõ

Life.hu2022.12.03, 21:18

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlõnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfõi bejelentésébõl.

Új nevet kapott a majomhimlõ

Tudomány2022.11.28, 13:45

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlõnek nevezett járványos megbetegedésre - derült ki a szervezet hétfõi bejelentésébõl.

Óriási megtiszteltetés: a WHO kitüntetéssel díjazta Müller Cecília munkáját - Fotó

Life.hu2022.11.18, 10:59

Az országos tisztifõorvos egyenesen a WHO-tól kapott egy elismerõ kitüntetést.

Gyilkos hõhullám söpört végig Európán

Tudomány2022.11.08, 09:51

Becslések szerint legalább 15 ezren haltak meg Európában az idei hõhullám miatt - közölte hétfõn Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

Fontos bejelentést tett a WHO a majomhimlõvel kapcsolatban

Life.hu2022.11.02, 11:54

Továbbra is globális egészségügyi vészhelyzetet jelent a majomhimlõ, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfõbb riasztási fokozatának felel meg - közölte kedden a WHO vészhelyzeti bizottsága.

Aggasztó adatot tett közzé a WHO: évek óta nem volt erre példa

Life.hu2022.10.28, 19:48

Évek óta elõször, tavaly nõtt a tuberkulózisban megbetegedettek száma, beleértve a baktérium gyógyszerrezisztens mutációival megbetegedettekét is - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésébõl.

WHO: megugrott a TBC-s betegek száma

Tudomány2022.10.27, 21:28

Évek óta elõször, tavaly nõtt a tuberkulózisban megbetegedettek száma, beleértve a baktérium gyógyszerrezisztens mutációival megbetegedettekét is - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésébõl.

Életveszélyes gombafajokra hívta fel a figyelmet a WHO

Life.hu2022.10.27, 09:33

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amelyek szakértõk szerint elterjedtségük, ellenállóképességük és veszélyességük miatt fenyegetést jelenthetnek a közegészségügyre.

Új veszély fenyegeti a világot, megszólalt a WHO

Tudomány2022.10.26, 13:07

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet 19 olyan gombafajra, amely szakértõk szerint elterjedtsége, ellenállóképessége és veszélyessége miatt fenyegetést jelenthet a közegészségügyre.

Sokkoló bejelentés: a daganatos és diabéteszes betegségeket is meg lehetne elõzni ezzel a módszerrel

Life.hu2022.10.22, 16:56

Emberek millióit lehetne megmenteni az elkövetkezõ években, ha sokkal többen odafigyelnének arra, hogy megfelelõen mozogjanak és sportoljanak.

500 millió megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig: ez szükséges hozzá

Life.hu2022.10.19, 22:42

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának elõmozdításáért - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített elsõ globális jelentésében.

Íme az egyszerû módszer, amivel meg lehetne menteni félmilliárd embert

Tudomány2022.10.19, 12:36

Világszerte csaknem 500 millió új diabéteszes, daganatos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedést lehetne megakadályozni 2030-ig, ha az országok kormányai többet tennének az emberek rendszeres testmozgásának elõmozdításáért - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az emberek fizikai aktivitásáról készített elsõ globális jelentésében.

Riasztást adott ki a WHO, gyerekek halálát okozza a köptetõ

Nagyvilág2022.10.06, 10:47

Globális riasztást adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután rengetegen meghaltak Gambiában több, Indiában gyártott köhögés elleni szirup miatt.

Újabb rettegett betegség tért vissza: rengeteg a fertõzött

Life.hu2022.09.26, 14:08

A legfrissebb adatok szerint majdnem harmincan vesztették életüket az augusztusban kirobbant kolerajárványban Szíriában.

Terjed az ebola Ugandában

Tudomány2022.09.24, 14:51

Ugandában 11-re emelkedett az ebolajarványban elhunytak száma, és további 11 ebolagyanús esetet kezelnek kórházban az ugandai egészségügyi minisztérium hivatalos képviselõjének beszámolója szerint.

Már látszik a koronavírus-járvány vége

Life.hu2022.09.15, 07:17

A világ sosem volt jobb helyzetben, hogy véget vessen a koronavírus-járványnak - jelentette ki szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója.

Majomhimlõ elleni vakcinákat kapnak a németek

Nagyvilág2022.08.27, 12:08

A német kormány a jövõ héten 19 500 adag majomhimlõ elleni oltóanyagot oszt szét az ország különbözõ részein a német egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint.

Globális vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlõ miatt

Life.hu2022.07.24, 21:25

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton bejelentette, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlõ terjedése egészségügyi szempontból immár rendkívüli helyzetet eredményezett, és álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.

WHO egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlõ miatt

Nagyvilág2022.07.23, 16:45

Globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlõ járványt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ez a legmagasabb riasztási fokozat, amit a WHO kiadhat.

Akár a jövõ hét közepéig elhúzódhat a hõhullám Európában

Nagyvilág2022.07.19, 19:19

Kedden elérte a csúcsot, de akár jövõ hét közepéig is elhúzódhat a hõhullám Európában, ami miatt halálesetekkel is számolni kell - jelentette be Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) fõtitkára kedden Genfben.

Brutálisan nõtt az állatról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában

Tudomány2022.07.15, 10:56

Az elmúlt évtizedben több mint 60 százalékkal nõtt az állatokról emberre átterjedt járványos megbetegedések száma Afrikában - közölte csütörtökön Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint ez aggasztó jele lehet annak, hogy a jövõben egyre több állatról emberre terjedõ betegséggel nézhetünk szembe, olyanokkal, mint például a majomhimlõ, az ebola és a koronavírus.

Koronavírus: növekszik a kórházban ápoltak száma, messze van még a járvány vége

Life.hu2022.07.13, 08:10

Messze van még a koronavírus-járvány vége az Egészségügyi Világszervezet fõigazgatója szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása.

Rossz hírt közölt a WHO: korai még a derûlátás, új koronavírus-variánsok fenyegetnek

Life.hu2022.06.20, 21:04

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetõje arra intette hétfõn a világ országait: ne legyenek túlságosan derûlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mert az új variánsok veszélye továbbra is valós fenyegetés.

Közegészségügyi vészhelyzetet hirdethetnek a majomhimlõ miatt - a WHO mérlegel

Life.hu2022.06.15, 07:38

Az Egészségügyi Világszervezet mérlegeli az újonnan terjedõ majomhimlõ vészhelyzeti minõségét, a szervezet vészhelyzeti bizottsága jövõ csütörtökön ülésezik - jelentette be a WHO kedden Genfben.

Terjed a majomhimlõ: a WHO szerint ekkora globális kockázatot jelent

Life.hu2022.06.06, 22:35

Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertõzõdtek meg majomhimlõvel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.

Majomhimlõ: a WHO szerint nem várható világjárvány

Nagyvilág2022.05.30, 19:05

Huszonegy megerõsített majomhimlõs fertõzést észleltek az év eleje óta Nigériában, egy páciens meghalt - közölte a nigériai tisztiorvosi szolgálat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínû, hogy a majomhimlõ megbetegedések világjárvánnyá szélesednek.

Egyre több a regisztrált majomhimlõ-fertõzéses eset

Tudomány2022.05.26, 19:47

A virológusok egybehangzó álláspontja szerint a hoszú évtizedekig csak lokálisan, a közép-afrikai térség néhány országában jelenlévõ majomhimlõs fertõzések hirtelen megugrott esetszámában a járványügyi korlátozások feloldása után elindult turizmus, illetve a himlõ elleni kötelezõ védõoltás megszüntetése áll. A Covid-járványhoz hasonló globális pandémiától azonban nem kell tartani, mert a sikeres védekezéshez rendelkezésre állnak a megfelelõ eszközök. Összeállításunkban áttekintjük a majomhimlõ terjedésével kapcsolatos legújabb információkat.

Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt az Egészségügyi Világszervezet élére

Nagyvilág2022.05.24, 17:58

Újraválasztották Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalban lévõ fõigazgatóját - közölte kedden Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter a Twitteren.

Majomhimlõ: eddig több mint száz megerõsített és fertõzésgyanús esetrõl tudni

Life.hu2022.05.24, 15:54

Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna - jelentette ki hétfõn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet himlõfertõzésekben illetékes titkárságának vezetõje. A WHO vészhelyzeti programjának alárendeltségében mûködõ titkárság vezetõje felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat- és Közép-Afrikában endémiás fertõzõ betegség kevésbé hajlamos a változásra.

Folyamatosan növekszik a majomhimlõs betegek száma Európában, Amerikában és Ausztráliában

Tudomány2022.05.24, 13:13

A majomhimlõ megfékezhetõ az Afrikán kívüli országokban – idézi a BBC az Egészségügyi Világszervezetet (WHO). A kórokozót idáig már 16 Afrikán kívüli országban kimutatták.

WHO: Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna

Nagyvilág2022.05.23, 18:13

Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlõvírus mutálódott volna - jelentette ki hétfõn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) himlõfertõzésekben illetékes titkárságának vezetõje.

Szijjártó Péter: A WHO mûködésének túlpolitizálása az emberek életét veszélyeztetheti - videó

Itthon2022.05.23, 16:07

Ha túlpolitizálják a WHO mûködését, akkor az emberek sikeres védekezését veszélyeztetik a vírusokkal szemben - mondta el a külgazdasági- és külügyminiszter az Egészségügyi Világszervezet Közgyûlésén. Szijjártó szerint egyszerre több, párhuzamosan zajló válságot élünk át: az ukránháború, a pandémiák, gazdaság világválság, illetve az Afrikából és az ázsaiai területekrõl ránk nehezedõ migrációs nyomások szoros összefüggésben vannak egymással. Szijjártó elmondta, hogy Magyarország több mint 7 millió vakcinát továbbított a szükségben lévõ országoknak. Szerinte az ukrán válság is rengeteg egészségügyi kockázatot rejt magában, mivel Oroszoország ...

Majomhimlõtõl félnek Európában, egyre több beteget találnak

Tudomány2022.05.21, 17:51

Noha a majomhimlõ már csaknem öt évtizede ismert fertõzõ betegség, mindeddig nem sokat lehetett hallani róla. A kórról szóló tudósítások csak azután kezdtek nagyobb nyilvánosságot kapni, hogy az eddig ritka betegségként ismert majomhimlõ a fejlett országokban, Észak-Amerikában és Európában is felütötte a fejét. Franciaországban a Le Figaro címlapon foglalkozott vele, nyugtalanítónak szánt írásában, mint a legújabb járványveszéllyel. Egyre több beteget találnak Nyugat-Európában, legutóbb Párizsban is. Cikkünkben összefoglaltuk mindazt, amit a majomhimlõ-fertõzés kialakulásáról, terjedésérõl, tüneteirõl, illetve a megelõzésérõl tud jeelenleg ...

Örökre felszámoltuk a legveszélyesebb járványt - jelentette be a WHO

Life.hu2022.06.02, 10:01

A feketehimlõ egy rendkívül veszélyes fertõzõ betegség, amelyet a Poxvirus variolae vírus okoz. A World Health Organization 42 éve jelentette be, hogy a társadalom fellélegezhet: örökre búcsút mondhattunk a járványnak.

A WHO szerint a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a 15 milliót

Life.hu2022.05.05, 18:10

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót - derül ki a csütörtökön Genfben kiadott friss WHO-jelentésbõl.

Ez az aktatáska méretû eszköz ihatóvá teheti a sós vizet

Tudomány2022.05.04, 13:59

Bolygónk több mint 70 százalékát víz borítja, aminek több mint 96 százaléka az óceánokból származik. Ennek ellenére a világon körülbelül 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és 2,7 milliárd ember küszködik a vízhiánnyal. A probléma egyik lehetséges gyógymódja a sósvíz sótalanítása, ám az eljárás nehézkes és költséges, ráadásul nagyrészt a tehetõsebb országokra korlátozódik. A Massachusettsi Mûszaki Egyetem azonban kifejlesztett egy könnyen hordozható, aktatáska méretû egységet, amely egy gombnyomással képes sótalanítani a vizet.

WHO: járványos méreteket öltött az elhízás Európában

Tudomány2022.05.04, 10:34

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnõtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.

Rémisztõ adatok: az európai emberek 59 százaléka szenved attól, ami az egyik vezetõ halálok

Life.hu2022.05.03, 19:26

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnõtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.

Rejtélyes májbetegség terjed, egy gyerek már meghalt miatta

Tudomány2022.04.24, 16:04

Legalább egy gyerek halálát okozta egy Európában és az Egyesült Államokban terjedõ rejtélyes májbetegség - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Koronavírus: Jóval magasabb a nem regisztrált fertõzöttek száma Afrikában, mint eddig feltételezték

Life.hu2022.04.08, 08:02

Afrikában a nem regisztrált koronavírus-fertõzöttek száma jóval magasabb, mint ami az eddigi becslésekben szerepelt. A regisztráltak számának százszorosát is megközelítheti - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb felmérésébõl.

A mi bolygónk, a mi egészségünk: április 7. az egészség világnapja

Life.hu2022.04.07, 16:07

El tudsz képzelni egy olyan világot, ahol tiszta a levegõ, a víz és az étel mindenki számára elérhetõ? Ahol a gazdaság szereplõi az egészségre és jólétre fókuszálnak? Ahol a városok élhetõek, és az emberek kontroll alatt tartják a saját és bolygójuk egészségét?

Sokkoló adatot közölt a WHO: az egész emberiség veszélyben van

Life.hu2022.04.04, 23:43

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegõt, amelyben határérték felett vannak a szennyezõanyagok - közölte hétfõn közzétett éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A világ népességének 99 százaléka szennyezett levegõt lélegzik

Tudomány2022.04.04, 19:16

Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegõt, amelyben határérték felett vannak a szennyezõanyagok - közölte hétfõn közzétett éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Nincs vége a koronavírus-járványnak: múlt héten az egész világon emelkedni kezdett a fertõzöttek száma

Life.hu2022.03.18, 16:46

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivõje arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy több, mint egyhónapos visszaesés után a múlt hét óta világszerte újra emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertõzöttek száma.

Rémisztõ dologra figyelmezet a WHO: újabb világjárványt szabadíthat a világra a háború

Life.hu2022.03.12, 22:26

Az Egészségügyi Világszervezet azt kéri Ukrajnától, hogy semmisítsék meg a laborjaikban lévõ veszélyes kórokozókat, nehogy a bombázások miatt még nagyobb baj legyen...

WHO: a világjárvány nem ért véget, további variánsokmiatt kell aggódnunk

Life.hu2022.02.12, 09:46

A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani - mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos fõtanácsadója pénteken.

Közleményt adott ki a WHO az omikron új, BA.2 nevû variánsáról - Lassan az egész világon jelen van

Life.hu2022.02.02, 06:36

A koronavírus omikron variánsának terjedõben lévõ BA.2 változata nem tûnik súlyosabbnak, mint az eredeti BA.1 változat - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezetõje.

A WHO figyelmeztet: aggódnunk kellene a koronavírus új variánsa miatt!

Life.hu2022.02.01, 20:25

Túl korai még, hogy az országok gyõzelmet hirdessenek a Covid-19 fölött, illetve felhagyjanak a vírus terjedésének megakadályozására irányuló erõfeszítéseikkel - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója.

A WHO szerint az omikron BA.2 alvariánsa nem tûnik súlyosabbnak, mint az eredeti

Nagyvilág2022.02.01, 17:38

A koronavírus omikron variánsának terjedõben lévõ BA.2 változata nem tûnik súlyosabbnak, mint az eredeti BA.1 változat - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik vezetõje.

Nem nyugodhatunk meg: fontos dologra figyelmeztet az omikronnal kapcsolatban a WHO

Life.hu2022.01.27, 06:46

Az új típusú koronavírus omikron változata továbbra is nagyon veszélyes - figyelmeztetett heti kiadványában az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután az új típusú koronavírus omikron változatával megfertõzõdöttek száma újabb rekordokat döntött a múlt héten.

WHO: Idén véget érhet az egészségügyi vészhelyzet

Nagyvilág2022.01.24, 14:09

Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza - vélekedett hétfõn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója Genfben a szervezet végrehajtó bizottsági ülésének kezdete elõtt.

WHO: Az omikron enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok

Nagyvilág2022.01.04, 17:33

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevû variánsa a felsõ légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.

Megdöbbentõ kijelentést tett az emlékeztetõ oltásokkal kapcsolatban a WHO: "Meghosszabbítják a járványt"

Life.hu2021.12.23, 12:53

Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztetõ oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az elsõ adagok beadásával - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója.

Figyelmeztet a WHO: szükséges lenne lemondani az ünnepi összejöveteleket

Life.hu2021.12.22, 10:14

Az omikron variánssal fertõzöttek száma a sûrûbben lakott térségekben, országokban akár másfél-három naponta megduplázódik. Az Amerikai Egyesült Államokban az új fertõzések 73%-át az omikron variáns adja. 

Az orvosok, ápolók több mint két éve éjjel-nappal dolgoznak, és sokan közülük kiégtek, nem kapnak megbecsülést a munkájukért - aggódik a WHO

Life.hu2021.12.21, 07:38

Az Egészségügyi Világszervezet aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelõ támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz fõigazgató egy hétfõi genfi tájékoztatón. A szervezet vezetõje felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte növekvõ hiányára.

Elképesztõ sebességgel terjed az omikron-variáns: lassan ez lesz a domináns változat

Life.hu2021.12.18, 20:33

Eddig 89 országban azonosították a koronavírus omikron nevû variánsát, továbbra is kérdés, mekkora veszélyt jelent az új mutáns - közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet.

WHO: Az omikron minden korábbi vírusváltozatnál gyorsabban terjed

Life.hu2021.12.16, 21:18

Sosem látott ütemben terjed az omikron nevû, legújabb koronavírus-variáns szerte a világban, figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Kiderült mikor kaphatja meg a WHO-engedélyt a Szputnyik V vakcina

Nagyvilág2021.12.16, 20:54

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint jövõ év elsõ hónapjaiban zöld utat kaphat az orosz Szputnyik V vakcina - mondta a szervezet európai vezetõje az RT hírügynökségnek.

Rémisztõ dolgot közölt a WHO a koronavírus omikron variánsáról: "Veszélyes alábecsülni a vírust"

Life.hu2021.12.15, 07:29

Eddig nem látott gyorsasággal terjed a koronavírus omikron variánsa - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek becslése szerint a mutáns immár a világ országainak többségében jelen van.

Megvan az eredmény: Kiderült, hatásos-e a Pfizer az omikron ellen

Life.hu2021.12.14, 13:29

A koronavírus legújabb variánsa, az omikron a korábbi változatoknál gyorsabban fertõz, ám hiába található benne nagyszámú mutáció, mégis gyengébb, mint a még mindig emberek millióit megtámadó delta.

Tönkrement életek: félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe a koronavírus-járvány miatt

Life.hu2021.12.14, 07:29

Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebbõl kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet.

A WHO szerint borzalmas idõszak köszönt ránk, ha a szülõk nem oltatják be a gyerekeket

Life.hu2021.12.10, 16:15

H a szülõk tovább dacolnak, és nem oltatják be gyerekeiket, akkor az eddigieknél is jobban fog terjedni a koronavírus - figyelmeztet a WHO. 

WHO: óvatosan kell kezelni azokat az értesüléseket, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz

Life.hu2021.12.09, 10:13

Már 57 országban mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevû változatát - közölte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.

Kiderült, a WHO hogyan áll az oltás kötelezõvé tételéhez: így vélekednek

Life.hu2021.12.07, 17:21

A járványkezelésben a "legutolsó megoldási lehetõségként" tekint a koronavírus elleni védõoltás kötelezõvé tételére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte kedden Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetõje.

Minden lépés számít az ártalomcsökkentésben

Tudomány2021.12.02, 21:22

Egyetértés van abban, hogy a dohányzás káros az egészségre. Széles körben ismert egészségügyi ártalmai mellett a cigarettázás számos társadalmi és környezeti probléma okozója is. A dohányzás visszaszorítására tett intézkedések rendkívül fontosak, de mindezek idáig sajnos nem hoztak átütõ sikert. A világon jelenleg is több mint 1,3 milliárd ember dohányzik, hazánkban több mint 2 millió ember, így a dohányzás komoly társadalmi problémának számít. A terápiás folyamatban a prevenció, és a leszoktatás mellett tájékozódni szükséges az ártalomcsökkentés harmadik pillérérõl is, amely azoknak a felnõtt dohányzóknak biztosít elõrelépést, akikk ...

WHO: Enyhébb tüneteket okoz az omikron

Nagyvilág2021.12.01, 17:03

Enyhébb tüneteket okoz az omikron és egyelõre úgy tûnik, hogy a jelenlegi vakcinák hatásosak a koronavírus újabb variánsa ellen - közölte a WHO szerdán.

WHO: a dél-afrikai variánson kívül még négy mutáns miatt kell aggódni

Life.hu2021.11.27, 14:02

Aggasztónak minõsítette pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsát, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest.

Aggasztónak minõsítette a WHO az új dél-afrikai variánst

Nagyvilág2021.11.26, 23:18

Aggasztónak minõsítette pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsát, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest.

Ma van a koraszülöttek világnapja

Gyogyzona.hu2021.11.16, 20:52

2011 óta november 17-e a koraszülöttek világnapja. Ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet, és azt a hitet is szeretnék erõsíteni, hogy ma már a koraszülöttekbõl is lehetnek egészséges felnõttek.

A WHO figyelmeztet: Európa a Covid epicentruma

Gyogyzona.hu2021.11.14, 23:10

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az európai régióban jelenleg 78 millió Covid-19 megbetegedést regisztráltak, ami több, mint a Délkelet-Ázsiában, a Földközi-tenger keleti részén, a Csendes-óceán nyugati részén és Afrikában regisztrált fertõzések száma együttvéve.

A WHO figyelmeztet arra, hogy Európában van a legnagyobb baj: itt nõtt a halálos áldozatok száma

Life.hu2021.11.10, 07:51

WHO: globálisan csökkent, de Európában tíz százalékkal nõtt egy hét alatt a halálos áldozatok száma.

Aggasztó hírek érkeztek a WHO-tól: félmillióval több haláleset várható jövõ év elejéig az oltatlanság miatt

Life.hu2021.11.05, 15:24

A WHO európai vezetõje szerint a kontinensen félmillióval több haláleset várható februárig. Ezt a számot akkor lehetne elkerülni, ha mindenki élne az oltás lehetõségével. 

Fontos hír: Kiderült, hogy veszélyes-e együtt a covid és az influenza elleni oltás

Life.hu2021.11.04, 20:58

Egyszerre támad most a koronavírus és a szezonális influenza, nem könnyû védekezni ellenük.

Európa az egyetlen régió, ahol emelkedik a Covid-fertõzés

Gyogyzona.hu2021.11.08, 22:03

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint október közepén 7 százalékkal nõtt az új koronavírusos megbetegedések száma Európában. Ez az egyetlen olyan régió a világon, ahol nõtt a megbetegedések száma. A szervezet fõigazgatója szerint véget vethetnénk a világjárványnak, ha akarnánk...

Koronavírus: kiderült, hol nõtt a legnagyobb mértékben a fertõzöttek és a halálesetek száma az elmúlt héten

Life.hu2021.10.28, 06:35

Európában nõtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-fertõzöttek és halálesetek száma az elmúlt héten, a növekedés kétszámjegyû volt - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Nagyon aggasztó hírt közölt a koronavírusról a WHO: "A világjárványnak koránt sincs vége"

Life.hu2021.10.27, 07:27

A Covid-19-világjárványnak koránt sincs vége - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti bizottsága, s felszólította a tagállamokat, hogy ismerjék el a szakosított ENSZ-szervezet által hitelesített valamennyi védõoltást.

Megint támad egy újabb mutáns

Gyogyzona.hu2021.10.18, 08:49

A kutatók egy új SARS-CoV-2 változatot azonosítottak, amely a C.1.2. nevet kapta. A változat elõször májusban tûnt fel Dél-Afrikában, azóta hét másik országban is felbukkant már. Szakértõk szerint viszont a lakosságnak nem kell pánikba esnie a C.1.2 változat miatt.

A WHO posztumusz díjjal tisztelgett a modern orvostudomány "anyja" elõtt

Tudomány2021.10.14, 14:42

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) posztumusz díjjal tisztelgett a 70 éve elhunyt Henrietta Lacks, a modern orvostudomány "anyja" elõtt szerdán Genfben.

Engedélyezheti a Szputnyik V-t az Egészségügyi Világszervezet

Nagyvilág2021.10.03, 16:42

Sikerült elhárítani az akadályokat a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina Egészségügyi Világszervezet (WHO) általi engedélyeztetése útjából - jelentette ki szombaton Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter Genfben, ahol Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, a WHO fõigazgatójával tárgyalt.

Rossz hírt közölt a WHO: fontos dolgot nem sikerült elérni az oltásokkal kapcsolatban

Life.hu2021.09.30, 19:43

A korábbi célkitûzés ellenére nem sikerült az országok lakosságának legalább 10 százalékát beoltani a koronavírus ellen szeptember végéig - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.

Kásler Miklós a WHO képviselõivel találkozott

Itthon2021.09.15, 10:27

Megbeszélést folytatott - videókonferencia keretében - az emberi erõforrások minisztere az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviselõivel az Országos Onkológiai Intézet (OOI) jövõbeli lehetõségeirõl.

Koronavírus: a WHO vezetõje szerint õket kellene most beoltani - "Nem tûrhetem tovább némán"

Life.hu2021.09.09, 09:45

Ismételten felszólította a gazdag országokat szerdán Genfben az Egészségügyi Világszervezet fõigazgatója, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztetõ oltásoktól, miután a korábbi hasonló felhívásai többnyire süket fülekre találtak. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette: megdöbbentették a gyógyszergyártók kijelentései, amik szerint a vakcinaszállítmányok elegendõek mind az emlékeztetõ oltásokhoz, mint az oltóanyaghiányban szenvedõ, de sürgõsen vakcinára szoruló országok számára.

Figyelmeztet a WHO: ennyi koronavírus okozta halálesetre számítanak Európában az év végéig

Life.hu2021.08.30, 13:37

Nagyon aggasztó az európai koronavírus-fertõzési adatok növekedése, az egyes országokban tapasztalható alacsony átoltottsági szint, valamint az elmúlt hat hétben stagnáló oltakozási hajlandóság - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója hétfõn.

A WHO fõigazgatója az Országos Onkológiai Intézetben járt

Itthon2021.08.23, 17:20

Látogatást tett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fõigazgatója Horváth Ildikó, az Emberi Erõforrások Minisztériuma egészségügyért felelõs államtitkára társaságában az Országos Onkológiai Intézetben hétfõn.

Szijjártó Péter: Csak az oltás véd meg minket a járványtól

Itthon2021.08.23, 13:21

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentõs része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki hétfõn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.

Más betegségekre fejlesztett szereket tesztel a WHO koronavírusra

Gyogyzona.hu2021.08.16, 20:21

Példátlan globális együttmûködés kezdõdött a COVID-19 kutatás és fejlesztés területén. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hamarosan megkezdi három olyan gyógyszerhatóanyag klinikai tesztjét, amelyeket eredetileg más betegségekre alkalmaztak.

Ne igyál, szüljél! A WHO alkoholtilalmat rendelne el a termékeny nõk körében?

She2021.08.15, 23:27

Azt hittem, rosszul látok, amikor a WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet egyik új ajánlásával kapcsolatos cikkbe botlottam bele. Kétszer is elolvastam, mert egyszerûen képtelen voltam felfogni, hogy egy hivatalos szerv kiadhat egy ilyen nyilatkozatot.

Három új gyógyszer is hatékony lehet a koronavírus ellen

Life.hu2021.08.12, 10:26

Rövidesen megkezdi három, más betegségek ellen alkalmazott szer - az artesunat, az imatinib és az infliximab - Covid-19 elleni kezelésre való hatékonyságának klinikai tesztjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - jelentette be szerdán Genfben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete.

WHO: Újabb életveszélyes vírus jelent meg - ezek lehetnek a tünetei

Life.hu2021.08.10, 14:09

Megjelent az életveszélyes marburgvírus Nyugat-Afrikában - közölte hétfõn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

WHO: megjelent az életveszélyes marburgvírus Nyugat-Afrikában

Nagyvilág2021.08.10, 10:02

Megjelent az életveszélyes marburgvírus Nyugat-Afrikában - közölte hétfõn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO kéri: várjunk még a harmadik oltással

Life.hu2021.08.05, 12:11

Moratóriumot sürgetett a koronavírus elleni emlékeztetõ oltásokra az Egészségügyi Világszervezet  vezetõje szerdán, hogy még több országban be tudják adni az elsõ adag oltást. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO fõigazgatója fõként azokhoz a tehetõsebb országokhoz intézte a felhívását, amelyek megelõzték a fejlõdõ világot a vakcinák beadásában.

Egy hónap után ismét csökken a fertõzöttek száma Európában

Nagyvilág2021.08.04, 17:00

Európában közel egy hónapos emelkedés után kilenc százalékkal csökkent a koronavírusos fertõzésszám a múlt héten - áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett jelentésében.

Elõzõ
Következõ