vita

címke rss

Menczer Tamás: A háborúpárti álláspontról soha nem késő a békepártira váltani

Itthon2023.09.27, 11:05

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn a Parlament őszi ülésszakának első ülésén felhívta a figyelmet arra, hogy Tompos Márton és a baloldal is összevissza beszél, és ahhoz képest amit mondtak, a háború folytatódik, ráadásul most már mindenki azt mondja, az is, aki korábban nem ezt mondta, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítani. Az államtitkár szerint a háborúpárti álláspontról soha nem késő a békepártira váltani.

Lövöldözés volt egy amerikai iskolában, hárman meghaltak

Nagyvilág2023.09.26, 09:36

A dél-karolinai Columbia közösségét megrázta a lövöldözés, amelyben három tinédzser meghalt, egy negyedik pedig súlyosan megsebesült.

Vita után beverték egy autó szélvédőjét, ami ezután jött, az a közúti balhék teljesen új szintje - videó

Auto2023.09.26, 09:29

Elszabadultak az indulatai egy autósnak, akinek egy másik beverte a szélvédőjét.

Halálos vita lett egy kutyavásárlásból, négy embert lelőttek Amerikában

Nagyvilág2023.09.25, 12:26

Meghalt egy kisgyerek és két felnőtt szombaton késő este a floridai Jacksonville egyik lakóparkjában, amikor a rendőrség szerint egy kutya eladása miatt vita alakult ki.

Szijjártó Péter: A kormány legfőbb feladata hazánk fizikai és gazdasági biztonságának garantálása

Itthon2023.09.13, 18:00

A kormány legfontosabb feladata Magyarország fizikai és gazdasági biztonságának garantálása, ez nem egyszerű az erős nemzetközi nyomás és a különböző támadások közepette, de eddig sikerült - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hongkongban.

Előbb a botjával verte a kigyúrt fiatalt, aztán kést rántott az idős férfi a tatabányai boltban - videó

Itthon2023.09.13, 15:41

Felfüggeszett börtön várhat arra a 70 éves férfira, aki egy dohányboltban összeveszett egy fiatallal, akit megütött a járóbotjával, ezután pedig bicskát szegezett a nyakához.

Saját fiát szúrta hasba egy borsodi férfi

Itthon2023.09.11, 16:48

Megkéselte egy apa a fiát egy borsodi faluban. A részeg férfi hirtelen felindulásból bicskát rántott, és hasba szúrta gyerekét, aki életveszélyesen megsérült. Emiatt hosszú évekre börtönbe kerülhet.

Ha rátelepszel a felnőtt gyerekedre, ne csodálkozz, ha egy idő után látni se akar majd!

She2023.09.10, 14:31

Van az a szülő típus, aki képtelen elfogadni a tényt, hogy a gyereke felnőtt. Egy gyerek mindaddig gyerek marad, amíg a szülője él. Ez igaz. De el kell fogadni, hogy egy idő után felnő, és önálló élete lesz.

Itt van Tóth Gabi és Majka minden eddiginél nagyobb botránya - videó

Tévé2023.09.10, 11:24

Soha eddig nem látott feszültséget generált Tóth Gabi és Majka a Sztárban sztár leszek! válogatójában. Már megszokott, hogy évről évre összevesznek, majd kibékülnek, de a mostani vita már személyeskedésbe csapott át, Köllő Babettet is nagyon megsértették, Tóth Gabi pedig kiviharzott a stúdióból.

Két férfi verekedett össze egy hotelben

Itthon2023.09.08, 15:41

Verekedéssé fajult a vita két férfi között egy Bács-Kiskun vármegyei szálloda éttermében. A két férfi ököllel ütötte-verte egymást, végül idegenek választották szét őket. 

Újabb magyarázkodásba kezdett Opitz Barbi a sírós, segélykérős videója után

Tévé2023.09.04, 16:15

Még mindig védi a barátját, de már nem tagadja a veszekedéseket Opitz Barbi, aki a napokban egy sírós, segélykérős videójával ijesztett rá a követőire az Instagram-oldalán. Az utóbbi hetekben többször előfordult, hogy az egyik nap szakítottak, majd gyorsan kibékültek, a párkapcsolatuk már teljesen követhetetlenné vált.

Szilveszteri bulin késelte meg az ismerősét egy somogyi férfi

Itthon2023.09.04, 12:07

Egy somogyi férfi szilveszteri bulin volt vendégségben, ahol az éjféli koccintás után összeveszett az egyik ismerősével, majd egy késsel megvágta és megszúrta.

Rossz helyen volt a postaládája a szomszédjának, ezért megölte

Nagyvilág2023.09.04, 07:54

Két indianai férfi nem tudott megegyezni abban, hogy pontosan hol húzódik a telkük közötti határ, ezért folyamatosan vitáztak egymással. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy az egyikük meggyilkolta a másikat – írja a People.

Gyurcsányék óriási bukása: elmenekültek a Tranzitról

Itthon2023.08.29, 13:12

A tihanyi rendezvényen elhangzott gondolatok egyértelműen közpolitikai iránytűként szolgálnak az elkövetkező egy évben – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a hatalmas sikerű Tranzit kapcsán. A Századvég tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy a Tranziton megjelent több ismert ellenzéki pártpolitikus, viszont nem akart/mert élni a lehetőséggel Gyurcsány pártja, a DK, valamint annak úgynevezett árnyékkormánya, amely így végleg elvesztette a hitelét abban a tekintetben, hogy a kormánypártok vitakészségét kritika tárgyává tehesse. A szakértő az Origónak adott interjúban kifejtette: a jövő választó és választható ...

Egy kávézó tulajdonosa agyonvert egy vendéget egy bárszékkel, amiért az rávizelt a lábára

Nagyvilág2023.08.29, 07:37

Egy kávézóban együtt ivott a tulajdonos az egyik vendéggel, aki egy idő után levizelte a lábát, amitől hatalmas vita alakult ki köztük. Végül a tulajdonos egy bárszékkel fejbe verte a férfit, majd magára hagyta. A megvert férfi nem sokkal később meghalt – írja a DailyStar.

Megkéselte az ismerősét egy férfi Izsófalván

Itthon2023.08.28, 15:28

Egy 20 éves izsófalvai férfi összeveszett az ismerősével, majd meg is késelte. A 36 éves ismerősnek életveszélyes sérülései lettek.

Tranzit: ez volt az eddigi legnagyobb esemény a 2009-ben indult rendezvénysorozat történetében

Itthon2023.08.27, 16:53

Már több mint 650 ezren látták online a tihanyi Tranzit fesztivál interneten is közzétett előadásait és vitáit, amelyek továbbra is elérhetőek lesznek a Tranzit Facebook- és YouTube-oldalán - közölte a fesztivált szervező Kommentár Alapítvány vasárnap.

Betört Britney Spears feje: elfajult a vita közte és férje között

Life.hu2023.08.26, 09:25

Britney Spears házasságáról egyre több és egyre durvább dolog derül ki: sokat és hevesen vitatkoztak férjével, egy alkalommal az énekesnő dulakodás közben a fejét is betörte.

Ma este kezdődik a Tranzit

Itthon2023.08.24, 13:54

Ma este kezdődik Tihanyban a Tranzit fesztivál. Az őszi szezonkezdő eseményen Orbán Viktor kormányfő is beszédet mond. 

Dömötör Csaba: A Tranzit egy immár 14 éves politikai fesztivál, a közösségek közössége

Itthon2023.08.18, 08:28

A jobboldali közösségek, így a Tranzit is jó párat megad azokból a dolgokból, amelyek fontosak az életben. Szövetségeket, bajtársiasságot, és ami a legfontosabb, cselekvési lehetőséget az ország érdekében – jelentette ki Dömötör Csaba az Origónak adott interjúban a jövő héten megrendezésre kerülő Tranzit fesztiválról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy látja, hogy az adja a nyári Tranzit erejét, hogy nincs olyan, az ország helyzetével és jövőjével kapcsolatos súlyponti kérdés, amelyet ne vitatnánk meg ezekben a napokban. Az államtitkár leszögezte: gyakorlatilag nincs a parlamenten kívül olyan hely, ahol ennyii ...

Halálos lövöldözés Virginiában, meghalt egy 10 éves fiú

Nagyvilág2023.08.10, 12:48

Körözés alatt van egy amerikai nő, aki meggyilkolt egy 10 éves kisfiút.

Heti szerelmi horoszkóp 2023. augusztus 5-11.: ez a hét is hoz néhány próbatételt...

Life.hu2023.08.05, 09:47

Már szinte kezdünk hozzászokni a bosszúságot hozó helyzetekhez, és bizony a most következő héten is pillanatok alatt kitörhetnek viták, veszekedések. De meg is lehet előzni ezeket, ha tudatosan törekszünk a békére! Heti szerelmi horoszkóp Székelyhidi Ágnes asztrológustól.

Állandó vita az irodában: hány fokra legyen állítva a légkondi

Life.hu2023.08.03, 14:25

Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de újra velünk vannak az igazán forró nyári időszakok, ilyenkor pedig sok munkahelyen állandó vita tárgya a megfelelő irodai hőmérséklet beállítása. Annak, hogy a nők a magasabb, a férfiak az alacsonyabb hőmérsékletet preferálják, nem csak az eltérő nyári öltözködés az oka.  A tudósok szerint az állatvilágban sem ismeretlen jelenség, hogy az ellenkezű neműek eltérő hőmérsékletű környezetben érzik jól magukat, ennek pedig evolúciós előnyei is lehetnek. Az emberek esetében mindemellett a munkavégzés hatékonyságát is befolyásolja a munkahelyi hőmérséklet, ráadásul itt is tetten érhetők a nemek közötti k ...

Utasok között elmérgesedő vita miatt kellett eltéríteni egy amerikai repülőjáratot

Nagyvilág2023.07.15, 16:10

A Frontier Airlines Las Vegasba tartó, zsúfolásig megtelt repülőgépét kedd este a denveri nemzetközi repülőtérre irányították át, miután két női utas között tettlegességig fajuló veszekedés tört ki.

Bizarr fordulat Kevin Costner válásában: már a tányérokon is veszekednek elhidegült feleségével

Life.hu2023.07.15, 10:56

A hollywoodi sztár, Kevin Costner és elhidegült felesége, Christine Baumgartner válási csatája egyre bizarrabb fordulatokat vesz. Már a konyhai edények miatt is veszekednek.

Zoltán Erika sokat vitatkozik a férjével

Tévé2023.07.12, 09:18

Zoltán Erika a férjével való megismerkedéséről, házasságuk működéséről és közös életükről beszélt.

A pénzügyminiszter, aki megtette a haza védelmét tárgyazó indítványát

Tudomány2023.07.11, 09:10

Százhetvenöt éve, 1848. július 11-én mondta el Pesten, az első népképviseleti országgyűlésen Kossuth Lajos híres megajánlási beszédét a haza védelméről.

Migrációval kapcsolatos vita miatt bukott meg a holland kormány

Nagyvilág2023.07.10, 12:28

Miután a holland kormányban a migráció kezeléséről vallott eltérő nézőpontok áthidalhatatlanokká váltak, Mark Rutte miniszterelnök hétfőre találkozót kért Vilmos Sándor királytól, akinek benyújtja lemondását – erről ír legújabb Fókuszpont elemzésében a Migrációkutató Intézet. A Vargha Márk vezető elemző által jegyzett elemzést az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Megölte a fivérét egy szarvasi férfi

Itthon2023.07.05, 12:12

Egy elfajult vita hevében, részegen mellkason szúrta a testvérét egy szarvasi férfi. Az áldozat a helyszínen meghalt. 

Mutatjuk, mik lesznek az Országgyűlés legfontosabb döntései

Itthon2023.07.03, 11:52

2024-es költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító indítványról dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti, háromnapos rendkívüli ülésének első napján. Elfogadhatják a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt is, valamint megválaszthatják az Alkotmánybíróság új tagjait is. Hétfőn az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök is válaszol a képviselői felvetésekre. 

Combon szúrta az élettársát egy veszprémi nő

Itthon2023.06.30, 10:10

Egy Veszprémben élő nő összeveszett az élettársával, majd a vita hevében egy késsel combon szúrta a férfit kedden. Elfogták a rendőrök.

Csak a vérre és a jajgatásra emlékszik a győri késelő - videó

Itthon2023.06.28, 10:15

Egy győri kocsmában hatalmas vita alakult ki két férfi között a legjobb rétes elkészítési módja miatt. Az egyik férfi annyira ideges lett, hogy hazament egy késért és leszúrta a vitapartnerét. A tárgyaláson most azt állította, annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire az esetből, csak a vérre és a jajgatásra – derült a Tények videójából.

Halálos lövöldözés volt egy mexikói moziban, az ülőhelyen vesztek össze

Nagyvilág2023.06.27, 14:22

Egy mexikói moziban az ülőhelyek miatt kialakult vita lövöldözéssé fajult. A lövöldözés során egy férfi meghalt - közölte a rendőrség hétfőn.

"Nonstop terhes ez a nő?" - Egyre durvább kritikákat kap Kulcsár Edina

Tévé2023.06.27, 11:12

Mint azt korábban írtuk, sokan támadják Kulcsár Edinát a terhessége alatt felszedett túlsúlya miatt. Az egykori szépségkirálynő hat héttel ezelőtt adott életet a harmadik gyerekének, ezért sem meglepő, hogy nem úgy néz ki, mint amikor a fejére került a korona. Bár ő azt mondta korábban a kritikákra reagálva, hogy ezek a megjegyzések inkább motiválóak a számára, de azóta sem csillapodnak a kedélyek a bejegyzései alatt.

Vitatkozott házassági évfordulóján Lékai-Kiss Ramóna és férje – fotó

Tévé2023.06.25, 09:56

A Nagy Ő műsorvezetője és a magyar férfi kézilabda válogatott kézilabdázója négy éve kötötték össze életüket. Évfordulójukat mindig megünneplik és erről beszámolnak követőiknek. 

Keményen üzent Horányi Julinak a TV2 sztárja

Tévé2023.06.22, 13:33

Horányi Julit, illetve annak nézeteit támadja Fehér Holló, aki már másodszor mondta el a véleményét.

Egy veszprémi férfi megkéselte az unokaöccsét és a szomszédját

Itthon2023.06.15, 14:41

A 60 éves férfi dühös lett a szomszédjára, ezért rátámadt egy késsel. Az unokaöccse próbálta védeni a szomszédot, a férfi ekkor késelte meg őt életveszélyesen.

Gázolással végződött egy parkolási vita Celldömölkön – videó

Itthon2023.06.15, 14:28

Az egyik celldömölki parkolóban összeveszett egymással egy autós és egy motoros. Az autó sofőrje előbb megütötte a motorost, majd szándékosan majdnem elütötte, a motorját fel is borította.

Varga Mihály: A jövő évi költségvetési javaslat a stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság pályáján tartja az országot

Gazdaság2023.06.15, 13:12

A 2024. évi költségvetés általános vitája csütörtökön lezárul; a benyújtott törvényjavaslat a stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság pályáján tartja az országot - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán csütörtökön.

L.L. Junior és Kinga az utcán vitáztak - Eldurvul a válás?

Life.hu2023.06.15, 13:21

L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válása nem abba az irányba halad, mint a felek szeretnék.

Fegyveresek öltek meg rendőröket és civileket Vietnámban

Nagyvilág2023.06.11, 14:22

Fegyveresek támadtak vasárnapra virradóra Vietnámban két rendőrőrsre, több rendőrt és civilt megöltek.

Miért támadják jobban Kulcsár Edinát, amióta G.w.M a párja?

Tévé2023.06.05, 13:15

Arra a kérdésre is megpróbáltak válaszolni a Vaker újabb adásának vendégei, hogy miért támadják jobban Kulcsár Edinát, amióta G.w.M a párja, és hogyan kell helyesen kiejteni a rapper nevét.

Botrány és visszatérő páros a TV2-es Párharcban

Tévé2023.05.31, 13:27

DR BRS-ék összevesznek, Viczián Viki pedig megharagszik az előzetesben. 

Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között

Tévé2023.05.29, 21:01

Egy ideje tart a rivalizálás Zámbó Krisztián és Peter Srámek között, annak ellenére, hogy évek óta nagyon jó viszonyt ápoltak. Zámbó egyre nehezebben viseli, hogy Srámek apja, Zámbó Jimmy babérjaira tör. Épp rendeződni látszódott a kapcsolatuk, de újból magára haragította Zámbó Krisztiánt a szlovák származású énekes.

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

Tévé2023.05.29, 14:27

Mint arról korábban írtunk, Opitz Barbi újra kibékült Serleg Alberttel, akiről azt híresztelte az énekesnő családja, hogy tavaly decemberben elrabolta a lányt. Az énekesnő és barátja között sokáig mosolyszünet volt, majd újra kibékültek, ezzel újra előhozták a régi sérelmeket. Opitz édesapja egy megdöbbentő videóban üzent a fiatal párnak, igen dühös hangnemben. Azóta folyik a nyilvános sárdobálás apa és lánya között, most a férfi tisztázta, hogy mi történt valójában közöttük és milyen hatással van a botrány Opitz Barbi családjára.

Botrány volt a TV2-es műsor felvételén

Tévé2023.05.26, 13:01

A gladiátor nem akar harcba menni, a társak értetlenkednek.

Heves vita a vörös szőnyegen: Tom Hanks a Cannes-i Filmfesztiválon esett neki egy férfinak

Life.hu2023.05.25, 13:59

A lenyűgöző ruhák, az elképesztő filmpremierek mellett vitából sem volt hiány a vörös szőnyegen. Tom Hanks feleségével, Rita Wilsonnal az Asteroid City című film kedd esti premierjére tartottak, amikor a színész kisebb összetűzésbe került egy alkalmazottal a helyszínen. 

Durván támadják Tóth Andit legutóbbi videója miatt

Tévé2023.05.23, 11:15

Tóth Andi már hozzászokott, hogy sokat kritizálják őt a közösségi oldalain. A legártatlanabbnak tűnő bejegyzéseivel is komoly indulatokat képes kiváltani egyesekből, most legújabb videója alatt kapott rengeteg kritikát, sokan elítélik a visszavonuló énekesnő viselkedését.

Baby Gabi nem áll le: Nemazalány után Bebét is sikerült kiakasztania

Life.hu2023.05.19, 21:11

A csütörtöki adásban Halastyák Fanninak lett elege Gabiból, a pénteki előzetese alapján pedig ma Bebe akad ki teljesen az énekesnő viselkedésére. 

Heves vita a tárgyalóteremben: L.L. Juniorék nem tudtak megegyezni kislányuk ideiglenes elhelyezésében

Life.hu2023.05.18, 22:12

Szerdán folytatódott L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere kislányuk felügyeleti jogáról kellett volna megegyezniük, ám a tárgyalás dühös szavaktól, vitától volt hangos: egyelőre nem született döntés az ügyben. 

Előző
Következő