Welton Silva

címke rss

Silvát megdöbbentette az MTK szurkolótábora

Négy mérkőzés - négy gól, ez az irigylésre méltó mérlege Welton Carlos Silvának, az MTK brazil szerzeményének. A 24 éves egykori Curitiba-csatárt négy évvel ezelőtt már kiszúrta magának Fülöp Ferenc, a kék-fehérek klubigazgatója, de akkor még Silva honfitársát, Gibát hozta el próbajátékra a Hungária körúti gárda. Aztán másfél hónapja Cipruson egymásra talált Silva és az MTK.

Welton Silva élete gólját lőtte a HJK ellen

Sport2003.07.31, 15:42

Welton Silva, az MTK brazil centere egyéves Hungária körúti tartózkodása legeredményesebb meccsét tudhatja maga mögött: szerdán két gólt lőtt a HJK Helsinki elleni, 3-1-es hazai győzelemmel végződött Bajnokok Ligája-selejtezőn. A dél-amerikai csatár korábban sohasem szerzett még két gólt az MTK színeiben, nem csoda, hogy még csütörtök délután is alig bírt örömével.

Welton Silva megtalálta góllövő cipőjét

Sport2003.08.03, 15:51

Három meccsből három győzelemmel kezdte az MTK futballcsapata a 2003-2004-es idényt: ebből kettőt a bajnokságban, egyet a BL selejtezőjében arattak Egervári Sándor mesteredző tanítványai. Talán a szombati, zalaegerszegi 1-3 a legértékesebb ezek közül, hiszen mégiscsak a 2002-es bajnokot fektette két vállra idegenben a Hungária körúti alakulat. A csapat legjobbja ezúttal is - miként a Sopron, majd a HJK Helsinki ellen - Welton Carlos Silva, a 25 éves brazil center volt. Welton egy gólt rúgott - korábban a Sopronnak is egyet, a HJK-nak pedig kettőt -, s még legalább három másikat szerezhetett volna.

Nem bírt az MTK a Haladással

Sport2003.09.13, 22:25

1-1-es döntetlent hozott az Arany Ászok Liga szombati rangadója, miután a Szombathelyre látogató MTK nem tudta megőrizni brazil légiósa, Welton Silva révén szerzett előnyét a Rohonci úton. A Győr hazai pályán 0-0-ra végzett az Újpesttel, míg a ZTE hatodik meccsén a hatodik vereségét könyvelhette el. A Videoton 2-0-ra verte a Debrecent.

Sima MTK-siker a Debrecen elleni rangadón

Sport2003.10.20, 11:58

Az Arany Ászok Liga tizedik fordulójának rangadóján a gyenge formában lévő Illés és Silva nélkül kezdő MTK - meglepően könnyedén - 2-0-ra legyőzte a Debrecent. Tamási Zoltán hetedik percben szerzett fejesgóljával Békéscsabán 1-0-ra nyert az Újpest, a Ferencváros Gera Zoltán találatával szintén egy góllal diadalmaskodott a győri zöld-fehér rangadón. Siófokon megszerezte második győzelmét a ZTE, a Videoton pedig otthon verte a Sopront, s már második a tabellán a Csank-csapat. A Pécs ponttal távozott Szombathelyről.

Signoritól Natorovig - a magyar foci légiósai

Sport2006.11.25, 16:19

A magyar futball egyik legnagyobb és legjellemzőbb ellentmondása, hogy míg szakembereink évek óta egyöntetűen hitet tesznek a hazai fiatalok szerepeltetése mellett, az átigazolási időszakokban ennek ellenére sokszor követhetetlenül töltik fel a csapatok kereteit ugyancsak vegyes minőséget képviselő külföldi játékosokkal. Az idegenlégiósok jelenléte persze a világ legtöbb helyén természetesnek számít, szerződtetésükre normális esetben olyankor kerül sor, ha képesek valami pluszt adni az adott csapat játékához. A messziről jött ember aztán nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, mint ahogy a hazánkban a kilencvenes évektől foggva ...

Előző
  • 1
Következő