vizsgálóbizottság

címke rss

APEH-es vizsgálóbizottságot kezdeményez az MDF

Itthon2003.02.17, 15:16

Az MDF vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy miért gyűjtött az APEH adatokat az utazási irodáktól, valamint kinek állt érdekében az adóhatóság adatainak lemezre mentése - erősítette meg az párt frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában. A pénzügyminiszter szerint az adóhivatal jogszerűen járt el.

APEH: nincs bizonyíték az adattörlésre

Itthon2002.10.22, 17:58

A hosszú bájtok éjszakájával kapcsolatos APEH-vizsgálat a végéhez közeledik. Továbbra sem találtak azonban bizonyítékot arra, hogy Simicska Lajos APEH-elnöksége idején, 1998-ban Fidesz-közeli cégekkel kapcsolatos adatokat töröltek volna ki az adóhivatal számítógépes nyilvántartásából. A Fidesz-frakció erre hivatkozva kijelentette, hogy nem vesz részt az APEH-es vizsgálóbizottságban.

Mécs Imre válasza Mádl Ferencnek

Itthon2002.08.25, 19:17

Mécs Imre nyilatkozatban reagált a köztársasági elnök pénteki levelére, amelyben Mádl Ferenc ismételten kijelentette: törvénysértőnek és alkotmányellenesnek tartja a politikus által vezetett vizsgálóbizottság működését. Mécs szerint Mádl csak azután lépett, hogy az ellenzéki képviselők elhagyták a bizottságot. Mécs Imre fájlalja azt is, hogy Mádl Ferenc hallgatott, amikor az előző ciklusban nem jöhettek létre ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok.

A Medgyessy-bizottság elnöke kedden a Társalgóban

Itthon2002.07.22, 17:35

Balogh László, a Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság MDF-es elnökét kérdezhetik kedden 16 órától az [origo] Társalgójában.

Újabb vizsgálóbizottságokat javasol az SZDSZ

Itthon2002.07.10, 11:54

Tegnap három újabb vizsgálóbizottság létrehozására tett javaslot az SZDSZ. A három testület a Postabank, az APEH és az MFB-cégek ügyeit vizsgálná. E bizottságok megalakítását már az előző ciklusban is többször javasolták, akkor azonban nem támogatta őket az Országgyűlés.

Zöld út a vizsgálóbizottságoknak

Itthon2002.07.01, 20:08

Az ügyrendi bizottságban támogattak két, vizsgálóbizottság létrehozására irányuló javaslatot. Az MDF-es Medgyessy múltját, az SZDSZ-es pedig az elmúlt 12 év összes kormányzati szereplőjének előző rendszerbeli állambiztonsági kapcsolatait vizsgálná. Az MSZP már meg is nevezte azokat a képviselőit, akiket a bizottságokba delegálnak.

A Fidesz is vizsgálóbizottságot akar Medgyessy-ügyben

Itthon2002.06.24, 18:33

Hasonlóképpen az MDF-hez, a Fidesz is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Medgyessy-ügyben. A párt arra is kíváncsi, milyen intézkedéseket tett a kormány a következmények elhárítására.

Az MDF vizsgálóbizottságot javasol

Itthon2002.06.20, 23:58

A MDF elnöksége csütörtök esti ülésén támogatta, hogy a párt parlamenti frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezze, amely Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységével és múltjával kapcsolatos tényeket és következtetéseket vizsgálna. Dávid Ibolya pártelnök a testület ülését követően elmondta, hogy a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező javaslatukat pénteken benyújtják a Ház elnökének.

Csak az SZDSZ akar vizsgálóbizottságokat

Itthon2002.06.14, 15:30

Az SZDSZ még a nyári törvényhozási szünet előtt megalakítaná az általuk kezdeményezett három parlamenti vizsgálóbizottságot. Az MSZP is felülvizsgálja korábbi javaslatait, ám inkább a nyomozókra bízná a vizsgálatokat. Az MDF és a Fidesz meglepőnek tartja az SZDSZ törekvését, mivel vizsgálóbizottságokat általában az ellenzék szorgalmazza.

Még nincs megoldás az újvidéki tévé ügyében

Nagyvilág2001.10.11, 19:39

A vajdasági parlament csütörtökön úgy döntött, hogy vizsgálóbizottságot alakít, amely kivizsgálja az Újvidéki Rádió-Televízió vezetőinek kinevezése körül történt eseményeket.

Csak napirend előtt és az üléstermen kívül vitatkoztak a képviselők

Itthon2001.08.13, 16:46

Nem sikerült elfogadni az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a napirendet, ezért a képviselők érdemi döntés nélkül folytathatják nyári szabadságukat. Az ellenzék a Parlament lépcsőjén tartott részországgyűlésén munkacsoportokat hozott létre, a Fidesz pedig a gazdasági bizottságon belül szervezne vizsgálóbizottságot.

Nem beszél egymással a kisgazda elnökség és a frakció

Itthon2001.08.03, 15:49

Szentgyörgyvölgyi Péter, a kisgazdapárt frakcióvezetője szerint nem volt határozatképes csütörtökön az országos elnökség. Torgyán törvényt sértett azzal, hogy utasította a képviselőket: szavazzák meg az ellenzék javaslatát a vizsgálóbizottságok felállításáról. Torgyán letartóztatása estén a frakcióvezető szerint Gyimóthyval lehetőség lenne a kisgazdaegység megteremtésére. Gyimóthy nem tárgyal a Torgyán-ellenes csoporttal.

Bauer szerint nemzeti érdek a vizsgálóbizottság felállítása Dunaferr-ügyben

Itthon2001.07.30, 12:32

Bauer Tamás szabad demokrata képviselő szerint nemzeti érdek tisztázni, visszaélt-e hatalmával Orbán Viktor azért, hogy családját anyagi előnyhöz juttassa. A politikus úgy látja: az Orbán-bánya és a Dunaferr közötti kapcsolatról egymásnak ellentmondó információk láttak eddig napvilágot.

Az ellenzék rendkívüli ülés összehívását kéri

Itthon2001.07.28, 13:46

Az MSZP és az SZDSZ rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi. Az FVM és a Dunaferr körüli ügyek tisztázására állítanának fel két vizsgálóbizottságot. A korábbi, hasonló kezdeményezéseket a kormánypártok leszavazták.

Előző
  • 1
  • 2
Következő