Welsz Tamás

címke rss
Politikus is érintett lehet a Welsz-ügyben

Politikus is érintett lehet a Welsz-ügyben

A Welsz-iratokból még több ezer dokumentum átvilágítása várat magára, a Magyar Idők szerint elképzelhető, hogy ezekből kiderül majd, hogy a zavaros előéletű férfivel politikusok is kapcsolatban álltak. Welsz Tamás halála napján nagy mennyiségű dokumentációt adott át a rendőrségnek.

Welsz milliárdos csalásokról beszélt

Itthon2016.06.06, 14:57

A rendőrség már nem nyomoz Welsz Tamás 2013-as feljelentésével kapcsolatban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2016. április 10-én arra jutott, hogy semmi dolguk a négy évvel ezelőtti feljelentésben részletezett elképesztő ügyekben. Lagzi Lajcsi neve is előkerült a feljelentésben, amelyet az Átlátszó hozott nyilvánosságra. 

Polt elárulta, van-e politikus érintettje a Welsz-ügynek

Itthon2016.05.07, 12:45

Neveket nem árulhat el a legfőbb ügyész a nyomozás érdekei miatt, azt viszont egy ellenzéki képviselő kérdésére elmondta, van-e politikus érintettje a máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó – gyanú szerinti – okirat-hamisítási tevékenységének.

Polt szerint 100 ember érintett Welsz útlevélbizniszében

Itthon2016.04.22, 13:50

Két éve nyomoznak az időközben máig tisztázatlan körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó ügyében, a gyanú szerint kiterjedt okirat-hamisítási tevékenysége mintegy száz személyt érint. Neveket azonban Polt Péter legfőbb ügyész nem közölhet.

Welsz Tamást még mindig keresi az Interpol

Itthon2014.11.05, 10:56

Az Interpol még mindig a körözött személyek között tartja számon a több mint fél évvel ezelőtt meghalt Welsz Tamást, valamint egykori élettársát, Horthy Andreát.

Welsz Tamás Komárral az oldalán okozott halálos balesetet

Itthon2014.08.29, 17:12

Welsz Tamás a kilencvenes években Komár László sofőrje volt. Egy tiszántúli fellépés után egy halálos balesetnek voltak részesei.

Blikk: Hivatalos, hogy öngyilkos lett Welsz Tamás

Itthon2014.06.02, 07:43

A hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a férfi öngyilkosságát állapították meg - írja a Blikk.

Mivel foglalkozik egy bissaui magyar befektető?

Gazdaság2014.05.16, 15:49

Magyarországon egy kicsi, de elszánt bissau-guineai közösség szorgoskodik, tagjai különböző cégekben bukkannak fel tulajdonosként vagy ügyvezetőként. A gyakran magyar nevű cégtulajdonosok kerülik a nyilvánosságot, és nem reagálnak a megkeresésekre. Így csak közvetve lehet következtetni arra, vajon miért fektet be egy bissau-guineai Magyarországon. Vagy arra, miért hagyja el valaki Magyarországot, hogy bissau-guineaiként térjen vissza.

Offshore cégekkel zsarolt Welsz Tamás

Itthon2014.05.09, 08:53

Hazai hírességeket, politikusokat és üzletembereket is megkörnyékezett a különös körülmények között elhunyt vállalkozó.

Kiadják Welsz Tamás holttestét

Itthon2014.04.25, 10:33

A Blikk úgy tudja, hogy a holttestből minden szükséges mintát levettek a toxikológusok, így a hatóságok hozzájárultak az elhamvasztásához.

Zűrzavaros hírek keringenek Welsz irodájáról

Itthon2014.04.22, 14:09

A Blikk úgy tudja, hogy a Logodi utcai irodából a széfet is elvitték. A hvg.hu viszont úgy, hogy nem volt betörés, sőt, széf se volt az irodában. A rendőrség hivatalosan még nem mondott semmit.

Piramisjátékban mosták tisztára az ügyfelek pénzét Welszék

Itthon2014.04.19, 13:32

Afrikai adományként távozott a pénz, majd zsebbe, esetleg afrikai befektetés nyereségeként tért vissza - ilyen módszerekkel mosták tisztára Welsz Tamásék az ügyfeleik pénzét a Népszabadság szerint.

Hiába keresték Welsz házában a mérget

Itthon2014.04.12, 09:07

Ha előkerült volna bármiféle méreg, az segítene tisztázni a halál pontos okát. A Blikk szerint eddig csak annyit állapítottak meg, hogy az üzletember halálát szívleállás okozta.

A rendőrség nem beszél Welsz Tamás haláláról

Itthon2014.04.04, 12:48

Welsz Tamás halálának körülményeiről nem ad semmilyen információt a rendőrség. Nem azért, mert nem akarják elmondani, hogy milyen eredményre jutott a boncolás, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy beszéljenek.

Egy sötét múltú cég titkát is őrizte Welsz Tamás

Itthon2014.11.17, 23:31

Egy máig megoldatlan pártfinanszírozási ügy egyik szereplőjéről is voltak információi a nemrég elhunyt Welsz Tamásnak. Az üzletember a halála előtt néhány hónappal beszélt az Origónak arról, hogy a tulajdonába került egy olyan panamai cég, amelynek köze volt egy titkosszolgálati kötődésű pártnak juttatott százmilliós támogatáshoz.

Welsz lehetett az őszödi beszéd hangmérnöke

Itthon2014.03.27, 10:09

A Népszabadság értesülései szerint Welsz Tamással szemben az Nemzetbiztonsági Hivatal és az APEH is vizsgálódott, kétmilliárd forint illegális jövedelmet találtak nála. Részt vehetett a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatásában is.

A választás előtt kérdezik Mesterházyt az afrikai útlevelekről

Itthon2014.03.25, 14:45

Még a választások előtt meg kell jelennie a ténymegállapító bizottág előtt Mesterházy Atiilának. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét arról kérdezik majd, hogy melyik szocialista politikusnak lehet még hamis afrikai útlevele.

Adóelkerülő, pénzmosó emberek, cégek izgulhatnak Welsz iratai miatt

Itthon2014.03.25, 09:54

Az elhunyt Welsz Tamás olyan iratokat adott át a rendőröknek, amelyekből felfejthető, ki és milyen cégek adtak pénzt Welsz afrikai segélyszervezetének, hogy adót kerüljenek el, pénzt mossanak, értesült a Magyar Nemzet. Hogy miért halt meg a vállalkozó, a legkorábban a jövő héten derülhet ki.

Milyen bajra utalnak Welsz halálának körülményei?

Itthon2014.03.24, 19:00

Fennakadt szemek, beszédzavar, majd ájulás. A rendőrség szerint Welsz Tamás ezeket a tüneteket produkálta a halála előtti percekben. Bármibe bele lehet halni egyik percről a másikra, de ha ilyen történik, annak leggyakoribb oka a hirtelen szívmegállás, ami viszont ritkán jár zavaros beszéddel. A gyógyszermérgezés órákig tartó szenvedést okoz, agyi infarktust viszont kaphatott.

Welsz titkosszolgálati kapcsolatait vizsgálná az MSZP

Itthon2014.03.24, 12:41

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kíváncsi arra, hogy melyik országgyűlési képviselőnek van még a magyar mellett más állampolgársága is. A bevallást a következő országgyűlés minden tagjára kötelezővé tenné.

A Welsz-ügyről kérdezné Mesterházyt a nemzetbiztonsági bizottság

Itthon2014.03.22, 14:14

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának minden kormánypárti tagja kezdeményezi Mesterházy Attila MSZP-elnök bizottsági meghallgatását a Simon-ügyben, a törvény értelmében Mesterházynak kötelessége megjelenni a bizottság ülésén - közölte a Fidesz.

Welsz maga jelentkezett a rendőrségnél

Itthon2014.03.21, 19:52

A rendőrség szerint Welsz Tamás a halála előtt maga jelentkezett, hogy dolgokat adjon át nekik. Nem volt bilincsben, és nem volt ellene semmilyen kényszerintézkedés - közölte a rendőrség a Simon-ügyben érintett férfiról.

Otthon még egészségesnek látták Welszt a halála napján

Itthon2014.03.21, 15:57

Szomszédai alig ismerték Welsz Tamást, aki egy falakkal körbevett birtokon élt a családjával Érden. A több épületből álló birtokon most az egyik szomszéd őrzi a luxusautókat, azt pedig mindenki csak találgatja, mi történhetett Welsszel, még a családja sem tud biztosat. Csütörtökön makkegészségesnek látták, de szendvicsezni például már nem járt le az irodája melletti boltba.

Elhunyt Welsz Tamás

Archívum2014.03.20, 21:18

Csütörtökön épp kihallgatásra vitték a vállalkozót, miközben rosszul lett. Már nem tudtak rajta segíteni. 

Meghalt Welsz Tamás

Itthon2014.03.21, 08:19

Rosszul lett és meghalt csütörtökön Welsz Tamás vállalkozó. Épp kihallgatásra vitték, miközben rosszul lett. A rendőrség megerősítette a haláleset tényét, de részleteket nem közöltek. Welsz neve az elmúlt hetekben a Simon Gábor volt szocialista politikus elleni nyomozás során merült fel, de a vállalkozó a Sólyom légitársaság környékén is felbukkant. Szomszédjai szerint a napokban jó passzban volt, sőt újabb lakást vett abban a házban, ahol a cége irodái vannak.

Őrizetbe vették Simon Gábort

Itthon2014.03.10, 18:12

A korábbi politikus megkérte egy ismerősét, hogy egy saját nevére kiállított hamis útlevéllel nyisson neki számlát Magyarországon. Az ügyészségnek az is feltűnt, hogy a megismételt vagyonnyilatkozatából is kifelejtette a 240 milliót. 

Összehozták Simont a sólyomos svindlerrel

Itthon2014.03.06, 20:43

Az Index szerint köze lehet egymáshoz az Interpol által körözött Welsz Tamásnak és Simon Gábor lemondott MSZP-elnöknek. Simon állítólag itthon is rejtegetett nagy pénzeket.

Offshore cégek ellopásával vádolják a Sólyom-vezért

Itthon2014.01.09, 13:40

Hamis papírokkal vett a nevére magyar tulajdonú offshore cégeket Welsz Tamás, a Sólyom Airways vezetője – írja az Index a panamai hatóságok vádiratára hivatkozva. Welsz így szerezte meg magának az érintett panamai társaságok magyarországi cégeinek vagyontárgyait. Miközben Panamában már vádat emeltek ellene, Magyarországon lassan halad a nyomozás az ügyben.

A Sólyom megmentője szerint a szívcsakra mindent megmagyaráz

Gazdaság2013.11.15, 10:51

Welsz Tamás fura érveléssel válaszolt az őt ért vádakra. A Charity March nevű szervezet vezetőjét már az Interpollal keresteti a Panamai Köztársaság.

Panamában körözik a Sólyom megmentőjét

Gazdaság2013.11.14, 15:34

Az Index információi szerint csalás és közokirat hamisítás vádjával keresik a Panamai Köztársaságban Welsz Tamást, a Sólyom Airways leendő tulajdonosát. Welsz tagadta a hírt.

Afrikai magyarok csaptak le a Sólyom Airwaysre

Itthon2013.11.11, 20:32

A vevő szerint azért szerezték meg a Sólyom Airwayst, mert Magyarországért dobog a szívük, és mindennél jobban szeretnének egy magyar légitársaságot. Az eddig afrikai egészségüggyel foglalkozó társaságnak pár hete egy Seychelle-szigeteki cég a tulajdonosa. Azt ígérik, már decemberben felszállhat a Sólyom. 

Előző
  • 1
Következő