Vörösök

címke rss

Ikszelt a Liverpool, megelőzte a Chelsea

Hiába vezetett sokáig a Liverpool a Wigan otthonában, a hazaiak a debütáló Mido büntetőjével egyenlítettek, így a Vörösök értékes két pontot hagytak a JJB-stadionban. A Chelsea Kalou duplájával 2-0-ra verte a Middlesbrough-t, és ezzel jobb gólkülönbségének köszönhetően feljött a második helyre, éppen a Liverpoolt megelőzve.

A nap sportvideója: Németh Krisztián gólt lőtt Angliában

Archívum2008.12.11, 15:42

Németh Krisztián sérülése miatt még csak idei harmadik mérkőzését játszotta a Liverpool tartalékcsapatában, s szerda este a Bolton ellen megszerezte első gólját: egy kényszerítő után az ötös bal sarkáról, ballal volt eredményes (a Vörösök a találkozót végül 2-1-re elbukták). Tekintse meg a magyar csatártehetség gólját!

Robbie Keane már januárban visszatérhet a Tottenhamhez

Sport2008.12.08, 11:43

A Liverpool a hét végén végre ismét gólt lőtt a Premier League-ben - a Vörösök az előző két fordulóban nem tudtak betalálni, de a Blackburn Rovers ellen 3-1-es győzelmet arattak. Pedig a találkozóról hiányzott a sérült Fernando Torres, és a csapat másik támadója, Robbie Keane pedig a kispadról nézte végig a mérkőzést.

Élre állt, mégis szomorú a Liverpool

Sport2008.12.02, 10:44

Óriási lehetőséget szalasztott el az FC Liverpool labdarúgócsapata, amely hazai pályán csak 0-0-s döntetlent játszott a West Hammel az angol Premier League 15. fordulójának a hétfői zárómeccsén, s így nem tudott jelentősen ellépni az üldözőktől a tabella élén. A Chelsea ugyanis a vasárnapi, londoni derbin 2-1-re kikapott az Arsenaltól, így egy diadallal hárompontos előnyre tehettek volna szert a Vörösök.

BL: Nagy-védések, Chelsea-remi, Barca-ötös

Sport2008.11.27, 00:49

A már továbbjutott Barcelona, Sporting kettőshöz az Atlético Madrid, a Liverpool és az Inter csatlakozott a Bajnokok Ligája 5. fordulójának szerdai játéknapján. A spanyol gárda zárt kapus meccsen verte 2-1-re a Dzsudzsák Balázst végig foglalkoztató PSV-t, a Vörösök Steven Gerrard góljával gyűrték le a Marseille-t, az Inter otthon kikapott a Panathinaikosztól, de így is továbbment, mivel a B csoport másik meccsén az Anorthoszisz, Nagy Zoltánnal a kapuban, 2-2-re végzett a Werderrel. Nagy izgalmak várhatóak az A csoportban, ahol csak a Kolozsvárnak lesz tét nélküli az utolsó forduló, a Roma, Chelsea, Bordeaux hármasból viszont valakinnek ...

Vihar Rómában, nyolc gól az észak-londoni derbin

Sport2008.10.30, 12:41

A Bundesliga 10. fordulójának szerdai játéknapján három gárda is idegenben győzött, a Dortmund, a Hoffenheim és a Bayern München is vendégként kasszírozott három pontot. A címvédő bajor sztárcsapat és a Lőw Zsoltot ezúttal is nélkülöző újonc is hátrányból tudott nyerni. Hajnal Tamás 75 percet töltött a Kölnben nyerő Dortmundban, Dárdai Pál és Huszti Szabolcs egyaránt végigjátszotta a Hertha-Hannover találkozót, amelyet a fővárosiak 3-0-ra behúztak. A Hamburg 2-0-ra verte a Stuttgartot, és ezzel maradt a dobogón. A Serie A-ban csak kilenc meccset játszottak le, mert a fővárosban tomboló ítéletidő miatt félbeszakadt a Roma-Sampdoria ttalálkozó. ...

Aranyra vágyik az álomrajtot vett Liverpool

Sport2008.10.29, 10:41

A Liverpool hétvégi, Chelsea ellen aratott idegenbeli győzelme után Angliában egyre inkább úgy vélik, hogy a Vörösök ebben a szezonban végre valóban harcban lesznek a bajnoki címért. A klub utoljára 1990-ben nyert aranyérmet, és a szurkolók már több hasonló helyzetet megéltek, amikor kedvenceik jól kezdték a szezont, így aztán még mindig nem merik beleélni magukat abba, hogy a 'Pool az élen áll - de egyre jobban reménykednek...

A Liverpool megtörte a Chelsea négyéves hazai veretlenségi sorozatát

Sport2008.10.27, 07:23

2004 februárja óta veretlen volt hazai pályán a Premier League-ben a Chelsea, amely azonban búcsút mondhat ennek a sorozatnak, mivel 1-0-ra elbukta a Liverpool elleni rangadót. A Vörösök nagyon taktikusan játszottak, és bár a gólnál - amely Xabi Alonso megpattanó lövéséből született - szerencséjük volt, összességében megérdemelten szerezték meg a három pontot. Az olasz bajnokságban az Inter meglepetésre nem bírt a Genoával, amely az utolsó félórában emberhátrányban játszott, a Milan egyetlen helyzetét gólra váltva nyert Bergamóban, a Roma pedig Udinében szaladt bele egy 3-1-es vereségbe. A Bundesligában a Lőw Zsolt nélkül felálló Hooffenheimsimán ...

0-2-ről fordított Manchesterben a Liverpool

Sport2008.10.05, 23:26

A Liverpool kétgólos hátrányból fordított a Manchester City otthonában, az angol labdarúgó Premier League hetedik fordulójában. Fernando Torres két góljával egyenlítettek a Vörösök, majd a győztes találatot Dirk Kuyt szerezte meg a 92. percben.

Gerrard utolérte Keegant az örökranglistán

Archívum2008.10.02, 17:15

A PSV Eindhoven ellen megszerezte századik liverpooli gólját Steven Gerrard. A Vörösök válogatott középpályása ezzel a klubtörténet 16. olyan labdarúgója lett, aki ezzel dicsekedhet, ráadásul az örökranglistán utolérte Kevin Keegant.

Kolozsvári pontszerzés, Messi-parádé, Dzsudzsák-gólpassz

Sport2008.10.02, 08:17

Az AS Roma idegenbeli legyőzése után a Chelsea ellen is pontot szerzett a CFR Cluj a Bajnokok Ligájában, a kolozsváriak hazai pályán játszottak gól nélküli döntetlent a londoni sztárcsapattal. A játéknap rangadóján az Internazionale hazai pályán nem tudta legyőzni a Werder Brement, a PSV viszont nem okozott gondot a Liverpoolnak, az angolok 3-1-re nyertek, az eindhoveniek szépítő gólját a csereként beállt Dzsudzsák Balázs készítette elő. A Sahtar Doneck a 87. percben még vezetett a Barcelona ellen, Lionel Messi azonban a hajrában megfordította a mérkőzést. Folytatódott az Anorthoszisz Famaguszta menetelése, a ciprusiak 3-1-re vertékk ...

Futballistát vegyenek! - Bale, Defourt

Archívum2008.09.26, 08:36

A Liverpool FC hívei eddig nem lehetnek elégedetlenek csapatuk szereplésével, hiszen a Vörösök veretlenek a Premier League-ben, és győzelemmel nyitottak a Bajnokok Ligájában is. Pedig a nyári igazolások eddig korántsem csillogtak: Robbie Keane még nem szerzett gólt, Philipp Degen be sem mutatkozott a bajnokságban, egyedül az olasz balhátvéd, Andrea Dossena teljesítményére nem lehet panasz. A védő az eddigi öt fordulóból négyszer a kezdő tizenegyben szerepelt, és megbízhatóan futballozott, éppen ezért meglepő az a hír, miszerint a liverpooliak januárban újabb balhátvédet igazolnának Gareth Bale személyében.

Berbatov a Liverpool, Robinho a Chelsea ellen debütálhat új klubjában

Archívum2008.09.12, 14:36

A világbajnoki selejtezők utána és a nemzetközi kupacsaták előtt ismét a topligák szolgáltatják a témát a nemzetközi futballvilágban, van is miről beszélni, mivel az angol bajnokságban Liverpool-Manchester United és Manchester City-Chelsea rangadókra kerül sor. A címvédőnél most mutatkozhat be a Tottenhamtől igazolt Dimitar Berbatov, aki az előző idényben még azzal a Robbie Keane-nel rohamozta az ellenfelek kapuját, aki ezúttal a Vörösök mezében akciózgat majd. A brazil Robinho lesz a másik új fiú, akinek debütálása érdekesnek ígérkezik, a Real Madridtól a Manchester Cityhez távozó támadó a Chelsea elleni rangadón teheti le a névjeggyét ...

Ír gólrekorder az Anfielden - Robbie Keane-sztárportré

Archívum2008.08.09, 20:51

A Liverpool FC 1991 óta nem nyert bajnoki címet Angliában, és a Vörösök mestere, Rafa Benítez évről évre igyekszik tovább erősíteni keretét annak érdekében, hogy a klub megszerezze a hőn áhított aranyérmet. Idén nyáron a legdrágább igazolása a Tottenham Hotspur csatára, Robbie Keane volt, akinek gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy az Anfieldre szerződött.

18 év után végre bajnok lenne a Liverpool

Archívum2008.07.09, 08:39

Rafa Benítez számára a Liverpool FC-nél eddig eltöltött időszakából az előző idény volt a legkritikusabb. Először fordult elő, hogy vezérletével a Vörösök nem játszottak döntőt valamelyik kupasorozatban, ráadásul a tulajdonosokkal való vitája miatt még az állása is veszélybe került. A spanyol mester végül stabilizálta pozícióját, és a nyáron megint megpróbálhatja, hogy egy olyan csapatot alakítson ki, amely végre megszerezheti a hőn áhított bajnoki címet.

A bombagólok baszk mestere - Xabi Alonso-sztárportré

Archívum2008.06.29, 16:09

Rafa Beníteznek a szezon második felében a Liverpoolnál kellemes problémái voltak, hiszen a középső középpályás posztjára több klasszissal is rendelkezett, és inkább átalakította csapata taktikáját, mint hogy megengedje magának azt a luxust, hogy kihagyjon egy olyan focistát, mint Xabi Alonso. A baszk futballista mértani pontosságú passzai és távoli góljai miatt nagy kedvencnek számít a Vörösöknél, de lehet, hogy a következő idényben nem az Anfielden futballozik majd.

Németh bajnoki címre vezette a Liverpool tartalékcsapatát

Sport2008.05.08, 17:03

A Liverpool tartalékcsapata, soraiban három magyar játékossal, megnyerte az angol tartalékbajnokság nagydöntőjét az Aston Villa ellen. Gulácsi Péter végigvédte a meccset és nem kapott gólt, mégsem ő lett a hős, hanem Németh Krisztián, aki egyszer betalált a birminghamieknek, majd kiosztott egy gólpasszt. A harmadik magyar fiatal, Simon András a hajrában szállt be a Vörösökhöz. A topligákban a Werder kilenc emberrel is kiharcolta a BL-t, a Levante sztrájkkal kezdte a Depor elleni meccsét, a Villarreal pedig megszerezte a második helyet, és ezzel BL-selejtezőre kényszerítette a Real Madrid elleni szuperrangadót 4-1-re elvesztő Barceloonát. ...

Drogba-dupla, Cech-potya - a BL-szerda góljai

Sport2008.05.01, 13:24

A Liverpool négy szezonon belül harmadszor lehetett volna döntős a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ehelyett szerda esti legyőzője, a Chelsea játszhat - történetében először - a BL-fináléban a szintén angol Manchester United ellen, miután a londoni Kékek az elődöntős visszavágón hosszabbításban 3-2-re felülkerekedtek a Vörösökön. (Cikkünkben megtekinthetik a BL-szerda öt gólját!)

Walcott-vágta, Torres-álomgól - ezt látni kell!

Sport2008.04.09, 14:49

Kedden ritkán látható színvonalas mérkőzést vívott egymással a BL-negyeddöntős visszavágón a két angol sztárcsapat, a Liverpool és az Arsenal. Az Ágyúsok vezetést szereztek, majd fordítottak a Vörösök, de a 84. percben 2-2-nél ismét a vendégek álltak továbbjutásra - egy percig. A végeredmény 4-2 lett, s ami nekünk a legjobban tetszett, az hazai oldalról Fernando Torres gólja, a vendégek részéről pedig Theo Walcott második Arsenal-gól előtti szólója. De az utolsó 'Pool-találat sem volt semmi. Tekintsék meg az angol párharc góljait, majd megnézhetik a Chelsea-Fenerbahce találkozó két találatát is (a londoniak 3-2-vel mentek tovább).

Benítez megtalálta az ideális Liverpoolt

Sport2008.04.05, 08:39

Az év elején kis túlzással csak a Liverpool FC szurkolói hittek abban, hogy a Vörösök számára Rafa Benítez a legmegfelelőbb tréner. A liverpooli gárda január végén csak a hetedik volt a bajnoki tabellán (bár volt egy elmaradt mérkőzése), a Bajnokok Ligájában pedig egy nehéznek ígérkező, FC Internazionale elleni nyolcadddöntő várt a csapatra. Az együttes azóta azonban alaposan összekapta magát, és a szakvezetőt kritizáló hangok ismét elhallgattak.

Csak a kapusposztra nem jutott spanyol a hét csapatában

Archívum2008.03.17, 09:19

Egyetlen klub képviselteti magát két játékossal a heti álomcsapatunkban, de a Liverpool FC esetében ez nem meglepő, hiszen a Vörösök idegenben győzték le az FC Internazionalét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A kiválasztott játékosok között van még a hét vége legnagyobb meglepetését okozó cottbusi csatár és a bravúrosan védő glasgow-i kapus is.

Torres triplázott, a Liverpool előzött

Sport2008.03.06, 03:00

Az FC Liverpool 4-0-ra kiütötte a West Ham Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésén. A hazaiak legjobbja a triplázó spanyol csatár, Fernando Torres volt. A Vörösök sikerükkel feljöttek a negyedik - még BL-selejtezőt érő helyre - a tabellán, igaz, a városi rivális Evertont csak jobb gólkülönbséggel előzik meg.

Németh Krisztián tevékeny részese volt a MU-verésnek

Sport2008.02.27, 13:44

Igazi sztárokkal játszhatott együtt Németh Krisztián, a Liverpool magyar légiósa, aki a Vörösök tartalékcsapatában egy büntető kiharcolásával járult hozzá a Manchester United elleni 2-0-s győzelemhez.

A nap sportképe: így kell bombagólt lőni

Archívum2008.02.20, 13:36

A Liverpool az angol bajnokságban mindössze ötödik, a minap az FA-kupából is kiesett (Ferenczi István Barnsleyja nyert az Anfielden), ráadásul a BL-kedden a 30. perctől tíz emberrel küzdő Inter ellen a 85. percig nem tudott gólt lőni Rafael Benítez együttese. Ekkor azonban hajráztak egy nagyot a Vörösök, előbb Dirk Kuyt talált be, majd a 90. percben Steven Gerrard lába lendült. A 2-0-s sikerrel - a nyolc közé jutást illetően - rögtön favorittá lépett elő az angol sztáregyüttes. Alábbi képünkön a 'Pool-cséká remek mozdulatát nézhetik meg közelebbről, majd mozgóképen azt is, hogy hol landolt a labda.

Benítez az Anfield varázsában bízik az Inter ellen

Sport2008.02.19, 17:53

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében parádés párviadalokat láthatnak majd a futballszurkolók, hiszen kedden például Liverpool FC-FC Internazionale összecsapásra kerül sor - amelyen tétje sokak szerint a Vörösök mesterének, Rafa Beníteznek az állása is. Az AS Roma és a Real Madrid már jól ismerheti egymást a BL-ből, az Olimpiakosz és a Chelsea FC viszont korábban még sohasem találkozott egymással, míg a negyedik keddi összecsapáson az FC Porto Gelsenkirchenben vendégeskedik.

FA-kupa: hatodosztályú gólok Liverpoolban

Sport2008.01.26, 22:35

Véget ért egy álom, legalábbis ami az angol negyedosztályú Mansfield Town FA-kupa-szereplését illeti, a kiscsapat ugyanis a 4. fordulóban hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Middlesbrough-tól, és ezzel elbúcsúzott a sorozattól. A hatodik vonalbeli Havant and Waterlooville csapatának a tagjai viszont talán még most sem hiszik el, hogy igaz: az amatőr együttes kétszer is vezetett az Anfield Roadon az FC Liverpool ellen, amelyet az óriási blamától végül az izraeli Yossi Benayoun mentette meg mesterhármasával, a vége 5-2 lett a Vörösök javára. A Premier League egyetlen szombati találkozóján az Aston Villa otthon 1-1-es döntetlent ...

Reina BL-győzelemre hajt a Liverpoollal

Sport2008.01.08, 13:04

A Liverpool FC a novemberben átesett egy kisebb hullámvölgyön, majd sokáig veretlen volt a Premier League-ben, jelenleg ötödik a tabellán, a Bajnokok Ligájában pedig már bejutott a legjobb 16 közé. A csapat spanyol kapusa, José Reina - aki klubjában első számú hálóőrnek számít, a válogatottban viszont Iker Casillas mögé szorult a rangsorban - rendkívül optimista, bízik a bajnoki aranyban, de még inkább a BL-sikerben. Interjú a Vörösök hálóőrével.

Otthonában botlott a Liverpool

Archívum2008.01.03, 06:48

Az FC Liverpool hazai pályán nem bírt a Wigan Athletic együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A Vörösök hiába szereztek vezetést a második félidő elején, a vendégek a hajrában egyenlítettek, így Rafael Benitez gárdájának be kellett érnie egy ponttal.

A Liverpool pontokat hagyott Manchesterben

Sport2007.12.30, 20:24

A Liverpool még mindig "négy lépésnyi" távolságra van a dobogótól a Premier League-ben, miután a Vörösök mindössze gól nélküli döntetlent értek el az idén amúgy remeklő, jelenleg ötödik helyezett Manchester City otthonában.

A nap sportvideója: Anelkát kiröhögi az Anfield népe

Archívum2007.12.04, 10:42

Ha valaki csak azt olvasta, hogy a Liverpool 4-0-ra leverte a Boltont, azt mondhatta magában, ez egy sima meccs volt. Pedig érdemes elmerülni a részletekben, hiszen 1-0-s állásnál Pepe Reina és Jamie Carragher hibája után az egykoron a Vörösöknél is megfordult Nicolas Anelka ezerszázalékos, üres kapus ziccerbe került, mégis hibázni tudott az Anfield Road közönségének nagy örömére.

Liverpooli kérdés: hullámvölgy vagy krízis?

Sport2007.10.26, 11:58

A török Besiktas otthonában elszenvedett vereséggel a Liverpool FC meglehetősen nehéz helyzetbe került a Bajnokok Ligájában, és könnyen lehet, hogy nem jut tovább a csoportjából. Mielőtt azonban krízisről kezdenénk el beszélni, érdemes rápillantani a bajnoki tabellára, ahol a Vörösök egyelőre veretlenek, és hátrányuk hat pont a listavezető Arsenal FC-vel szemben, a hét végén pedig Liverpool-Arsenal rangadó lesz.

A nap sportvideója: Hyppiä Tokody nyomdokain

Archívum2007.10.21, 13:51

Minden idők egyik legemlékezetesebb öngólja Tokody Tibor nevéhez fűződik, aki 2001-ben az Újpest - Dunaferr (3-2) mérkőzésen a saját kapujába csavarta a labdát. Szombaton a liverpooli rangadón Sami Hyppiä mozdulata után sokaknak eszébe jutott a Tokody-féle öngól, a Vörösök finn védője csatárokat megszégyenítő módon vette be Pepe Reina kapuját.

Benítez rendületlenül hisz a rotációban

Archívum2007.10.16, 11:57

A Liverpool FC az elmúlt három szezonban kétszer is eljutott a Bajnokok Ligája döntőjéig, egyszer meg is nyerte a sorozatot, de a bajnokságban immár 17 éve nem tudott az élen végezni. A Vörösök a jelenlegi idényt jól kezdték, de a legutóbbi mérkőzések gyengébb eredményei nyomán többen is kritizálták Rafa Benítez rotációs rendszerét. A mester azonban úgy véli, hogy csak ez vezethet a sikerhez.

Fernando Torres: "Az angol futball sokkal őszintébb"

Archívum2007.09.26, 09:54

A nyári átigazolási szezon egyik legnagyobb szenzációja Fernando Torres Liverpoolba szerződése volt, hiszen a spanyol csatár nevelőegyesületét, az Atlético Madridot hagyta ott a Vörösök kedvéért. A liverpooliak 35 millió eurót fizettek érte, és a klub történetének legdrágább futballistája egyelőre nem is teljesít rosszul, miközben igyekszik alkalmazkodni az új környezethez.

Rekordigazolással száll harcba az aranyért a Liverpool

Archívum2007.07.29, 12:56

Rafa Benítezzel a kispadon a Liverpool FC az elmúlt három évben elsősorban a különböző kupákban jeleskedett, ugyanakkor a végső cél, a bajnokság megnyerése nem sikerült a gárdának, a Vörösök "csak" két bronzéremig jutottak. A tavasszal történt tulajdonosváltásnak is köszönhetően az egyesület a nyáron jelentős összeget költött új labdarúgókra, és Beníteznek immár a Premier League-ben is bizonyítania kell, hogy az LFC 18 év után ismét bajnokságot nyerhessen.

A nap videója: madridi búcsú a kedvenctől

Archívum2007.07.06, 20:29

Fernando Torrest régóta próbálták elcsábítani Európa élcsapatai, de egészen mostanáig hűséges volt nevelőegyesületéhez, az Atlético Madridhoz. A Liverpool azonban sikerrel környékezte meg a csatárt, akinek távozása ellen hiába tüntettek az Atlético-fanatikusok, ezentúl a Vörösök mezében riogathatja a kapusokat. A szomorú madridi szurkolók az El Ninónak becézett klasszis góljaiból készített összeállítással búcsúztak kedvencüktől.

Gera-szintre vágynak a Liverpool magyarjai

Vendégszoba2007.06.19, 11:48

Egy nappal azt követően, hogy Agárdon bejelentették, az angol FC Liverpool a jövőben az MTK-val közösen működteti a Sándor Károly Akadémiát, ellátogatott az [origo] Vendégszobájába az idei BL-döntős Vörösök két ifjú magyarországi szerzeménye, a 18 esztendős Németh Krisztián és a 17 éves Simon András. A két csatár meglepő szerénységgel válaszolt az olvasói kérdésekre, ám arról mindketten szívesen beszéltek, hogy milyen célokat tűztek ki maguk elé a világ egyik leghíresebb futballklubjában.

Liverpool Reserves: ahol Németh Krisztiánék szerepelhetnek

Archívum2007.05.29, 07:42

A hétvége nagy szenzációja a magyar labdarúgásban az MTK két fiatal támadójának, Németh Krisztiánnak és Simon Andrásnak Liverpoolba igazolása volt. A hír szerint a játékosok a következő idényben a Vörösök tartalékcsapatával edzenek majd - érdemes hát megvizsgálni, hogy ez mit is jelent, és hogy kik futballoznak még a liverpooli "tarcsiban".

Ismét a Vörös Ördögök uralkodnak Angliában

Sport2007.05.25, 13:23

A Premier League nemrég véget ért szezonja előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy sikerül-e valamelyik gárdának megszakítania a Chelsea FC két éve tartó uralkodását. Előzetesen csak annyit lehetett sejteni, hogy erre leginkább egy vörös színben pompázó gárdának van esélye, de inkább a Vörösöket tartották veszélyesnek a Kékekre, mint a Vörös Ördögöket - végül mégis az utóbbi, vagyis a Manchester United lett a befutó.

Gerrard megmosolyogta Mourinhót

Sport2007.05.02, 17:40

Az FC Liverpool büntetőpárbajban legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, s ezzel három szezon alatt másodszor jutott a sorozat fináléjába. A Vörösök boldogan, a Kékek szomorúan nyilatkoztak a találkozót követően.

A Liverpool 11-esekkel jutott BL-döntőbe

Sport2007.05.02, 10:55

Két év után ismét bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába az angol FC Liverpool, miután az Anfield Road-i elődöntős visszavágón tizenegyesekkel legyőzte a Chelsea FC-t. A londoni első meccsen Joe Cole találatával a Kékek nyertek, a keddi második találkozón Daniel Egger szerezte a hosszabbítást és büntetőpárbajt jelentő gólt, amelyet 4-1-re megnyertek a Vörösök. A május 23-ai, athéni döntőben a Milan vagy a Manchester United lesz Steven Gerrardék ellenfele (szerdán 3-2-es angol előnyről indul az olaszországi visszavágó).

A Liverpool győzni megy a Stamford Bridge-re

Sport2007.04.25, 08:14

A szerdai Bajnokok Ligája-elődöntőben színtiszta angol párviadalt láthatunk, a Liverpool FC a Chelsea FC-hez látogat, akárcsak a két évvel ezelőtti kiírásban, amikor is a Vörösök egy vitatott góllal mentek tovább. Ebben a szezonban négyszer találkozott egymással a két csapat, ebből háromszor Steven Gerrardék diadalmaskodtak.

Crouch: Minden másodpercet élvezek a pályán

Archívum2007.04.05, 08:09

A Liverpool meglehetősen könnyedén nyerte meg az Arsenal elleni rangadót, a mérkőzés hőse a Vörösök hórihorgas támadója, Peter Crouch volt, aki mesterhármast szerzett, majd az Eindhovenben aratott BL-győzelem során is betalált. A csatárt testfelépítése, termete miatt gyakran nem veszik komolyan, de Crouch az utóbbi napokban ismét megmutatta, hogy igazi klasszisnak számít.

Carragher, az örök liverpooli

Sport2007.03.12, 17:19

Kevés olyan ismert labdarúgó akad manapság, aki világéletében csak egy klub mezét viselte, viseli, de az ilyen játékosok mindig nagy népszerűségnek örvendenek egyesületüknél. Nincs ez másként a Liverpool FC védőjével, Jamie Carragherrel sem, aki amellett, hogy a Vörösök szurkolói szemében első számú kedvencnek számít, rendkívül szimpatikus egyéniség: nincsenek sztárallűrjei, nem szerepel a botránykrónikákban - egyszerűen csak szeret, és tud is futballozni.

Semmit sem ér a Barca liverpooli BL-diadala

Sport2007.03.07, 09:57

A labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi visszavágóján a címvédő FC Barcelona ugyan legyőzte idegenben az FC Liverpoolt, ám 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal mégis a tavalyelőtti győztes angolok jutottak be a legjobb nyolc közé. A Premier League-aranyérmes Chelsea 0-1-ről fordított a Porto ellen Londonban, és ezzel szintén negyeddöntős, csakúgy, mint a Lyonban meglepetésre simán, 2-0-ra nyerő AS Roma. Az Inter nem tudott gólt szerezni Valenciában, így a 0-0-nak a spanyolok örülhettek. A Mestalla-stadionban játékosbunyó is volt.

A Liverpool a kiesés szélére sodorta a BL-címvédőt

Sport2007.02.22, 11:11

Két-két olasz, angol és spanyol, valamint egy-egy francia és portugál topcsapat is érdekelt volt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a szerda esti odavágóin. A nap nyertesének a Liverpool bizonyult, Rafael Benítez csapata ugyanis a Nou Campban 2-1-re diadalmaskodott a címvédő Barcelona ellen, így a Vörösök karnyújtásnyira kerültek a legjobb nyolc mezőnyétől. A másik három meccs döntetlen lett, s a lefújás után leginkább a Valencia örülhetett, hiszen a spanyol gárda a San Siróban kétszer is egyenlített az Inter ellen. José Mourinho "pontot rabolt" korábbi sikerei színhelyéről: a Chelsea 1-1-et játszott vendégként a Portóvall, ...

Gerrard nem ismer lehetetlent

Sport2007.02.21, 11:52

A Liverpool FC közelmúltjának legnagyobb közönségkedvencei érdekes módon szinte egytől egyig a nagy városi rivális, az Everton FC szurkolói voltak gyermekkorukban. Robbie Fowler, Michael Owen vagy éppen Jamie Carragher egyaránt a Toffeesért szorítottak, ám velük ellentétben a Vörösök jelenlegi legnagyobb klasszisa, a középpályás Steven Gerrard világéletében a Liverpool drukkere volt.

Crouch álomgólt szerzett, Priskint kiállították

Sport2007.01.01, 20:45

Angliában az új évet is futballal köszöntik, a Premier League 22. fordulójában a harmadik helyezett Bolton a negyedik Liverpoolhoz látogatott, és a Vörösök a második félidőben két perc alatt eldöntötték a három pont sorsát, amikor Peter Crouch és Steven Gerrard is bevette a vendégek kapuját. Priskin Tamás csapata, a Watford 0-0-s döntetlent ért el a Fulham vendégeként, a magyar csatár a kezdőcsapatban kapott helyet, azonban nem maradt végig a pályán, mert piros lapja miatt a többiek előtt mehetett zuhanyozni. A listavezető Manchester 2-2-es döntetlent ért Newcastle-ban, így négy pontra csökkenhet az előnye, ha a Chelsea kedd este gyyőz ...

Reading-bravúr a Chelsea otthonában

Sport2006.12.26, 20:28

Nagy meglepetésre a bajnok Chelsea 2-2-es döntetlent ért el az újonc Reading ellen az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, és mivel a Manchester United 3-1-re verte a Wigant, így Sir Alex Ferguson gárdája négy pontra növelte előnyét. Király Gábor csapatának, az Aston Villának nem sikerült jól az ünnepi forduló, mert a Tottenham 2-1-re legyőzte a birminghamieket, de a Liverpool is szomorkodhat, a Vörösök Blackburnben kaptak ki.

Az Arsenal feltámadt, a Liverpool mégis előzött

Sport2006.12.16, 20:24

Az FC Liverpool könnyedén, 3-0-ra nyert a tabellán utolsó előtti Charlton Athletic otthonában, s ezzel a Vörösök már dobogósok az angol labdarúgó-bajnokságban. Rafael Benítez csapata sorozatban hatodik meccsén maradt veretlen. A forduló rangadóján a vendéglátó Arsenal 0-2-ről mentett pontott a Portsmouth ellen. A Liverpool ennek a reminek köszönheti, hogy feljebb lépett a tabellán.

Liverpooli ihletésű zeneművek

Sport2006.12.06, 07:44

A Liverpool FC fanatikusainak nagy része sokáig nem tért magához a Bajnokok Ligájának megnyerését követő mámorból, és a tizenegyespárbaj hőse, a lengyel portás, Jerzy Dudek örökre beírta magát a klub történetébe. A Vörösök néhány drukkere azonban azt szerette volna, ha Dudek a popzene históriájába is bekerül, éppen ezért tervbe vették, hogy megzenésítik a hálóőr bravúrjait, és megrohamozzák vele a slágerlistákat.

Csak az Anfielden megy a Liverpoolnak

Sport2006.12.03, 17:56

A Liverpool FC hívei 1990 óta várnak arra, hogy csapatuk végre bajnok legyen Angliában, és az előző idény biztató szereplése után ennek a szezonnak úgy vágott neki a gárda, hogy most talán végre összejön a dolog - egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Vörösök most sem lesznek aranyérmesek. A klub hiába költött a nyáron több mint harmincmillió eurónak megfelelő összeget két csatárra és egy szélsőre, a támadójáték továbbra is akadozik.

Ismét Gerrard volt a Liverpool nyerő embere

Sport2006.11.26, 14:00

A hétközi, PSV elleni Bajnokok Ligája-mérkőzéshez hasonlóan a Manchester City elleni Premier League-találkozón is Steven Gerrard volt a Liverpol nyerőembere, második félidei találata ugyanis három pontot ért a Vörösöknek.

Kapuskrízis a Liverpoolnál

Archívum2006.10.12, 08:09

A nyáron még úgy tűnt, hogy a Liverpool FC-nél kapusbőség van, hiszen a Vörösök játékoskeretében négy válogatott portás volt. A szezon kezdete előtt aztán kettőt kölcsön is adtak, és most, hogy Jerzy Dudeket egy tartalékbajnokin kiállították, könnyen lehet, hogy José Manuel Reina mögött csak egy ifista áll majd a csapat rendelkezésére.

Kék boldogság, vörös bánat a Mersey partján

Sport2006.09.10, 19:13

A Premier League negyedik fordulójának nyitómérkőzésén, egyben a 175. Mersey-parti derbin az Everton hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Liverpoolt, ezzel megszakította a Vörösök tizenhét meccses veretlenségi sorozatát. A mérkőzés hőse Király Gábor egykori Crystal Palace-beli csapattársa, a Stolverkosok által a nyáron klubrekordot jelentő kilencmillió fontért szerződtetett Andy Johnson volt, aki két alkalommal vette be José Reina kapuját. A bajnok Chelsea 2-1-re legyűrte a Charltont, a Portsmouth továbbra is veretlen, az Arsenal nem tud nyerni bajnokit az új stadionjában, a Watford Priskin Tamás nélkül szenvedett vereséget Boltonban, Sheeffieldben ...

Ki megy ma? - Cannavaro, Trezeguet

Sport2006.07.18, 17:17

A spanyol El Mundo tudni véli, hogy miután biztossá vált Ruud van Nistelrooy madridi szerződése a két klub elkezdte az egyeztetéseket Ronaldóról, aki a hírek szerint Manchesterben folytathatja. Az olasz futballpiac lefölözéséből a Liverpool FC sem szeretne kimaradni, a Vörösök Mauro Germán Camoranesit és David Trezeguet "szabadítanák meg" a Serie B-től, Rafa Benítez mindkét játékosról nagyon jó véleménnyel van.

Birminghamben hét gólt lőtt a Liverpool

Archívum2006.03.22, 01:09

Liverpooli focisulit láthattak a St. Andrews-stadion nézői Birminghamben, az FA-kupa negyedöntőjében, a Vörösök hét gólt rámoltak be a Citynek, és ezzel bejutottak a legjobb négy közé.

Inzaghiék varázsoltak, kiesett a BL-címvédő

Sport2006.03.09, 13:34

Az olasz AC Milan könnyedén jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, a németországi 1-1-es döntetlen után ugyanis hazai pályán 4-1-re legyőzte a német bajnok Bayern Münchent. Szintén parádézott a francia Lyon, amely kettős győzelemmel és 5-0-val búcsúztatta a holland PSV Eindhovent. Kiesett viszont a trófeát tavaly végleg elhódító ötszörös győztes Liverpool FC: a Vörösök a portugáliai 1-0 után meglepetésre az Anfield Roadon is alulmaradtak a Benficával szemben, így rúgott gól nélkül, 3-0-val intettek búcsút a sorozatnak. A Real Madrid nem tudott javítani Londonban, a hazai 1-0-s kudarc után az Arsenalnak a ggól ...

Ki megy ma? - Josemi, Sutton

Archívum2005.12.31, 10:57

A Liverpool megyezett a Villarreal CF-fel: a megállapodás értelmében a Vörösök spanyol védője, Josemi a hispánokhoz igazol, ahonnan a holland hátvéd, Jan Kromkamp az angoloké lesz. A Celtic FC szlovák védője, Stanislav Varga iránt a Bayer Leverkusen és az 1. FC Kaiserslautern is érdeklődik.

A Sunderland otthonában nyert a Liverpool

Sport2005.12.01, 01:48

A Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool idegenben kétgólos győzelmet aratott a sereghajtó Sunderland ellen a labdarúgó Premier League 17. fordulójának előrehozott szerdai találkozóján. Sikerükkel a Vörösök feljöttek a negyedik helyre a tabellán.

Ráijesztettek a Chelsea-re, nagy pofont kapott a MU

Sport2005.10.30, 23:17

Szívós ellenfélnek bizonyult a Blackburn a Chelsea számára, ám végül mégis a bajnok örülhetett a Premier League 11. fordulójában, miután a Kékek 4-2-re nyertek hazai pályán. Döntetlenre végződött a Tottenham-Arsenal londoni rangadó, aminek a Chelsea-drukkerek mellett a Wigan szimpatizánsai is örültek, mivel az újonc Chimbonda 92. percben szerzett fejesgóljával lenyomta a Fulhamet, és ezzel a második helyen áll. A Charlton otthon kapott ki a Boltontól, az Everton is idegenben vitézkedett, és birminghami diadalával megelőzte a legyőzött Cityt, a Portsmouth pedig a Sunderland ellen produkált parádés második félidőt. A Liverpool is hároom ...

Nehéz BL-csoportba került a címvédő Liverpool

Sport2005.09.02, 09:06

Monte-Carlóban elkészítették a Bajnokok Ligája csoportbeosztását, és a címvédő Liverpoolnak már a csoportkörben komoly ellenfelei lesznek, mert a tavaly az elődöntőben legyőzött Chelsea és a spanyol Betis is a Vörösök mellé került. A másik tavalyi elődöntő is megismétlődik majd, mert a PSV Eindhoven és az AC Milan egy négyesbe került, és a 2003-as győztes Porto is revánsra készülhet az Internazionale ellen, amely az előző idényben a 16 között búcsúztatta a luzitánokat.

BL: hengerelt a Liverpool, botlott a Werder

Sport2005.08.11, 17:55

Szerdán több sztárcsapat is pályára lépett a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulónak első mérkőzésein, de a legnagyobb figyelem a Liverpool bulgáriai vendégjátékát övezte. A BL-címvédőnek nem okozott gondot a CSZKA Szófia idegenbeli legyőzése, a Vörösök ugyanis a francia Cissé és a spanyol Morientes góljaival - utóbbi ráadásul duplázott - 3-1-re verték a bolgár együttest, így az Anfield Road-i visszavágó már csak formalitásnak ígérkezik.

Ki megy ma? - Pelizzoli, Centi

Archívum2005.07.09, 14:00

A Lille OSC 2009-ig meghosszabbította szenegáli kapusa, Tony Silva szerződését. A Liverpool FC csapatkapitánya, Steven Gerrard 2009-ig elkötelezte magát a Vörösökhöz.

Ki megy ma? - Font, Barthez

Sport2005.06.11, 12:07

A Liverpool FC német középpályása, Dietmar Hamann egy évvel meghosszabbította szerződését a Vörösöknél. A Stade Rennes hatmillió euróért megszerezte az RC Lens nigériai csatárát, John Utakát. Az Aston Villa saját nevelésű csatára, Luke Moore 2008-ig meghosszabbította kontraktusát.

A Liverpool a Fenerbahce BL-helyére léphet

Sport2005.05.29, 17:32

A The Sun értesülése szerint az UEFA mindent elkövet azért, hogy kiskaput találjon a Liverpool számára ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája újdonsült győztese mégiscsak elindulhasson a 2005/2006-os kiírásban. Ennek érdekében állítólag selejtezőre kényszerítenék a 16, rögtön a csoportküzdelmekbe sorolt csapat közül a legalacsonyabban rangsoroltat, a török bajnok Fenerbahcét, s a helyére a Liverpool lépne.

Puskásékat idézte a Liverpool-Milan BL-döntő

Sport2005.05.26, 18:03

Ájuldozik a szigetországi sajtó a szerda esti, isztambuli Liverpool FC-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után - a Liverpool Daily Post például egyenesen azt írja, hogy a futballtörténelem két legcsodálatosabb kupadöntője immár a Vörösök nevéhez fűződik. Természetesen a 2001. május 16-án játszott, Alavés elleni UEFA-kupa-döntő az egyik - a Liverpool feledhetetlen körülmények között 5-4-re győzött -, a második pedig a szerdai BL-finálé. "Ilyen meccset Puskás és Di Stéfano óta nem láttunk" - fogalmaz Ian Doyle, a Post Isztambulba kiküldött tudósítója.

Baros utolsó meccsét játszhatja a Vörösöknél

Sport2005.05.25, 13:42

Elképzelhető, hogy a AC Milan elleni Bajnokok Ligája-döntőn utoljára játszik a Liverpool híres vörös mezében Milan Baros, az angolok cseh válogatott csatára. A 23 éves támadó menedzsere, Pavel Paska több klubbal is tárgyalásokat folytat.

Az Arsenal elvette a Liverpool BL-játékát

Sport2005.05.09, 07:28

Az Arsenal 3-1-re legyőzte a Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 37. fordulójának vasárnapi rangadóján, így biztossá vált: a Vörösök bár május 25-én a Milan ellen elhódíthatják a trófeát, jövőre nem lesznek részesei a legrangosabb európai kupasorozatnak.

A Liverpool hatodszor vagy a Chelsea először

Sport2005.05.03, 20:35

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi visszavágóján a Chelsea - amely szombaton a Bolton Wanderers 2-0-s legyőzésével megszerezte története második bajnoki címét az angol pontvadászatban - a Liverpool otthonába látogat. A londoniak először juthatnak a legrangosabb európai kupa fináléjába, a Vörösök ötször már eljutottak az utolsó meccsig, és négyszer el is hódították a trófeát.

Gera gólt lőtt, a Chelsea és az Arsenal nem

Sport2005.04.21, 00:47

Nem született gól az angol bajnokság 34. fordulójának rangadóján, a Chelsea és az Arsenal nem bírt egymással, de a Kékek így is közelebb kerültek a bajnoki címhez. A Manchester sem rúgott gólt, ellenben kapott egyet, így vereséggel távozott az Everton otthonából, a másik liverpooli csapat is udvariatlan vendég volt, a BL-elődöntőre készülő Vörösök ugyanis spanyol gólokkal győztek a Portsmouth ellen. Gera Zoltán pontot érő gólt szerzett a West Bromwich színeiben a Tottenham ellen, Király Gábornak és Torghelle Sándornak nem jutott sikerélmény, mert a Crystal Palace 1-0-ra kikapott a Blackburntől.

A Liverpool nyerte a Mersey-parti derbit

Sport2005.03.23, 07:37

A Liverpool sikerét hozta a Mersey-parti csúcsrangadó, miután az idényben meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó Vörösök 2-1-re verték az ősi rivális Everton együttesét a Premier League 30. fordulójában. A másik vasárnapi városi rangadó a Birmingham City sikerével ért véget az Aston Villa ellen, míg a Southampton nagy meglepetésre Middlesbrough-ból távozott győztesen.

Diouf gólja döntött Manchesterben

Sport2005.03.07, 23:41

Az idén remeklő Bolton az exliverpooli El-Hadji Diouf találatával idegenben 1-0-ra legyőzte a Manchester Cityt, és ezzel pontszámban utolérte a BL-helyre pályázó Vörösöket.

Mourinhót csak figyelmeztették

Sport2005.03.02, 19:16

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága nem indít eljárást José Mourinho, a Chelsea szakvezetője ellen, aki vasárnap, a Liverpool ellen 3-2-re megnyert Ligakupa-döntőn hergelte a Vörösök drukkereit, ugyanakkor figyelmeztetésben részesítette a portugál trénert.

Ki megy ma? - Ilhan, Jardel

Sport2005.01.29, 13:59

A Kaiserslautern kameruni védője, Bill Tchato a Celticnél szerepel próbajátékon. A Liverpool francia támadója, Anthony le Tallec visszatért a Vörösökhöz az AS Saint-Etienne-től, ahol kölcsönben szerepelt. Az Olympique Marseille mellőzött csatárát, Fabrice Fiorese-t ezúttal az RC Strasbourggal hozták kapcsolatba.

Ki megy ma? - Solari, Wiese

Sport2005.01.24, 07:27

A hírek szerint a Liverpool FC megegyezett a Real Madrid argentin középpályásával, Santiago Solarival, aki a nyáron ingyen igazolna a Vörösökhöz.

Morientes MU elleni vereséggel debütált

Sport2005.01.15, 22:26

Nem sikerült Fernando Morientes bemutatkozása új csapatában, a Liverpoolban. A Real Madridtól pénteken szerződtetett támadó a Vörösök kezdőcsapatában kapott helyet, azonban sem ő, sem csapattársai nem tudták bevenni a vendégkaput, így Rooney góljával a Manchester United mindhárom bajnoki pontot elvitte az Anfield Roadról. Alex Ferguson csapata győzelmével egy pontra megközelítette a tabellán második helyen álló Arsenalt, mivel az Ágyúsok nagy meglepetésre egygólos vereséget szenvedtek a Bolton otthonában. 

Az utolsó percben vesztett pontokat a Liverpool

Sport2004.12.14, 23:59

Az angol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Portsmouth a 91. percben egyenlített a Liverpool ellen, ezzel a Vörösök biztosnak tűnő három pontot hagytak elúszni.

Giggs Newcastle-ba igazolhat

Sport2004.12.04, 19:32

A Manchester Unted futballcsapatának legendás 11-ese, Ryan Giggs - aki nélkül az elmúlt 14 évben szinte elképzelhetetlen volt a Vörösök összeállítása - a The Sun értesülése szerint az új esztendőt már a Newcastle csapatában kezdi, egy négymillió fontos tranzakciónak köszönhetően.

Sérüléshullám az Anfield Roadon

Sport2004.12.01, 07:36

Az elmúlt hat esztendőben a Liverpool FC "francia korszakot" élt át, hiszen a kispadon a gall Gérard Houllier ült, és az új igazolások többsége is a Ligue 1-ből érkezett. A nyáron aztán új éra kezdődött az Anfield Roadon, jelesül a "spanyol korszak", hiszen a csapat mestere Rafa Benítez lett, akivel négy hispán labdarúgó is érkezett az egyesülethez. Az eredmények azonban egyelőre nem túlságosan jók, igaz, a Vörösöket elképesztő sérüléshullám sújtja, ami leginkább a csatársorban érezhető.

Ki megy ma? - Owen, Miranda

Sport2004.08.11, 07:31

A Liverpool középpályása, Danny Murphy a Tottenham helyett a Charltonbam kötött ki. A hírek szerint a Liverpool támadója, Michael Owen mégsem hosszabbítja meg szerződését a Vörösöknél, hanem a Real Madridba igazol.

Houllier maradhat a Liverpool kispadján

Sport2004.04.29, 12:44

A szezon elején Angliában a bajnoki címre esélyes csapatok közé sorolták a Liverpool FC-t is, annak ellenére, hogy az előző idényben a Vörösök várakozás alatt teljesítettek, és még a Bajnokok Ligájába sem jutottak be. Hamar kiderült azonban, hogy Gérard Houllier együttese megint csak a negyedik helyért küzdhet, és ebben a harcban sem áll valami jól. Ennek ellenére a vezetőség kitart a francia szakvezető mellett, aki a következő idényben valószínűleg ismét lehetőséget kap arra, hogy bajnokcsapatot faragjon.

Ki megy ma? - Hyppiä, Giggs

Sport2004.04.02, 07:31

A Valencia argentin védője, Mauricio Pellegrino egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését. A Liverpool finn hátvédje, Sami Hyypiä szívesen meghosszabbítaná kontraktusát a Vörösöknél.

Miller újra megmentette a Wolverhamptont

Sport2004.01.22, 11:41

Bár Cheyrou pályafutása második Premiership-góljával még a 90. percben is a Liverpool vezetett, a Vörösöknek végül be kellett érniük egy ponttal. A 17. fordulóból elmaradt összecsapás 1-1-es végeredményét végül a Wolverhampton csatára, Miller állította be.

Ki megy ma? - Vignal, Forlán

Sport2003.12.14, 13:57

A Liverpool által a Stade Rennes-nek kölcsönadott Grégory Vignal januárban visszatérhet a Vörösökhöz. További friss pletykák.

Nem találja tavalyi formáját az Everton

Sport2003.10.23, 14:32

Liverpool városában az előző szezonban inkább az Everton FC híveinek volt okuk az örömre, mert bár a Vörösök előrébb végeztek a tabellán, számukra az ötödik helyezés csalódást jelentett, míg a Goodison Parkban a hetedik pozíció remek eredménynek számított. A Stolverkosok szurkolói az edzőben, David Moyesban, illetve az új tinisztárban, Wayne Rooneyban bízva biztosak voltak benne, hogy a jelenlegi pontvadászatban még jobban szerepel majd a gárda, de az Everton egyelőre képtelen megismételni korábbi teljesítményét.

Ki megy ma? - Rosicky, Dublin

Sport2003.09.22, 07:05

A Liverpool vezetősége a hírek szerint komolyan fontolgatja, hogy januárban ajánlatot tesz a Borussia Dortmundnak a cseh középpályásért, Tomas Rosickyért, de a Vörösök érdeklődnek a francia Strasbourg szenegáli csatára, Mamadou Niang iránt is.  

Ki megy ma? - Rooney, Verón

Sport2003.07.07, 09:01

A hírek szerint a Harry Kewellért folytatott versenyfutást a Liverpool nyerheti meg, a Vörösök hétmillió fontot ajánlottak a Leedsnek a játékosért. A Racing Genk visszautasította a Wolverhampton Wanderers ajánlatát a csatár Cedric Rousselért.

Alaposan megerősödhet a Liverpool

Sport2003.06.01, 15:03

A Premiershipben az elmúlt szezonban az egyik legnagyobb csalódást a Liverpool együttese okozta azzal, hogy nem csak a dobogóról, de még a negyedik helyről, egyben a Bajnokok Ligájában való indulásról is lecsúszott. A csapat mestere, Gerard Houllier a következő idényben ismét a bajnoki címet veszi célba, és ennek elérése érdekében szeretné alaposan megerősíteni a játákoskeretet, vagyis a nyáron majd minden csapatrészbe érkezhet új ember a Vörösökhöz.

Dárdaiék a Boavistát fogadják az UEFA-kupában

Sport2003.02.17, 12:04

Csütörtökön a második számú európai kupasorozatban már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét, és a mezőny meglehetősen vegyes: mindössze hat topligás klubot találhatunk a nyolcaddöntőben, ráadásul ketten közülük egymás ellen játszanak majd. Ennek megfelelően az AJ Auxerre-Liverpool FC összecsapás ígérkezik a legérdekesebbnek, annál is inkább, mert a Vörösök kispadján egy francia mester ül Gérard Houllier személyében.

Hamann a nyáron hazatérhet a Bayernbe

Sport2003.02.06, 09:44

A Liverpool együttese az előző év végén fennállása egyik legrosszabb sorozatán ment keresztül, a Vörösök 11 bajnokin keresztül nem tudtak nyerni. Az utóbbi időben már nagyobb sikerrel gyűjtögeti a pontokat a csapat, mégpedig a korábban alapembernek számító Dietmar Hamann nélkül, így könnyen elképzelhető, hogy a német középpályás a nyáron elhagyja a klubot. A hírek szerint a Bayern München szívesen látná egykori játékosát.

Houllier edző maradna

Sport2003.01.08, 07:54

"Menedzser vagyok, semmi más nem akarok lenni. Nem érdekel a szakosztály-igazgatói poszt vagy egy hely az Anfield Road-i igazgatótanácsban" - jelentette ki Gerard Houllier, a Liverpool francia menedzsere. A kijelentés előzménye, hogy a napokban olyan híresztelések kaptak szárnyra, miszerint felfelé "buktatnák" a súlyos válságba került Vörösök szakvezetőjét.

Houllier sikeres Liverpoolról álmodik

Sport2003.01.03, 21:49

Gerald Houllier, az angol labdarúgó Premiershipben szereplő Liverpool vezetőedzője felszólította tíz mérkőzés óta nyeretlen csapatát, hogy kezdjen el végre küzdeni a közös célért, a bajnoki címért.

Téli nagybevásárlásra készül a Liverpool

Sport2002.12.29, 16:38

A Liverpool történetének egyik legrosszabb periódusát éli, hiszen a Vörösök a bajnokságban immár nyolc mérkőzés óta nyeretlenek, és a lehetséges 24 pontból csupán hármat gyűjtöttek össze, vissza is estek az első helyről az ötödikre. A zuhanyhíradó szerint még annak a lehetősége is felmerült, hogy menesztik a szakvezetőt, Gerard Houllier-t, ám a hírek szerint az Anfield Roadon más megoldást keresnek: új játékosok igazolását.

Liverpooli álomszerződés Dudeknek

Sport2002.10.18, 17:33

A magyarokkal azonos Eb-selejtező csoportban szereplő lengyel labdarúgó-válogatott kapusa, Jerzy Dudek nem vált klubot: az FC Liverpool álomszerződést kötött vele 2006-ig.

Védőt igazolna a Liverpool

Sport2002.10.08, 07:53

Gérard Houllier sokak szerint azzal tette a legnagyobb szolgálatot a Liverpoolnak, hogy edzősége idején rendbe rakta a Vörösök védelmét, amely a szakértők szerint a kilencvenes években a legfőbb oka volt annak, hogy a gárda nem tudott sikereket elérni. Mostanában azonban ismét gondok vannak a klub hátsó alakzatával, hiszen kevés a bevethető középhátvéd, éppen ezért a hírek szerint Houllier januárban, az átigazolási időszak megnyílásával ezt a csapatrészt szeretné megerősíteni.

Munitis a Liverpoolba tart

Sport2002.08.17, 13:15

A hét végén kezdődő angol bajnokság egyik legnagyobb esélyesének a Liverpoolt tartják, és a favoritok közül a Vörösök igazolták a legtöbb játékost a nyáron. A csapat francia mestere, Gérard Houllier azonban úgy érzi, hogy a csapat még mindig erősítésre szorul, és szívesen látna még egy szélvészgyors szélsőt a csapatban, kiszemeltjei között van az ír Damien Duff, és a legújabb hírek szerint Pedro Munitis is.

Diao a Liverpool egyik kiszemeltje

Sport2002.05.03, 10:05

Úgy tűnik, a Liverpool együttese az előző idény trófeadömpingje után ebben a szezonban semmit sem nyer. A Vörösök számára ez mindenképpen csalódásnak számít, és ennek megfelelően Gerard Houllier a nyárra nagy változásokat tervez a játékoskeretben. A legfrissebb kiszemeltje nem más, mint a szenegáli Salif Diao, aki az afrikai válogatott egyik alapemberének számít, és játékát leginkább Patrick Vieiráéhoz szokták hasonlítani.

Előző
  • 1
  • 2
Következő