vörösiszap
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kolontár
- Devecser
- Mal Zrt.
- katasztrófa
- iszapömlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Titokzatos vizsgálattal hárítaná magáról a felelősséget a Mal
Titkolja azoknak a szakértőknek a nevét a Mal Zrt. képviselője, akiknek előzetes véleménye szerint olyan ok miatt következett be az iszapkatasztrófa, amiért a cég nem tehető felelőssé. Az előzetes szakvélemény szerint "talajtörés" miatt szakadhatott át az ajkai zagytározó gátja, közben azonban több más vizsgálat is folyik, amelyek még nem jutottak eredményre.
- címkék:
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Elárverezi a kormány a pénzügyminiszterek bivalybőr táskáját
Százezer forintos kikiáltási árral elindult az internetes licit a korábbi pénzügyminiszterek által használt vízibivalybőr táskára. A táskát, amelyben az aktuális pénzügyminiszter minden évben átvitte a költségvetést a parlamentbe, az iszapkatasztrófa károsultjainak javára árverezi el a kormány.
Így szállítják el a vörösiszapot - képek a lezárt tározóból
Majd ötven jármű hordja folyamatosan a vörösiszappal szennyezett földet és tárgyakat a Mal Zrt. erre kijelölt VIII-as tározójába. A kazettába eddig közel másfél millió köbméter törmelékkel kevert vörösiszapot termeltek vissza. Nézze meg az [origo] fotóriporterének képeit a lezárt területről!
- címkék:
- Devecser
- Kolontár
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
Az ombudsmanra vár a Mal privatizációs titkait őrző vagyonkezelő
A vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. privatizációs szerződéseinek kiadását kérte az iszapömlést követően az [origo]. A vagyonkezelő közel három hete nem tudta eldönteni, betekinthetünk-e a szerződésekbe, ezért az adatvédelmi ombudsman állásfoglalását kérte.
- címkék:
- adatvédelem
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Címkefelhő »
A határidőket elbukva küszködnek az iszappal Devecserben
Egyre ingerültebbek a devecseriek a lassan haladó takarítás miatt. Múlt vasárnapra ígérték a kármentesítés végét, de több kert továbbra is vörösiszapban úszik, a külterületeken pedig még el sem kezdték a munkákat. A kármentők szerint komoly problémát okozhat, ha a fagy beállta előtt nem fejezik be a takarítást.
A fagy lassítja a kármentést Devecseren
A talaj menti fagyok miatt haladnak lassabban a kármentesítési munkálatok Devecseren és Kolontáron a katasztrófavédelem szóvivője szerint.
Blikk: Talajtörés okozta az iszapkatasztrófát a szakértők szerint
A Mal Zrt. által felkért szakértők előzetes véleménye szerint talajtörés miatt szakadát át az iszaptározó gátja - írja a Blikk. A vállalt jogi képviselője szerint a végleges eredményhez még további vizsgálatok szükségesek.
Újabb gátat építenek Kolontárnál a vasút védelmére
Új gátszakasz építéséről döntött a vörösiszap-katasztrófa utáni kárelhárítást irányító megyei védelmi bizottság. A gát az iszap által fenyegetett vasúti töltést védi majd. Közben elkezdték a Magyar Kármentő Alap felhasználásának szervezését, amiből a katasztrófa károsultjait is segíteni fogják.
- címkék:
- Devecser
- Kolontár
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Magyar Hírlap: A kártérítés 13 százalékáért képviseli az iszapkárosultakat Magyar György
A megítélt kártérítés 13 százalékáért vállalta el az iszapkárosultak áldozatainak képviseletét Magyar György ügyvédi irodája - írja a Magyar Hírlap.
225 házat kell elbontani Devecserben a kárfelmérők szerint
Több mint 200 házat kell elbontani a vörösiszap-katasztrófa után Devecserben - állapította meg a helyben dolgozó kárfelmérőbizottság. Egy toxikológus szakértő szerint ugyanakkor a szennyezés ellenére élhető marad a település és a környéke is.
- címkék:
- Veszprém megye
- Devecser
- vörösiszap
- Címkefelhő »