vizes vb

címke rss

Becsületbeli ügy - magyar-görög női pólómeccs

Sport2017.07.26, 14:52

A magyar női vízilabda-válogatott valamennyi játékosa úgy nyilatkozott, hogy a Kanada ellen elvesztett negyeddöntő után mindenképpen szeretnék kárpótolni a szurkolókat és megcélozzák az ötödik helyet a világbajnokságon. Az első lépést a görög csapat ellen tehetik meg Bíró Attila játékosai. Kövesse velünk az összecsapást percről percre.

Már repülhetnek az ugrók az óriástoronyról

Sport2017.07.27, 10:29

Két nappal a versenyek kezdete előtt hivatalosan is átadták az óriás-toronyugrás helyszínét a Batthyány téren. Az már most biztos, hogy a budapesti vizes vb leglátványosabb versenyszáma lesz az óriás-toronyugrás, amelynek versenyeire már nem lehet jegyet kapni. Az Origo fotóriportere, Polyák Attila járt a hivatalos átadón, ott készült a most következő képgaléria.

Kizárták a magyar vegyes vegyesváltót

Sport2017.07.26, 15:38

Szilágyi Liliána és Hosszú Katinka továbbjutást érő úszása, valamint a négyszáz vegyes magyar vegyesváltójának kizárása volt a szerda délelőtti események közül a legfontosabb. Láthattuk úszni Joó Sárát, Bohus Richárdot, Kozma Dominikot, valamint Sós Dánielt is.

A Várkert Bazárban hangol az óriás-toronyugrás első világbajnoka

Sport2017.07.26, 08:55

Cesilie Carlton már készül a vizes vb egyik leglátványosabb számára, az óriás-toronyugrás pénteken kezdődő programjára. A high diving első női világbajnoka barátaival a Várkert Bazárban járt, és ha már ott voltak, fel is nyomták magukat kézenállásba, egy nem mindennapi fotó kedvéért. 

Cseh és Kenderesi döntőt úszik, a pólós lányok a görögökkel játszanak

Archívum2017.07.26, 07:32

Egyértelműen a férfi 200 m pillangó döntője lesz a vizes vb szerdai programjának csúcsa - legalábbis magyar szempontból. A kora esti fináléban Cseh Lászlóért és Kenderesi Tamásért szurkolhatunk, női vízilabda-válogatottunk pedig az 5-8. helyért játszik délután háromtól Görögországgal. 

Sima sikerrel négy között a magyar pólóválogatott

Sport2017.07.26, 08:08

A magyar férfi vízilabda-válogatott a Margitszigeten Oroszország ellen játszott a negyeddöntőben. A mieink csoportgyőztesként jutottak a legjobb nyolc közé, az olaszok elleni döntetlen mellett nyertünk Ausztrália és Franciaország ellen, az oroszok hiába kaptak ki a csoportban az Egyesült Államoktól és Horvátországtól is, a japánok elleni siker elég volt a nyolcaddöntőhöz, ahol a spanyolokat búcsúztatták egy 11-10-es sikerrel.

Montenegró nem jutott a négy közé a férfi vízilabdázóknál

Sport2017.07.25, 23:29

A görög férfiválogatott fölényesen legyőzte Montenegró csapatát a magyarországi vizes világbajnokság vízilabdatornájának első negyeddöntőjében, kedden a Margitszigeten, míg Szerbia könnyedén verte Ausztráliát. 

A magyar férfi pólósok üzentek a szurkolóknak

Sport2017.07.25, 15:34

A férfi vízilabda-válogatott szerda este 20.30-tól Oroszország legjobbjai ellen száll medencébe a 17. FINA vizes világbajnokság negyeddöntőjében. A tét nem kicsi, győzelem esetén már egészen biztosan éremért játszhat Märcz Tamás csapata. A sikerhez pedig nagyobb szükség lesz a szurkolók bíztatására, mint valaha. Érzik ezt a magyar válogatott tagjai is, akik a Magyar Vízilabda Szövetség Facebook-videójában kérik a drukkereket, hogy szurkoljanak az együttesnek a Margitszigeten.

Bujka: Összecsináltuk magunkat

Sport2017.07.25, 15:48

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben.

Lélegzetelállító lesz az óriás-toronyugrás

Sport2017.07.25, 14:29

Javában tartanak az úszószámok, a vízilabda-válogatottak is küzdenek a minél jobb helyezésekért, de a budapesti vizes világbajnokság talán leglátványosabb száma még hátravan: az óriás-toronyugrás pénteken kezdődik meg a Batthyány téren. A férfiak 27, a nők 20 méterről vetik majd magukat a mélybe, és ahogy az az alábbi videón látszik, brutális lesz a látvány. 

Cseh elnyűhetetlen, Hosszú és Kenderesi is remekelt

Sport2017.07.25, 12:18

A budapesti vizes világbajnokság úszószámainak harmadik napján délelőtt vízbe szállt többek között Hosszú Katinka, Cseh László és Kenderesi Tamás is. A világbajnok Hosszú Katinka 200 gyorson könnyedén lépett a középfutamba, 200 pillangón Cseh László címvédőhöz méltó versenyzést mutatott be, míg Kenderesi Tamás remek hajrával biztosította helyét a középdöntőben.

Szívszorító pillanatok - női pólósaink veresége képekben

Sport2017.07.25, 08:31

A magyar női vízilabda-válogatott a világbajnokság negyeddöntőjében 6-4-re kikapott Kanadától hétfő este a Margitszigeten. A mieink így először Görögországgal játszhatnak majd az 5-8. helyért szerda délután. A fájdalmas vereség pillanatai következnek képekben. 

Kapás Boglárka este éremért úszik

Archívum2017.07.25, 07:24

Kapás Boglárka és Késely Ajna éremért úszik kora este az 1500 méter gyorson, férfi vízilabda-válogatottunk pedig Oroszországgal játszik negyeddöntőt. A délelőtti úszó előfutamokban hat magyarért, köztük Hosszú Katinkáért és Kenderesi Tamásért szoríthatunk.  

Hosszú Katinka királynőhöz méltóan nyerte a 200 vegyest

Sport2017.07.24, 20:43

Hosszú Katinka immáron hatszoros világbajnok, mert a budapesti vizes világbajnokságon végig vezetve nyerte meg a 200 méteres női vegyesúszást. A nap másik jó híre, hogy Kozma Dominik hetedik idővel döntős a férfi 200 méteres gyorsúszásban. Összefoglaló és nyilatkozatok.

Hosszú Katinka világbajnok a 200 vegyesen

Sport2017.07.24, 19:14

Hosszú Katinka végig vezetve nyerte meg a 200 m-es vegyesúszás döntőjét a budapesti világbajnokságon. Percrő-percre minden esemény.

Shane Tusup kudarcai és a sikerhez vezető útja

Sport2017.07.24, 18:16

Hosszú Katinka férje és edzője, Shane Tusup a Brain Bar Budapesten mesélt a sikerhez vezető útjáról, de a kudarcait sem rejtette véka alá. Az amerikai tréner és a háromszoros olimpiai bajnok sportolónő jelenleg a 17. FINA világbajnokságon szerepel, így talán még fontosabbak lehetnek Tusup szavai.

1100 gyerek drukkolhat a sportolóknak a vizes vb-n

Sport2017.07.24, 16:15

Egy jótékonysági akció keretében 1100 hátrányos helyzetű gyerek és kísérői szurkolhatnak a magyar sportolóknak a Duna Arénában a hétfő versenynapon. A gyerekek az UNICEF segítségével jutnak el a világbajnokságra.

Csoda, ami Budapesten történik - sportolóink imádják a vizes vb-t

Sport2017.07.24, 18:08

A válogatott jégkorongozó a nappalijában a gyerekeivel ugrálva, az autóversenyző a lelátóról a testvérének szurkolva, az olimpiai bajnok kajakozó fél szemmel az EYOF megnyitójáról kíséri figyelemmel a 17. FINA világbajnokság eseményeit. Vagyis mondhatjuk, hogy a vizes vb szinte senkit nem hagy hidegen a magyar sportéletben.

Hosszú Katinkáék vízben és a parton - képgaléria

Sport2017.07.24, 13:46

A délelőtti előfutamokban érdekelt volt többek között Hosszú Katinka is, aki második ideje ellenére visszalépett a délutáni középfutamoktól, de remek eredményt ért el Kozma Dominik mellett 1500 gyorson Kapás Boglárka és Késely Ajna is. Mudra László fotóit mutatjuk.

Látványos szuperprodukcióval zárul majd a vizes világbajnokság

Kultúra2017.07.24, 13:07

Ingyenes a részvétel a látványos show-n, ahol újcirkuszi és táncprodukcióval ünneplik a sportolókat, a szurkolókat és az önkénteseket 2017. július 30-án a Papp László Sportarénában. A 17. FINA Világbajnokság záróelőadása több mint kétszáz művészt mozgat meg. Rendezője Vági Bence, a világszerte sikerrel turnézó magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel művészeti vezetője. A show szereplői – köztük mintegy 80 artista és több mint 50 táncos – a világ minden tájáról, összesen 18 országból érkeznek. A belépéshez a nézőknek előre kell helyre szóló jegyet foglalniuk.

Hosszú Katinka visszalépett, Kapás és Késely is döntőbe jutott

Sport2017.07.24, 13:32

Az úszóprogram második napjának délelőttjét Hosszú Katinka nyitotta, aki hiába úszott második legjobb időt 100 méter háton, visszalépett a további küzdelmektől. Balog Gábornak és Sztankovics Annának is az előfutamok jelentették a végállomást, míg a vasárnap váltóban bronzérmes Kozma Dominik remekelt, és bejutott a 200 gyors középfutamaiba, ugyanez sajnos nem sikerült Bernek Péternek. A délelőtt utolsó előfutamaiból Kapás Boglárka és Késely Ajna is a döntőbe jutott 1500 gyorson.

Mindenki dicséri a vizes világbajnokságot

Sport2017.07.24, 11:18

Több neves versenyző és szakember szerint is Magyarország fantasztikus házigazdája a 17. vizes világbajnokságnak, s ez a véleménye az egyik leghíresebb amerikai szakírónak, aki Michael Phelps könyvének társszerzője.

Főszerepben Hosszú Katinka és a női pólósok

Sport2017.07.24, 07:03

A hétfői nap fénypontja a női 200 méteres vegyesúszás döntője lesz, amelyben Hosszú Katinka a négyes pályán úszik. A magyar női vízilabda-válogatott pedig Kanada ellen játszik 20.10-től, a tét már a legjobb négy közé jutás lesz.

Egy gyönyörű bronzérem - képekben

Sport2017.07.24, 07:32

Senki sem várta tőlük, mégis megcsinálták. A magyar férfi 4 x 100 méteres gyorsúszóváltó káprázatos versenyzéssel nyert bronzérmet a budapesti úszó-vb első döntős napján. Korábban még soha nem volt példa arra, hogy magyar férfi váltó világbajnokságon érmet nyerjen. Most ez is sikerült. Mudra László képgalériája nemcsak ezt a pillanatot idézi fel, hanem megmutatja, mi minden történt az úszó-vb első napján a Duna Arénában.

Fantasztikus siker: férfi gyorsváltónk bronzérmes

Sport2017.07.23, 20:26

Vasárnap délután rendezték meg a 17. FINA vizes világbajnokság úszószámainak első döntőit és középdöntőit. Éremosztó számokban 400 gyorson Kapás Boglárka és Késely Ajna volt érdekelt, valamint a 4x100 méteres férfi gyorsváltóban a magyar négyes, amely mindenkit meglepett. Fantasztikus úszással, a magyar váltó bronzérmet szerzett, Kozma, Németh, Holoda és Bohus országos csúcsot úszva hozta a világbajnokság első magyar érmét. Ami a középdöntőket illeti, női 100 pillangóban Szilágyi Liliána, férfi 50 pillangón Cseh László nem jutott fináléba, női 200 vegyesen Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott a hétfői döntőbe.

Cseh László áramvonalas fejétől Hosszú Katinka mosolyáig

Sport2017.07.23, 14:13

Az úszóknak is elkezdődött a 17. vizes világbajnokságon vasárnap, amelynek az az első napján négy döntőt rendeznek, ebből kettőben lesznek érdekeltek a magyarok. Kapás Boglárka a harmadik, Késely Ajna az ötödik helyen lett finalista 400 m gyorson, a férfi 4x100-as gyorsváltó országos csúccsal szintén ötödikként jutott tovább. A délelőtt legjobb képei.

Így látta a magyar úszók teljesítményét a szövetségi kapitány

Sport2017.07.23, 13:32

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint jól sikerült a magyar úszóknak a kezdés a 17. vizes világbajnokságon vasárnap.

Hosszú Katinka a világ előtt, a férfiváltó meg király

Sport2017.07.23, 13:09

Vasárnap megkezdődött a 17. FINA vizes világbajnokság klasszikus úszóprogramja. Már az előfutamok is nagy izgalmakat tartogattak: Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres női vegyesúszás középdöntőjébe. A magyar férfi 4x100 méteres gyorsváltó ötödik idővel finalista, a női váltó - amely Hosszú Katinka nélkül szállt medencébe - hat tizeddel maradt le a délutáni döntőről.

A tériszonyos Zsófi esete a műugrás döntővel

She2017.07.26, 13:41

Hatalmas műugrás rajongó vagyok! Engem már az is ámulatba ejt, hogy felmernek menni a toronyba. De tényleg.

Seszták: Eddig nagy siker a vizes világbajnokság

Sport2017.07.23, 09:45

Seszták Miklós szerint eddig nagy sikernek számít a budapesti vizes világbajnokság.

Úszás és vízilabda a vasárnapi vizes étlapon

Sport2017.07.23, 07:33

"Új" világbajnokság kezdődik vasárnap a budapesti vizes vb-n, hiszen a Duna Arénában megkezdődnek az úszóversenyek. Az esti döntőkben talán magyaroknak is szoríthatunk. Nem sokkal éjfél előtt pedig az is kiderül, hogy a spanyol vagy az orosz válogatott lesz-e a magyar férfi pólócsapat ellenfele a keddi negyeddöntőben.

Nemzetegyesítő nyolc nap a vizes vb-n – és a java csak most jön

Sport2017.07.22, 21:18

Nem kellett ahhoz jósiskolát elvégezni, hogy tudjuk: a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságot – minden bizonnyal – hibátlanul fogja megrendezni Magyarország, miközben az itt élő és hozzánk látogató emberek pár óra alatt érzik magukénak a londoni atlétikai vb melletti legnagyobb idei sporteseményt. A szakmai és közönségsiker kezdettől fogva garantált volt, vasárnaptól pedig új dimenzióba helyeződik minden. Mert július 23-án új vizes vb kezdődik Budapesten.

Az orosz páros sikerével zárult az utolsó szinkronúszó szám

Archívum2017.07.22, 20:48

Az orosz Alekszandr Malcev, Mihaela Kalancsa duó nyerte a vegyes párosok szabad gyakorlat versenyét a magyarországi vizes világbajnokság szombati versenynapján, a Városligetben. Ez volt az utolsó szinkronúszó szám a vb-n.

Tom Daley nyolc év után újra felért a csúcsra

Sport2017.07.22, 18:57

A 2009-es győztes brit Thomas Daley nyerte a férfi toronyugrás szombati döntőjét a budapesti vizes világbajnokságon.

Újabb kínai arany, ezúttal szinkronműugrásban

Archívum2017.07.22, 16:00

Kínai páros győzött vegyes szinkronműugrásban a magyarországi vizes világbajnokságon, szombaton.

Női pólótitkok Rockytól Csernusig az Árpád hídon át

Archívum2017.07.22, 15:24

A magyar női vízilabda-válogatott játékosairól most már az egész ország tudja, hogy nem csak szépek, de elképesztően jól is tudnak játszani. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy az említett pozitívumok mellett okosak és humorosak is. Az Origo ezúttal nem elsősorban a szakmára volt kíváncsi, hanem olyan kulisszatitkokra, melyekről eddig nem sokat lehet olvasni.

Gyárfás Tamás újabb négy évre FINA Bureau-tag

Sport2017.07.22, 11:58

Megtörténtek az első szavazások a FINA jelenleg is zajló kongresszusán.

Fürjes Balázs: Budapest nyerésre áll

Sport2017.07.22, 12:31

A vizes világbajnokság lendületet adott Budapestnek, előmozdította régi adósságok törlesztését. Ilyen a Komjádi és Hajós Alfréd uszoda felújítása, az angyalföldi gátépítés vagy éppen a Margitsziget megújítása, új kerékpáros- és gyalogos utak építése. Világtérképre teszi a várost, kissé meglöki a GDP-t, és jobban összekovácsol bennünket, magyarokat – mondta az Origónak Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztések kormánybiztosa, a vb szervezőbizottságának tagja. Interjú.

Családjával szurkolt a Vizes vb-n Kovács Ákos

Life.hu2017.07.22, 08:31

Ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt családjával Kovács Ákos. Most azonban a Vizes vb magyar vízilabdázóinak együtt szurkolt feleségével, Őry Krisztinával és négy gyermekükkel.

Magyarmentes szombat a vizes vb-n

Sport2017.07.22, 07:22

Magyar szempontból csendes ez a szombat a budapesti vizes világbajnokságon. A műúszóknál és a műugróknál nem szerepel honfitársunk, a magyar női vízilabda-válogatott pedig páholyból nézi az ellenfelek viaskodását a legjobb nyolc közé jutásért.

Kettős kínai siker született női 3 méteren

Archívum2017.07.21, 20:07

Kettős kínai sikerrel zárult a női műugrók 3 méteres száma a magyarországi vizes világbajnokság pénteki versenynapján.

Nagy a tét az esti pólómeccseken, a túlórázás sem kizárt

Sport2017.07.21, 18:44

Péntek este eldől, hányadik helyen jut tovább a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokság B csoportjából. Az úgynevezett szétlövés sem teljesen kizárt.

Gyurta Gergely: Nagyon meghaltam!

Sport2017.07.21, 15:11

Alig tudott megszólalni a 25 km-es nyíltvízi úszás befutója után Gyurta Gergely. Nem is csoda, hiszen több mint öt órát töltött a vízben. Kiúszta magát és hatodikként ért célba. Rasovszky Kristóf verekedésbe keveredett és feladta a versenyt. A nőknél Olasz Anna az ötödik, Sömenek Onon Kata a tizenkettedik helyen ért célba. 

Hihetetlen a szurkolói hangulat a vizes vb-n

Sport2017.07.21, 13:59

Ingyenes programokkal, koncertekkel és igazi szurkolói hangulattal várnak mindenkit a vizes világbajnokság szurkolói zónái. Ma Budapesten fellép az Iszkiri gyerekzenekar, a Serengeti Troupe és a Belmondo, míg Balatonfüreden Bebe koncert és a Dalabai Band bulija várja a látogatókat. A Margitszigeti Fan Zone-ban pedig ma Kiss Szofi válogatott szinkronúszónkkal is találkozhatnak a rajongók.

Stabilan magas nézettség az M4 Sporton

Sport2017.07.21, 13:49

Nagy népszerűségnek örvendenek a magyar érintettségű versenyszámok a vizes világbajnokságon.

A mikrofonokat is egységesen pakolja a női pólóválogatott

Sport2017.07.21, 13:45

Kiválóan kezdődött a 17. FINA vizes világbajnokság a magyar női vízilabda-válogatott számára, Bíró Attila csapata ugyanis hibátlanul nyerte meg a C csoportot, így már a negyeddöntőbe jutott és készül a negyeddöntőre. A válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila és négy játékosa, Gurisatti Gréta, Szűcs Gabriella, Czigány Dóra és Gangl Edina a budapesti Aquaworld Resort Hotelben engedett bepillantást a kulisszák mögé.

Péntekre már nincsenek jegyek

Sport2017.07.21, 12:12

A péntek délutáni férfi vízilabda-mérkőzésekre és a pénteki szinkronúszó versenyekre már nem lehet jegyeket kapni - közölte a magyarországi vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője.

Küzdelem a vízben, csók a parton

Sport2017.07.21, 09:33

A magyar női vízilabda-válogatott a Hollandia elleni sikerével (10-8) hibátlan teljesítménnyel végzett a C csoport első helyén, így már a negyeddöntőben várja az ellenfelét. A hollandok elleni összecsapás számos nagy csatát és örömteli pillanatot hozott, így nem volt nehéz feladata az Origo fotóművészének.

A csoportelsőség a tét este férfi pólósainknak

Archívum2017.07.21, 07:24

Péntek este eldől, csoportelsőként végez-e férfi vízilabda-válogatottunk a B jelű négyesben. Ha legyőzzük a franciákat, akkor az olaszoknak tíznél több góllal kell megverniük Ausztráliát ahhoz, hogy ők végezzenek az élen.