Weiszdorn Róbert

címke rss

Móri mészárlás: Weiszdorn ma már inkább lelőné a tömeggyilkos bűntársát

Mindenre emlékszik a tizenhét évvel ezelőtti móri mészárlás még életben lévő résztvevője. A Blikknek azt mondta, ma is rémálmai vannak, és bár tudja, hogy társa, Nagy László öngyilkos lett a börtönben, már nem találkozhatnak, ő még mindig félelmet érez, ha rágondol. Azt is mondta, hogy a mai fejével lelőtte volna Nagy Lászlót, és akkor talán megakadályozhatta volna, hogy mindenki meghaljon a móri Erste bankfiókban a bankrablás idején. Arra is van magyarázata, hogy miért nem hagyott senkit életben a társa. 

Tizenhét éve volt a móri mészárlás

Itthon2019.05.09, 20:54

2002-ben ezen a napon nyolcan haltak meg a móri Erste-bankfiókban. Először két körözött bűnözőt gyanúsítottak meg a kivégzésszerű mészárlással, végül két másik gyanúsítottat ítéltek el. Ekkor jöttek rá a nyomozók, hogy hibáztak, mert nem az igazi mészárosokat állították a bíróság elé. Weiszdorn Róbert és Nagy László csak 5 évvel a gyilkosságok után került a látóterükbe. Nagy öngyilkos lett még azelőtt, hogy megvádolhatták volna, a társát viszont 2010 végén jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azzal, hogy legalább negyven évet kell börtönben töltenie.

Megdöbbentő! Lelkésznek tanul a móri mészárlás elítéltje

Life.hu2015.10.19, 10:48

Elképesztő dolgot vett a fejébe a móri mészárlásért elítélt Weiszdorn Róbert, aki teológiát tanul, és azt határozta el, hogy börtönlelkész lesz belőle. 

A móri bankrabló könyvet ír

Itthon2013.11.15, 07:15

A saját életén alapuló könyvvel az a célja, hogy mindenkit megóvjon attól, hogy az ő sorsára jusson.

Előző
  • 1
Következő