Visszavágó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- boksz
- labdarúgás
- Bajnokok Ligája
- ökölvívás
- Európa-liga
- legfrissebb
- legrégebbi
El: A Milan hozta a kötelezőt, kiesett a PSV
Az olasz AC Milan kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, míg a Ferencvárost kiejtő Midtjylland a 93. percben lőtt góllal harcolta ki a továbbjutást.
Az év meccsét játssza este a Videoton
A Videoton az első mérkőzésen Belgrádban elért 0-0-s döntetlent követően kedvező helyzetben várja a csütörtöki (Pancho Aréna, 20.00) Európa Liga-selejtező visszavágóját a szerb Partizan Beograd ellen. Ez már most óriási siker, és egy még nagyobb kapujában van a székesfehérvári csapat. Bármilyen arányú magyar győzelem az EL csoportkörét hozza el a Videotonnak.
Juhász Roland: Ezen a szinten ilyen hibák nem férnek bele
A Videoton az Európa-liga negyedik fordulójának visszavágóján annak a tudatában léphetett pályára a felcsúti Pancho Arénában, hogy a Belgrádban elért gól nélküli döntetlen után akármilyen különbségű győzelmet arat, bejut a második számú európai kupasorozat csoportkörébe. Ám hiába dolgozott ki számtalan helyzetet a magyar csapat az első félidőben, a gólokat - hármat - a Partizan lőtte. A második félidőben a Juhász Roland korai kiállítása miatt emberhátrányban játszó Nikolic-legénység a hajrában kapott még egyet, így végül 4-0-ra kikapott, és búcsúzott az európai futballszíntértől.
Vb-pótselejtező: sárcsata után Svájc utazhat Oroszországba
Sorozatban negyedik világbajnokságára jutott ki a svájci labdarúgó-válogatott, miután az első mérkőzésen elért idegenbeli egygólos siker után hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott Észak-Írországgal.
Jön 2017 legbalhésabb bokszmeccsének a visszavágója
Hivatalossá vált, hogy május 5-én ismét egymás ellen mérkőzik majd a középsúlyú WBC/IBF/WBA világelső Gennady Golovkin és a korábbi nagyváltó-, valamint középsúlyú bajnok Saul Alvarez.
Mayweather nagy lépést tett McGregor és az MMA-ketrec felé
Floyd Mayweather tavaly év végén még határozottan elzárkózott az UFC-től, azaz, hogy a ketrecben is megmérkőzzön Conor McGregorral, ám jelen állás szerint hamarosan mégis sor kerülhet a bokszmeccs visszavágójára. A veretlenül visszavonult amerikai profi ökölvívó ugyanis kiváltja az MMA-licencet.
Meglepő bejelentés: Pacquiao visszavághat Mayweathernek
Meglepő bejelentést tett szombaton Floyd Mayweather, aki Instagram posztjában a Manny Pacquiao elleni visszavágóról beszélt. Persze hivatalosnak még nem tekinthető a meccs, de az ESPN értesülése szerint decemberben kerülhet sor a találkozóra.
Újabb csodára hajt a Manchester United a BL-ben
Hazai sikert ígér a papírforma a Barcelona-Manchester United rangadón a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A katalánok azonban a nyolcaddöntők tapasztalatai alapján nem dőlhetnek hátra, az előző körben az Ajax és a Manchester United is idegenbeli győzelemmel harcolta ki a továbbjutást.
Őrült meccs: hét gól, ismét a Tottenham áll továbbjutásra
A MOL Vidi jutott elsőként a Magyar Kupa-döntőbe
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének keddi visszavágóján a MOL Vidi FC 3-0-ra verte a Debreceni VSC-t a Nagyerdei Stadionban, így elsőként a székesfehérvári csapat jutott a döntőbe, méghozzá kettős győzelemmel.