Wall Street

címke rss

Válsághíradó: forintjavulás, tőzsdeplusz, újabb leépítések

Archívum2009.07.10, 00:02

A hazai és a nemzetközi tőzsdék némi pluszban végeztek csütörtökön, ez azonban még nem jelenti azt, hogy véget ért a lejtmenet. A forint kisebb hullámzással ugyan, de erősödött csütörtökön. Magyarországon két nagyobb elbocsátást is bejelentettek ezen a napon. Pénteken kiderül, hogyan változtak az árak a magyar mezőgazdaságban - alighanem az áresés volt a jellemzőbb májusban. Hajnali válsághíradó.

Erőtlenül zárt New York, a forint kicsit magához tért

Gazdaság2009.07.10, 23:27

Az amerikai fogyasztói hangulat romlása és a Chevron vártnál halványabb profitkilátásai a negatív tartományba kényszerítették a hét utolsó napján a DJIA ipari mutatót, miközben a Goldman Sachs-nak az amerikai hardver és szoftver piacokra vonatkozó felminősítése nyereséghez segítette a technológiai részvényeket, és így a Nasdaq piac összetett mutatója pluszban végzett.

Bankparádé a Wall Streeten

Archívum2009.07.13, 23:25

Két százalékot meghaladó mértékben erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei hétfőn elsősorban a bankpapírok kiváló teljesítménye miatt.

A Goldmanban reménykednek az amerikai tőzsdék

Gazdaság2009.07.13, 16:34

A bankok és elsősorban a negyedéves beszámolóját hamarosan közzé tevő Goldman Sachs pénzintézetben bíztak a hétfői tőzsdenyitáskor az amerikai befektetők.

Felfelé kapaszkodik a Wall Street

Archívum2009.07.14, 16:00

Enyhe emelkedéssel indult kedden a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA 0,29 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,24 százalékkal erősödött, majd nagyjából fél óra múltán a DJIA 0,19 százalékos, a Nasdaq 0,32 százalékos csökkenésnél járt. A befektetők hangulatát az befolyásolta, hogy júniusban a vártnál kisebb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban.

Az Intel boldogítja a Wall Streetet

Archívum2009.07.15, 16:24

Emelkedéssel indult szerdán is a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA mutató 1,18 százalékot, 98,62 pontot nyert, a Nasdaq Composite 1,55 százalékkal, 27,82 ponttal erősödött. Nagyjából fél óra múltán a DJIA 1,69 százalékos, a Nasdaq 2,16 százalékos emelkedésnél járt. A befektetők hangulatát jelentősen javították az Intel jó eredményei és kilátásai.

Nagyot nyert New York, drágult az olaj

Archívum2009.07.15, 22:30

Három százalékot meghaladó mértékben erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 3,1 százalék (256,72 pont) emelkedéssel 8616,2 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 3,5 százalékkal (63,2 ponttal) 1862,9 pontra nőtt.

V�ls�gh�rad�: dr�gul az arany, az olaj �s a forint

Gazdaság2009.07.15, 23:07

V�ls�g a hazai tejpiacon, javul� hangulat New Yorkban �s a pesti t�zsd�n. Az Intel j� eredm�nyr�l sz�molt be, �s a forint is er�s�d�tt, �jjel el�rte a 272,50-es �rt�ket az eur�val szemben. Cs�t�rt�k�n k�nai statisztik�k is befoly�solhatj�k a t�zsd�k hangulat�t. Hajnali v�ls�gh�rad�.

Emelkedett a New York-i tőzsde

Archívum2009.07.17, 22:50

Mérsékelten erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei pénteken, miután egész nap a csütörtöki záró érték közelében mozogtak. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,4 százalék (32,12 pont) emelkedéssel 8743,94 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,1 százalékkal (1,58 ponttal) 1886,61 pontra nőtt. 

Emelkedésbe fordult a Dow Jones

Archívum2009.07.17, 16:30

Csökkenéssel indult pénteken a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA mutató 1,44 pontot, 0,02 százalékot vesztett az első percekben, a Nasdaq Composite 4,00 ponttal százalékkal, 0,21 százalékkal gyengült, egyértelműen a céges jelentésekre reagálva. Később azonban pozitív tartományba csapott át a Dow Jones index.