VV1

címke rss

Az első trió

A VV1 alkalmával a debreceni Buddha, Lorenzo volt az úttörő. A második széria első beszavazó show-ján a fotótechnikus Gábor diadalmaskodott. Ezúttal két fiú és egy lány küzd meg egymással: vasárnap este kiderül, ki lesz a megújult Villa első lakója.

Korban az igazság

Való Világ 32003.12.30, 10:21

Bár a legtöbb jelölt huszonéves, akadnak köztük egészen fiatalok és "jó harmincasok" is. Számos vita származhat abból, hogy miképp látja a világot egy tavaly érettségizett fiatal, kinek még szinte fenekén a tojáshéj - és miképp látja a dolgok állását egy 35 éves, kétgyermekes családanya.

A 35. nap a VV1-ben

Való Világ 32004.02.04, 12:28

Mivel némiképp eseménytelen a 35. nap délelőttje - csak csipás szemek néznek ki álmos fejekből és tétova, halk dörmögés hallatszik - megnéztük, mi történt a Való Világ első szériájában, ezen a napon. Csipetnyi nosztalgia: a nap legjobb szövegeivel kezdjük.

Az első szerelem

Való Világ 32004.02.09, 15:23

Az elmúlt napokban a honlap látogatói arról szavaztak, hogy melyik Való Világ tetszett nekik leginkább. A mostani széria némi hátránnyal indult a közvélemény-kutatáson, mivel még csak az elején tart a játék.

Harc a szürkeség ellen

Való Világ 32004.02.27, 13:38

Vannak olyan lakók, melyek napokig képesek észrevétlenek maradni, mint egy-egy ügyesebb vietkong a Saigon melletti dzsungelben, anno. Szilvi ma kihív két embert: Jenny könnyen lehet az egyik. Szabolcs passzív rejtőzködőként jól elvolt a VV1-ben, most az a kérdés, hogy mennyire vevők erre a hármas széria nézői.

Oki, a médiacápa

Való Világ 32004.03.09, 10:24

A VV1 jetije - ki éjszakánként anyaszült meztelenül riogatta a nőket és rendre elitta társai elől a sört - újra feltűnik a médiában. Valószínűleg tévében is láthatjuk, de rádióban is hallhatjuk a mezőtúri rockert. Oki amúgy jól van és rájött a tartós és boldog párkapcsolat titkára: évente csak egyszer szabad találkozni az imádott nővel, akkor nem lehet nagyobb baj.

Gyorslábú Majka nyerte a rapperek csatáját

Való Világ 32004.03.29, 10:50

Dickens is megmondta, hogy a halogatás időlopás, így ennek a meccsnek egyszerűen létre kellett jönnie, ennyi verbális összecsapás, sajtón át történő üzengetés után. A bunyót a borsodi Geszti Péter nyerte, bár a mérkőzés nagy részében úgy szaladgált fel-alá a ringben, mint ahogy a gyerekek rohangálnak egy napsütötte délelőttön a játszótéren, a homokozó körül.

Több szexet akarnak a nézők

Való Világ 32004.06.28, 11:35

Nem gondoltuk volna, hogy ezt az eredményt kapjuk, mikor egy-két héttel ezelőtt megszavaztattuk a honlap olvasóit. A VV3-ban már jócskán volt nemi kontaktus, de úgy tűnik, ez sem volt elég.

VILLAnások a múltból

Való Világ 32004.10.21, 10:51

Annak ellenére, hogy túlzott aktivitással nehezen vádolhatóak a honlap szerkesztői (punnyadtságuk érhető, hiszen nincs műsor hónapok óta), a VV3 oldalát még mindig naponta majd' kétezer ember látogatja. Nekik kedveskedünk ezúttal néhány régebbi, MTI-s fotóval, melyek még nem jelentek meg nálunk.

Épp 10 éve költöztek be az első villalakók - 10 érdekes VV-adat

Tévé2012.09.13, 08:44

2002 szeptember 13-án költöztek be a VV-villába az első szereplők, ezzel indult a sokat szidott, de még jobban nézett Való Világ, amelyből összesen öt széria készült eddig. Visszapillantunk az elsőre.

Előző
  • 1
Következő