Vörös Zsuzsanna

címke rss

A BKV-sztrájk elhalasztását kérik az öttusázók

Archívum2008.05.15, 16:12

A május 28. és június 3. közötti budapesti öttusa-világbajnokság előkészületei a legnagyobb rendben haladnak, ám az a tény, hogy a BKV szakszervezetei május 27-től meghatározatlan idejű sztrájkot tervez, komoly aggodamat okoz a rendezők és a versenyzők körében is. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna, valamint az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor csütörtökön nyílt levélben fodult a közlekedési vállalat dolgozóihoz, hogy a vb alatt ne sztrájkoljanak, mert különben a szurkolók nem tudnak kilátogatni az esztendő legjelentősebb hazai rendezésű világversenyére.

Partics Pekingben is indulna görögként

Sport2008.04.29, 13:02

Partics Katalin éppen tíz éve Vörös Zsuzsannával és Simóka Beával együtt lett csapatban bronzérmes a mexikóvárosi öttusa világbajnokságon, a sydneyi és az athéni olimpián azonban már görög színekben indult, s most úgy döntött, hogy a pekingi játékokat is megcélozza. Mégpedig itthonról, hiszen változatlanul Budapesten él, és a múlt héten a váltó országos bajnokságon a Honvéd együttesével nyert aranyat.

Vörös: Tizenöten nyerhetünk Pekingben

Sport2008.04.29, 13:47

Sokáig az is kérdéses volt, egyáltalán rajthoz állhat-e, de Vörös Zsuzsanna teljesítményén nem látszódott meg, hogy egy vírusos betegség miatt nem nagyon tudott felkészülni a hét végi budapesti fedett pályás öttusa versenyre. Olimpiai bajnoknőnk magabiztosan nyerte meg a viadalt.

Vörös Zsuzsannával alaposan kibabrált a lova

Archívum2008.04.12, 20:41

Három szám után még Vörös Zsuzsanna vezetett a madridi öttusa Világkupa-verseny női döntőjében, de olimpiai bajnokunknak a lovaglásban alaposan meggyűlt a baja négylábú társával - a mezőnyben nem egyedüliként -, s végül csak a 25. helyen zárt. Legjobb magyarként Máthé Vivien 11. lett.

Vöröst hat másodperc választotta el a dobogótól

Archívum2008.03.30, 20:54

Vörös Zsuzsanna a negyedik helyen végzett a millfieldi öttusa Világkupa-forduló női versenyében.

Vörös Zsuzsanna legyőzhetetlen volt

Archívum2008.03.01, 23:37

Szombaton magyar sikerrel zárult a budapesti UniCredit-kupa nemzetközi fedett pályás öttusaverseny női egyéni száma: az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna állhatott a dobogó tetejére, Cseh Krisztina pedig a harmadik helyen zárt. A legjobb tíz közé négy magyar került be, de ha a görög színekben induló Partics Katalint is számoljuk, akkor öt.

Máthé kilencedik az öttusázók Vk-döntőjében

Archívum2007.09.16, 15:09

Máthé Vivien a kilencedik, Vörös Zsuzsanna pedig a tizennyolcadik helyen végzett az öttusázók Világkupa-sorozatának pekingi döntőjében. Győzött az egyiptomi Aja Medani, akinek ezért olimpiai kvóta járt.

Öt magyar öttusázó készül a Vk-döntőre

Archívum2007.09.11, 16:41

Szombaton és vasárnap rendezik az öttusázók Világkupa-sorozatának döntőjét, melyen öt magyar vesz részt. A férfiak versenyében ranglistás helyezése alapján lesz ott Németh Róbert és Balogh Gábor, illetve világbajnoki címe révén meghívottként Horváth Viktor, míg a női mezőnyben Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien képviseli a magyar színeket.

Negyedik a magyar női váltó az öttusa-vb-n

Archívum2007.08.20, 23:19

A negyedik helyen végzett a magyar csapat a berlini öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. Győzött a brit trió, a dobogó második fokára a lengyelek, a harmadikra pedig a németek állhattak fel.

Vörös ellovagolta magát az öttusa-vb-n

Sport2007.08.18, 18:33

Legjobb magyarként Vörös Zsuzsanna a 14. helyen végzett a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn 22., Gyenesei Leila 36. lett. A Vörös, Tóth, Máthé Vivien összeállítású csapat hetedikként zárt. Győzött a francia Amélie Cazé, mögötte a német Lena Schöneborn, majd pedig a litván Laura Asadauskaite ért célba. Cazé és Asadauskaite olimpiai kvótát szerzett, Schönebornnak már volt.

Nem lesz teljes a női öttusacsapat a vb-döntőben

Archívum2007.08.16, 19:52

Vörös Zsuzsanna, Tóth Adrienn és a csak egyéniben érdekelt Gyenesei Leila bejutott a nők hagyományos versenyének döntőjébe a berlini öttusa-világbajnokságon, Máthé Vivien viszont kiesett, így nem lesz teljes létszámú a magyar csapat a szombati versenyben.

Nem gondolkodnak kvótaszerzésben öttusázóink

Sport2007.08.15, 12:22

Csütörtöktől jövő keddig tart Berlinben az öttusázók idei világbajnoksága, melyen a hagyományos egyéni verseny első három helyezettje - a férfiak és a nők esetében is - olimpiai kvótához jut.

Mindenkit meglepett az újonc öttusabajnoknő

Archívum2007.07.23, 17:09

Már a férfiaknál is meglepetés született az öttusázók országos bajnokságán, hiszen Tibolya Péter a futásban lehajrázta az idei Európa-bajnok Horváth Viktort, a nőknél azonban még váratlanabb lett a végeredmény: a tavaly még sífutásban jeleskedő Gyenesei Leila győzött, az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannának pedig be kellett érnie a bronzéremmel.

Vörös ötödik lett a római öttusa-Vk-n

Archívum2007.06.27, 20:07

Vörös Zsuzsanna az ötödik helyen végzett az öttusázók római Világkupa-versenyén. Máthé Vivien 14., Füri Csilla 32. lett. Győzött a fehérorosz Anasztaszija Szamuszevics.

Bronzérmes a női váltó az öttusa-Eb-n

Sport2007.06.12, 19:59

Bronzérmet szerzett a magyar csapat a rigai öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében. Az elsőség a briteké, az ezüstérem az oroszoké lett.

Vörös már a pekingi öttusára készülhet

Sport2007.06.10, 19:35

Vörös Zsuzsanna az ötödik helyen végzett a rigai öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyében, ezzel egyben olimpiai kvótát is szerzett. Máthé Vivien 17., Füri Csilla 33. lett. Győzött az orosz Jevdokija Grecsisnyikova, az ezüstérmet a brit Heather Fell, a bronzot az olasz Sara Bertoli kaparintotta meg. A magyar csapat hatodikként zárt. A dobogóra az olaszok, a britek és az oroszok álltak fel.

Vörös, Máthé és Füri is döntős az öttusa-Eb-n

Sport2007.06.08, 16:51

A négy magyar induló közül három - Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien és Füri Csilla - bejutott a hagyományos női verseny döntőjébe a rigai öttusa Európa-bajnokságon.

Vörös és az ismeretlen lett lovak

Archívum2007.06.01, 16:13

Jövő csütörtöktől Rigában rendezik az öttusa Európa-bajnokságot, amelyen a sportágban először már pekingi kvótákat is lehet szerezni: a férfiaknál és a nőknél az első nyolc helyezett egyaránt kvalifikálja magát a 2008-as ötkarikás játékokra. Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna címvédőként is elsősorban a kvótára hajt.

Vörös jó lovának is köszönheti Vk-sikerét

Archívum2007.05.26, 18:48

Az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna nyerte a székesfehérvári női öttusa Világkupa-versenyt. A második helyen a brit Georgina Harland, a harmadikon honfitársa, Mhairi Spence végzett.

Vöröst csak a vívás bosszantja

Sport2007.03.28, 12:24

Vörös Zsuzsanna vasárnap bronzérmes lett az öttusázók budapesti idénynyitó nemzetközi versenyén. Olimpiai bajnoknőnk elégedett az évkezdésével, leszámítva a balul sikerült vívását.

Indul az öttusázók Világkupa-sorozata

Sport2007.03.26, 08:18

A hétvégén kezdődik - igaz, még magyar résztvevők nélkül - az öttusázók idei Világkupa-sorozata, amely hat állomásból, illetve döntőből áll.

Gyenesei Leila: sífutó olimpikonból öttusázó

Sport2007.03.26, 08:19

Gyenesei Leila egy évvel ezelőtt még a torinói téli olimpián indult sífutásban, az elmúlt hét végén pedig a budapesti nemzetközi öttusaversenyen, s a fedett pályás idénynyitón remekül mutatkozott be: az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna mögött a negyedik helyen végzett. Ahogy mondani szokás: kezdésnek igazán nem rossz!

Vörös bronzzal kezdte az öttusaidényt

Sport2007.02.18, 20:10

Vörös Zsuzsanna bronzérmet szerzett az UniCredit Bank Kupáért rendezett budapesti nemzetközi fedettpályás idénynyitó öttusaviadal női versenyében. Az első helyen a litván Donata Rimsaite, a másodikon a 2005-ben világbajnok olasz Claudia Corsini végzett.

Vb-ötödik lett a nőiöttusa-váltó

Sport2006.11.21, 06:27

Az ötödik helyen végzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Alekszejev Tamara összeállítású csapat a guatemalavárosi öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. Az aranyérmet a lengyelek, az ezüstöt a britek, a bronzot az oroszok szerezték meg.

Vb-bronzérmes női öttusacsapatunk

Sport2006.11.19, 10:28

Bronzérmet szerzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású magyar csapat a guatemalai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében.

Négy magyar hölgy is döntős az öttusa vb-n

Sport2006.11.17, 06:59

Mind a négy magyar résztvevő bejutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyében, a guatemalavárosi öttusa-világbajnokságon. Az A csoportba sorolt Vörös Zsuzsanna és Füri Csilla magabiztos összteljesítménnyel, a B-ben szerepelt Máthé Vivien és Alekszejev Tamara pedig nagy futással került tovább a selejtezőből.

Akklimatizálódnak a magyar öttusázók

Sport2006.11.13, 11:22

Ahogy a tengerentúli világversenyek előtt valamennyi sportág képviselői teszik - ha tehetik -, úgy az öttusázók is szántak időt az akklimatizációra a guatemalavárosi világbajnokságot megelőzően: az év legfontosabb viadalára, amely csütörtökön kezdődik, múlt pénteken utaztak el a közép-amerikai országba.

Balogh Gábor kihagyja az öttusa-vb-t

Sport2006.10.18, 21:44

A Magyar Öttusa Szövetség elnöksége szerdai ülésén véglegesítette a guatemalai világbajnokságra utazó válogatott névsorát.

Vörös ötödik lett az öttusa Világkupán

Sport2006.09.23, 19:12

Legjobb magyarként Vörös Zsuzsanna az ötödik helyen végzett az öttusázók olaszországi Világkupa-versenyén, Chiancianóban. Győzött a lengyel Paulina Boenisz. Máthé Vivien 21., Alekszejev Tamara 24. lett.

Szávay Ági a csillagok között

Sport2006.09.06, 22:57

Az utánpótlás-nevelés támogatására létrehozott Csillagprogram keretében a Magyar Tenisz Szövetség szerdán a pekingi olimpiáig szóló, 4,5 millió forintos támogatásban részesítette Szávay Ágnest. A 18 éves versenyző, aki tavaly a juniorok között a Roland Garroson egyesben és párosban, Wimbledonban párosban tornagyőztes lett - az év sportolója választáson pedig Vörös Zsuzsanna mögött a második helyen végzett -, egy vírusfertőzésből felépülve az elkövetkezendő két hónap során hét versenyen indul az Egyesült Államokban.

Az eredményeken túl is siker volt az öttusa-Eb

Sport2006.07.19, 12:56

"Nem kell hozzá nagy bátorság, hogy kijelentsük, a budakalászi Európa-bajnokság sikeres volt a helyszínválasztást és a rendezést illetően, emellett pedig elmondhatjuk, hogy marketing elképzeléseink bejöttek, és a sportág úgy általában sokat profitált az eseményből" - adott gyorsértékelést a múlt csütörtöktől keddig tartó kontinensviadalról Császári Attila, az öttusasport hazai szövetségének elnöke.

Negyedik lett a női váltó az öttusa-Eb-n

Sport2006.07.17, 19:37

A negyedik helyen végzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású magyar csapat a budakalászi öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében. Győzött a lengyel trió, a brit és az orosz együttes előtt.

Vörös kicentizte az Eb-aranyat

Sport2006.07.16, 10:37

Bár a futás végén a fehérorosz Szamusevics egészen hihetetlen hajrát vágott ki, Vörös Zsuzsanna néhány centit megőrzött az előnyéből, így olimpiai bajnoknőnk a 2000-es székesfehérvári sikere után szombaton este a Budakalászon zajló öttusa Eb-n második egyéni kontinensbajnoki aranyérmét nyerte. Az utolsó másodpercek izgalmait jól adja vissza a végeredmény: Vörös és Szamusevics egyaránt 5508 ponttal zárt!

Öttusa-Eb: Vörösé a budakalászi aranyérem

Sport2006.07.15, 20:36

Vörös Zsuzsanna aranyérmet szerzett a budakalászi öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, ezzel a 2000-ben, Székesfehérváron aratott sikere után másodszor állhatott egyéniben a dobogó tetejére kontinensviadalon. Máthé Vivien huszadik, Füri Csilla huszonnyolcadik lett. Csapatban a britek győztek a fehéroroszokat és az olaszokat megelőzve. A Vörös, Máthé, valamint a selejtezőben kiesett Szatmári Adrienn alkotta hazai együttes a hatodik helyen végzett.

Nem lesz teljes a női öttusacsapat a döntőben

Sport2006.07.13, 17:19

A négyből három magyar ugyan bejutott a budakalászi öttusa Európa-bajnokság hagyományos női versenyének szombati döntőjébe, ezzel együtt nem lesz teljes létszámú a hazai csapat.

Váltóban nyertek aranyat a női öttusázók

Sport2006.06.04, 19:55

Aranyérmes lett a Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Alekszejev Tamara összeállítású magyar A csapat a női öttusázók székesfehérvári Világkupa-versenyének másnapján rendezett nemzetközi váltóviadalon. A második helyen a fehéroroszok, a harmadikon a lengyelek együttese végzett a 15 triót felvonultató mezőnyben.

Vörös-ezüst a fehérvári öttusa-Vk-n

Sport2006.06.03, 19:08

Legjobb magyarként Vörös Zsuzsanna a második helyen végzett a női öttusázók székesfehérvári Világkupa-versenyén, az idei sorozat negyedik állomásán. Győzött az ukrán Viktorija Terescsuk. Az első tíz közé még a nyolcadikként záró Szatmári Adrienn került be a 32-es döntőbe jutott hat hazai versenyző közül.

Öttusa: Horváth Vk-ezüstöt nyert Budapesten

Sport2006.05.14, 20:28

Az esélyesek közé sorolt litván Edvinas Krungolcas nyerte meg a budapesti T-Mobile férfi öttusa Világkupa-versenyt. A második helyen Horváth Viktor, a harmadikon az orosz Alekszej Turkin végzett. Fülep Sándor negyedik, Kasza Róbert 14., Balogh Gábor 20. lett.

Nem nyertek Vk-érmet női öttusázóink

Sport2006.03.05, 14:10

Noha mindhárman a mezőny első harmadában végeztek, nem állhattak dobogóra a magyarok a mexikói Acapulcóban zajló öttusa Világkupa női versenyében. A csapattól származó információ szerint Máthé Vivien ötödik, Vörös Zsuzsanna hetedik, Füri Csilla tizenharmadik lett a 14 ország 35 öttusázóját felvonultató mezőnyben. Győzött az olasz Claudia Corsini.

Braun Ákos és Vörös Zsuzsanna az év sportolója

Sport2005.12.15, 23:10

A férfiaknál a cselgáncsozó Braun Ákos, a nőknél pedig az öttusázó Vörös Zsuzsanna lett az év sportolója a sportújságírók szavazatai alapján. Mindkét klasszis először érdemelte ki az elismerést az 1958 óta tartó voksoláson. 

Az év sportolója-választás dobogósai

Sport2005.12.14, 16:22

A férfiaknál Braun Ákos, Cseh László vagy Talmácsi Gábor, a nőknél pedig Szabó Szilvia, Szávay Ágnes vagy Vörös Zsuzsa lehet az év sportolója. A győztes kilétére csütörtökön a Sportcsillagok Gálaestjén derül fény, akárcsak arra, hogy ki volt ebben az esztendőben a legjobb edző, szövetségi kapitány, valamint a legjobb csapat. A hazai sportújságírók idén 48. alkalommal szavaztak a legjobbakra.

Vörös az év legjobb női öttusázója

Sport2005.12.01, 15:45

Vörös Zsuzsanna, illetve a német Eric Walther végzett az élen a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) idei pontversenyében. Az összesítésbe a világbajnokság mellett a kontinentális bajnokságok és a Világkupa-viadalok számítottak bele.

Idén is dicső évet zár a magyar sport

Sport2005.11.27, 13:29

A december 15-ei Sportcsillagok Gáláján immáron 48. alkalommal derül fény rá, hogy - a magyar sportújságírók szavazatai alapján - ki érdemelte meg az év legjobbja kitüntető címet. Összeállításunkban áttekintjük, mit értek el sportolóink, csapataink, edzőink 2005-ben, s vállalkozunk egy kis esélylatolgatásra is.

Főtámogatóra talált az öttusaszövetség

Sport2005.11.02, 14:22

Három évre, egészen pontosan a pekingi olimpia végéig szóló támogatói szerződést kötött a HVB Bank a Magyar Öttusa Szövetséggel.

Kísérleti öttusaverseny magyarokkal

Sport2005.09.22, 16:57

Kieséses rendszerű kísérleti versenyt rendez vasárnap, Moszkvában a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM), a mezőnyben ott lesz az olimpiai bajnok, háromszoros világelső Vörös Zsuzsanna, illetve Marosi Ádám is.

Bombaformában a magyar öttusázók

Sport2005.08.30, 06:45

Alig egy hónap leforgása alatt tíz érmet - hét aranyat, két ezüstöt és egy bronzot - szereztek a magyar öttusázók az ifjúsági, a junior, illetve a felnőtt világbajnokságon. Az eredménysor összességében kiegyensúlyozott teljesítményt takar, hiszen a férfiak és a nők is remek eredményeket értek el, igaz, korosztályonként már voltak komoly eltérések.

Vörös Zsuzsa aranyérmes a Világkupa-döntőn

Sport2005.08.20, 19:39

Vörös Zsuzsanna nyerte a női öttusázók Világkupa-sorozatát lezáró svédországi döntőt. Az uppsalai versenyen az orosz Tatjana Muratova szerezte meg az ezüstérmet, a francia Amélie Cazé pedig a bronzot. Füri Csilla 13., Szatmári Adrienn 18. lett.

Három vb-éremmel térnek haza öttusázóink

Sport2005.08.10, 17:27

Az elmúlt évihez képest jól szerepelt az öttusa-válogatott a világbajnokságon, mivel tavaly Moszkvából - Vörös Zsuzsanna révén - egyetlen éremmel, egy arannyal tért haza, ezúttal viszont egy első és két második hely sikerült Varsóban.

Negyedik lett a női váltó az öttusa-vébén

Sport2005.08.09, 19:30

A negyedik helyen végzett a Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla, Máthé Vivien összeállítású csapat a varsói öttusa-világbajnokság zárónapján rendezett női váltóversenyben. Győztek a németek, megelőzve az oroszokat és az olaszokat.

Két vb-ezüst jutott női öttusázóinknak

Sport2005.08.07, 21:04

Vörös Zsuzsanna és a Vörös, Szatmári Adrienn, Füri Csilla összeállítású csapat is ezüstérmet szerzett a varsói öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében.

Előző
Következő