víz

címke rss

Játék közben fulladt a Balatonba egy fiatal

Itthon2006.07.26, 12:20

Belefulladt a Balatonba egy fiatalember, miközben barátaival azon versenyeztek, ki tud tovább a víz alatt maradni.

Az úszókra szegeződnek a tekintetek

Sport2006.07.25, 15:12

A "vizesek" - hivatalosan az úszók, a mű- és toronyugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók - 2006-os Európa-bajnoksága szerdán kezdődik Magyarországon, méghozzá két helyszínen: Balatonalmádinál a vízi maratonisták vetélkednek mindkét nemnél 5, 10 és 25 kilométeres távokon egészen vasárnapig, míg a nyitónap délelőttjén, szintén 10 órától, de már a margitszigeti vadonatúj medencében rajtol a mű-, vagy másképpen szinkronúszók vetélkedése, jelesül az egyéni verseny résztvevőinek szabadonválasztott gyakorlataival, majd a páros- és a csapatversenyek következnek a folytatásban.

Az indonéz vizek a legveszélyesebbek

Nagyvilág2006.07.25, 10:49

Indonéziában hajtották végre a legtöbb kalóztámadást az ide év első felében. A második legveszélyesebb Banglades felségvize volt.

Rendkívüli az idei nyár, de nem példátlan

Időjárás2006.07.23, 18:09

A hűvös nyárkezdetet követően igencsak "beerősített" az időjárás: júliusban csupán kétszer hűlt le néhány napra a levegő, a hónap nagy részében zavartalanul tombol a kánikula. Az utolsó napok még erősebb, fülledt hőséget hoznak. Rendkívül erős a mostani hőhullám, de nem példátlan - főleg az utóbbi 5 évben fordult már elő hasonló, sőt ennél erősebb forró időszak is.

Felhőszakadás a kánikulában

Időjárás2006.07.22, 15:44

Kontinensünkön a rendkívüli forróság mellett péntektől ismét a viharok kerültek a középpontba. Pénteken hazánkban még csak elvétve alakult ki zivatar, főként Nyugat-Európában és az Alpokban tomboltak viharok. Szombaton már a Kárpát-medencében is számos helyen volt felhőszakadás, viharos szél.

Európai kánikula, helyenként viharok

Időjárás2006.07.21, 21:57

A hét végén gyenge hidegfront okoz a kontinens nyugati tájain majd az Alpokban zivatarokat. A jövő hét első felében szinte egész Európában nyári idő várható, legfeljebb néhol frissítik záporok, zivatarok a nagy hőséget. Skandináviába is visszatér átmenetileg a nyár. A mediterrán vizek és a Fekete-tenger hőmérséklete 24-26 fokos.

Hőségriadók sorozatban

Időjárás2006.07.21, 14:38

A fővárosban csütörtöktől a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt locsolókocsijai végzik a hűsítést az utakon. A jövő hétfőig tartó időszakban pedig az afrikai időjárás az országban szinte mindenütt kimeríti a másodfokú hőségriadó-készültség feltételeit. A nagyvárosokban a legmagasabb, harmadfokú készültég, a riadójelzés kritériumainak teljesítése sem elképzelhetetlen, ezért Budapest főpolgármestere hőségriadó terveket léptetett életbe. Az ANTSZ azonban nem számít erre, így a riadójelzés egyelőre nem lesz elrendelve.

Vízbe fulladt egy miskolci horgász

Itthon2006.07.20, 12:35

Újabb ember fulladt vízbe, ezúttal egy horgásztónál vesztette életét egy 45 éves férfi. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már tízen fulladtak vízbe május óta.

Szabályozná az állam a vízárat

Gazdaság2006.07.19, 08:34

Hétszeres különbség is lehet ma Magyarországon egy köbméter víz árában településtől függően, a csatornadíjnál pedig ennél is nagyobb a szóródás. Ez is szerepet játszik abban, hogy törvénytervezettel hatósági kézbe kívánják adni a víz- és csatornadíjak szabályozását.

Hőségriadó küszöbén

Időjárás2006.07.19, 21:06

A hét végéig hazánk jelentős területén az afrikai időjárás kimeríti a hőségriadó feltételeit. Különösen a nagyvárosokban van meg erre minden esély, ahol a felszín nagy hőelnyelése miatt az éjszakák is egyre melegebbé válnak.

Megtalálták az olcsvai vízi tragédia harmadik áldozatát

Itthon2006.07.15, 16:57

A Szamos folyóban szombaton kora délután megtalálták annak a 13 éves fiúnak a holttestét, aki két nappal korábban Olcsvaapátinál fulladt vízbe.

Vízbe fulladt egy 16 éves fiú Kecskeméten

Itthon2006.07.11, 22:26

Egy 16 éves fiú kedden délután Kecskeméten a Széchenyi-város melletti mesterséges tóba fulladt - közölte rendőrség.

Vb-főpróbát tart a kajak-kenu válogatott

Archívum2006.07.03, 13:54

A magyar válogatott kedden utazik el a csehországi Racicében csütörtökön kezdődő kajak-kenu Európa-bajnokságra, amelyen hagyományosan a sikeres szereplés reményében száll vízre.

Nem találják a miskolci vízmintákban a megbetegedések okát

Itthon2006.06.28, 23:44

Hivatalosan a mai napig nem bizonyosodott be a miskolci víz fertőzöttsége, a vízmintákból ugyanis eddig nem sikerült kimutatni azokat a kórokozókat, amelyeket a betegek székletmintáiból diagnosztizálták a szakemberek - közölte Vojtilla László, a Miskolci Vízművek Kft. igazgatója.

Fábry Sándor: A pucolt szotyiban nincs költészet

Vendégszoba2006.06.28, 15:46

A műsorvezető a T-Online vendége volt a minap a Telekom vb-parkban: a hangulatnak megfelelően az elvárhatónál több focis kérdést kapott. Fábry a szokásos nyíltsággal válaszolt, diszkréten reklámozta DVD-jét, bánkódott a Cadillac Drive késő éjszakai sávba történt száműzetése miatt, dicsérte a cseh vizeket és a knédlit, mély szeretettel emlegetette Koplárovics Bélát, kikacagta a nagyarcú Beckhamet, és az internet nagyszerűségéről is szót ejtett, noha még nem sikerült feljutnia a pina.hu-ra, bár sok szépet hallott róla. A pucolt szotyoláról pedig olyan lesújtó véleménye van, hogy alig mertük leírni.

Vízbe fulladt egy fürdőző Pápán

Itthon2006.06.20, 20:09

Vízbe fulladt egy 20 éves fiatalember kedden délután a pápai Várkert Fürdő külső medencéjében. A fiú halálának oka egyelőre ismeretlen.

Paksy átalakította stílusát a négyes miatt

Sport2006.06.16, 15:39

Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei közül, úgy tűnik, újabb sikernégyes került vízre. Az olimpiai távon a Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina összeállítású hajó már megnyerte a szolnoki T-Mobile-kupát, az első válogató viadalt, és a szakértők szerint nagyon valószínű, hogy a szegedi Mol-kupa, azaz a második felvonás sem jelent majd gondot számukra.

Igyon több vizet, folyadékot!

Női Lapozó2006.06.16, 14:40

Gyakran halljuk, hogy naponta - átlagos körülmények között - legalább másfél liter folyadékot kellene meginnunk, akkor is, ha nem gyötör bennünket szomjúság. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk elfeledkezni legfontosabb lételemünkről, a vízről.

Kolonics: A vízen csak az előzés számít

Vendégszoba2006.06.15, 17:47

Az [origo] vendégszobájában az augusztusi szegedi világbajnokságra készülő kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György nyári hangulatban válaszolt a sportot a részletekig feltáró kérdésekre. Étrendtől a koron át az edzéstechnikáig minden volt, és kiderült, a legfontosabb, hogy a kenusok mennyire egészségesnek néznek ki.

Ismét lezártak két utat Borsodban

Itthon2006.06.05, 17:33

Újabb két út vált járhatatlanná vízátfolyás miatt hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol így tíz út egy-egy hosszabb-rövidebb szakasza áll víz alatt - közölte Magyar Közút Kht. megyei ügyeletese.

Fodor Márk: Van, amiben haladók vagyunk

Vendégszoba2006.05.30, 20:35

"Nincs olyan hely a világon, ahol ne fordulnának elő emberi jogi sérelmek" - mondta Fodor Márk, az Amnesty International magyarországi vezetője. A jogvédő az [origo] Vendégszobájában hangsúlyozta, hogy nálunk a romák helyzetétől a távoltartásig több helyen súlyos problémák vannak, ugyanakkor akad terület Magyarországon is, ahol kifejezetten dicséretre méltó politikát folytatunk.

Jökullok hátán Izlandon

[origo] utazás2008.02.04, 17:01

Az emberek többsége nyaranta leginkább meleg vidékekre utazik, és igyekszik messze elkerülni a hidegebb tájakat. Akadnak azért olyanok is, akiket vonz a dermesztő klíma, akiket nem kell sokáig kéretni, hogy megmártózzanak akár a fagypont körüli vízben is. A legutóbbi expedíciónk célpontjának Izlandot választottuk, mert ez az ország nemcsak felszíni látnivalókban bővelkedik, hanem búvárkodás szempontjából is fantasztikus élményekkel kecsegtetett.

A napfény városa

Sport2006.05.09, 09:35

Érkezzenek bár a szomszédból vagy a Föld másik feléről, Szeged mindig tárt kapukkal várja vendégeit. A Dél-alföldi régió központja, Magyarország egyik legszebb városa örömmel köszönti a kajak-kenu sport szerelmeseit, akiket összeköt a víz iránti feltétlen tisztelet.

Egy ismeretlen ismerős - Napsugar, a berlini producer

Partytár2006.05.07, 11:48

A Freee magazin munkatársai nemrég a djdownload.com weboldalon barangolva belebotlottak egy gyanúsan magyarosan hangzó nevű producer lemezeibe. Kis nyomozás után kiderült, hogy Napsugar ereiben bizony magyar vér csörgedez. Nemrég nálunk járt Berlinbe szakadt honfitársunk, egy electrobuli fellépőjeként, az interjú is ekkor készült.

Évadnyitás a Balatonon

[origo] utazás2008.02.05, 16:11

A kikötő bejáratánál rendezett zászlófelvonás, majd a Csobánc nosztalgiahajó fedélzetéről az öböl vízébe dobott virágkoszorú jelezte a balatoni évadnyitást Keszthelyen hétfőn.

Nékám Kristóf: Csak a hajlam öröklődik

Vendégszoba2006.04.27, 12:26

Nékám Kristóf allergológus többgenerációs orvos családból származik. Úgy véli, a civilizáció nem átok, csak meg kell tanulni élni vele. Az allergiát tükörnek tartja, mely megmutatja, hogy rosszul viszonyulunk a környező világhoz. Az allergia kialakulásában a szülők, a környezet felelősségére hívja fel a figyelmet. A Vendégszobában - többek között - jó tanácsokkal látta el az allergiától szenvedőket.

Rendhagyó továbbképzésen vettek részt a kajakosok

Sport2006.04.24, 14:34

A magyar sportéletben egyedülálló kezdeményezés alanyai voltak a magyar kajak-kenu válogatott tagjai. Az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által kibővített olimpiai keret tagjai a hétfői esős szeles időben is vízre szálltak, ám ezúttal a budapesti Duna-szakasz egyik állóhajóján gyülekeztek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség e helyen tartotta meg számukra a szezonnyitó versenyezői értekezletet, amelyen több rendhagyó téma került napirendre.

Biciklizz bányában!

[origo] utazás2008.02.05, 16:57

Karintia csodálatos természeti környezetében, a magas hegyek és a több mint 1270 tó között, számtalan régi vár és kastély található. Aki még nem volt Ausztria legdélebbi tartományában, hogy felfedezze a túra-és kerékpáros útvonalakat, idén elkezdheti. Mindamellett, hogy a fix áron foglalhatnak szállást a bringások és persze az egyszerű turisták is, nem is sejtik, hogy micsoda kulturális élményekkel teli, aktív pihenésben lesz részük. A hagyományos bringaútvonalak mellett, akár bányában is tekerhetik a pedálokat.

Százmilliós árvízkárra készülnek a biztosítók

Archívum2006.04.06, 07:10

Eddig harmincnégy árvízzel kapcsolatos káreseményt jelentettek a magyarországi biztosítóknak. Az [origo] által megkérdezett társaságok a 2002-es dunai árvizet meghaladó nagyságrendű kárra készülnek, akkor 650 millió forint kártérítést fizettek ki. A biztosítók készenlétbe helyezték szakembereiket, de végleges kárfelmérés csak az apadás után lehetséges - ekkor derül ki, hogy a víz okozott-e szerkezeti károkat az épületekben. A hullám- és ártérbe épült házak tulajdonosai nem számíthatnak kártérítésre.

Keddre várják a tetőzést Budapesten

Itthon2006.04.04, 09:03

A négy évvel ezelőtti rekordot már megdöntötte a Duna vízállása Budapesten, pedig a tetőzést csak keddre várják. A kormány vészhelyzetet hirdetett a rendkívüli árvízveszély miatt a Duna felső szakaszán. Ez felhatalmazást ad a polgármestereknek, hogy saját hatáskörben rendeljenek el kitelepítést, ráadásul állami támogatásban is részesülhetnek. Összefoglalónkban a víz által körbevett településekről is olvashat beszámolókat.

Hét embert ragadt el a csehországi árvíz

Nagyvilág2006.04.03, 13:24

Eddig hét emberéletet követeltek a csehországi árvizek. Az Elba és a Morva, illetve számos kisebb hegyi patak is kilépett a medréből az országban. Több ezer embert kellett kitelepíteni, számos település és jelentős nagyságú mezőgazdasági terület került víz alá. A kormány rendkívüli állapotot hirdetett. Az Elba németországi szakaszán a szokásos vízállás négyszeresét mérik.

Száraz folyásnyomok a Holdon - és a Marson?

Archívum2006.03.22, 08:57

Olyan felszínformákat azonosítottak a Holdon, amelyek hasonlóak a Marson talált, viszonylag fiatal folyásnyomokhoz. Utóbbiak kialakulását folyékony vízzel magyarázták. Ám mivel a Holdon ez mai tudásunk szerint nem lehetséges, előfordulhat, hogy a marsbéli formák sem víztől keletkeztek.

Kissé visszahúzódott a belvíz

Itthon2006.03.20, 16:53

Kis mértékben csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága hétfőre. Országszerte 239 ezer hektár volt víz alatt. A Tisza mellékfolyói eközben apadnak.

A tisztább víz fokozza az éhínséget Afrikában

Tudomány2006.03.20, 13:20

A vízhordás többnyire a nők feladata Etiópiában. Vizsgálatok szerint a vízlelőhelyekhez vezető hosszú és fáradságos gyaloglás megszűnésével a nők termékenysége egyre fokozódik. A születések számának gyors emelkedése azonban csak tovább rontja az egyébként is alultáplált gyermekek életkörülményeit.

Zöld anya

Babalapozó2006.02.24, 10:56

A háztartási munka jelentős része tisztogatásból, takarításból és mosásból áll. Mindezekhez vizet és mindenféle háztartási szereket használunk. A meggondolatlan vízhasználat és a háztartásokból eredő vízszennyezés csökkenthető. A vizek védelmét és a víztakarékosságot a háztartásban kell elkezdeni.

Az ME révén egy országban tudatosult, milyen fontos elem a víz

Mindentudás egyeteme2006.02.18, 06:58

Somlyódy Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének professzorát arról kérdeztük, min dolgozik mostanában, illetve hogyan emlékszik vissza három évvel ezelőtt nálunk tartott előadására.

Belvíz ellen nincs biztosítás

Gazdaság2006.01.23, 07:27

Lassan megy a belvíz elvezetése a földekről. Az ország délkeleti régiójában komoly gondokat okozhat a szántókat borító víz, különösen, ha az olvadásra nem sikerül kitisztítani a víz elvezetésére szolgáló árokrendszert. Az [origo] által megkérdezett mezőgazdasági termelők szerint csak a tavaszi munkák kezdetekor lehet majd megállapítani, hogy pontosan mekkorák a károk, az azonban már biztos, hogy az elöntött területeken nem kel ki az őszi vetés.

Karinthy Márton: Nem én akartam ebbe a családba születni

Vendégszoba2006.01.09, 15:15

Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, Karinthy Frigyes unokája nemrégiben kétkötetes könyvet írt családja történetéről. A Vendégszobában elmondta: apja, Karinthy Ferenc mindenáron vízilabdázót akart faragni belőle, de mivel ő a víz és az írás elől is menekült, úgy döntött, inkább színházigazgatónak áll. Most, idősebb korára úgy látja, mégiscsak szorult bele valami az ősi késztetésből, ezért kezdett bele az Ördöggörcs írásába.Ennek ellenére is meggyőződése, hogy a Karinthy család legfőbb öröksége mégsem az írás mívelése, hanem az a sajátos humor, amellyel tagjai a világot szemlélik.

Baráth László: Az én sündisznóm teljesen absztinens volt

Vendégszoba2006.01.09, 14:43

Az [origo] Vendégszobájának vendége volt dr. Baráth László állatorvos, akit olvasóink kérdezték koplaló kutyáról, agresszív macskáról, hörcsögről, vadászgörényről, "alkoholfüggő" sündisznóról, törpenyúlról, patkányról, csincsilláról, műanyagevő tengerimalacról, matuzsálemi kort megélt dzsungáriai törpehörcsögről, ivarérett madárpókról, hímfaló fekete özvegyről, szomjas halakról, "izmosabb" kullancsokról...

Ember nagyságú skorpió

Tudomány2006.01.06, 12:04

330 millió évvel ezelőtt ember nagyságú, hatlábú vízi skorpiók mászkáltak a tengerparton a mai Skócia területén.

Gwyneth Paltrow vízben szeretne szülni

Női Lapozó2006.01.04, 17:09

A színésznő férjével, Chris Martin-nal közösen úgy döntött, hogy második gyermeküket saját otthonuk medencéjében szeretné világra hozni. Véleményük szerint ez a módszer az egyik legkíméletesebb a babának.

Víztaszító víz

Archívum2005.12.21, 10:52

Víztaszító (hidrofób) vizet figyeltek meg amerikai kutatók. A körülmények persze nem voltak hétköznapiak.

Újabb folyómérgezés történt Kínában

Nagyvilág2005.12.21, 19:09

Újabb folyómérgezés történt Kínában: kadmiummal szennyezett víz került egy cinkkohóból az Északi folyóba. A folyó mentén több települést is veszély fenyeget.

Fűtés nélkül maradt egy város a szibériai télben

Nagyvilág2005.12.19, 11:14

Elromlott a távfűtőközpont, ezért fűtés és meleg víz nélkül maradt egy város Szibériában. A százezres lakosú Kizil környékén éjjel mínusz 30 fok alá süllyedt a hőmérséklet.

Víz

Női Lapozó2005.12.13, 16:17

 

Cápaveszély miatt tizenötezer fürdőzőt zavartak ki a vízből

Nagyvilág2005.12.10, 10:43

Tizenötezer fürdőzőt parancsoltak ki a vízből Sydney strandjain, cápaveszély miatt. A vízi mentők négyméteres cápát találtak a parti vizekben.

Elzárták a vizet a debreceni kardiológián

Itthon2005.12.03, 20:09

Veszélyes baktériumfajtát mutattak ki a Debreceni Kardiológiai Intézet vízvezeték-rendszerében, ezért szombaton csak palackozott vizet lehetett inni a kórházban. A vízvezeték-rendszert szombaton fertőtlenítették.

A vízen úszó város

[origo] utazás2008.01.28, 17:17

Antonioni és Wenders közös filmje egy kicsit borongósnak és nagyon lassúnak mutatja a lagúnák városát. John Malkovich, Sophie Marceau és Velence, kell ennél több? Bár a film tökéletes, Velence nem ilyen ám. Velence tele van élettel, külföldivel és vízzel.

A teafőzés szabályai

Babalapozó2005.10.26, 21:38

A vizet kivéve nincs még egy olyan kedvelt innivaló, mint a tea. Ködös őszi reggeleken, napközben, de még esténként is nagyon jól esik egy csésze testet-lelket melengető frissítő ital. 

Katasztrofális hurrikánná erősödött a Wilma

Időjárás2005.10.19, 11:30

Már halálos áldozatokat követelő, kitelepítéseket és nagy pusztítást okozó hurrikánná fejlődött a Wilma. A Karib-tenger meleg vize felett hatalmas energiát felhalmozó hurrikán 4-es fokozatúvá erősödött, és veszélyezteti a térség országait.

Heves esőzések okoztak áradásokat a Costa Braván

Nagyvilág2005.10.13, 22:01

Spanyolország északkeleti részén nagy területek kerültek víz alá a heves esőzések következtében, míg az ország középső részén fekvő hegyekben lehullott az első hó.

Izzad, fürdik, lazul, kipihen

Női Lapozó2005.10.12, 16:54

Vízben fürödni többféleképpen lehet. Mindegyiknek más hangulata van. Zuhanyozni egészséges, kádvízben feküdni nyugtató. Usziban úszni sportos, élményfürdőben pancsolni divatos. A tengerben lubickolni sós, jacuzziban pezsgőt szopogatni édes. De van egy fürdőzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Ami varázslatos és meseszép. Ez a törökfürdő.

New Orleans a Rita első áldozata

Időjárás2005.09.24, 09:37

Amitől napok óta félt mindenki, bekövetkezett: a várost védő, a Katrina után csak ideiglenesen helyreállított gátak átszakadtak a hatalmas esőzésektől. A víz folyamatosan ömlik a városba. New Orleans vált a Rita első áldozatává.

Napfürdő és tequlla a maják földjén

[origo] utazás2005.09.14, 13:01

Mi is jut az ember eszébe, ha azt hallja, Mexikó? Lássuk csak! Sombrero, Hugo Sánchez, Zapata, Irapuato (0:6), Cortes, a Los Lobos, maják, aztékok, kaktuszok, tequilák. Mindenből egy csipet, és ha kihörpintettük, már utazhatunk is! Egy gyönyörű ország a történelem leheletével.

Sztárok szállnak vízbe az úszógálán

Sport2005.09.14, 15:11

Újabb és újabb nevekkel bővül a magyarországi és erdélyi árvízkárosultak megsegítése érdekében szervezett, vasárnap délután 5 órakor kezdődő úszógála fellépőinek névsora.

Sportcsarnokot lyukasztott ki a Katrina hurrikán

Nagyvilág2005.08.29, 18:16

Elérte az Egyesült Államok déli partjait hétfőn helyi idő szerint kora reggel az ötös erősségű Katrina hurrikán. A szél kilyukasztotta azt a New Orleans-i sportcsarnokot, ahova a városban maradt mintegy tízezer ember menekült. A hatóságok attól tartanak, hogy az egymilliós város jelentős része víz alá kerülhet.

Rengéshangok

Mindentudás egyeteme2005.08.26, 13:01

A víz alatti földrengések által kibocsátott hanghullámokat a jövőben felhasználják a tudósok az olyan cunamik előrejelzésekor, mint amilyen 2004 végén is pusztított Délkelet-Ázsiában. A hangok elemzése alapján a kutatók csak most kezdenek ráeszmélni, milyen erős rengéshullámokról is volt szó...

Nagy földgázlelőhelyet találtak a norvégok

Gazdaság2005.08.22, 11:34

Hatalmas földgázmezőt fedeztek fel a norvég vizeken. Az Északi-tengeri terület harminc milliárd köbméternyi gázt tartalmazhat. Ha a lelet valóban hasznosítható, az hatalmas lökést adhat a norvég gáziparnak.

Gyerek a vízben!

Babalapozó2005.08.11, 10:53

Strandolni jó! Kisgyerekekkel azonban meglehetősen gondosan kell felkészülni a nyári időszakra, a vízzel, erős napfénnyel való találkozásra. Odafigyeléssel megelőzhetők a strandbetegségek, elkerülhető a napszúrás vagy a hosszú lefolyású bőrbetegség.

Ketten is vízbe fúltak vasárnap

Itthon2005.07.31, 18:02

Két férfi vízbe fúlt vasárnap. Egy jetskiző Muhi mellett, egy fürdőző pedig Kistokajnál tűnt el a bányatóban.

Többszáz halott az indiai esőzésben

Nagyvilág2005.07.28, 09:04

Négyszáznál is többen haltak meg Indiában az ország történetének eddigi legsúlyosabb esőzése okozta földcsuszamlásokban. A legtöbben földcsuszamlások miatt vesztették életüket vagy vízbe fulladtak.

Patkányokat hozott az ár Boldvára

Itthon2005.07.13, 16:11

Miközben a fővárosban csütörtökre várják, hogy a Duna elönti a rakpartot, az első özönvíz sújtotta faluban - Boldván - lassan helyreáll a rend. A vizet lassan kiszivattyúzzák az elárasztott házakból, kertekből, de a sár és a fertőzésveszély egyelőre marad. Komoly problémát okozhat, hogy az elárasztott házak tulajdonosai nem kötöttek biztosítást ingatlanjukra, így önerőből nem tudják majd azokat rendbehozni.

Több mint 100 család házát mosta el az özönvíz

Itthon2005.07.11, 13:11

Házakat, pincéket lepett el a víz a szombati viharos záporok után országszerte.  A legsúlyosabb a helyzet a Borsod megyei Edelényen és Boldván, ahol több mint 100 család lakását mosta alá a víz - írja a RomNet.hu. Összesen száznegyven embert kellett kiköltöztetni és kényszerszállásokon elhelyezni.

Ajánlások utazóknak - légi és vízi utazások

Időjárás2018.04.18, 15:59

A légi és hajózási társaságok által mind elérhetőbb áron kínált utazások hatására egyre többen vállalkoznak repülő- és hajóútra. Az utazás során jelentkező egészségügyi problémák általában nem súlyosak, rendszerint megelőzhetők. Az alábbiakban erről lesz szó.

Ajánlások utazóknak - mérgező szúrások, csípések, harapások

Időjárás2018.04.18, 16:08

A legtöbb állat, hacsak nem beteg vagy éhezik, kerüli az emberrel az összeütközést, de karmukkal, fogukkal, agyarukkal, szarvukkal, tüskéjükkel azonban akár végzetes mechanikai sérülést, mérgezést, fertőzést, allergiás reakciót okozhatnak. A trópusokon fürdőzőknek és úszóknak tájékozottnak kell lenniük a mérges tengeri állatok számos faját illetően, és azoknak, akik allergiásak a méh- és darázscsípésre, szintén különleges óvintézkedéseket kell tenniük. A balesetek többnyire könnyen elkerülhetőek, ha minden állattal tisztelettel bánunk, és kerüljük a fölöslegesen közeli kapcsolatot velük. Ne nyúljon hozzájuk, ne ingerelje őket, se a ...

Kettős horgásztragédia Fejér megyében

Itthon2005.06.18, 09:42

Két horgász halt meg pénteken este egy Fejér megyei tóban. Az egyik vízbe fulladt, a másikat társa kihúzta ugyan a partra, de rövid idő múlva ő is meghalt.

A víz elem - a változatosság

Női Lapozó2005.06.16, 11:07

A védikus tudományok öt alapvető durvafizikai elemet különböztetnek meg, melyekből testünk és a minket körülvevő élő vagy élettelen tárgyak felépülnek. Ez az öt elem a föld, tűz, víz, levegő és az éter. Az elemek közül a víz az örökös mozgást, változatosságot képviseli.

Csak a reklámban kemény a pesti víz

Itthon2005.06.02, 07:03

Budapesten nem kemény a víz - mondta a Népszabadságnak a Fővárosi Vízművek szóvivője. Az egyik televíziós reklámban azonban nap, mint nap azt hallani, hogy a fővárosban a víz 12-19 német keménységi fokos, tehát meglehetősen kemény.

Egy éjszaka alatt eltűnt egy orosz tó

Nagyvilág2005.05.21, 18:16

Közép-Oroszország egy kis falujának lakói rejtélyes eseménynek lehettek tanúi: a falu közelében levő tó vize reggelre eltűnt a mederből. Az esetre még keresik a magyarázatot, amely a flubeliek szerint ahhoz hasonlítható, mint amikor kihúzzák a dugót a lefolyóból, és leeresztik a kád vizét.

Két címvédés a kajak-kenu maratoni ob-n

Sport2006.04.24, 14:33

A párosok szálltak vízre a Győrben rendezett kajak-kenu maratoni országos bajnokság második napján: a férfiaknál a kajakosok és a kenusok között is a tavalyi aranyérmes győzött, míg női kajakban a Barta Diána, Folláth Vivien kettős diadalmaskodott.

Több tucat szerbiai települést öntött el az ár

Nagyvilág2005.05.08, 13:31

Szerbia délkeleti részén több tucatnyi település került víz alá. A hirtelen és nagy mennyiségben érkező csapadék miatt szombaton és vasárnap virradóra több dél-szerbiai folyó - a Dél-Morava, Vlasina, Jablanica, Veternica és Vucjanka - lépett ki a medréből, közel harminc települést öntve el.

Rakéták és vízzel hajtott kiskocsik a Dóm téren

Mindentudás egyeteme2005.04.29, 10:37

A Fizika Éve rendezvénysorozat keretében Szegeden lezajlott a Délmagyarország című napilap konstrukciós csapatversenyének első két fordulója. A jelentkező diákok három fordulóban mérik össze kreativitásukat a tavasz folyamán.

Dögszag terjeng az elmosott bánáti házak között

Nagyvilág2005.04.27, 18:21

Rendkívüli károkat okoztak az utóbbi napok heves romániai esőzései által kialakult árvizek Románia délnyugati és Szerbia északkeleti területein, a Bánátban. Több mint ezer ház vízben áll, és épületek százai omlottak már össze a térségben. A helyzetet gátszakadások és a sár miatt járhatatlan utak nehezítik, több település elszigetelődött a külvilágtól. Szerbiában háziállatok százai estek az ár áldozatául, bomló tetemük fertőzésveszélyt hordoz. A meteorológusok szerint ugyanakkor egyelőre nem kell további tartós esőkre számítani.

Elöntött tíz házat a víz Ipolytarnócon

Itthon2005.04.26, 20:18

Elöntött tíz házat a megemelkedett vízszintű Ipoly kedden délután a Nógrád megyei Ipolytarnócon - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Közép-bánáti falvakat veszélyeztet az áradás

Nagyvilág2005.04.25, 20:54

Csaknem háromezer embert telepítettek ki a Vajdaságban fekvő közép-bánáti falvakból a Temes, az Óbega és a Berzava áradása miatt, több településre is betört a víz, s a becslések szerint csaknem száz ház összedőlt.

Még nem iható a mátrai víz

Itthon2005.04.25, 08:46

18 mátrai településen elszíneződés és bakteriális fertőzés miatt még nem iható a vezetékes víz. A csapokból folyó vízzel ugyanakkor fürödni lehet - közölte az ÁNTSZ.

Keddig biztos zacskós vizet isznak a mátraiak

Itthon2005.04.24, 14:22

Jelenleg 14 500 ember zacskós és palackozott vizet iszik a Mátrában, ahol a hét eleji áradások mostak szennyező anyagot a vízvezetékekbe, ezért a csapvizet csak fördésre és mosásra használhatják a helyiek. Ha vizsgálatok mident rendben találnak, akkor kedden már ihatnak a csapból is az emberek.

Vitte a víz az autókat

Itthon2005.04.21, 10:43

Mátrakeresztest néhány óra alatt tönkretette a Kövecses-patak. A házakba sziklákat és iszapot hordott, autókat ragadott magával, és volt, akinek a fél házát szó szerint elvitte. Nincs víz, és akadozik az áramellátás. A falu tele van munkagépekkel, és az emberek pucolják a rájuk omlott Mátrát az otthonaikból. A fakanálkészítésre specializálódott helyiek műhelyeit is elvitte a víz.

Hidat sodort el a mátrai felhőszakadás

Itthon2005.04.19, 12:25

Nincs áram, nincs víz és nincs telefon két Mátrában fekvő településen, mivel a hétfő esti felhőszakadás elmosta a közműveket. A víz egy hidat is elsodort.

Elöntötte a víz Mátrakeresztest és Szuhát

Itthon2005.04.18, 21:35

A kora esti több órás esőzés miatt elöntötte a víz a Nógrád megyei Mátrakeresztest és Szuhát, rövid ideig az utak sem voltak járhatóak; Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn késő este azt is elmondta, hogy az esőzés miatt húsz ház került veszélybe, s 15 embert éjszakára ki kellett telepíteni, de személyi sérülés nem történt.

Tizedével csökkenhet a legális cigarettapiac

Archívum2005.04.07, 08:02

A magyar cigarettapiac legális forgalma a tavalyi húszszázalékos visszaesés után az idén újabb tíz százalékkal csökkenhet, erre utalnak az első negyedéves adatok. Az adóemelések a feketepiac malmára hajtották a vizet, és ma már minden ötödik szál cigaretta csempészetből származik - írja a Világgazdaság.

Öten haltak meg egy vízbe zuhant gépkocsiban

Nagyvilág2005.03.30, 21:08

Öt ember halt meg egy eddig ismeretlen okból vízbe esett személygépkocsiban a szlovákiai Kassa mellett.

Az élet vize, a fény és az özönvíz

Női Lapozó2005.03.18, 11:33

Vannak olyan álmaink, amelyek a mesék és a mítoszok elemeivel mutatják fel a lélek élő voltát. Ilyenek a vízzel és tisztulással, a fénnyel kapcsolatos álmok, valamint az apokaliptikus, a régi világ pusztulását és új világok létrejöttét tartalmazó álmok.

A víz világnapját ünnepelték Gyulán

Itthon2005.03.17, 19:07

A víz világnapját ünnepelték a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövízig) vendégei csütörtökön délután Gyulán, eközben a társaság közel 350 munkatársa ár- és belvízvédelmi feladatokat látott el a Körösök-völgyében.

Harmadára csökken a napenergia ára

Archívum2005.03.03, 15:57

Haírmadára csökkenhet húsz even belül a napenergia ára. Egy EU-s tanulmány 5-7 eurocentes árat jósol a napenergia-áram kilowattórájáért. Az olcsó áramot úgy tudják előállítani, hogy a napsugarakkal tűkrök segítségével vizet forralnak, a gőz pedig turbinákat hajt meg. Spanyolországban már több, ilyen elven működő erőmű építését kezdték meg.

Ötven brit katona kegyetlenkedhetett Irakban

Nagyvilág2005.02.27, 15:08

Közel ötven brit katonát gyanúsítanak azzal, hogy kegyetlenkedett vagy gyilkolt iraki szolgálata idején. A vádak között - amelyekről a Sunday Telegraph számolt be titkos katonai dokumentumokra hivatkozva - vízbe folytás, agyonverés szerepel.

Indiai barangolások

[origo] utazás2005.02.16, 17:59

Dél-India. Goa tartomány. A tengert nézzük. Nagy. Nagyon nagy és nagyon szépen hullámzik - a Nap pedig csöndesen, lassan megolvad, szétmállik, és feloldódik benne, nagy, vörös tócsát hagyva maga után a vízben. Senki nem szól egy szót sem. A lábujjammal a homokban kapirgászom. E cikk nem útikalauz, nem is élménybeszámoló, hanem amolyan csali, szirének éneke, titkos csábítás - hallja meg, akinek szól! Tizenhármas a szerencseszámom. 2004-ben megkezdett tizenharmadik ázsiai utazásom Indiába vezetett.

Újra víz nélkül maradhat Nagytőke

Itthon2005.02.07, 12:50

Felmondta a Csongrád megyei Nagytőke vízszolgáltatási szerződését az eddigi szolgáltató. A falu még működő egyetlen kútjának szivattyúja ugyanis bármikor leállhat, a település pedig több mint húsz millió forintos javítási költséget nem tudja kifizetni. Így a cég nem tud felelőséggel gondoskodni a további vízszolgáltatásról. Az önkormányzatnak márciusig kell megoldást találnia, különben a település egy éven belül másodszor maradhat víz nélkül.

Február - Böjtelő hava

Időjárás2005.02.02, 15:37

Februárius vagy más néven Télutó havába érkezve, az ősöreg csíziók könyve szerint "felkészülünk a tavaszi munkákra, ha az olvadás beáll, a víznek szabad folyást nyitunk. A gyümölcsösben az egymást sikló ágakat lemessük, hernyófészkeket irtjuk. Tehenek borjadzásakor gyakran és bőven kell almozni. Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik az idő, hideg lészen, de ha keményen fagy, vége a télnek. Ugyanígy Üszögös Péter és Mátyás napján."

Víz alatt is fotózhatunk az új Pentaxszal

Archívum2005.01.06, 19:11

A Pentax több újdonsága mellett többek közt egy ultrakompakt, víz alatt is használható digitális fényképezőt is bemutatott a csütörtök nyílt, Las Vegas-i CES kiállításon.

Büdös víz folyik a csapból egy kaposvári házban

Itthon2004.12.03, 16:17

Az [origo] egyik olvasója arról panaszkodott, hogy egy kaposvári lakótelepi házban sárga színű és rendkívül büdös víz folyik a csapból. A helyi vízműveknél azt ígérték, utánanéznek, mi okozza a problémát.

Vírustól hánytak a nemesgulácsiak

Itthon2004.11.22, 15:01

Vírus okozta a múlt héten a gyomor- és bélpanaszokat Nemesgulácson. A Veszprém megyei tiszti főorvos szerint a szennyezett vízben fürdeni már lehet, egyelőre azonban inni még nem lehet belőle.

Fertőzött víztől betegedhettek meg két faluban

Itthon2004.11.19, 13:09

Lajtoskocsik szállítják az ivóvizet két Balaton-felvidéki faluba, mert egy nap alatt körülbelül 50 hányás-hasmenéses beteg jelentkezett a háziorvosnál. A megyei ÁNTSZ kórokozóra gyanakszik, amely egy csőtöréskor mosódhatott be a vízvezetékekbe.