vízi erőmű

címke rss

Letartóztatták a kesznyéteni erőmű volt tulajdonosát

Előzetes letartóztatásba helyezték Nagy Béla nyugdíjas politológust, a kesznyéteni vízi erőmű volt tulajdonosát, valamint Urbán Ferencnét, aki a létesítmény megvásárlásához szükséges 200 millió forintot közvetítette Nagy Bélának. Az erőművet idén áprilisban Nagy Béla mintegy 670 millió forintért eladta a német tulajdonban lévő Innoventa 2001 Kft.-nek. A Rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja miatt indított nyomozást a tulajdonosváltással összefüggésben.

Magyarország ellenzi vízi erőmű építését a Dráván

Itthon2001.09.26, 21:56

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szerint a magyar kormány továbbra sem ért egyet azzal, hogy Horvátország vízi erőművet építsen a Dráván.

Vádemelési javaslat a kesznyéteni vízi erőmű ügyében

Itthon2002.02.20, 16:47

Vádemelési javaslattal küdte tovább az ügyészségre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság  a kesznyéteni vízi erőmű eladásában érintett gyanúsítottak ügyét. Az erőművet korábban megvásárló férfi, az ügy első számú gyanúsítottja úgy próbálta meg értékesíteni, hogy a vételárból még 600 millió forinttal tartozott. A rendőrség az ügyet a megyei ügyészségre küldte.

Törpe vízierőművet építenének többen is Dunakilitinél

Itthon2003.09.01, 07:33

A Fidesz szakértői úgy vélik, titkos egyezkedés folyik egy kisebb vízierőmű építéséről Dunakilitiben. A vízügyi hatóság vezetője szerint ugyanakkor nem titkos, hogy érkeztek kérvények ilyen jellegű beruházásra, ám az erről szóló döntésben a természetvédelmi és a környezetvédelmi szempontok alapján döntenek - írja a Népszabadság.

Tbilisziben részlegesen helyreállt az áramszolgáltatás

Nagyvilág2004.06.01, 01:14

Tbiliszi több központi kerületében helyreállt az áramszolgáltatás kedden hajnalban. Az áramszolgáltatás kimaradását az Inguri vízi erőműben fellépő hiba okozta.

Szünetelnek a jangcei óriásgát-építések

Gazdaság2005.01.19, 17:37

26 erőmű építését állították le a kínai hatóságok környezetvédelmi indokok miatt. A felfüggesztett építkezések között szerepel a Jangcére tervezett két gigantikus vízi erőmű is - adta hírül a BBC.

Az atlanti tok megmentése

Tudomány2005.01.20, 10:12

Franciaországban évtizedek óta próbálják megmenteni a kecsege és a viza rokonát. A több mint 350 millió évvel ezelőtt kialakult tokfélék családjába tartozó ősi hal megritkulásához a vándorlását akadályozó gátak, vízierőművek, a szaporodó-helyeket elpusztító folyami kavicsbányászat, a halászat és a vízszennyezés egyaránt hozzájárult.

Fosztogatják a bősnél kiégett román hajót

Nagyvilág2005.11.07, 08:03

Már a motorját is megbontották a tolvajok az október elején a bősi vízi erőmű közelében kiégett román üdülőhajónak. Az Oltenita tulajdonosa máig nem szállíttatta el a roncsot, még csak azt sem közölte, mikor tervezi ezt megtenni. A hajóból közben lassan szivárog a gázolaj a Dunába - írja a Népszabadság.

Korszerű vízerőművek

Tudomány2006.02.15, 14:25

Egy felmérés szerint a megújuló energiaforrások közül a vízenergiát hasznosítják legnagyobb mértékben az Európai Unió tagállamai. Mivel a "kiaknázható" ökoenergia általában az országok természeti adottságaitól függ, a jelentős hegyvidékekkel és tengerparttal rendelkező tagállamok termelik a legtöbb elektromos áramot vízierőművekkel.

Felavatták a világ legnagyobb vízlépcsőjét

Archívum2006.05.20, 13:30

Elkészült a világ legnagyobb vízi erőműve: Kínában, a Jangce folyón épült Három Szoros nevű duzzasztóművet szombaton, a tervezettnél kilenc hónappal korábban adták át.

Előző
Következő