Volner János

címke rss

Újabb jobbikos képmutatás: Volner törvénnyel csökkentené a saját adóját

Itthon2017.11.23, 13:14

Volner János, a Jobbik nevű köpönyegforgató formáció „nagy erdőjárója" adóötletekkel állt elő. Szépséghiba: az derül ki belőle, hogy nem akar adót fizetni. A Jobbik kamuegyetemen végzett nagy "gazdasági szakértőjének" motivációja érthető, hiszen tudni róla, nem szeret adót fizetni: korábban több cégében gondot okozott a közterhek befizetése. Így adófizetés helyett inkább gyorsan túladott rajtuk.

Volner János is a halott nyugdíjason viccelődött

Itthon2017.09.27, 13:23

Az elmúlt hónapok során Vona Gábor indította el a nyugdíjasok iránti gyűlölethullámot, amikor egyik bejegyzésében úgy minősítette őket, hogy „szemeikben gyűlölet van, szájukból szennyvíz folyik”. A pártelnök felhívása óta a jobbikos politikusok trendszerűen gyalázzák az idős embereket. Tegnap megírtuk, hogy Budai Lóránt, a párt jászsági képviselője viccesnek találta az egyik szélsőjobboldali portál cikkét, amiben egy már meghalt nyugdíjast gyaláztak. A Jobbik alelnöke és frakcióvezetője, Volner János sem akart kimaradni ebből, és Facebook-bejegyzésében gúnyolódott.

Jobbikos szexbotrány: megijedt a pertől a bozótban lebukott frakcióvezető

Itthon2017.06.17, 11:25

A volt barátnője kérésére elhalasztották Volner János, a Jobbik frakcióvezetőjének a perét a Riposttal szemben. Az újság egy évvel ezelőtt közölte azokat a fotókat, amin a politikus egy bokorban tartózkodik egy fiatal nővel. Volnernek egyébként nem ez volt az első zűrös ügye, mivel korábban több cége is fantommá vált.

Sokat spóroló milliomos jobbikosok, de nem tudni, hol laknak

Itthon2017.02.13, 18:50

A Jobbik vezető politikusainak vagyonnyilatkozatuk szerint nincsen ingatlana, miközben Volner János frakcióvezető egy év alatt több mint 2,5 millió forintot tett félre. Tóbiás József egy törökbálinti ingatlant vásárolt, Tóth Bertalan szocialista frakcióvezetőnek pedig három háza, egy hétvégi háza és erdeje is van. Hadházy Ákos egy szőlőt vallott be.

A belső botrányoktól a baloldalig jutott a Jobbik

Itthon2017.08.30, 11:21

Helyreigazítás Az internetes portálunkon 2016. december 28-án » A belső botrányoktól a baloldalig jutott a Jobbik « címmel megjelent cikkben azt a való tényt, hogy a Szentendrén 2017. január 15-én megtartott időközi önkormányzati képviselő választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem indított képviselőjelöltet, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha a Jobbik egy civil szervezet jelöltjét támogatta volna. A cikkben valótlanul állítottuk továbbá, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom azért nem állított önálló jelöltet a szentendrei időközi önkormányzati képviselő választáson, mert erre vonatkozóan országos szintről érkezettt ...

Vona Gábor útja a hazaárulózástól

Itthon2016.11.07, 21:21

Az előzetes nyilatkozatok alapján biztosra lehet venni, hogy nem kapja meg a kétharmados többséget az alaptörvény hetedik módosítása kedden a parlamentben. Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg feltétel nélkül a módosítást, az hazaáruló, majd maga szabott feltételeket. Kiszelly Zoltán szerint végül át fog menni a módosítás, mivel a Jobbik nem akar szembemenni a saját szavazóival.

Ripost: Vona Gábor szexleveleit olvasgatják a Jobbikban

Itthon2016.10.30, 23:18

Több nővel is volt szerelmi viszonya Vona Gábornak, a Jobbik elnökének, aki egyébként nős, és egy gyereke van. A pártban a Ripost szerint az utóbbi időben egymást követik a különféle szerelmi botrányok.

TV2 Tények: Szexbotrányok kísérik a Jobbik történetét

Itthon2016.10.29, 13:16

Több korábbi Jobbik-tagról derült ki, hogy pornófilmekben szerepelt, de az utóbbi időben Vona Gábor pártelnök és Volner János frakcióvezető is magánéleti botrányokba keveredett.

Ripost: Volner visszakullogott a családjához

Itthon2016.10.27, 17:42

Mégsem válik Volner János, hanem "visszakullogott a családjához" - írja a Ripost. A lap szerint Volner barátnőjére, akivel a bozótosban lefotózták, szemet vetett Tyirityán Zsolt, a betyársereg vezetője.

Torgyán József nyomdokába lépett Vona Gábor

Itthon2016.08.02, 08:35

Hónapok óta csökken a Jobbik támogatottsága az összes közvélemény-kutató intézet szerint. A pártnak, úgy tűnik, mégis sokat ártottak a kongresszus körüli belháborúk, valamint Volner János magánéleti botránya. A néppártosodás sem jött be, mivel például a legutóbbi időközi választáson csak 2,54 százalékot ért el a Jobbik jelöltje, miközben győzelemre számítottak.

Volner és barátnője a bozótosban: elutasították a feljelentést

Itthon2016.07.31, 08:03

Bűncselekmény hiányában elutasították Volner János feljelentését, amit amiatt tett, mert szerinte politikusi minőségében, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával megfigyelték, amikor egy fiatal nővel a bokrok közé hajtott. A jobbikos képviselő az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz is fordult, hogy vizsgálja meg, nem szereltek-e fel nyomkövetőt az autójára. 

A belháborútól a susnyásig jutott a Jobbik

Itthon2016.07.13, 09:04

Komoly belső harc előzte meg a Jobbik idei tisztújító kongresszusát, aminek a végén Vona Gábor megszabadult azoktól, akik szerinte hátráltatnák a párt 2018-as győzelmét. A belháború miatt a radikálisok ebben a félévben nem tudták növelni a támogatottságukat és több felmérés szerint az MSZP is megelőzte őket. A félévet Volner János susnyásbotránya zárta. A pártokat értékelő sorozatunk második részében a Jobbik első félévét járjuk körül. 

Szinkrontolmáccsal szerezhetett diplomát a Jobbik alelnöke

Itthon2016.07.11, 14:26

Volner János, a Jobbik alelnöke és frakcióvezetője egy hivatalosan nem elismert „egyetemen" szerezte felsőfokú végzettségéről szóló papírjait. Az intézményt Kovács Béla kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselő orosz felesége ajánlotta Volner figyelmébe. 

Bajba kerülhet a jobbikos alelnök

Itthon2016.07.03, 13:57

Volner János felesége nevén hét ingatlan is van, míg a politikusnak csak 11 ezer 500 euró készpénze van a vagyonnyilatkozata szerint. Így ha a felesége el akar válni tőle, nehéz helyzetbe kerülhet a Jobbik frakcióvezetője – írja a Pesti Srácok. Volnerről a napokban jelentek meg fotók, amelyeken egy nővel látható együtt egy erdőben. A politikus ezt követően vallotta be, hogy „hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van” a nővel.

Pisiléssel védekezik a jobbikos alelnök

Itthon2016.06.30, 18:29

A nő, akivel Volner János, a Jobbik frakcióvezetője „hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban van” a Jobbik-frakció jogásza – írja a Ripost. A lap szerint egy ideig együtt dolgozott Volner feleségével is. Volnerről a napokban jelentek meg fotók, amiken egy nővel látható együtt furcsa testhelyzetben egy erdőben. A Jobbik politikusa ma azt írta a Facebookon: csak pisilni álltak meg a fák között, és a nő egy cigit is elszívott.

Volner János elismerte

Itthon2016.06.28, 18:44

A Jobbik szerint valóban kapcsolata van a vele együtt lefotózott lánnyal Volner Jánosnak, de illegális nyomozás folyt az alelnök ellen, ezért már két hete kérték a hatóságok intézkedését. 

Fiatal lánnyal fotózták le bokrok között a Jobbik alelnökét

Itthon2016.06.28, 16:32

Egy kietlen helyen töltött el húsz percet a bokrok között a Jobbik frakcióvezetője egy fiatal lánnyal, majd miután meglátta, hogy fotózzák, elhajtott. Nem sokkal később megkérdezték őt az újságírók a történtekről, ő azonban az esetre nem reagált. Volner János nős, két gyereke van.

Celebek, volt politikusok a NAV szégyenlistáján

Gazdaság2015.10.02, 11:11

Győzike, Zuschlag János, Vitézy Tamás és Volner János Jobbik-alelnök is képbe kerül a NAV legutóbbi szégyenlisáján. A legtöbb adóval tartozók listára kormányközeli cégek és elítélt politikusok, nagyvállalkozók is felkerültek.

Gigantikus megszorítás kell a nullás költségvetéshez

Gazdaság2015.02.05, 20:58

A Jobbik szerint az egyetlen reális esély arra, hogy 2018-ban nullszaldós legyen a költségvetés, ha a kormány gigantikus megszorításokat léptet életbe a ciklus folyamán. Az MSZP szerint elég lenne az áfacsalásokat felszámolni. 

Jobbik: értelmetlen a közmunkaprogram

Gazdaság2015.01.23, 14:03

Csak kampánycélokat szolgál a közmunkaprogram Volner János szerint, elmondása szerint a nyilvántartásokban egy hónap alatt felére esett a közmunkások száma a választások óta.

Volner János: A netadó elleni tüntetést részben a baloldal szervezte

Itthon2014.10.28, 15:42

A vasárnapi civil tüntetést részben baloldali politikusok szervezték, konkrét neveket azonban nem akart mondani Volner János. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a kormánypárt mindenképpen beszedi majd a netadót, de előtte felpuhították a terepet.

Torlasz fogadta az ülésterembe igyekvő képviselőket

Itthon2013.09.30, 15:04

Piros szalagokkal és egy táblával torlaszolta el a Párbeszéd Magyarországért Párt a parlament üléstermének egyik bejáratát, hogy tiltakozzanak a hajléktalanok fővárosi utcákról való kitiltása ellen, amelyről hétfőn szavaznak. A torlaszt hamar elbontották.

Orbán Viktor maga a válság

Itthon2012.10.29, 21:06

Ismét kétnapos ülésbe kezd hétfőn a parlament: rögtön hétfőn az alaptörvénybe vésik a választási regisztrációt. Az ellenzéki képviselők a megszorítások miatt lázonganak napirend előtt, a jobbikos képviselők a vidékfejlesztési minisztert vegzálják az állatkínzás miatt. Az MSZP-s Józsa István szerint orbáni csoda nem létezik, Orbán Viktor maga a válság. Rogán újjáéledő Gyurcsány-Bajnai szövetséget vizionál. Talabér Márta flamingónak öltött, az MSZP páholyában pedig a táncos Karsai Zita üldögélt. Az [origo] percről percre tudósítása.

Aranyak helyett bronzesőt várnak a politikusok az olimpiától

Archívum2012.07.10, 12:41

A korábban megkérdezett edzők, sportolók, zenészek és humoristák is átlagban legalább öt magyar aranyérmet jósoltak a londoni olimpiára, a tippelésre kért országgyűlési képviselők viszont pesszimistábban ítélik meg az aranyesélyeket, ugyanakkor senki sem számít annyi bronzéremre, mint ők.

Rokkanthelyen parkolt Pintér autója

Itthon2012.05.08, 17:59

A Képviselői Irodaház előtti parkoló egyik - mozgássérülteknek fenntartott - helyét foglalta el Pintér Sándor szolgálati autójának sofőrje - ismerte el a belügyminiszter az után, hogy a jobbikos Volner János fotókat mutatott be a sajtónak a szabálytalan parkolásról. A szabálytalan parkolás akár 120 ezer forintba is kerülhet.

Az Alkotmánybírósághoz fordulna a Jobbik a Btk. szigorítása miatt

Itthon2011.04.28, 14:40

Ha az országgyűlés elfogadja a büntető törvénykönyv szigorítását, akkor a Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul - közölte Volner János csütörtökön. A szerda délután benyújtott törvényjavaslatról csak akkor dönthet jövő hét hétfőn a parlament, ha eltér a házszabálytól, de ehhez a képviselők négyötödének támogatása szükséges, a Jobbik viszont nem támogatja azt. A Fidesz tényfeltáró bizottságot hozna létre a gyöngyöspatai események kivizsgálására.

Nem félnek a járőrözők a börtönnel fenyegető kormányjavaslattól

Itthon2011.04.27, 20:35

Akkor is járőrözni fog a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát, amely akár három év börtönnel büntetné az önkényes rendfenntartást - mondta az [origo]-nak a szervezet vezetője. A Véderő parancsnoka szerint őket nem érinti a Btk. módosítása.

A Jobbik már benyújtotta a különadót képviselőkre kiterjesztő módosítását

Itthon2011.04.06, 14:20

Szerdán benyújtotta a Jobbik azt a javaslatát, amely a képviselőkre is kiterjeszti a 98 százalékos különadóról szóló törvényeket. Az kedden derült ki, hogy a különadó nem vonatkozik a képviselőkre, a Fidesz jelezte, hogy ők is benyújtanak egy javaslatot, amely kiterjeszti a törvény hatályát.

A Jobbik korlátozná az állami autóhasználatot

Auto2011.01.27, 17:43

A Jobbik kevesebb állami autót szeretne, és megszabná, hogy milyen beosztáshoz mennyire erős autót lehetne választani. Ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek az állami és önkormányzati vezetők által használt gépkocsik teljesítményének korlátozása érdekében - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kémkedés miatt tett feljelentést a Jobbik a WikiLeaks-ügyben

Itthon2010.12.07, 12:57

Kémkedés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Jobbik a WikiLeaks-ügyben. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szerint meg kell vizsgálni az egyes politikusok szerepét az ügyben.

Külföldi rendőrök gumibotjaitól tart a Jobbik

Itthon2010.11.17, 15:15

Magyarországi tüntetéseket szétverő külföldi rendőrök megjelenésével riogatott keddi tüntetésén a Jobbik, miután a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok nem támogatják a pártnak a rendészeti salátatörvényhez benyújtott módosító javaslatát. A törvényjavaslat előírja, hogy válsághelyzetekben EU-s rendőrök is bevethetők Magyarországon. A Jobbik szerint ez veszély, mert a törvény megfogalmazása nem elég precíz.

Rendvédelmi minisztert csinálna a Jobbik a Magyar Gárda szóvivőjéből

Itthon2010.03.12, 15:07

A Jobbik kormányra kerülése esetén rendvédelmi minisztériumot állítana fel, élére pedig Volner Jánost, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda szóvivőjét neveznék ki. Volner csendőrséget alapítana és nemzetőr szevezetbe integrálná a gárdistákat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő