VOLT 2016

címke rss
Az Aldi rendkívüli akciókkal készül a nyári szezonra

Az Aldi rendkívüli akciókkal készül a nyári szezonra

Az Aldi 2016-ban nyitott először zenei fesztiválon pop-up üzletet, az idei nyári szezonban pedig már öt nagyrendezvényen vesz részt. Erre az évre kibővített koncepcióval és megújult dizájnnal készül az áruházlánc, továbbá már a szegedi SZIN Fesztiválon is várja a fesztiválozókat.

Telekom VOLT Fesztivál: itt a hivatalos aftermovie

Kultúra2016.11.11, 19:11

Ha ott volt június végén, július elején a Lővérekben, és újra átélné; ha nem tudott elmenni, de szívesen megnézné; ha már nem bír magával, és mindennap számolgatja, hogy mennyi van még hátra...itt az idei VOLT aftermovieja!

Nemcsak a hőség és a remek hangulat közös a nyárindító fesztiválokon

Fotó2016.07.13, 18:29

A soproni VOLT fesztiválon inkább az együttesek kedvelői, míg Zamárdiban a Balaton Soundon az elektronikus zene szerelmesi találhatták meg számításukat. A hőség és a ritmus mind a két helyszínen adott volt, napközben és este is több ezren táncoltak a színpadok előtt. 

Stereo MCs: fellépés után csak egy tea lesz

Kultúra2016.07.03, 19:31

A hip-hop/elektornikus tánczenei brit Stereo MCs már 31 éves múltra tekint vissza, 1992-ben jött ki Connected című albumuk, amely meghozta nekik az igazi áttörést. A Telekom VOLT Fesztivál pénteki napján léptek fel, az egyik alapítót, Robert Birch-öt sikerült elcsípnünk még a buli előtt.

Rekord: 148 ezer ember a VOLT Fesztiválon

Kultúra2016.07.03, 22:05

Vasárnap hajnalban véget ért a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 000 látogatót vonzott Sopronba. Az „Európa legjobb közepes méretű fesztiválja” címmel kitüntetett esemény leglátogatottabb napján 35 000-en vettek részt az Iron Maiden koncertjén.

Megremegtek a dombok, könnyezett az ég, búcsúzott a VOLT

Fotó2016.07.03, 16:07

A Slayer keménykedett, az eső szakadt, a fesztiválozók hatalmasat tomboltak a 24. Telekom VOLT Fesztivál zárónapján. Megint egy évet kell várnunk az újabb koncertekre a soproni dombok között. Nézze meg az Origo fotóit!

Az időjárás megkímélte a Slayert, az Iron Maiden nem

Kultúra2016.07.03, 11:24

A Slayernek egyetlen pechje az volt, hogy az Iron Maiden után egy nappal, szombaton léptek fel a VOLT Fesztiválon. Ez meglátszott a közönség létszámán és hangulatán is. 

Meggyulladt a feje előadás közben

Videó2016.07.03, 22:55

Nem egy fizikus találja ki és ontja magából a látványos természettudományi kísérleteket – ez hosszú évek pedagógiai és kutatói együttműködésének eredménye. Az előadásmód viszont egyénre szabott, éppen ezért nem véletlen, hogy gyakran hívják előadni a humorosan és érdekesen, vagyis szórakoztatva ismeretterjesztő Zsiros László Róbertet. Bár elsőre kommersznek tűnhet, tulajdonképpen kockázatos, hogy olykor a saját haját is lángra lobbantja. Videónk az egyik előadásáról készült az idei VOLT Fesztiválon.

WOW! Palvin Barbival szelfizett az Origo újságírója

Life.hu2016.07.04, 11:48

Az Origo újságírója a VOLT Fesztiválon akadt össze a szupermodellel, a találkozást pedig dokumentálta is. Naná, ki tenne másként? 

Előző
Következő