vulkánosság

címke rss

Morajlást hallottak a Szent György-hegyen

A szerkesztőségünkhöz eljutott információk szerint kedden reggel morajlást hallottak a Szent György-hegyen. Lehetséges-e, hogy a tűzhányó belsejéből jött a hang?

A Kárpát-medencében is lehet még vulkánkitörés

Tudomány2012.01.18, 08:45

A legújabb mérési módszerekkel kimutatták, hogy az erdélyi Szent Anna-tó, a világ egyik legszabályosabb krátertava alatt lehet még kőzetolvadék. 30 ezer éve volt itt az utolsó nagy robbanás, és a vulkanológus szakember szerint nem lehet kijelenteni, hogy több kitörés már nem lesz.

Jön a mega-földrengés Észak-Amerikában

Tudomány2010.06.02, 22:25

A februárban Chilében pusztító földrengésekhez hasonló események viszonylag ritkán fordulnak elő, az ennél is nagyobb energiájú rengések pedig csak több száz évente ismétlődnek. A rétegtani vizsgálatok alapján a Csendes-óceáni-kőzetlemez keleti szegélyénél, vagyis Észak-Amerika nyugati partjainál az elmúlt 10 ezer évben 41-szer fordult elő 8,2-es vagy annál erősebb magnitúdójú, azaz a Richter-skála szerinti földrengés. A valószínűségszámítások alapján a következő 50 éven belül kipattanhat, ennél pontosabban egyelőre nem lehetséges előrejelezni a várható katasztrófát.

Előző
  • 1
Következő