Welsz Tamás

címke rss
Politikus is érintett lehet a Welsz-ügyben

Politikus is érintett lehet a Welsz-ügyben

A Welsz-iratokból még több ezer dokumentum átvilágítása várat magára, a Magyar Idők szerint elképzelhető, hogy ezekből kiderül majd, hogy a zavaros előéletű férfivel politikusok is kapcsolatban álltak. Welsz Tamás halála napján nagy mennyiségű dokumentációt adott át a rendőrségnek.

Welsz milliárdos csalásokról beszélt

Itthon2016.06.06, 14:57

A rendőrség már nem nyomoz Welsz Tamás 2013-as feljelentésével kapcsolatban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2016. április 10-én arra jutott, hogy semmi dolguk a négy évvel ezelőtti feljelentésben részletezett elképesztő ügyekben. Lagzi Lajcsi neve is előkerült a feljelentésben, amelyet az Átlátszó hozott nyilvánosságra. 

Polt elárulta, van-e politikus érintettje a Welsz-ügynek

Itthon2016.05.07, 12:45

Neveket nem árulhat el a legfőbb ügyész a nyomozás érdekei miatt, azt viszont egy ellenzéki képviselő kérdésére elmondta, van-e politikus érintettje a máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó – gyanú szerinti – okirat-hamisítási tevékenységének.

Polt szerint 100 ember érintett Welsz útlevélbizniszében

Itthon2016.04.22, 13:50

Két éve nyomoznak az időközben máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó ügyében, a gyanú szerint kiterjedt okirat-hamisítási tevékenysége mintegy száz személyt érint. Neveket azonban Polt Péter legfőbb ügyész nem közölhet.

Welsz Tamást még mindig keresi az Interpol

Itthon2014.11.05, 10:56

Az Interpol még mindig a körözött személyek között tartja számon a több mint fél évvel ezelőtt meghalt Welsz Tamást, valamint egykori élettársát, Horthy Andreát.

Welsz Tamás Komárral az oldalán okozott halálos balesetet

Itthon2014.08.29, 17:12

Welsz Tamás a kilencvenes években Komár László sofőrje volt. Egy tiszántúli fellépés után egy halálos balesetnek voltak részesei.

Blikk: Hivatalos, hogy öngyilkos lett Welsz Tamás

Itthon2014.06.02, 07:43

A hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a férfi öngyilkosságát állapították meg - írja a Blikk.

Mivel foglalkozik egy bissaui magyar befektető?

Gazdaság2014.05.16, 15:49

Magyarországon egy kicsi, de elszánt bissau-guineai közösség szorgoskodik, tagjai különböző cégekben bukkannak fel tulajdonosként vagy ügyvezetőként. A gyakran magyar nevű cégtulajdonosok kerülik a nyilvánosságot, és nem reagálnak a megkeresésekre. Így csak közvetve lehet következtetni arra, vajon miért fektet be egy bissau-guineai Magyarországon. Vagy arra, miért hagyja el valaki Magyarországot, hogy bissau-guineaiként térjen vissza.

Offshore cégekkel zsarolt Welsz Tamás

Itthon2014.05.09, 08:53

Hazai hírességeket, politikusokat és üzletembereket is megkörnyékezett a különös körülmények között elhunyt vállalkozó.

Előző
Következő