Vörös tér

címke rss

A péniszét akarta a moszkvai Vörös térre szögelni egy meztelen férfi

Egy félmeztelen férfi miatt riasztották a moszkvai rendőrséget az orosz főváros ikonikus nevezetességének, a Vörös térnek a járókelői. A helyszínre kiérkező rendőrök a félig ruhátlan férfit a földön ülve találták meg, aki kalapáccsal és szögekkel a kezében éppen arra készült, hogy péniszét a tér kövezetéhez rögzíti.

Kisrepülőgéppel szállt le a Vörös téren

Tudomány2017.05.28, 13:24

Harminc éve, 1987. május 28-án világszenzációt keltett, hogy a 19 éves nyugatnémet Mathias Rust kisrepülőgépével akadálytalanul repült be a szovjet légtérbe, majd Moszkva szívében, a Vörös tér mellett szállt le. Azzal, hogy kijátszotta a sebezhetetlennek hitt szovjet légvédelmet, majd a kommunizmus fellegvárának tartott Kreml közelében landolt, a szovjet hadsereg reputációján ejtett sebet, amit a reformokat meghirdető Mihail Gorbacsov alapos tisztogatásra használt fel a konzervatív tábornoki karban. Maga Rust a kalandot egy év börtönnel úszta meg.

Így fojtson meg civil kezdeményezést! – Az orosz Halhatatlan Ezred története

Nagyvilág2016.05.12, 20:04

Öt év alatt világhírnévre tett szert, de már úgy, hogy a politika teljesen elferdítette az eredeti szándékát. A civil mozgalomként indult, a II. világháborús szovjet katonák emlékét ápoló Halhatatlan Ezred egy elemi erejű polgári igényt elégített ki, miközben apolitikus és nonprofit volt. Ma viszont már bankok szponzorálják a lopott ötletként Vlagyimir Putyin tetszését is elnyerő rendezvényt. Valahogy így kell megfojtani egy alulról jövő szerveződést.

Putyin szerint a béke nem jön el magától

Nagyvilág2016.05.09, 15:03

Moszkva kész együttműködni más nemzetekkel a terror elleni háborúban – monda Vlagyimir Putyin a „nagy honvédő háború” végét 71-edszerre ünneplő katonai parádén. Az idei győzelmi felvonulás méreteiben elmaradt a tavalyitól.

Terrorveszély miatt maradhat el a szilveszteri buli a Vörös téren

Nagyvilág2015.12.29, 08:08

Szilveszterkor lezárják a moszkvai Vörös teret, elmarad a hagyományos utcai buli. Hivatalosan egy újévi koncert felvételei miatt, de nagyon valószínű, hogy a terrorfenyegetettség az igazi ok.

Nem lehet bulizni szilveszterkor a Vörös téren

Travelo2017.10.12, 11:07

Idén első alkalommal nem gyülekezhetnek majd a moszkvai Vörös téren az újévet váró szilveszterezők, mert a teret lezárják - közölték a városi hatóságok hétfőn.

Apád eleget tett azért, hogy utáljunk, üzenték Nyemcov lányának

Nagyvilág2015.06.10, 12:00

A folyamatos fenyegetések miatt nyugatra távozott Borisz Nyemcov lánya. Soha nem titkolta, hogy az orosz vezetést okolja az apja halála miatt.

Papírmasé tankok cirkáltak Moszkvában

Techbázis2015.05.11, 16:56

Papíron sokat tudnak, a gyakorlatban azonban még fejlesztés alatt álló harckocsikról van szó. A szupertankként emlegetett Armata végiggördült a moszkvai Vörös téren a győzelem napján, de éles helyzetben támadni még nem biztos, hogy tudna.

A Vörös tér kövére szögelte heréit egy pucér férfi

Archívum2013.11.12, 13:47

A művész így tiltakozott az Oroszországra jellemző apátia ellen.

Heréjénél fogva szegezte magát a Vörös térre

Nagyvilág2013.11.10, 17:02

Az orosz társadalom közönyére hívta fel a magát saját heréjénél fogva a Vörös tér köveihez szegező orosz művész. Rendőrök borítottak rá pokrócot, majd őrizetbe vették.

Megmentettük a nagy riválist - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2008.11.28, 19:02

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt tizennegyedik blogbejegyzését a Vörös térről keltezte, percekkel azt követően, hogy felborult a rend a GUM Áruház előtt.

BL-embléma az úttesten, füves focipálya a Vörös téren

Sport2008.05.19, 10:15

Moszkva és a Luzsnyiki-stadion felkészült a Bajnokok Ligája döntőjére, amelyet a Manchester United és a Chelsea játszik szerdán - jelentette be Vitalij Mutko, az új ifjúsági, idegenforgalmi és sportminiszter. Egy belügyi illetékes hozzátette: a rendőrök a legkisebb rendbontás esetén keményen fellépnek.

A moszkvai Vörös tér - a hét műholdképe

Tudomány2008.05.13, 09:17

Az elmúlt héten a világ figyelme sok más helyszín mellett Moszkvára is irányult: Putyin elnök két hivatali ciklusát kitöltve helyet cserélt miniszterelnökével, Medvegyevvel. Lássuk hát, hogy is fest Moszkva, azon belül is a májusi felvonulások és novemberi dísszemlék színhelye, a Vörös tér az űrből.

Katonai parádét tartottak 18 év után Moszkvában

Nagyvilág2008.05.09, 14:53

Tizennyolc év után tartottak katonai seregszemlét a moszkvai Vörös téren, amelynek keretében orosz harckocsik és atomtöltet kilövésére alkalmas rakétahordozók is elhaladtak a Kreml díszpáholya előtt. A győzelem napja elnevezésű ünnepen a náci Németország bukására és a második világháború során elesett orosz áldozatokra emlékeztek - írja a BBC.

Európában fitogtatja erejét az orosz hadiflotta

Nagyvilág2008.01.23, 18:22

Taktikai bombázók, próbakilövések, új nukleáris rakétahordozó rendszerek tesztelése - erről szólt az orosz hadiflotta atlanti hadgyakorlata. A britek szerint Moszkva így kíván nyomást gyakorolni az unió Koszovóval kapcsolatos politikájára. A Kreml ezzel szemben a harcászati morál javításáról beszél, és közben a szovjet időkre emlékeztető katonai parádét szervez a Vörös téren - írja a The Times.

Jégpálya a Vörös téren

Archívum2006.12.05, 17:06

A moszkvai Vörös téren Európa legnagyobb nyitott műjégpályája a hét eleje óta fogadja vendégeit: a pálya a tér körülbelül tizedét foglalja el, alapterülete 2700 négyzetméter.

Eric Claptont kitiltották a Vörös térről

Kultúra2006.07.31, 13:58

Lemondta moszkvai koncertjét Eric Clapton, mivel az orosz hatóságok korábbi ígéretüket visszavonva nem engedélyezték, hogy a Vörös téren lépjen fel - közölte vasárnap az Eho Moszkvi rádió.

Tűsarkú-futam Moszkvában

Archívum2006.07.10, 15:42

Az orosz főváros első tűsarkú-sprintjén, amelyet a Vörös téren rendeztek, egy 25 éves moszkvai hölgy győzött, aki a 80 méteres távot az előírt kilenc centiméteres körömcipőben 13,52 másodperc alatt tette meg.

Rangsor készült a legjobb netkávézókról

Techbázis2004.09.01, 13:04

A Yahoo rangsort készített a világ különböző tájain működő netkávézókból.  A legelegánsabb intézménynek a moszkvai Vörös tér egyik klubját találták, míg az egyik legkülönösebb helynek egy nethozzáférést is kínáló amerikai mosoda bizonyult.

Paul McCartney marad a Vörös téren

Kultúra2003.05.15, 09:21

A moszkvai városi kormány elutasította az orosz állami duma több képviselőjének kezdeményezését, hogy kegyeleti okokból ne kerülhessen sor a legendás ex-beatle, Paul McCartney május 24-i Vörös téri koncertjére.

Sir Pault nem engednék a Vörös térre

Kultúra2003.05.14, 12:08

Néhány orosz képviselő szerint Moszkva polgármesterének meg kell akadályoznia, hogy Paul McCartney fellépjen a Vörös téren. Szerintük egy ilyen könnyűzenei koncert istenkáromlásnak minősül azon a helyen, mely olyan közéleti személyiségek emlékét őrzi, mint Lenin, Brezsnyev, Gagarin vagy épp Sztálin.

McCartney a Vörös téren koncertezik

Kultúra2003.03.21, 15:11

Paul McCartney többéves próbálkozás után idén május 24-én végre felléphet a Vörös téren. Az ex-Beatle mintegy 100 ezer orosz rajongó előtt játssza majd a Beatles egykori dalait, köztük a Back In The U.S.S.R-t, és néhányat saját kései szerzeményei közül.

Előző
  • 1
Következő