Weyer Balázs

címke rss

Weyer: [origo], minden internetezőnek

Az [origo] ötödik születésnapján Weyer Balázs, a portál főszerkesztője foglalta el a Társalgó vendégeknek fenntartott székét. A chat egy órája alatt szó esett internetről, Tilosról és egy csokitortáról is.

Szülinapi chatmaraton

Vendégszoba2003.12.01, 18:31

December elsején ötéves az [origo], ünnepelni pedig nem szokás egyedül. A jeles nap örömére több olyan vendég érkezik hozzánk, akik annak ellenére nem jártak még Társalgónkban, hogy már nagyon régóta szerettük volna őket meghívni.

Nem csak fura zenészek játszanak fura hangszereken

Archívum2016.10.13, 13:17

Nagy sikernek számított, amikor 2015-ben, első kelet-európai helyszínként Budapest rendezhette meg a World Music Expót, a világzene legfontosabb szakmai eseményét. A rendezvényt a Hangvetőnek sikerült elhoznia Magyarországra, a Müpa közreműködésével. Idén már saját fesztiválba vágtak bele, ez a Budapest Ritmo, amely ma egy nyitókoncerttel indul, péntektől pedig három napon keresztül 25 ország fellépőit láthatja a közönség. A Hangvető képviseletében Weyer Balázzsal a világzene helyzetéről, illetve arról beszélgettünk, hogy milyen terveik vannak a fesztivállal.

Előző
  • 1
  • 2
Következő