Volkswagen-gyár

címke rss

Pagelsdorf vagy Röber lehet a Wolfsburg új edzője

Amióta a VfB Wolfsburg együttesét a Volkswagen-gyár támogatja, meglehetősen nagyok a célkitűzések a Farkasoknál. A hosszú távú tervek szerint az egyesületnek öt éven belül ott kell lennie a Bajnokok Ligájában, a csapatnak pedig addigra a nemzetközi futballélet közismert szereplőjévé kell válnia. Az első lépéseket sikerült megtennie a klubnak, azonban a télen az is eldőlt, hogy az esetleges sikereket már nem a jelenlegi edzővel, Wolfgang Wolffal érhetik el.

A bentmaradás a Wolfsburg új célja

Sport2004.04.17, 12:41

Az őszi szezonban még úgy tűnt, hogy a VfL Wolfsburg nagyszabású céljai elérhetőek lesznek: a Volkswagen-gyár által szponzorált klub kiharcolhatja a nemzetközi szereplést, és "szürke középcsapat" kategóriájából is kiléphet a maga látványos támadójátékával. Tavasszal azonban semmi sem sikerült a csapatnak, sorra gyűjtötte a vereségeket, aminek eredménye a szakvezető, Jürgen Röber menesztése lett - a Wolfsburg immár Eric Gerets vezetésével próbál kilábalni a hullámvölgyből.

Képtelen kitörni a szürkeségből a Wolfsburg

Sport2005.12.09, 13:03

A VfL Wolfsburg számára ebben a szezonban ugyanaz volt a cél, mint az elmúlt években: a Volkswagen-gyár által szponzorált klub szeretne végre ismét kilépni a nemzetközi porondra, amihez az első öt hely valamelyikén kellene végeznie. A jelek szerint azonban ez ismét csak álom marad a zöld-fehér csapat számára, amely immár hat mérkőzés óta nyeretlen és 15 forduló után, megint csak a középmezőnyben foglal helyet.

Még jobban egységesítei autógyártását a Volkswagen-csoport

Auto2012.02.23, 10:54

A tervek szerint 2018-ra a Skodától az Audiig a Volkswagen-csoport összes márkájának valamennyi modelljét világszerte ugyanolyan üzemekben gyártják majd. Ez állítólag 20 százalékkal csökkenti majd a beruházási költségeket.

Előző
  • 1
Következő