vörösiszap perek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vörösiszap
- Mal Zrt.
- Devecser
- Kolontár
- kártérítés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fizetnie kell a Malnak a gátszakadás miatt
A Fővárosi Törvényszék közbenső ítélettel megállapította a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kártérítési felelősségét a cég ellen a MÁV Zrt. által indított perben.
Az örökkévalóságnak tervezték a vörösiszap-tározót
Az átszakadt ajkai tározó építésének koordinálásáért felelős szakértő a vörösiszap-perben azt nyilatkozta, nem tervezési hiba okozta a katasztrófát.
Mal-vezér: Megfontolatlan voltam
A Mal vezérigazgatója az iszapömlés után azt mondta, hogy a vörösiszap nem veszélyes anyag.
Fizetnie kell a Malnak az iszapkárosultaknak
A Fővárosi Törvényszék megállapította a Mal Zrt. kártérítési felelősségét annak a devecseri férfinak az ügyében, akinek házát, garázsát és ingóságait tette tönkre a két évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa. A mostani közbenső ítélet az első alkalom, hogy bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét az iszapkatasztrófa okozta károkkal összefüggésben.
Elsírta magát a tárgyaláson a vörösiszapper vádlottja
Felmentést kért a bíróságtól a Mal Zrt. környezetvédelmi vezetője, akit a vörösiszap-katasztrófa harmadrendű vádlottjaként pénteken hallgatott meg a Veszprémi Törvényszék. A vádlott azt mondta, semmit nem tehettek a katasztrófa megakadályozása ellen, majd sírva fakadt.
- címkék:
- vörösiszap perek
- Címkefelhő »
Tagadta a bűnösségét a Mal szivattyúkezelője
A szivattyúkezelő és felettese is tagadta bűnösségét a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán kedden. Ők felügyelték a vörösiszap-tárolót.
Tétlenséggel vádolja az ügyész a Mal vezetőit
Hibák sorozatát és a cégvezetők tétlenségét is a vádlottak fejére olvasta az ügyészség a vörösiszap-katasztrófa perének első tárgyalásán. Az elsőrendű vádlott védője a sajtónak nyilatkozva visszautasította, hogy védence ne tett volna semmit a károk enyhítéséért.
Eddig 38 milliárdot emésztett fel a vörösiszap-katasztrófa
A legtöbb pénz, 21,7 milliárd forint a mentesítésre ment el, a károsultak lakásvásárlására, kárenyhítésére és az új lakóparkok építésére 14,3 milliárdot költöttek. Hátravan még a mezőgazdasági károk rendezése, és még nem fizették ki az ügyvédeket sem.
Tervet ígérnek a vörös por ellen a kolontáriaknak
A vidékfejlesztési tárca intézkedési tervet készít, miután pénteken a rendkívül erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörös porral lepte be Kolontárt.
Terhelő vallomást tettek egymásra a Mal alkalmazottjai
A 2010. októberi vörösiszap-katasztrófa ügyében a legsúlyosabb vád az, hogy az ajkai timföldgyár illetékesei a gátszakadás előtt figyelmen kívül hagyták a műszerek vészjelzését, a katasztrófa után pedig nem értesítették az embereket, és nem segítettek a mentésben sem.
A nyomozás lezárásáig nem indít pert az állam a Mal Zrt. ellen
Nem zárult le a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása, és újabb gyanúsítások is folyamatban vannak, ezért nem indít még pert az állam a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. ellen - közölte hétfőn a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A katasztrófa miatt eddig tizenöt embert gyanúsítanak.
384 milliót követel a Mal-tól a MÁV a vörösiszap-katasztrófa miatt
384 millió forintot követel a MÁV a Mal Zrt.-től, a per a hét közepén kezdődik a Fővárosi Bíróságon. A vörösiszap-katasztrófa után másfél kilométer hosszan megrongálódtak a vágányok Ajka és Devecser között, a vonatközlekedés egy hónapig állt.
Megtérítik a devecseri konyhakertekben keletkezett károkat is
Rendeletben szabályozzák a tavaly októberi iszapömlés károsultjainak állami kártérítését. Az érintetteknek március 20-ig kell benyújtaniuk támogatási kérelmüket a devecseri önkormányzathoz. A kártérítés kiterjed a konyhakertekben, a gépjárművekben, a bútorokban és ruhaneműkben esett károkra is.
Tízmilliós kárelőleg jár egy vörösiszap-károsultnak
Tízmillió forint kárelőleget kaphat az a devecseri férfi, aki elvesztette ingatlanát és ingóságait az őszi vörösiszap-katasztrófában. A felelősség kérdéséről a bíróság csak később határoz, de mivel a férfi nincstelen lett, indokoltnak látta a kárelőleg kifizetését. A Fővárosi Bíróság már októberben végzést hozott erről, de azt a Mal mostanáig nem hajtotta végre.
Húszmilliós kártérítésért indult az első vörösiszap-per
Kedden kezdődött az első kártérítési per a vörösiszapömlés miatt. A házát elvesztő felperes közel 20 millió forintot követel a Mal Zrt.-től. A cég ügyvédje azzal védekezett a bíróságon, hogy a szélsőséges időjárás felelős a katasztrófáért.
- 1