VOLT Fesztivál

címke rss

2023-ban nem lesz VOLT Fesztivál

Life.hu2022.11.11, 12:37

A VOLT Fesztivál szervezői a Facebookon jelentették be a szomorú hírt. 

2023-ban elmarad a VOLT Fesztivál

Kultúra2022.11.11, 10:29

Nem vállalják a szervezők a rendezést.  

A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak

Itthon2022.07.01, 18:47

Idén is népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein az Együtt az Autistákért Alapítvány. A sokak által kedvelt látványosságot nemcsak azért érdemes felkeresni két koncert között, mert remekül mutat a fotókon, hanem mert az itt készült szelfikkel fontos társadalmi ügyet is támogathatnak a fesztiválozók bulizás közben.

Drogoztunk, véresre verték a gitárosunkat, az énekesünk pedig börtönbe került

Kultúra2022.06.30, 15:27

A kanadai Sum 41 tagjai ma már az egészséges életmód példaképei, de nem volt ez mindig így, sőt, az egyik legbohémabb punk-rock együttes voltak korábban. A korán jött sikerektől elszálltak, a turnék alkalmával az ingyenes alkohol és a könnyen hozzáférhető drogok pedig csaknem végzetes kombinációt jelentettek: az énekesük, Deryck Whibley 2014-ben kómába került a mintegy tizenöt éves masszív alkoholizmusa után, a felépülését követően azonban az együttes tagjai többé-kevésbé visszaszorították a káros szenvedélyeket és jelenleg kicsattantó formában vannak. A banda az idei VOLT Fesztiválon lehengerlő koncertet adott, az erről szóló beszáámolónkat ...

Így bulizik Majka felesége: Hajni mozgását mindenki irigykedve figyeli - Videó

Life.hu2022.06.29, 10:56

Az egykori playmate, a Dundikaként ismertté vált Hajni élete talán legboldogabb időszakát élheti. Több mint egy évtizednyi együttélés után tavaly ősszel összeházasodott szerelmével, Majkával, most pedig szinte minden idejét gyermekeivel töltheti.

A halálból tért vissza a punk-rock sztár, hogy leigázza a VOLT Fesztivált

Kultúra2022.06.25, 20:56

Nem először lépett fel Magyarországon a Sum 41, de ennél jobb koncertet még sosem adtak: a brutális pirotechnikával kísért show-műsoron végig érződött a zenészek lelkesedése, miközben legnagyobb slágerek mellett ritkán játszott dalok is előkerültek. Szomorú azonban, hogy a közízlés nem nekik kedvezett és a legnagyobb tömeget a Halott Pénz vonzotta.

Lerombolta a VOLT Fesztivált a brit sztárbanda

Kultúra2022.06.24, 20:05

Bár a magyar fesztiválszervezők általában félnek a rockzenekaraktól, a VOLT csütörtöki napján bebizonyosodott, hogy indokolatlanul: a brit sztárbanda, a Bring Me The Horizon a rendezvénysorozat idei évének legnagyobb közönségét vonzotta, de jól vizsgáztak a magyar előadók is.

Három fekete alsónadrág, sátor a privát szakácsnak - különleges kérések a VOLT Fesztiválon

Kultúra2022.06.14, 15:06

Van aki alsónadrágot, van aki Pokemon-kártyát kért az idei Telekom VOLT Fesztivál nagy sztárjai közül, derül ki a szervezők sajtóközleményéből, amelyben azt is ígérik, hogy a brit Muse zenekar igazi megaprodukcióval készül az egy hét múlva nyitó fesztiválra.

Egy hónap múlva indul a VOLT Fesztivál

Kultúra2022.05.20, 20:19

Megújult erővel tér vissza a legnagyobb vidéki fesztivál: a június 21-én induló volt fesztivált rögtön a jelenkor egyik legsikeresebb rock-együttese, a Muse nyitja, de olyan nevek váltják egymást az öt napos seregszemlén, mint az indie-szupersztár, The Killers, a modern punk-rock egyik kulcsbandája, a Sum 41 vagy a metalcore-szintér legnépszerűbb zenekara, a Bring Me The Horinzon.

60 magyar előadót jelentettek be az idei VOLT Fesztiválra

Kultúra2022.03.10, 11:37

Hatvan hazai fellépőt hoztak nyilvánosságra a Telekom VOLT Fesztivál szervezői: Többek között a a Halott Pénz, Krúbi, Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda, a Carson Coma, Azahriah, Majka & Curtis, valamint Dzsúdló is fellép majd Sopronban június 21. és 25. között.

VOLT Fesztivál 2022: a Muse és a Killers is fellép

Kultúra2021.12.02, 10:36

A Muse, a Killers, a Sum41, a Bring Me the Horizon és Yungblud is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon, amelyet 2022. június 21. és 25. között rendeznek meg Sopronban. A most bejelentett előadók között állócsillagnak számító stadionsztárok, a legaktuálisabb nevek és állandó fesztiválkedvencek egyaránt szerepelnek - idézte Lobenwein Norbertet, a VOLT egyik alapítóját, főszervezőjét az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

Balaton Sound és VOLT: ez lesz a fesztiválok sorsa idén - Videó

Life.hu2021.04.21, 15:20

A 15. Balaton Soundra és a 29. Volt Fesztiválra mennénk, ha nem maradnának el ezek a világjárvány miatt. A fesztivál sorozatunkban most a Volt és a Sound egyik főszervezőjét, Fülöp Zoltánt kérdeztem az elmúlt évükről, valamint a jövőbeni terveikről.

Idén elmarad a Balaton Sound és a VOLT Fesztivál

Kultúra2021.03.18, 12:50

Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

Már biztos, hogy 2021-ben nem szervezik meg a Balaton Soundot és a Volt Fesztivált

Life.hu2021.03.18, 12:37

Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

Nagyszabású filmbemutató a soproni VOLT Fesztiválról

Kultúra2020.06.29, 10:57

Az Ami VOLT, az majd lesz című filmben a fesztivál elmúlt 27 évének fontos pillanatait gyűjtötték össze, köztük emlékezetes koncerteket, interjúkat és emlékeket mutatnak be. Látható lesz a Linkin Park egyik utolsó, soproni koncertjéből is részlet, valamint megszólalnak a fesztivál rendszeres fellépői közül Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a szervezők is.

Elmaradnak a legnagyobb hazai fesztiválok: Se Sziget, se Sound, se VOLT

Life.hu2020.04.30, 16:17

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.

Megszólalt a Sziget szervezője

Life.hu2020.03.17, 16:07

Megjelent a hivatalos közlemény a Sziget, a Balaton Sound, illetve a VOLT Fesztivál oldalán, erre számíthatnak a fesztiválozók.

Ákos és Rúzsa Magdi nyitják a VOLT-ot

Kultúra2020.03.06, 11:31

Június 30-án a Road Movie-sorozat első, élő koncertprogramjával indul a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. A délután 5-kor kezdődő programban egész estés koncertet ad Ákos, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Kelemen Kabátban, házigazdaként pedig a Moby Dick és a VOLT rezidensének számító Dj Jokó lép színpadra. 

Road Movie nappal indul a Telekom VOLT Fesztivál

Life.hu2020.03.05, 20:26

Június 30-án Road Movie sorozat első, élő koncertprogramjával indul a Telekom VOLT Fesztivál Sopronban. A délután 5-kor kezdődő programban egész estés koncertet ad Ákos, Rúzsa Magdi, a Hiperkarma, a Kelemen Kabátban, házigazdaként pedig a Moby Dick és a VOLT rezidensének számító Dj Jokó lép színpadra. A Road Movie a fesztivál többi napján is feltűnik majd.

Bővítették az idei VOLT Fesztivál magyar fellépőinek listáját

Kultúra2020.02.06, 13:29

A Telekom VOLT Fesztivál szervezői csütörtökön jelentett be egy halom magyar fellépőt az idei rendezvényre. 

A VOLT Fesztiválon a magyar élvonal is felvonul

Life.hu2020.02.06, 11:52

A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt - csak a két nagyszínpadon - több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon.

Teljes a VOLT fesztivál Nagyszínpadának programja

Life.hu2020.01.27, 11:43

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban - a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével - öt hónappal a fesztivál előtt – elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.

Az Offspring és a Bring Me The Horizon is jön az idei VOLT-ra

Kultúra2020.01.27, 11:18

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring is jönnek a 2020-as VOLT Fesztiválra. A hétfőn bejelentett fellépőkkel elkészült az idei fesztivál nagyszínpados programja. 

Bejelentették a VOLT Fesztivál első fellépőit: ők már biztosan ott lesznek Sopronban

Life.hu2019.11.27, 14:33

A Telekom VOLT fesztivál idén is hozza a jól bevált receptet: a műfajok széles, világsztárokkal dúsított tárházát vonultatja fel Sopronban.

Lenny Kravitz és Marshmello is fellép a VOLT Fesztiválon

Life.hu2019.11.26, 12:48

Többek között Lenny Kravitz, Marshmello, Passenger és Yungblud is fellép a 2020-as Telekom VOLT fesztiválon, amely már két kempinggel várja a látogatókat július 1-je és 4. között Sopronban.

Lenny Kravitz jön a VOLT Fesztiválra

Kultúra2019.11.26, 12:06

A Telekom VOLT Fesztivál szervezői kedden délelőtt jelentették be a jövő évi, sorban a 27. fesztiváljuk első fellépőit.

Palvin Barbara újra elhagyta Magyarországot

Life.hu2019.07.02, 19:54

Egy hihetetlenül aranyos képpel búcsúzott otthonától Palvin Barbara, aki nagy titokban érkezett meg az egyik hazai fesztiválra. 

Volt Fesztivál: a Páneurópai piknik évfordulóját ünnepelték Trabantokkal és fotókiállítással

Life.hu2019.07.02, 09:30

A 30 éve szabadon-kampány keretében a Volt Fesztivál egy különleges fotókiállítással kedveskedett látogatóinak. Éppen 30 évvel ezelőtt rendezték meg a Páneurópai pikniket, így ennek apropójából Trabantokat, korabeli plakátokat és a határnyitást megörökítő fényképeket állítottak ki. Ennek részleteiről a fesztivál főszervezője mesélt.

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Kultúra2019.06.30, 13:37

Vasárnap hajnalban ért véget az idei Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143 ezren látogattak el Sopronba.

Markukba vették és egységbe gyúrták a tömeget

Kultúra2019.07.17, 11:43

A közönséget az első pillanattól a markukban tartották. Persze, nem volt nehéz dolguk, mert slágereik már 15 éve bömbölnek a szórakozóhelyeken, a rádiókban. A Black Eyed Peas hozta, amit elvártunk az idei VOLT legnagyobb nevétől. A pénteki csúcsnapon néztük meg a koncertjüket. 

A techno és az érzelmes pop kéz a kézben jártak Jan Blomqvist koncertjén

Kultúra2019.06.29, 11:33

Csütörtök este két részre szakadt a fesztivál közönsége: a rockerek Slash-re rázták a fejüket a nagyszínpadnál, az elektronikus zene rajongói viszont egy berlini zenekar koncertjére mentek a fesztivál másik végébe.

A boldogság forrása - 3 jó hely Sopronban

Kultúra2019.06.28, 18:24

Sopron önmagában olyan, mint valami mesebeli hely, gyermekkori álmaink megelevenedett színes-illatos elvarázsolt világa, amit ha csak egyszer keresünk fel az életben, már azzal bűnt követünk el. Hiszen újra és újra felfedezésre érdemes. Egyszer kóstolunk bele ebbe a miliőbe, egyszer bóklászunk, szerelmesen kézenfogva a Várkerületben, fagylaltozunk a Széchenyi téren és tudjuk, hogy ez a hely soha többé nem enged el. Érzelmeink hűségét egy életre kivívja, elég ehhez csak egyet szippantani levegőjéből. Legyen ez olyan tételgondolat, amelyet önmagában adottságnak tekintünk. A VOLT, vagyis az ország egyik legszerethetőbb fesztiválja csakk ...

Ezt a kiképzést biztos nem vállalnánk újra

Kultúra2019.07.01, 10:33

Megkérdeztük a sátrazást választó fesztiválozókat, hogyan boldogulnak a megújult kempinggel az idei VOLT Fesztiválon.

József Attila nem hallhatta Robin Schulzot, ön viszont igen!

Kultúra2019.06.28, 18:00

Megvan az a jelenet, amikor az ember egy picit megbotlik, de a bolygó forgása annyira kedvezőtlen, hogy a megbotlott egyre szaporább léptekkel bukdácsol előre, szalad-szalad, s méterekkel később csak a talaj köszönti orcáján? Na, ugyanez van az egyszeri programmesterrel, aki nyakába veszi annak édes terhét, hogy talán milliók számára nyújt eligazodást a VOLT Fesztivál programjainak szerteágazó labirintusában. Ha Ön már kint van a soproni fesztiválon és tanakodik magában, hogy mitévő legyen, akkor mi most megmondjuk. Erre figyeljen ma este a Lőverek tövében!

Néha egészen meglepő dolgok történnek a parkolóban is

Kultúra2019.06.28, 17:56

Helyzetjelentés a fesztivál parkolójából, ahol néha egészen meglepő dolgok történnek.

Ezek a legolcsóbb és a legdrágább ételek a VOLT-on

Kultúra2019.06.28, 17:12

Bejártuk az idei VOLT Fesztivált gasztro szempontból is. Ettünk gluténmentesnek ígért corn dogot, hamburgert és zsíros kenyeret is. 

Lobenwein Norbert elmondta, szerinte milyen a VOLT új helyszíne

Kultúra2019.06.27, 20:52

Egy villáminterjú erejéig elkaptuk Lobenwein Norbert, aki őszintén elmondta, hogy az első 2 nap tapasztalata alapján milyen a VOLT új helyszíne. Nehézségekről és előnyökről is beszélt.

Imádták Korda Györgyöt és Balázs Klárit a VOLT Fesztiválon

Archívum2019.06.27, 12:07

Óriási sikere volt Korda Györgynek és Balázs Klárinak a VOLT Fesztiválon.

Az elpárolgott alsónadrág nyomában - VOLT csütörtöki ajánló

Kultúra2019.06.27, 17:42

Immáron túlestünk a személyes kiképzésen is a 27. VOLT fesztiválon. Ez azt jelenti, hogy megtapasztalhattuk milyen következményekkel jár az, ha valaki komolyan veszi azt, amit mondunk/írunk és valóban ellátogat az egyik legnyugatibb városunkba fesztiválos hepajkában múlatni a drága időt. Figyelem, ráfordulás a csütörtökre!

50 évesen, feketébe bugyolálva is óriásit buliztak a kánikulában

Kultúra2019.08.10, 10:28

50 évesen is olyan koncertet adtak le, hogy az több, huszonéves pályatársuknak is becsületére vált volna. Profizmus, erős hangzás és örömködés a színpadon. Ilyen volt a 30 éves Cypress Hill koncertje a 27. VOLT Fesztiválon. Beszámoló.

Már buliztak is egyet az első fesztiválozók

Kultúra2019.06.26, 16:46

Megynyitotta kapuit a 2019-es VOLT Fesztivál. A kempingezők elfoglalták helyeiket, és az első fesztiválozók már buliztak is egyet a keddi nulladik napon. Nézze meg a legjobb képeket a 27. VOLT nyitónapjáról. 

Régi vágyam lobban - erre érdemes figyelni szerdán a VOLT-on

Kultúra2019.06.26, 16:48

""Nyár, A régi vágyam egyre jobban Lobban, De vár, még egyre vár. Kár Így késlekedned, mert az éj setétül."

Melegítsen gyönyörű képekkel az idei VOLT-ra

Kultúra2019.06.26, 08:18

Kedden megnyitotta kapuit a 2019-es, sorban a 27. VOLT Fesztivál. Nézze meg a tavalyi év legjobb képeit Sopronból, a korábbi helyszínről. Idén már valamivel arrébb, egy még nagyobb területen rendezik a bulit. 

Megnyitotta kapuit a 27. VOLT Fesztivál

Kultúra2019.06.26, 11:59

Megnyitotta kapuit kedden a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – a korábbi szomszédságában – megrendezett fesztiválon öt nap alatt körülbelül 200 program várja a látogatókat. A keddi nyitónapon többek között Járai Márk, a Lóci játszik és a Kiscsillag adott koncertet.

Előző
Következő