Vlagyimir Putyin

címke rss

Putyin: Néhány héten belül véget érhetne az orosz–ukrán háború

Nagyvilág2024.02.09, 07:33

Éjfél óta elérhetõ és megtekinthetõ az interjú, amelyre a világ várt. Tucker Carlson amerikai véleményvezér több mint két órán át beszélgetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - írja a Magyar Nemzet. Az interjúban szó volt arról, hogy mi vezetett a háborúhoz, illetve min és kin múlik annak befejezése. Magyarországra és Kárpátaljára is kitértek.

Tucker Carlson interjút készít Putyinnal

Nagyvilág2024.02.07, 07:04

Az amerikai sztárriporter ezt maga jelentette be közösségi oldalán.

Kiderült, mire készül Putyin

Nagyvilág2024.02.06, 18:45

A török külügyminiszter egy magán televíziós csatornának adott interjújában beszélt arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervek szerint hamarosan Törökországba látogat – írta meg az ABCNews. A portál szerint Hakan Fidan azt is elárulta, hogy az orosz elnök látogatásának kiemelt célja, hogy egy új megközelítést dolgozzanak ki az ukrán gabonaexport Fekete-tengeren keresztül történõ engedélyezésére Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Oroszország bejelentése a NATO végét jelentheti?

Nagyvilág2024.02.04, 11:05

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy fórumon azt nyilatkozta, hogy az orosz fegyverek jobbak a NATO fegyvereinél. Hozzátette, szerinte az ukrán fegyveres erõk valóságos terrorszervezetté változtak.

Itt van Putyin üzenete a NATO-nak

Nagyvilág2024.02.03, 09:54

Oroszország csaknem teljesen megújította hadászati nukleáris erõit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz fegyvergyártás történelmi központjában, Tulában megtartott fórumon, ahol üzent a NATO-nak is.

Putyin Amerikát vádolja: közel az amerikai-orosz háború

Nagyvilág2024.02.01, 07:34

Amerikai Patriot légvédelmi rendszer lõtte le az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il-76-os repülõgépet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai választási gyûlésen.

Putyin legfélelmetesebb szövetségesével találkozik

Nagyvilág2024.01.29, 08:06

Vlagyimir Putyin orosz elnök és fehérorosz kollégája, Aljakszandr Lukasenka kétoldalú találkozót tart a sztrelnai Konstantin-palotában - jelentette Igor Baldin, az Izvesztyija tudósítója.

Már legfõbb bizalmasa is figyelmeztet: veszélyes dologra készül Zelenszkij

Nagyvilág2024.01.22, 11:13

Vitalij Klicsko, Kijev fõpolgármestere elmondta, hogy szerinte kötelessége felszólalni arról, hogy szerinte Ukrajna eltávolodott a demokratikus elvektõl, amelyekért állítólag harcol – írja a Mandiner a Globe and Mail cikke alapján.

Harcra készülnek a németek

Nagyvilág2024.01.19, 08:37

Jó okai voltak annak, hogy a németek pacifisták lettek. De az idõk olyan gyökeresen megváltoztak, hogy bûn lenne, ha nem alkalmazkodnánk hozzájuk - mondta Joschka Fischer volt külügyminiszter. Hozzátette, a "masszív újrafegyverkezés" elengedhetetlen.

Kiderült: így akadályozta meg a Nyugat a békekötést Ukrajnában

Nagyvilág2024.01.18, 08:27

Ukrajnának lehetõsége lett volna békét kötni a 2022-es isztambuli tárgyalásokon, de valami vagy valaki megváltoztatta Volodimir Zelenszkij elnök véleményét – derül ki a volt tanácsadója, Olekszij Aresztovics hétfõn közzétett interjújából, olvasható az Oroszhirek.hu-n megjelent cikkben. Freddie Sayers, az UnHerd címû brit lap fõszerkesztõje közel egy évvel azután készített interjút Aresztoviccsal, hogy távozott Zelenszkij szolgálatából. Azóta az Egyesült Államokba költözött, mondván, hogy Kijev politikai koholt vádakkal akarja letartóztatni.

Putyin rejtélyes helyre utazott, senki sem tudja, mire készül

Nagyvilág2024.01.12, 13:44

Vlagyimir Putyin orosz elnök elsõ alkalommal érkezett munkalátogatásra az oroszországi Távol-Keleten fekvõ Csukcsföldre - jelentette szerdán az orosz állami média.

Ettõl félt mindenki: Putyin rendkívüli bejelentést tett

Nagyvilág2024.01.11, 20:27

A szankciók ellenére Oroszország gazdasága vásárlóerõ-paritáson számolva Európában az elsõ helyre került, megelõzve Németországot, a világon pedig az ötödik - Kína, az Egyesült Államok, India és Japán után - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Habarovszkban egy távol-keleti vállalkozókkal megtartott találkozón.

Pánik az ukránoknál: Putyin saját elithadserege elindult Ukrajnába

Nagyvilág2024.01.09, 08:16

A közvetlenül Vlagyimir Putyin ellenõrzése alatt álló orosz hadsereg, a Roszgvargyija 35 ezer katonája elindult az Ukrajnában megszállt területekre, hogy leszámoljanak az ukrán partizánokkal - írja a Kyiv Post.

Megrázza Ukrajnát a meghökkentõ orosz hír, ami kiszivárgott

Nagyvilág2024.01.07, 09:21

A Reuters arról számolt be, hogy Oroszország évente több mint 32 ezer drónt fog elõállítani 2030-ig.

Amerika és Brüsszel is már Ukrajna felosztását tervezi?

Nagyvilág2024.01.06, 16:38

„Az amerikai politikusok kezdik megérteni, hogy a tûzszünet vagy a békemegállapodás megkötésének egyik legfontosabb eleme Ukrajna felosztása, amely lehetõvé teszi Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy elhagyja az Oroszország által ellenõrzött területek egy részét" – írta meg a brit kiadvány alapján a Magyar Nemzet.

Itt van Putyin váratlan bejelentése

Nagyvilág2024.01.02, 09:01

Vlagyimir Putyin bejelentette: Oroszország békét kötne Ukrajnával, de csak a saját feltételei szerint, és nem fogja feladni az eddig elfoglalt területeit - írta a Mandiner, a Bloomberg cikke nyomán.

A kínai elnök Oroszországról beszélt, és mindenki attól félt, amit utána mondott

Nagyvilág2024.01.01, 09:06

Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök boldog új évet kívánt egymásnak. A kínai politikus elmondta: 2023-ban megerõsödött a kínai-orosz kapcsolatok alapja. Késõbb, újévi beszédében Tajvan került szóba.

Váratlan amerikai beismerés: Putyin gyõzött

Nagyvilág2023.12.20, 12:28

Gerard Baker, a konzervatív, Ukrajna-barát The Wall Street Journal elemzõje szerint Vlagyimir Putyin "az év geopolitikai gyõztese".

Putyin kíméletlenül megtámadta Ukrajnát, mi lesz most?

Nagyvilág2023.12.20, 11:26

Kijev a külföldi titkosszolgálatok támogatásával a terror útjára lépett - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök.

Itt az orosz bejelentés, amitõl Zelenszkij rettegett, a Nyugatnak is üzentek

Nagyvilág2023.12.19, 14:43

Az orosz hadseregé a kezdeményezés a "különleges hadmûvelet" övezetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium kibõvített vezetõségi ülésén.

Itt van Putyin világháborús válasza a NATO-nak

Nagyvilág2023.12.19, 12:35

Képtelenségnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfõ egy vasárnapi tévémûsorban Joe Biden amerikai elnök azon állítását, miszerint az oroszok megtámadhatják a NATO-t.

Támogatásáról biztosította Putyin elnökjelöltségét az orosz kormánypárt

Nagyvilág2023.12.18, 07:37

Egyhangú támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyin hivatalban lévõ államfõ elnökjelöltségét vasárnapi moszkvai kongresszusán a kormányzó Egységes Oroszország párt.

Valami történik: itt vannak Putyin sürgõs utasításai

Nagyvilág2023.12.16, 09:37

Csütörtökön tartott évértékelõje után Vlagyimir Putyin orosz elnök már ki is adta az elsõ utasításokat az orosz miniszterelnöknek és adminisztrációjának.

Vlagyimir Putyin ukrajnai puccsról beszélt

Nagyvilág2023.12.15, 08:42

Az ukrajnai konfliktus tragédia, olyan, mint egy testvérek közötti polgárháború – mondta Vlagyimir Putyin elnök az év végi sajtótájékoztatóján.

Itt van Putyin drámai bejelentése

Nagyvilág2023.12.14, 13:43

Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadmûveletben, ezek pedig változatlanok - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelõ sajtóértekezletén.

Mindenki Putyin mai bejelentésétõl retteg

Nagyvilág2023.12.14, 08:26

Vlagyimir Putyin orosz elnök mai évzáró sajtótájékoztatóján kombinálja a hagyományos sajtóértekezletek formátumát a "közvetlen vonal" néven ismert telefonhívásokkal, amikor orosz közemberek kérdezhetnek, illetve kérhetnek közvetlen tanácsot az elnöktõl.

Bejelentést tett Putyin

Nagyvilág2023.12.10, 15:49

A kijevi hatóságok "túlmentek egy határon", amikor az oroszokat nem õshonos nemzetnek nyilvánították Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Eldõlt: Putyin indul a márciusi elnökválasztáson

Nagyvilág2023.12.08, 13:53

Vlagyimir Putyin egy informális párbeszéd során, egy kitüntetés átadásán közölte: újabb elnöki ciklusra készül.

Váratlan német beismerés Putyinról

Nagyvilág2023.12.05, 19:17

Igaza volt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, amikor arról beszélt, hogy Oroszország csak megerõsödhet a háború hatására - errõl írt a Der Spiegel.

Putyin szóba hozta a világháborút a brit nagykövetnek

Nagyvilág2023.12.05, 10:46

Vlagyimir Putyin orosz elnök sajnálatát fejezte ki a nyugati országokkal fennálló kapcsolatok megromlása miatt, amikor elfogadta kéttucatnyi új, Moszkvába delegált nagykövet megbízólevelét.

Zelenszkij fenyegetõzik, szerinte ez hozhat fordulatot a háborúban

Itthon2023.12.02, 23:27

„A nyilvánvalóan nem demokratikus oroszországi választások eredményeként, amelyeket márciusban tartanak, Vlagyimir Putyin végleg elveszíti legitimitását, mint legitim államfõ. Ez fordulópont lehet a háborúban" – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Associated Pressnek adott interjújában, amit a Mandiner idézett.

Megszólalt Putyin, elmondta, mi lesz a háború után

Nagyvilág2023.11.30, 17:39

Erõs és szuverén Oroszország nélkül nincs globális stabilitás - errõl beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden videóüzenetben egy konferencián.

Itt van Putyin rendkívüli bejelentése

Nagyvilág2023.11.22, 18:12

Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy Oroszország sosem zárkózott el az Ukrajnával folytatott béketárgyalásoktól.

Itt a döbbenetes fordulat: minden megváltozik a háborúban

Nagyvilág2023.11.20, 20:49

Hosszú idõ után beszélhet egymással Vlagyimir Putyin és Joe Biden, miután az orosz elnök részt vesz a G20-ak november 22-i virtuális csúcstalálkozóján.

Nagy a baj: Itt van Oroszország félelemetes bejelentése

Nagyvilág2023.11.19, 09:23

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje megerõsítette az orosz sajtónak Vlagyimir Putyin szavait, miszerint az orosz elnöknek valós információi vannak arra vonatkozóan, hogy a szankciók hatástalansága miatt a Nyugat szabotázshoz folyamodhat.

Erre senki nem számított: kemény háborús üzenetet küldött Németország

Nagyvilág2023.11.18, 14:55

Olaf Scholz német kancellár felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tegye meg az elsõ lépést az ukrajnai konfliktus békés megoldása felé.

Putyin rendkívüli bejelentést tett, az egész világot érinti!

Nagyvilág2023.11.15, 16:45

Vlagyimir Putyin elnök ismét megerõsítette, hogy a választásokat megtartják Oroszországban. Mint mondta, erre azért van szükség, hogy az ország megtartsa a belsõ politikai stabilitását.

Váratlan fordulat: Ukrajna támogatói szerint Putyin megnyerte a háborút

Nagyvilág2023.11.15, 09:46

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyerte meg az ukrajnai háborút, mivel a nyugati országok figyelme a közel-keleti helyzetre koncentrálódik - írja a The Guardian brit lap.

Putyin bejelentést tett a háború befejezésével kapcsolatban

Nagyvilág2023.11.14, 07:18

Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje hétfõn újságíróknak nyilatkozva.

Putyin megtette, amire senki sem számított

Nagyvilág2023.11.10, 20:42

Látogatást tett a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, a déli katonai körzet fõhadiszállásán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje.

Új fegyvereket vet be Oroszország, ez mindent megváltoztat - videó

Nagyvilág2023.11.10, 08:52

Vlagyimir Putyin orosz elnök kazahsztáni látogatása után megállt a doni Rosztovban, ahol meglátogatta a Déli Katonai Körzet fõhadiszállását – jelentette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivõje.

Putyin legfõbb szövetségesével tárgyalt, elképesztõ fordulat jöhet

Nagyvilág2023.11.09, 19:40

Vlagyimir Putyin Asztanába utazott, ahol tárgyalásokat folytatott Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel.

Putyin rendkívüli bejelentést tett

Nagyvilág2023.11.07, 19:43

A Reuters értesülései alapján Vlagyimir Putyin döntött arról, hogy elindul a 2024-es választásokon. Mint ismert, Oroszországban jövõre választanak elnököt, miközben Ukrajnában Volodimir Zelenszkij nem tervez választásokat a háborúra hivatkozva.

A többség helyesli Orbán Viktor és Putyin találkozóját

Itthon2023.11.07, 19:15

A magyarok többsége elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kínai találkozóját – állítja a baloldal szócsöve, a Publicus a Népszavában megjelent felmérésében. A Magyar Társadalomkutató számai viszont egészen mást mutatnak: a megkérdezettek többsége helyesli a két ország vezetõjének találkozását, és a magyarok többsége nem köti össze a találkozó tényét az agresszió támogatásával.

Senki sem számított Putyin döbbenetes lépésére

Nagyvilág2023.10.31, 20:58

Vlagyimir Putyin elnök aláírta Oleg Kuvsinyikov, a Vologdai terület vezetõi tisztségérõl való lemondásáról szóló rendeletet - közölte a Kreml honlapja.

Nukleáris csapásra készülnek az oroszok - videó

Nagyvilág2023.10.26, 08:50

Gyakorlatot tartottak Oroszország „hadászati elrettentõ erõi" Vlagyimir Putyin elnök irányításával – közölte szerdán a Kreml.

Ettõl félt mindenki: ezt üzente Putyin a legrettegettebb szövetségesének

Nagyvilág2023.10.25, 10:31

Vlagyimir Putyin orosz elnök üzenetet küldött a Köztársaság nap alkalmából Kazahsztán elnökének, Kaszim-Zsomart Tokajevnek.

Palacsintázni vitte Gyurcsány Ferencet Vlagyimir Putyin - fotó

Nagyvilág2023.10.23, 13:02

Kétszer fordult elõ, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök palacsintázni hívott egy külföldi vezetõt - írta meg az orosz elnökhöz közeli RIA-Kremlinopool, miután a héten Putyin Moszkvába invitálta Biden amerikai elnököt. Legutoljára 2018-ban Hszi Csin-ping kínai elnököt, elõtte pedig 2007-ben Gyurcsány Ferencet és a finn elnököt - írja a  Magyar Nemzet szemléje.

Itt van Putyin újabb lépése, megváltozhat az orosz-ukrán háború menete

Nagyvilág2023.10.23, 10:14

Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten tanácskozást tart a rakéta- és ûripar fejlesztésérõl - jelentette a Moszkva címû televíziós mûsor.

Beveti Putyin azt, amitõl rettegnek az ukránok

Nagyvilág2023.10.21, 20:21

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szombaton az orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentésében az orosz Kinzsal ballisztikus rakéták gyártásával és telepítésével foglalkozik.

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e Pressman?

Itthon2023.10.20, 16:39

Az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH) fordult Tényi István David Pressman budapesti amerikai nagykövet Vlagyimir Putyin körével bonyolított ügyletei miatt a Magyar Nemzet október 20-án megjelent cikke alapján.

Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor ki tud állni az érdekeiért

Itthon2023.10.18, 07:23

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának, kettõjük pekingi tárgyalását követõen.

Orbán Viktor: Voltak már nehéz találkozóink, de ennyire nehéz soha

Itthon2023.10.17, 17:57

Orbán Viktor miniszterelnök kedden kétoldalú tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével Pekingben.

Betegével szexelt az ápolónõ, majd megzsarolta

Nagyvilág2023.10.17, 14:25

Egy ápolónõt azzal vádolnak, hogy lefeküdt az egyik férfi betegével, megzsarolta, majd az orosz titkosszolgálattal fenyegette meg. 

Orbán Viktor Putyinnak: Béke kell

Nagyvilág2023.10.17, 11:51

Orbán Viktor miniszterelnök kedden kétoldalú tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével Pekingben - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófõnöke.

Megszólalt Putyin az izraeli háborúval kapcsolatban, drámai üzenetet küldött

Nagyvilág2023.10.13, 10:27

A palesztin kérdés közel áll minden olyan ember szívéhez, aki ebben a régióban él - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy moszkvai fórumon, írta meg a TASZSZ.

Itt van Oroszország döbbenetes válasza az Izraelt ért terrortámadásra

Nagyvilág2023.10.11, 13:19

A palesztin-izraeli konfliktus eszkalálódása az amerikai politika kudarcának következménye - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Mohammed asz-Szudáni iraki kormányfõt.

Az 1956-os forradalomról és a szovjet megszállásról beszélt Vlagyimir Putyin - videó

Nagyvilág2023.10.06, 18:03

A Valdaj Klub csütörtöki plenáris záróülésén Vlagyimir Putyin orosz elnöktõl kérdezett a Moszkvatér.com fõszerkesztõje. A kérdések között szerepelt az új orosz történelemtankönyvek 1956-ról szóló fejezete is, ami komoly vitát váltottak ki hazánkban. Putyin világossá tette: 1956 a magyarok forradalma volt, amelyet a kommunista vezetés tevékenysége váltott ki, a szovjet megszállás pedig hiba volt.

Mindent megváltoztat Putyin bejelentése

Nagyvilág2023.10.03, 17:29

Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan bejelentheti, hogy 2024-ben ismét indul az orosz elnökválasztáson - írta a Kommerszant orosz állami lap október 3-án.

Váratlanul megszólalt Putyin a háború új szakaszáról

Nagyvilág2023.09.30, 14:30

A négy ukrajnai régió, Herszon, Zaporizzsja, Donyeck és Luhanszk Oroszország általi annektálásának elsõ évfordulóján Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett a háború sújtotta területek újjáépítésére.

Elképesztõ felvétel került elõ Putyinról a kilencvenes évekbõl

Nagyvilág2023.09.24, 21:17

Érdekes videófelvétel került napvilágra, amin a különös frizurát viselõ, fiatal Vlagyimir Putyin látható. A késõbbi orosz elnök a 90-es években készült videófelvételen Szentpétervár akkori polgármesterét kíséri el horgászkirándulásra.

Putyin legújabb bejelentése teljesen megváltoztathatja a háború menetét

Nagyvilág2023.09.20, 08:29

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az orosz hadiipar tartja az elõzetes elvárásokat, a páncélozott jármûvek gyártásának volumene megduplázódott, de növelni kell a páncéltörõ és légvédelmi berendezések gyártását is.

Putyinnak könyörögnek az ukrán katonák

Nagyvilág2023.09.18, 13:37

Egy elfogott ukrán katona Vlagyimir Putyin orosz elnököt kéri, hogy ne engedje õt vissza Ukrajnába. 

Kiderült mekkora Oroszország hadereje, erre nem számított Ukrajna

Nagyvilág2023.09.15, 22:46

Háromszázezer ember szerzõdött le önként az orosz hadseregbe - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban, a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén.

A Vosztocsnij ûrközpontban találkozott Putyin és Kim Dzsongun

Nagyvilág2023.09.13, 09:56

A távol-keleti Vosztocsnij ûrközpontban találkozott szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ.

Most törhet ki a világháború: brit támadás egy orosz atomlétesítmény ellen

Itthon2023.09.12, 15:27

Atomkatasztrófát elõztek meg az oroszok - ezt állította Vlagyimir Putyin, mielõtt találkozott Kim Dzsongunnal. Az orosz elnök szerint a támadásban britek is közremûködtek.

Itt van Putyin drámai bejelentése a világnak

Nagyvilág2023.09.12, 14:41

A Nyugat tönkreteszi a globális gazdasági rendszert – errõl beszélt többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök a Vlagyivosztokban tartott Keleti Gazdasági Fórumon.

A rettegett Észak-Koreával köthet szoros szövetséget Putyin - videó

Nagyvilág2023.09.12, 12:54

A Kim Dzsongun észak-koreai vezetõt szállító páncélvonat átlépett orosz területre a Vlagyimir Putyin elnökkel tartandó csúcstalálkozó elõtt kedden – erõsítette meg Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára. Oroszország és Észak-Korea együttmûködése az ukrajnai háború kitörése után erõsödött fel, várhatóan most fegyverek vásárlásáról is megállapodhatnak, de szóba kerülhet egy orosz humanitárius segítségnyújtás az ázsiai országban. A nyugati hatalmakat nagyon aggasztja a két ország közeledése, a Koreai-félszigeten is egyre puskaporosabb a levegõ: az északiak újabb rakétakísérletet hajtottak végre, miközben a déliek az amerikaiakkal közöseen ...

Ukrajna csak a kezdet - megdöbbentõ bejelentés az orosz tábornoktól

Nagyvilág2023.09.10, 22:30

Mordvicsev orosz tábornok szerint az ukrajnai háború csak egy „köztes lépést" jelent az orosz tervekben. A tábornok a Rosszija 1 állami televíziós csatornán beszélgetett Vlagyimir Szolovjevvel, ahol kijelentette, hogy a "háború még sokáig eltart".

Váratlanul rendkívüli bejelentést tett Putyin

Nagyvilág2023.09.10, 12:03

Minden külsõ kihívás ellenére Oroszország továbbra is minden tervét végrehajtja, egyetlen fejlesztési program sem került visszavonásra - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva városának napja alkalmából a Zarjadije parkban rendezett ünnepségen.

Itt van Vlagyimir Putyin váratlan rendkívüli bejelentése

Nagyvilág2023.09.05, 16:42

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy bizottsági ülésen szólalt fel, ahol többek között arról beszélt, hogy az ukrán emberek nem Oroszország ellenségei.

Egy atomhatalom rettegett vezérével találkozik Putyin

Nagyvilág2023.09.05, 13:22

A CBS értesülései szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezetõvel találkozik majd Vlagyimir Putyin orosz elnök. A megbeszélés egyik sarkalatos pontja a fegyverszállítmányok lehetnek.

Fontos bejelentést tett Putyin a háborúról

Nagyvilág2023.09.04, 18:37

Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal Szocsiban megtartott közös sajtótájékoztatóján.

Most van nagy baj: az oroszok készülnek az atomháborúra

Nagyvilág2023.09.01, 17:08

A Roszkoszmosz vezetõje, Jurij Boriszov pénteken bejelentette, hogy harci szolgálatba állították az ország Sarmat hiperszonikus interkontinentális ballisztikus rakétarendszert. Ez a rendszer tíz vagy akár több nukleáris robbanófej hordozására is képes.

Vlagyimir Putyin nem vesz részt Prigozsin temetésén

Nagyvilág2023.08.29, 14:49

Vlagyimir Putyin nem tervezi, hogy részt vesz Jevgenyij Prigozsin, a Wagner magán zsoldoscsoport vezetõjének temetésén - közölte kedden Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivõje.

Hamarosan Oroszországban fog találkozni Vlagyimir Putyin és Erdogan

Nagyvilág2023.08.29, 11:15

Hamarosan fontos találkozóra kerül sor. Egy ankarai forrás a TASSZ orosz állami hírügynökségnek elmondta, hogy szeptemberben az ENSZ-közgyûlés elõtt találkozhat Vlagyimir Putyin Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel.

Tucker Carlson interjút kért Vlagyimir Putyintól

Itthon2023.08.28, 10:03

Margarita Simonyan, a Rosszija Szegodnya médiacsoport és az RT tévécsatorna fõszerkesztõje közölte, hogy a Fox News egykori mûsorvezetõje interjút kért Vlagyimir Putyintól.

Novák Katalin: Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békérõl beszélni

Itthon2023.08.26, 17:02

Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békérõl beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.

Itt van Putyin drámai bejelentése a Wagner vezér haláláról

Nagyvilág2023.08.25, 11:46

A Wagner-csoport vezetõje, Jevgenyij Prigozsin és kilenc másik személy halálát okozó repülõgép-szerencsétlenséggel kapcsolatban részvétét fejezte ki az áldozatok családjának Vlagyimir Putyin elnök.

Õrjöngenek a Wagner-zsoldosok Prigozsin halála miatt - újabb puccskísérlet kezdõdik?

Nagyvilág2023.08.24, 07:38

Több Wagner-csoporthoz közeli Telegram-csatorna szerint újabb puccskísérlet kezdõdhet Putyin ellen Jevgenyij Prigozsin halála miatt. Jobb, ha életben van, ez a saját érdeketek - írta például az egyik csatorna. Jevgenyij Prigozsin halálának hírével ellepték az ilyen és ehhez hasonló bejegyzések a közösségi oldalakat. A kérdés már csak az, hogy üres fenyegetésrõl van szó, vagy valóban van félni valója Moszkvának? - írta a Magyar Nemzet.

Putyin döbbenetes bejelentést tett, erre senki sem számított!

Nagyvilág2023.08.23, 10:15

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy a pesszimista elõrejelzések ellenére Oroszország bekerült a világ öt legjobb gazdasága közé. Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy a Brüsszel és a Nyugat által elrendelt szankciók semmit sem érnek.

Üzentek az oroszok, minden megváltozik!

Nagyvilág2023.08.21, 10:44

Borisz Grizlov minszki orosz nagykövet az STV adásában azt mondta, hogy Oroszország minden lehetséges fegyvert bevet arra az esetre, ha egy harmadik fél megtámadja Fehéroroszországot.

Szörnyû titok derült ki Armageddon tábornokról

Nagyvilág2023.08.18, 16:00

Szergej Szurovikin "Armageddon" orosz tábornokot az értesülések szerint Vlagyimir Putyin eltávolította a posztjáról, illetve orosz katonai bloggerek szerint a Wagner-szövetséges tábornok házi õrizetben lehet.

Elképesztõ tervet osztottak meg az oroszok, minden megváltozik!

Nagyvilág2023.08.17, 18:38

Az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetõje szerint Ukrajna összes területe vitatott, és mint mondta, történelmi okok miatt a fõvárosról, Kijevrõl is le kell mondaniuk az ukránoknak és Nyugat-Ukrajnába kellene helyezzék a fõvárosukat.

Botrányos leleplezés: így törhet ki a harmadik világháború

Nagyvilág2023.08.16, 12:39

Vazallusi engedelmességre akarja kényszeríteni szövetségeseit az Egyesült Államok, a kijevi rezsim dollármillárdokkal felpumpálása pedig csak meghosszabbítja a háborút, errõl beszélt Vlagyimir Putyin Moszkvában.

Itt van Oroszország megdöbbentõ bejelentése

Nagyvilág2023.08.15, 09:14

Moszkva nyitott a védelmi együttmûködésre minden olyan országgal, amely partner abban, hogy megvédjék egymás érdekeit - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Hadsereg-2023 fórum résztvevõihez intézett videóbeszédében.

Putyin döntése mindent megváltoztat

Nagyvilág2023.08.11, 16:18

Vlagyimir Putyin orosz elnök az információs tér biztonságáról tárgyalt az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsával. A találkozóra augusztus 11-én, pénteken került sor.

Drámai döntést hozott Putyin, több országot is érint

Nagyvilág2023.08.08, 17:08

Elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan államokkal - az Egyesült Államokkal, az EU-tagállamokkal, Kanadával, Japánnal és más országokkal - kötött adóegyezmények egyes rendelkezéseinek felfüggesztését.

Itt az ukrán bejelentés, ettõl félt mindenki

Nagyvilág2023.08.08, 13:43

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója a tûzszünet mérlegelésének és az ukrajnai háború befagyasztásának lehetséges kockázataira figyelmeztetett.

Most van csak igazán baj: NATO-országot rohanhatnak le az oroszok

Nagyvilág2023.08.04, 11:36

Litvánia szerint meg kell fontolni a Fehéroroszországgal közös határ lezárását, amit azonban Lengyelországgal és Lettországgal együtt kellene megtenni - jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön az északkelet-lengyelországi Suwalki városában, a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfõvel tartott közös sajtóértekezleten.

Itt van Putyin váratlan békeajánlata!

Nagyvilág2023.07.30, 12:19

Vlagyimir Putyin pénteken afrikai vezetõkkel találkozott Moszkvában, a tárgyalások után azt mondta, hogy Kijeven múlnak a tárgyalások.

Putyin döbbenetes bejelentése: újabb országok léphetnek a háborúba

Nagyvilág2023.07.29, 10:24

Oroszország több mint negyven afrikai országgal kötött katonai-mûszaki együttmûködésrõl szóló megállapodást - mondta el Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Elképesztõ: Nem találja ki, hol fotózták le a kegyvesztett Wagner-vezért!

Nagyvilág2023.07.28, 15:26

Döbbenetes, hol fotózták le Jevgenyij Prigozsint, a Wagner-csoport elviekben kegyvesztett vezérét. A Portfolio szemléje szerint Prigozsint csütörtökön azon a Szentpéterváron rendezett Afrika-Oroszország csúcstalálkozón kapták lencsevégre, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett. Akkor most hol van az igazság?

Putyin a Wagner-lázadókon gúnyolódott, mire készül?

Nagyvilág2023.07.24, 10:09

„A Belaruszban tartózkodó Wagner-zsoldosok Lengyelországba akarnak menni. Ehhez engedélyt is kértek" – errõl beszélt Lukasenka fehérorosz elnök Szentpéterváron, miután Vlagyimir Putyinnal tárgyalt.

Zelenszkijt hiába figyelmeztették, a háború minden eddiginél brutálisabb szakasza kezdõdhet

Nagyvilág2023.07.21, 22:30

Több amerikai tisztségviselõ szerint az ukrán csapatok megkezdték az USA által az Oroszország elleni ellentámadás részeként biztosított kazettás bombák kilövését. A Magyar Nemzet szerint az egyik név nélkül nyilatkozó tisztségviselõ szerint az USA még mindig várja az ukrán erõk visszajelzéseit arról, hogy a lõszerek mennyire voltak hatékonyak a harctéren. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács stratégiai kommunikációért felelõs koordinátora csütörtökön késõbb megerõsítette, hogy az ukrán erõk megkezdték a lõszerek használatát.

Elõzõ
Következõ