Vojvoda Dávid

címke rss

Komoly kihívói lesznek a Falcónak a kosárlabda NB I-ben

Sport2022.09.30, 12:43

A bajnok Szombathely az újonc Budapest Honvéd vendégeként kezdi meg szombaton a férfi kosárlabda NB I 2022-23-as idényét. A nyáron többek között a magyar bajnokságban ezüstérmes Körmend és a bronzérmes Alba Fehérvár is igyekezett erősíteni a keretén, míg a címvédőtől négy válogatott játékos is távozott, így minden bizonnyal nagy harc várható a bajnoki címért a hétvégén induló bajnoki szezonban.

Egy negyedig bírta erővel a magyar férfi kosárválogatott Litvánia ellen

Sport2022.09.06, 19:08

Litvánia ellen folytatta szereplését a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A szintén három vereséggel álló balti csapat ellen az első félidő után tizenöt pontos hátrányba került a magyar csapat. A továbbiakban kiütközött a különbség a két gárda között, és a lepattanókat kiválóan szedő litvánok magabiztos 87-64-es győzelmet arattak Sztojan Ivkovics csapata felett.

Kis híján világszenzációt okozott a magyar férfi kosárválogatott

Sport2022.09.04, 22:30

A magyar férfi kosárlabda-válogatott az olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen vívta harmadik csoportmeccsét a kölni Európa-bajnokságon. Az első félidő után a remek védekezésnek és a jó dobóformának köszönhetően csak három ponttal vezetett a francia válogatott. A második félidőben Hanga Ádám óriási triplája visszahozta a győzelmi reményeket, de végül a sokszor görcsösen játszó francia válogatott megnyerte a végletekig izgalmas mérkőzést.

Pillanatnyi esélye nem volt a címvédő ellen a magyar kosárválogatottnak

Sport2022.09.03, 22:25

A férfi kosárlabda Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában a magyar válogatott az Eb cmívédő Szlovéniával játszott a kölni Lanxess Arénában. Az első félidőben húszpontos különbség alakult ki a két csapat között, majd a folytatásban sima győzelmet aratott a világ egyik legjobb játékosával felálló szlovén csapat az olykor szép megoldásokat bemutató magyar válogatott ellen.

Férfiak vagyunk, aki nem bírja a fájdalmat, annak nincs itt a helye

Sport2022.06.27, 17:46

Két mérkőzés maradt hátra a magyar férfi kosárlabda-válogatott világbajnoki selejtezőinek első csoportköréből. Ivkovics Sztojan csapata előbb július 1-én pénteken Portugáliát fogadja a budapesti Tüske-csarnokban, majd három nappal később a csoport éllovasához, az olimpiai ezüst- és vb-bronzérmes francia csapathoz látogat. A magyar bajnokság befejezését követően a válogatott keret Kecskeméten tart egy rövid, de intenzív felkészülést, itt tartott sajtótájékoztatót a kapitány és a keret.

Vojvoda Dávid az Origónak: Büszkék vagyunk és nagyon boldogok

Sport2022.02.28, 09:00

A magyar férfi kosárlabda-válogatott fantasztikus győzelmet aratott az esélyesebb montenegrói csapat otthonában a világbajnoki selejtezők negyedik fordulójában. A válogatott két legjobb pontszerzője, Vojvoda Dávid és Perl Zoltán a csapatvédekezés mellett abban látta a siker legfőbb okát, hogy a magyar csapat tagjai a mérkőzés legnehezebb pillanataiban is higgadtak tudtak maradni.

A Sopron az Alba Fehérvár elleni hihetetlen győzelemmel folytatta veretlenségi sorozatát az NB I-ben

Sport2022.02.05, 19:18

A magyar férfi kosárlabda-bajnokság hétvégi rangadóján az Alba Fehérvár otthon fogadta a tizenegy mérkőzés óta veretlen Sopron csapatát. Az első félidő végére minimális különbség alakult ki a két csapat között. A második félidőben jobban játszott a vendég Sopron, de a hazaiak Vojvoda Dávid vezérletével még fel tudtak zárkózni. Az utolsó másodpercekben azonban hibázott a fehérváriak hátvédje, így győzelmével a Sopron tovább tudta folytatni hihetetlen veretlenségi sorozatát a ligában.

Vojvoda 27 pontot dobott, de így is kikapott az Alba

Sport2021.10.15, 20:34

A Kecskemét szoros találkozón két ponttal győzött az Alba Fehérvár vendégeként pénteken a férfi kosárlabda NB I-ben.

30 pontot dobott a magyar válogatott kosárlabdázója az NB I első fordulójában

Sport2021.09.22, 21:04

A Szolnok hazai pályán egy ponttal legyőzte a Szegedet a férfi kosárlabda NB I nyitófordulójának szerdai játéknapján.

Hiába Vojvoda Dávid 25 pontja, a DEAC nyerte az Alba Fehérvár elleni ötödik meccset

Sport2021.04.28, 20:40

A DEAC a legjobb négy közé jutott a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a negyeddöntős párharc ötödik mérkőzésén 88-85-re legyőzte az Alba Fehérvár együttesét.

Az Alba Fehérvár kosárcsapata a rájátszásban mutatná meg az igazi arcát

Sport2021.02.25, 14:46

A magyar férfi kosárlabda bajnokságban szereplő Alba Fehérvár csapatát sokan a bajnoki címre esélyes gárdák közé sorolták a szezon kezdete előtt. A székesfehérvári klub jelenleg a tabella harmadik helyén áll, de a Fejér megyei csapat elég hullámzó teljesítményt nyújt mostanában. Az Alba Fehérvár az utolsó öt bajnoki meccséből kettőt tudott megnyerni. A székesfehérváriak edzője szerint hamarosan jobb játékot fognak mutatni a bajnokságban.

Székesfehérvárra igazolt a magyar kosárválogatott kulcsjátékosa

Sport2020.04.21, 10:35

Az Alba Fehérvár csapatában folytatja pályafutását a magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobb játékosa, Vojvoda Dávid.

Nem hirdetnek bajnokot az olasz kosárbajnokságban

Sport2020.04.07, 22:19

A koronavírus-járvány miatt nem folytatódik az olasz kosárlabda-bajnokság élvonala, amelyben Vojvoda Dávid (Reggio Emilia) is szerepel.

Drámai napokat él át Olaszországban a magyar kosárlabda-válogatott játékosa

Sport2020.03.17, 13:09

A magyar férfi kosárlabda-válogatott és a Reggio Emilia meghatározó játékosa, Vojvoda Dávid a koronavírus-járvány miatt immáron több mint egy hete olaszországi otthonában próbálja átvészelni a világot alapjaiban megrengető fertőzést. A 29 éves játékos telefonon adott interjút az Origónak, beszélt az Itáliában jelenleg uralkodó helyzetről, a mindennapjairól, valamint az egyelőre minden szempontból bizonytalan jövőről is.

Vojvoda 13 ponttal kezdett hazai pályán az olasz bajnokságban - videó

Sport2019.09.29, 14:56

Vojvoda Dávid az első hazai bajnoki mérkőzésén az új olasz csapatának, a Reggio Emiliának az egyik legjobb pontszerzője volt az olasz férfi kosárlabda bajnokságban.

Jól mutatkozott be az olasz csapatánál a magyar kosaras

Sport2019.08.26, 17:24

Az olasz Pallacanestro Reggianához szerződő Vojvoda Dávid nagyszerű játékkal debütált új csapatában.

Az olasz első osztályba igazolt a magyar kosárválogatott erőssége

Sport2019.07.19, 11:00

Az olasz élvonalban szereplő Pallacanestro Reggiana férfi kosárlabdacsapata szerződtette a magyar válogatott Vojvoda Dávidot.

Példátlan sérüléshullám a kupagyőztesnél

Sport2019.04.18, 13:27

A Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabda csapatának szurkolói el voltak kényeztetve az utóbbi időben. 2018-ban bajnok és kupagyőztes lett az együttes és idén ismételni is tudtak a kupában. A bajnoki alapszakaszt a második helyen zárták a Körmend mögött és jó esélyük van arra, hogy pályaelőnyből kezdjék a rájátszást. Ezekből az eredményekből arra lehetne következtetni, hogy minden rendben van a csapat körül, de annyi sérülés és nem várt esemény történt, hogy kisebb csoda, hogy ilyen eredményes a az együttes.

Vojvodának remek ajánlatot tett a szolnoki kosárcsapat vezetősége

Sport2019.04.04, 18:17

Szerződést hosszabbított Dragan Aleksic, a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

Magyar kosaras lett az európai vb-selejtezők pontkirálya

Sport2019.02.27, 13:08

A magyar válogatott hétfőn, a horvátok elleni sikerrel zárta a világbajnoki selejtezőket. A 32 csapatos kosárlabda-világbajnokságra nem sikerült kijutni, de Sztojan Ivkovics csapata helytállt.

Már az is nagy dolog, hogy még mindig van esélyünk kijutni a kosár-vb-re

Sport2019.02.19, 13:13

Az eddig elvégzett munka fontosságát és a megmaradt kijutási esélyeket taglalta Ivkovics Sztojan, az utolsó két világbajnoki selejtezőjére készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A világbajnoki remények életben tartása a célja a férfi kosárválogatottnak

Sport2018.11.27, 12:06

A magyar férfi kosárlabda-válogatott összetartását emelte ki a soron következő két világbajnoki selejtező előtt Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.

Nekimegyek mindenkinek, aki a kosárválogatottat igaztalanul bántja

Sport2018.09.17, 18:53

A mi fájdalmunk soha nem lehet kisebb, mint az ellenfeleink fájdalma. Nem fogom hagyni, hogy ezeket a srácokat igazságtalanul bántsák - mondta lapunknak a hollandiai Almere-ben Sztojan Ivkovics, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 74-59-re idegenben megnyert vb-selejtezőt követően a 23 pontot dobó Vojvoda Dávid arról beszélt, hogy az egész csapat nagyon szeretne eljutni a jövő évi világbajnokságra.

Elvette várandós párját Vojvoda Dávid kosárlabdázó

Archívum2018.07.24, 16:04

Megnősült a népszerű kosárlabdázó, Vojvoda Dávid. A sportoló várandós kedvesét vette el.

Megnősült a magyar válogatott sportoló

Sport2018.07.24, 14:42

A magyar válogatott kosárlabdázó, Vojvoda Dávid megnősült a hétvégén. A nagy eseményről gyönyörű fotók kíséretében jelentette be az örömhírt a közösségi oldalán. 

Apa lesz a magyar válogatott sportoló

Sport2018.04.05, 15:48

A Szolnoki Olaj kosárlabdázója, Vojvoda Dávid a közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy a menyasszonya, Bálint Dóra kisbabát vár. A magyar válogatott kiváló játékosa már azt is elárulta, hogy fia születik.

Önfeledt hangulat és látványos légiparádé a kosárlabda All-Star gálán

Sport2017.12.03, 13:05

December 2-án egy hideg, ám napsütéses napon rendezték meg a Tippmix Kelet-Nyugat Kosárlabda All-Star gálát a budapesti Tüskecsarnokban. A mintegy hatórás esemény színes programot kínált, először a kerekesszékes All-Star csapatok mérkőztek meg, majd az egyetemi bajnokság legjobbjai az U20-as válogatottal. Ceremóniák és köszöntések adták az ünnepi hangulatot, végül jött a főmeccs, a szünetekben hárompontosdobó-versennyel, táncbemutatóval és a hihetetlen mutatványokat hozó zsákolóversennyel. Aki kilátogatott, maradandó élménnyel mehetett haza, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége pedig méltó módon ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját.

Vojvoda: Nyerni megyünk, nem azért, hogy szimpatikus vesztesek legyünk

Sport2017.11.21, 13:57

A magyar férfi kosárlabda-válogatott november 24-én pénteken kezdi meg a 2019-es kínai kosár-vb selejtező-sorozatát Lengyelországban a hazaiak legjobbjai ellen, majd két nappal később Debrecenben fogadja Koszovó válogatottját. A kvartett negyedik tagja a bivalyerős Litvánia, aggodalomra azonban semmi ok, a négyből három csapat jut tovább. A válogatott Kecskeméten tartott nyílt edzést az utazás előtt, ahol a játékosok a dobálgatás mellett esélylatolgatásba is bocsátkoztak, szó esett a sikeres Európa-bajnokság által adott lendületről, a generációváltásról, Hanga Ádám hiányáról és arról, mi lehet a győzelem kulcsa a lengyelek ellen.

Vojvoda Dávid: Készen állunk a nagy dolgokra

Sport2017.09.28, 16:18

A Szolnoki Olaj KK kosárlabdacsapata szerda este Törökországban az óriási hajrának köszönhetően továbbjutott a Trabzonsport ellen a FIBA Europe Cup sorozatban. A sikerről és a további célokról Vojvoda Dávid beszélt az Origónak.

Férfi kosárcsapatunk másfél hét alatt tömegeket állított maga mellé

Sport2017.09.11, 11:02

A magyar férfi kosárlabda-válogatott másfél hét alatt rengeteg sportrajongónak okozott boldogságot azzal, ahogyan a kolozsvári, majd az isztambuli Európa-bajnokságon szerepelt. A csapat 48 év után nyert ismét Eb-meccset (nem is egyet, hanem kettőt), bejutott a legjobb 16 közé, ahol aztán állva halt meg. Ez a sportközhely azonban nem fejezi ki hűen mindazt, ami a magyarokkal a szerbek ellen és az egész Európa-bajnokság alatt történt. Elemzés.

Könnyáztatta Kolozsvár - egy nem várt kosársiker stációi

Sport2017.09.06, 18:19

A magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics hallani sem akar semmiféle jutalomjátékról az Európa-bajnokság következő napjaiban. Szerinte a magyar csapatnak minden egyes meccset komolyan kell vennie, legyen bárki az ellenfél. Egy biztos, a legjobb tizenhat közé jutással az együttes olyan tettet vitt véghez, amelyről még nagyon sokat fogunk beszélni. Csütörtökön az Eb-címvédő spanyolok jönnek, ennél messzebb most ne tekintsünk, bár az isztambuli repülőjegyeket már lefoglalták a magyaroknak. Egy nem várt kosársiker stációi a könnyáztatta Kolozsvárról.

Ivkovics félezer üzenetet kapott, a címvédő következik a kosarasoknak

Sport2017.09.06, 14:12

A férfi kosárlabda Európa-bajnokság két veretlen válogatottjának egyike, a címvédő spanyol csapat vár a magyarokra csütörtökön a kolozsvári csoport zárónapján.

Élet-halál harc után a továbbjutás küszöbén

Sport2017.09.04, 18:02

A magyar férfi kosárlabda-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtva 85-73-ra legyőzte Csehországot Kolozsvárott az Európa-bajnokság C-csoportjának harmadik fordulójában. Ezt megelőzően az 1969-es Eb-n, azaz 48 évvel ezelőtt nyertünk mérkőzést kontinensviadalon. A győzelem azt jelenti, hogy a magyar csapatnak esélye van arra, hogy ott legyen az Eb isztambuli nyolcaddöntőjében. Ehhez szerdán mindenképpen le kell győzni Romániát. A csehek elleni diadalt követően Perl Zoltán, Vojvoda Dávid, Hanga Ádám és Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány nyilatkozott.

Vojvoda Dávid: Nem adtuk fel a meccset Montenegró ellen

Sport2017.09.04, 17:30

Elkeseredetten nyiatkoztak a magyar férfi kosárlabda-válogatott tagjai a Montenegrótól elszenvedett 24 pontos vereséget követően Kolozsváron. A magyar csapat 72-48-ra kapott ki a balkáni együttestől, így két mérkőzés után két vereséggel áll a C-csoportban. 

Vojvoda Dávid: Nüanszokon múlott, hogy meglepetést okozzunk

Sport2017.09.04, 17:31

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a harmadik negyed után még vezetett az olimpiai negyeddöntős horvátok ellen, a végén azonban 68-57-re a horvát csapat nyert az Európa-bajnokság C-csoportjának nyitómérkőzésén Kolozsváron. A találkozó után a játékosok közül Keller Ákos, Vovoda Dávid, Perl Zoltán és Allen Roscoe is nyilatkozott az Origónak, majd a szövetségi kapitány, Sztojan Ivkovics is elmondta a gondolatait.

Hosszabbított a Szolnoki Olaj csapatkapitánya

Sport2017.05.22, 16:42

További két évig a Szolnoki Olajban kosárlabdázik a csapatkapitány Vojvoda Dávid. A tavalyi bajnok - amely idén a negyeddöntőig jutott - hétfői tájékoztatása szerint a következő két szezonra visszatér a korábbi közönségkedvenc, a szerb Strahinja Milosevic is.

Hosszabbított klasszisaival a Szolnoki Olaj

Sport2015.03.11, 12:46

Az alapemberek közül Vojvoda Dávid és Keller Ákos is meghosszabbította szerződését a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatánál.

A 36 pontos magyar lett a legjobb kosaras

Archívum2014.11.23, 18:05

A szolnoki Vojvoda Dávid lett a férfi kosárlabda Adria Liga kilencedik fordulójának legjobbja.

Vojvoda-parádéval nyert a Szolnok

Archívum2014.11.22, 19:06

A Szolnoki Olaj Vojvoda Dávid fantasztikus játékának és győztes kosarának köszönhetően rendkívül izgalmas csatában 82-81-re nyert a vendég horvát Zadar ellen a férfi Adria Liga alapszakaszának kilencedik fordulójában.

A beígért adókedvezmény lett a ZTE-kosarasok veszte

Sport2011.02.19, 17:06

A Zalakerámia-ZTE férfikosárlabda-csapata kedden közleményben jelezte, hogy anyagi gondokkal küzd a klub, ezért ingyen távozhatnak a játékosok és az edzők. Zalaegerszegen mindenkit váratanul ért a bejelentés, hiszen tavaly még bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a ZTE, amely most többhavi fizetéssel tartozik a játékosoknak. A klub szerint azért kerültek ilyen helyzetbe, mert a sporttámogatásról szóló törvényre még mindig nem bólintott rá az Európai Unió, több játékos és a szurkolók egy része szerint azonban hiba volt erre alapozni az idei költségvetést, a vezetők pedig túl későn jelezték, hogy eligazolhatnak.

Előző
  • 1
Következő