Vona Gábor

címke rss

Újabb Jobbik-botrány: Vona Gábor fizetés nélkül vitt el könyveket a boltból

Itthon2018.12.07, 10:45

Újabb kínos ügybe keveredett Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke. Ezúttal nyilvánosan szólították fel Facebook-oldalán, hogy fizesse ki azokat a könyveket, amelyeket a volt pártelnök fizetés nélkül vitt el egy könyvesboltból, azzal az ígérettel, hogy majd rendezi a tartozását. De erre azóta se került sor - számolt be az esetről a Ripost.

Egyre rosszabb: Vona és Kálmán Olga után Farkasházy Tivadar kezdett el szavalni

Itthon2018.12.03, 08:22

Először Kálmán Olgán, utána Vona Gáboron, most pedig Farkasházy Tivadaron volt a sor, hogy Ady Endre egyik versét szavalja a 24-en. A Heti Hetes egykori humor nélküli humoristája tökéletes magabiztossággal hozta egy ötödik évfolyamos általános iskolai tanuló szintjét. Minden jel arra mutat, hogy egy végtelenül aljas karaktergyilkos kampány vette kezdetét a nagy magyar költő, Ady Endre ellen.

Újabb szánalmas akció: Vona kínos erőlködése a baloldali álhírgyárban

Itthon2018.11.30, 13:05

Szánalmas, és egyben meglehetősen nevetséges akcióba fogott a 24 nevezetű balliberális álhírgyár azzal, hogy az antiszemita Jobbik bukott elnökét, Vona Gábort szavaltatta egy pár nappal ezelőtti videón, sajnos, csak most vettük észre, pedig nagy élmény. Bár eddig azt harsogták, hogy a baloldal mindig élesen küzd az antiszemitizmus ellen, úgy tűnik, ha a kiskedvencükről van szó, akkor még mindig minden elvet sutba dobnak. A balliberális álhírgyárak még mindig nem tettek le arról, hogy domesztikálják, szalonképessé tegyék a Jobbikot és annak hatalmasat bukott vezetőjét.

Lebukott az antiszemita Jobbik és az őket védő ellenzéki propagandamédia

Itthon2018.11.29, 12:58

Szávay Istvánról, a Jobbik frakcióvezető-helyetteséről szerdán látott napvilágot egy felvétel, amin azzal dicsekedett, hogy leütött egy zsidó nőt. Szávay nem tagadta az esetet, és elismerte, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélt. Ennek ellenére nem mondott le a képviselői mandátumáról, és erre a párt vezetője, Sneider Tamás sem szólította fel. Az egykori szkinhedvezér mélyen hallgat a botrányról, és ezzel csak azt bizonyítja, hogy a Jobbik az álcuki fordulat ellenére ugyanaz az antiszemita párt, mint korábban. Az ügyben a legjellemzőbb viselkedést a balliberális propagandaoldalak produkálták, amelyek hosszú ideig mélyen hallgattakk ...

Vona Gábornál csodálatosabb és jobb embert még nem hordott a hátán a Föld

Itthon2018.11.26, 14:12

Erről Vona Gábor felesége számolt be a mindig "csodálatos, és mindig kiegyensúlyozott" pártmédiában.

Vona nem bír leállni, lúzerképzést indít

Itthon2018.11.19, 12:09

Az aktív politikusból lett bukott pártelnök, majd vlogger, most pedig az előadói képességéit fitogtató Vona Gábor nettó hétezer forintért mondja el a tutit, ami a korlátlan kávé-, tea- és vízfogyasztást is magába foglalja. Nagyvonalúsága mellé hangsúlyozza: „ha elméleti tudásra vágysz, ne gyere, akkor maradj otthon és olvass sokat”.

A jobbikos tévé volt vezetője Vonának: Szépen át lettünk b*szva!

Itthon2018.11.16, 17:09

Pörzse Sándor, korábbi Hír TV-s műsorvezető vlogjának vendége, Vona Gábor volt, aki azt mondta, hogy azért nem lett a Jobbiknak televíziója, mert "lehet, hogy ez nem volt neki annyira fontos." A bukott pártelnöknek ez a nyilatkozata azért különösen visszatetsző, mert  évekkel korábban egy kereskedelmi csatornát ígért a szervezet belső köreinek. A Jobbik tévéjének volt főszerkesztő-helyettese, Vona egykori bizalmasa nem hagyta annyiban a dolgot, és káromkodva azt írta, hogy Vona átbaszta őket.

Megszületett Vona Gábor őszödi beszéde

Itthon2018.11.15, 14:33

A Jobbik exelnöke csütörtökön arról írt közösségi oldalán, hogy már 2013 óta elkötelezett a magyar társadalomban való hídépítés iránt. Ha ez igaz, akkor alaposan átverte szimpatizánsait a 2014-es parlamenti választás előtt, hiszen ekkor még javában hangoztatta a cigány- és zsidóellenes szólamait. A mai napon megszületett Vona Gábor őszödi beszéde.

Sneider Tamás felesége ügyvédi meghatalmazást kapott Vona Gábortól áprilisban

Itthon2018.11.13, 10:49

A bárki számára elérhető cégbírósági iratok nem támasztják alá a Jobbiknak a védekezését, miszerint a párt elnökének jogász felesége 2016-os házasságkötésük óta nem dolgozik a pártnak. Ismert, Volner János szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Sneider feleségének Vona Gábor jóvoltából havi egymillió forint ütötte a markát. Úgy néz ki, hogy az egykori radikális párt ismét nem találta el az igazságot.

Egymillió forintot kap havonta Sneider Tamás Jobbik-elnök felesége - a Jobbiktól

Itthon2018.11.10, 15:59

Sneider Tamás felesége havi egymillió forintot markolt fel, Vona Gábor a miniszterelnökre akart hasonlítani, Gulyás Balázs, magát függetlennek tartó „filmszakember” Vona tanácsadója volt – ezek derültek ki a Jobbik korábbi alelnökének legfrissebb, mai Facebook-posztjából. A megtámadott Volner csúcsra járatta a pártból kilépők és maradók közötti háborút, és a Jobbik vezetőiről újabb kínos információk nyilvánosságra hozatalát helyezte kilátásba. 

Volner János elismerte, hallott a Simicska-féle zacskós pénzekről

Itthon2018.10.17, 11:52

A politikus újabb, Jobbik körüli büntetőügyeket lebegtetett be tegnap esti televízió-interjújában. Újabb fordulat következhet be a Jobbik pártfinanszírozási botrányában?

A Jobbik napjai meg vannak számlálva

Itthon2018.10.15, 13:12

"Egy árulást nem lehet büntetlenül túlélni, a Jobbik elárulta saját magát és szavazóit is" - mondta Lánczi András, a Figyelő főszerkesztője az Echo TV Bayer show című műsorában vasárnap este. Volner János, a Jobbik felfüggesztett alelnöke a tévécsatorna Echo-mérleg nevű adásában kiemelte, hogy a jövő héten etikai vizsgálat indul ellene, és gyors kivégzésére számít.

Így hallgatta el az ellenzéki propagandamédia Vona Gábor muszlim kapcsolatait

Itthon2018.10.10, 15:01

Óriási hisztériát rendezett a teljes ellenzéki propagandasajtó azon, hogy Magyarországra látogatott a török államfő (érdekes módon azzal nincs problémájuk, amikor Angela Merkel fogadja Erdogant). Ugyanazok a lapok sivalkodtak fület sértően, amelyek minden erejükkel titkolták Vona Gábor - a Jobbik bukott elnöke, aki a háttérből valójában még mindig irányítja a pártot – kiváló kapcsolatait a muszlim világgal és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel. Azzal a Szürke Farkasokkal, amelynek köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez. Vonának iráni és jemeni kapcsolatai is voltak, a balliberális propaganda erről iss ...

Vona Gábor állította le az ex-LMP-s Hadházy Ákos ügyében a jobbikos nyomozást?

Itthon2018.10.09, 18:22

Szabó Balázs szekszárdi képviselő ezt állította tegnap a TV2 Tények című hírműsorában. Az Origo a példátlan ügy kapcsán azt boncolgatta, hogyan fordulhat elő az, hogy a Jobbik két legbefolyásosabb politikusa egy másik párt képviselőjének az érdekében leállítatta saját pártjuk egyik helyi képviselőjének nyomozását egy korrupciógyanús ügyben. Kérdéseket tettünk fel Vona Gábornak, a válasz a Jobbik sajtóosztályától érkezett.

Vona kiáll Soros embere mellett

Itthon2018.10.09, 09:35

Ahogy azt megírtuk, a Jobbik bukott elnöke, Vona Gábor vitte a Jobbikba Soros György emberét, Teplán Istvánt. Vona most nyilatkozott a Jobbik pártlapjának, az Alfahírnek. A propagandalapban nyilvánvalóvá tette, továbbra is Soros katonája, Teplán István mellett áll.

Íme Soros György embere, akit Vona a Jobbikba csempészett

Itthon2018.10.09, 09:12

Ahogy arról az Origo beszámolt, Volner Jánosnak, a Jobbik alelnökének múlt héten kiszivárgott egy levele, amit a párt felsővezetésének küldött. Ebben Volner lerántja a leplet a Jobbik valódi arcáról. Többek között azt is megtudhattuk, hogy az egykor radikális, mára balliberális párt 2017 novemberében rendezett brüsszeli konferenciáján részt vett egy bizonyos Teplán István, aki Soros György egyeteme, a CEU egyik alapítója – sőt, rektorhelyettese is volt. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója ezzel kapcsolatban azt állította, hogy az azóta már kizárt Dúró Dóra vitte be a pártba Soros emberét, de Dúró határozottan cáfolt. Kiderült, hogyy ...

Vona Gábor vitte a Jobbikba Soros emberét

Itthon2018.10.08, 19:51

A Jobbikban kegyvesztett Volner János után a már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Dúró Dóra, a párt korábbi erős embere is leleplezte a bevándorláspárti spekuláns, Soros György és a Jobbik kapcsolatát. Dúró ráadásul új, érdekes részleteket is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan és kinek köszönhetően került a CEU-alapító Teplán István a párt holdudvarába. Szerinte a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta. Dúró elárulta, amíg a Jobbikban volt, megtagadta a CEU-s ügyek és kapcsolatok felkarolását, Volner János pedig ébresztőt fújt a jobbikosoknak.

Vona Gábor telefonon újságírókat zaklatott

Itthon2018.10.04, 16:39

A Jobbik exelnöke a ma megjelenő videóját beharangozó promóvideóban icipicit visszanyúlt a XX. századba. A közösségi oldalán közzétett rövid felvételen az látható, ahogy hidegvérrel újságírókat zaklat, és fenyegetve számonkéri őket kampánybeli sérelmeiért úgy, hogy mindezt videóra vette, és megmutatta követőinek. Nemrég volt egy hasonló eset, amikor szintén jobboldali újságírókat próbáltak megfélemíteni: a Momentum politikusai szerkeszőségünkbe betörve kérdőre vonták kollégánkat. Sajátosak ezek a XXI. századi pártok!

Papírra írták a Jobbik legnagyobb árulását: összefognának a baloldallal

Itthon2018.10.02, 13:12

Szotyori-Lázár Zoltán, Vona Gábor keresztfia közösségi oldalán hét pontban vázolta, szerinte hogyan kellene ráfordulnia pártjának a helyhatósági választásra. A legmeredekebb gondolata egyértelműen az volt, hogy teljesen felesleges minden körzetben jobbikos jelöltet állítani a parlamenti választáson. A Jobbik szolnoki önkormányzati képviselője nem zárkózna el a szocialistáktól való együttműködéstől sem, és a DK szavazóit is megcélozná. Az eddigi legdurvább merénylet a régi Jobbik ellen, a párt a teljes önfeladás felé vette az irányt.

Újra együtt a Jobbik két besült "csodafegyvere"

Itthon2018.09.28, 20:16

Megint egymásra talált a Jobbik két csodafegyvere, az „önkéntes” influenceri száműzetésbe vonult Vona Gábor és a szexuális zaklatási botrányokba belebukott kádárista újságíró, Havas Henrik. Az önmagát Tanár Úrnak kinevező Havas a választási kampány kezdetére időzített propagandakönyvet írt Vonáról, akin ez persze semmit sem segített, sőt, még azzal is túldicsérjük Havast, ha azt mondjuk: legalább ártott. Egyik sem, mint kiderült, a könyvet gyakorlatilag a kutya sem olvasta. Most a cica- és kutyabarátok legfőbb példaképe visszaadta a kölcsönt, ezúttal ő csinált interjút Havassal. Nem állítjuk, hogy rosszabb lett, mint az előző, de ezzzel ...

Durva összeomlás a Jobbikban: a második pártszakadás után harmadik is jöhet

Itthon2018.08.30, 09:26

Az áprilisi választáson nem termett sok babér a Jobbiknak. A súlyos vereség először gazdasági, majd politikai válságot, végül szellemi kiüresedést vont maga után. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy a jobbikos politikusok furábbnál furább lépésekkel hívták fel mostanában magukra a figyelmet: Vona Gábor vloggerkedni kezdett, Gyöngyösi Márton a korábban ellenségnek tartott DK politikusával tárgyalt. Ezek a történések nem nyerték el mindenkinek a tetszését a párt berkein belül, így újabb konfliktusok alakultak ki a pártszakadást követően is. Még éppen csak kiderült, hogy Volner János alelnök puccsot szervez az elnök ellen, mmáris ...

Tovább szakad a Jobbik: puccs készül az új elnök ellen

Itthon2018.08.29, 11:01

A Magyar Idők információi szerint Volner János, a párt alelnöke kihasználhatja, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség Sneider Tamás elnökkel szemben. A pártszakadás után újra szakad a Jobbik. 

Volt jobbikos vezető: Vona korábban megfenyegette párttársait

Itthon2018.08.17, 11:35

Bár a Jobbik jelenlegi pénzügyeibe Csanádi Gábor, a Jobbik Pest megyei frakciójának korábbi vezetője már nem lát bele, azt azonban igaznak tartja, hogy a párt az alapszervezeteinek anyagi erőforrásait is kampánycélokra fordította az ÁSZ-büntetés megtérítésére összegyűjtött adomány mellett. Pest megyében ez hétmillió forintos nagyságrendet, a választókerületek nagyságától függően pedig még hat-nyolc millió forint eltűnését jelenti az ex-jobbikos szerint, aki erről az ECHO TV-ben beszélt.

Gyászosan kezdte vloggerkedését Vona: hol eltűnt, hol előkerült a kereszt

Itthon2018.08.11, 18:06

Vlogger-indító videójában a muszlimpártiságról a keresztényvédelmezésre kommunikációs szinten áttért expolitikus vadiúj videójának másfeledik percében feltűnik egy kereszt. A hiba csak annyi az egésszel, hogy a keresztény szimbólumnak se híre, se hamva nem volt 15 másodperccel korábban. Ilyen tényleg csak a mesében és a Jobbikban van: Vona keresztvarázsolós csellel igézi meg törzsközönségét új pályájának kezdetén.

Vona elismerte: Simicska Lajos a médiájával a Jobbikot támogatta

Itthon2018.08.09, 13:29

A vloggernek állt expolitikus a fake news nagyiparos HVG-nek azt mondta, nem volt lehetőségük visszautasítani, hogy a régi Magyar Nemzet és a régi Hír TV felületet adjon nekik. Beismerés!

Az exjobbikos Kovács Béla szerint ő nem kémkedett, csupán lobbizott

Itthon2018.08.08, 13:45

Nem hallgat tovább a Jobbikból távozott Kovács Béla európai parlamenti képviselő. Az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt politikus beszélt regénybe illő életéről, a Japánban, valamint a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézeténél töltött éveiről. Megkésve ugyan, de részletesen nyilatkozott az Index „tényfeltáró” cikkében vele és feleségével szemben megfogalmazott állításokról is. Büntetőügyéről csupán annyit mondott, nem kémkedett, maximum lobbizást lehet kiolvasni az iratokból, ami viszont nem tilos.

Vona Gábor furcsa jövedelmeit igazolhatja új vállalkozásával

Itthon2018.08.07, 13:22

A Magyar Hírlap egy egészen új magyarázattal állt elő a Jobbik korábbi elnökének cégalapításával kapcsolatban. Ha ez így van, borulhat minden. Van benne ráció.

Belső háború a Jobbikban: Vona Gábor bizalmasa, Volner János megszólalt

Itthon2018.08.07, 12:35

A Jobbik alelnöke nem kegyelmezett Sneider Tamáséknak, egyetlen másodpercet sem vesztegetett el arra, hogy dicsérje pártját egy lapinterjúban. „Béna kacsaként mozgunk”, „a tematizációs képességünk még soha nem volt ennyire gyenge” – sorolta a gondosan megválogatott szidalmakat az amúgy jobbikos Volner János. Lehet, hogy őszinteségi rohamot kapott, de az is lehet, hogy sértett a politikus. A Jobbiknál minden mindenkor mindenhogy lehetséges.

Nem sikerült semmi a politikában, ezért videóblogger lesz Vona Gáborból

Itthon2018.08.07, 11:26

Az expolitikus éppen a balliberális, híreket hamisító HVG-nek árulta el jövőbeni terveit, így a holnapi, nagy dérrel-dúrral felvezetett bejelentés tárgytalan. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje influenszernek állt, az állatvilág háborog: mégsem lesz Vona Gábornak kisállat-kereskedése. 

Vona Gábor: A természetben sincs demokrácia - videó

Itthon2018.08.06, 12:58

Legújabb videójában visszatért a régi, durcás politikus, aki mosolytalanul vette szájára a demokráciát, ami szerinte még az állatvilágban sincs. Két nap múlva a "magyar demokrácia utolsó bástyája" bejelent, aki ezekben a pillanatokban nem is annyira demokrata. 

Reklámcéget alapított Vona Gábor, visszatérhet a gyökereihez

Itthon2018.08.01, 16:02

Vona Gábor hárommillió forint törzstőkével alapított céget, a Vlog Influence-nek a fő tevékenysége a médiareklám-készítés – írja a balliberális 24.hu. A slusszpoén az egészben, hogy a cég Vona keresztfiának, az erdélyi magyarokat rendszeresen gyalázó Szotyori-Lázár Zoltánnak a szolnoki ügyvédi irodájába van bejelentve, ezt az információt azonban elhallgatta a baloldali portál. Ismert, a politikus korábban egy biztonságtechnikai, majd egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott értékesítői feladatkörben. A Jobbik bukott elnöke a választási vereség után visszatér a gyökereihez, a marketing világához? 

Vona Gábor mégiscsak örökbe fogad egy kutyust?

Itthon2018.07.31, 15:24

A Jobbik bukott elnöke sejtelmes videóval üzent közösségi oldalán: nagy bejelentést fog tenni augusztus 8-án. Vona jelenlegi formáját ismerve, ebből bármi lehet, akár még kutya-örökbefogadásra is sor kerülhet.

Sneider Tamás: Nem tudok rezonálni a napi politikai helyzetekre

Itthon2018.07.31, 14:18

Vona Gábor viszont gyors és jó döntéseket tudott hozni – tette hozzá sietve egy interjúban a lojális Jobbik-elnök. Kiderült az is a beszélgetésből, hogy van, amiben viszont Sneider jobb: a vidéki emberekkel való beszélgetésben. Mesterinterjú a Jobbik első számú emberével, aki szerint nem is volt, és most sincs kormányváltó hangulat Magyarországon, de azért választást nyernének.

A korrupciós ügybe keveredett jobbikos inkább Vonának kedveskedik

Itthon2018.07.31, 12:26

A nyakában lohol a komplett média, mert nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen vesztegetés gyanúsan szavazásra buzdított egy pártkongresszusra? Ráadásul a lebukása utáni nagy megmagyarázó interjúban véletlenül elszólja magát, büntetőjogi kérdéseket felvetve? Ön mit tenne ebben a ramaty helyzetben? Tóth Péter, Csongrád megyei jobbikos vezetőnél ez nem kérdés: személyes problémáit félresöpörve, bukott pártelnöke védelmére kell, úgy, hogy erre senki nem kérte. Ennél lojálisabbnak egész egyszerűen nem lehet lenni, a jobbikos politikus megalkotta a Tökéletes Pártkatona prototípusát.

Megállíthatatlan zuhanásban a Jobbik, ez már a csőd

Itthon2018.07.27, 15:22

Baj bajt követ a Jobbiknál, hiszen ha nem lenne elég a több mint 660 milliós, Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés: újabb és újabb pénzügyi és elszámolási nehézségekkel is szembe kell néznie a pártnak, amit persze csak saját maguknak köszönhetnek. Hiszen a mostani elnökség is végigasszisztálta, hogy Vona és Simicska korrupt paktumot hoztak létre, mindent egy lapra téve, és most ennek fizeti busásan az árát az egykor jobboldali párt. A napokban kiderült, hogy még a Simicska érdekeltségébe tartozó plakátcégeknek is tartoznak közel 100 millióval, a Magyar Postának pedig 60 millióval. És az Állami Számvevőszék csak most vizsgáljja ...

Vona Gábor egész egyszerűen verhetetlen a zizi bejegyzésekben

Itthon2018.07.20, 17:57

"Hamarosan megtudjátok, mi az, amire a kutya is kíváncsi" - írja közösségi oldalán Magyarország első képzeletbeli miniszterelnöke, aki ismét rendkívül komoly dolgokkal van elfoglalva. Vona Gábor egész egyszerűen verhetetlen a zizi bejegyzésekben, megérkezett a menetrendszerű kutyás kép.

A kutya sem volt kíváncsi Vonáék családi napi rendezvényére

Itthon2018.07.15, 16:09

Ahogy arról már többször is írtunk, Vona Gábor épp a Jobbik tönkretételének fáradalmait piheni, hiszen hetente jelentkezik be Facebook-oldalán innen-onnan a világból. Ahogy azt az Origo már korábban megírta, miközben Vona pártja a Jobbik a legsúlyosabb politikai válságát éli át, és anyagilag a csőd, valamint a megszűnés szélére került, a volt pártelnök az olaszországi Lido di Venezián nyaralgatott, majd nem sokkal később már a Balatonról jelentkezett be, ahol egy kiskutyát mentett meg. Most épp egy jobbikos családi napon focizott, ahol a Mirkóczki és Sneider család tagjain kívül túl sok érdeklődő nem vett részt. Amin - ismerve az eggykor ...

Novák Előd: A Jobbik jelenlegi vezetői Vona Gábor bábjai

Itthon2018.07.14, 18:39

Nagyon súlyos önfeladásnak tartom azt, hogy a Jobbik elkezdett liberális irányba tolódni. Vona Gábor nemcsak a gárdamellényét, hanem sokadik köpönyegét is levette – nyilatkozta Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke a Magyar Hírlapnak. A jelenleg a Mi Hazánk Mozgalomban tevékenykedő politikus nem bánt kesztyűs kézzel egykori pártjával, és annak korábbi vezetőjével. A harc folytatódik a felek között.

Vona Gábor már nem is politikus, Vona Gábor egy celeb, egy popsztár

Itthon2018.07.10, 14:49

Barnul a Lido di Venezián, átugrik Balatonfüredre, ahol kiskutyát ment, majd Gyurcsány Ferenc ötletét ellopva vb-tippversenyt hirdet. Celebség a köbön!

Vona Gábor Körmi macskájának halála után majdnem örökbe fogadott egy foxit

Itthon2018.07.09, 12:15

Elképesztő állatkörforgás van kialakulóban Vonáéknál: a Jobbik volt vezetőjének közösségi oldaláról kiderült, hogy hosszú böjt után majdnem egy kutya került a politikus családjába. "Nagyon úgy tűnt, hogy Körmi macskánk halála után lesz egy kutyánk" - írta vérkomolyan a politikus egy Balatonfüreden talált kutyáról, akinek mindeközben volt gazdája. Totó kutya után újabb kutyás történet hódította meg a net erre fogékony részét. A kutyamentő Vona feladta a leckét és a mesét: Gyurcsány Ferenc szájtátva tanulhat. Nincs mindenkire jó hatással a kánikula!

Összedönti a korrupció a Jobbikot: megszűnhet a párt

Itthon2018.07.07, 15:15

Az EchoTv arról ír, hogy a Jobbikon belül már reálisan számolnak a párt csődjével, illetve akár annak megszűnésével. Már Simicska internetes oldala, az Index is erről ír. Az Állami Számvevőszék által kiszabott több mint 600 milliós bírság, úgy tűnik, maga alá temeti a Simicskával korrupt ügyletekbe keveredő pártot. A Jobbik banki hitelt akart felvenni az adóssága rendezésére, azonban egyetlen bank sem akarja támogatni a Vona által erőszakkal baloldalra behúzni kívánt, és emiatt teljesen arcát vesztett pártot. Így kénytelenek azzal az Állami Számvevőszékkel és Magyar Államkincstárral egyezkedni, és részletfizetésért kuncsorogni, amellyet ...

Az internet népét megihlette Vona Gábor olasz luxusutazása

Itthon2018.07.04, 14:51

Nem kegyelmeztek a pártját csődközelbe lavírozó expártelnöknek, szabályszerűen szétszedték a mediterrán hepaj miatt. Mutatjuk a legjobbakat!

Míg Vona Gábor Olaszországban koktélozott, sorra léptek ki a Jobbikból

Itthon2018.07.02, 12:15

Csongrád megye 3-as körzete konkrétan egy az egyben átállt Toroczkai László mozgalmához az expártelnök nyaralása alatt. Ilyen az élet, la dolce vita!

Tökéletesen megmutatja a Jobbik álszentségét Vona Gábor

Itthon2018.07.01, 16:58

Soha senki nem mutatta meg ennyire szuperül, mennyire álszent valójában a Jobbik, mint most maga a pártját csődközeli helyzetbe navigáló expártelnök, aki miután tegnap cikkünk megjelent, négy képet töltött fel közösségi oldalára olaszországi nyaralásáról. A politikus családjával idén tehát luxusutazást csapott, egy éve viszont arról írtak közleményt a pártjában, hogy az éjt nappallá téve robotoló magyarok még egy rövidebb nyaralást sem engedhetnek meg maguknak. Kapufa kapufa hátán.

Csődbe kormányozta a Jobbikot, ezt olasz luxusnyaraláson piheni ki Vona Gábor

Itthon2018.06.30, 18:00

Nem könnyű teljesen taccsra vágni egy középpártot, valahol ki kell ilyenkor ereszteni a gőzt. Vona Gábor választása az elit Lido di Veneziára esett. Felesége nem bírta ki, kiposztolt egy tengerparti-napozós képet közösségi oldalára, így ország-világ megtudhatta, hova „ruccant ki” a Jobbikot eladósító pártvezér és családja.

Dúró Dóra: Ellopták a pártunkat

Itthon2018.06.30, 09:06

Az utolsó pillanatig párton belül szerettük volna megoldani a problémákat, de Toroczkai László kizárása olyan pont volt, amikor már tényleg nem volt hova hátrálni, lelkiismereti kötelességemnek tekintettem a kilépést - idézte fel az elmúlt hetek történéseit a Magyar Időknek adott interjúban a volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő, Dúró Dóra.

Továbbzuhant az ellenzéki vezetők népszerűsége a választás óta

Itthon2018.06.28, 11:11

A kormánypártok támogatottsága továbbnőtt az elmúlt időszakban a Medián legfrissebb kutatása szerint. A Magyar Hírlap arra emlékeztet, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség 12 éve, megszakítás nélkül a legnépszerűbb párt Magyarországon.