vipera

címke rss

Tömegverekedés tört ki egy szombathelyi majálison

Itthon2023.12.13, 15:40

Régóta húzódó konfliktusok miatt támadt egymásra két család egy szombathelyi majálison, melynek során egy férfit is megvertek, amiért az közbeavatkozott, és szét akarta választani őket. Az egyik támadónál vipera is volt. Három embert sérült meg, egy közülük súlyosan. 

Viperával állt bosszút ismerősén két férfi egy korábbi vita miatt

Itthon2023.10.11, 16:28

A két férfi egy évvel ezelőtt hajnalban teleszkópos bottal és ököllel támadtak ismerősükre, mert egyikük korábban vitába keveredett vele. A megvert férfi életveszélyesen megsérült, ki kellett műteni a lépét. 

Viperával és pisztollyal támadt rá egy fodrászra, és annak vendégére egy férfi Salgótarjánban

Itthon2023.08.29, 11:22

Egy férfi egy éve elment Salgótarjánban abba a fodrászatba, ahol haragosa dolgozott. Ahogy belépett, rögtön kiabálni kezdett, aztán előkapta a viperáját, és azzal támadt a másik férfira. Birkózni kezdtek, és közben mind a ketten a földre estek. Egy arra járó ember választotta szét őket. Ekkor azonban még nem ért véget az agresszív férfi ámokfutása.

Magyar túrázót mart meg egy vipera Ausztriában

Nagyvilág2023.08.29, 10:29

A hétvégén többször riasztották a Vöröskereszt munkatársait a felső-stájerországi Mariazellerlandban, köztük egy olyan kígyómaráshoz, melynek áldozata egy magyar túrázó volt.

Viperás támadók: megdöglesz k*csög

Itthon2023.03.02, 16:39

Ítéletet hozott a Tatabányai Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akik viperával megtámadták és kirabolták az egyik ismerősüket Tatabányán. 

Folytatódik a hajtóvadászat a viperás szélsőbaloldali bűnözők után

Itthon2023.02.16, 11:33

Újabb két embert azonosított a BRFK nyomozócsoportja a viperás támadások elkövetői közül. A német állampolgárságú férfi és nő ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Egy magyar zenészt is brutálisan megvert a viperás antifa bűnbanda Budapesten

Itthon2023.02.14, 09:52

Pénteken délután egy többfős maszkos társaság viperával rátámadt egy férfira Újbudán, a támadást egy térfigyelő kamera is rögzítette. A brutálisan megvert férfit kórházba vitték. A rendőrök szombaton fogták el a banda négy tagját, egy magyar nőt, 2 külföldi nőt és egy külföldi férfit. Kiderült, hogy a banda több embert is brutálisan megvert Budapesten a ruházatuk miatt. Összesen négy támadást hajtottak végre, ezeknek nyolc sértettjük van, közülük hárman súlyosan megsérültek.

Kígyómarás miatt amputálni kellett egy férfi nyelvét

Life.hu2022.12.03, 20:38

Egy 54 éves indiai férfi gyakran álmodott arról, hogy megharapja egy kígyó, ezért felkeresett egy asztrológust, hogy segítsen neki megszabadulni a rémálmától.

Baseball ütővel és viperával vertek meg egy embert Miskolcon

Itthon2022.11.28, 11:04

Egy miskolci testvérpár az otthonában támadt az ismerősére, hogy megbosszulja az apját. Baseball ütővel és viperával verték meg a férfit, akinek eltört a karja.

Bíró elé álltak a viperás rablók

Itthon2022.11.15, 16:05

Tavasszal két férfi egy viperával rabolt ki egy tatabányai lakást, ahonnan több mint 300 ezer forintnyi értéket vittek el. A rablók most bíróság elé álltak, de egyelőre csak az egyikük ellen született ítélet, és még az sem jogerős.

Viperával fenyegette és meg akarta kötözni fia szomszédját egy férfi Kapuvárnál

Itthon2022.09.27, 12:38

Felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolják azt az 51 éves férfit, aki viperával támadt rá egy 54 éves férfira. 

Halálra vert egy férfit egy X. kerületi biztonsági őr

Itthon2022.06.14, 12:38

Egy viperával vert meg brutálisan öt férfit egy X. kerületi biztonsági őr. Egyikük súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, amelyet már soha nem hagyhatott el, két hónappal később meghalt. A másik négy férfinak óriási szerencséje volt, csak ezért élték túl a kegyetlen támadást.

Drogos sofőrt fogtak a rendőrök Kocson, viperát és boxert is találtak nála

Itthon2021.12.17, 11:16

Drogos sofőrt szűrtek ki a tatai rendőrök tegnap délelőtt a forgalomból. A férfi autójában emellett viperát és boxert is találtak.

Vipera mart meg egy férfit a Királykő-hegységben

Itthon2021.12.06, 17:27

Vipera mart meg egy kirándulót a Barassó megyei Királykő-hegységben. A férfit a hegyimentők hozták le, majd rohammentővel kórházba szállították - írja a Maszol.

A Tibeti-fennsíkról származó mérges vipera fajokat fedeztek fel múzeumban

Tudomány2021.10.18, 16:58

Ha mérges kígyók által látogatott élőhelyekre gondolunk, perzselő sivatag vagy esős őserdőt idézünk fel. De bizonyos mérges kígyók fagyos, hegyes régiókban is virágzanak ami a legtöbb hüllő számára barátságtalan – és két új a Tibeti-fennsíkon élő mérges kígyó fajt épp most írtak le.

Viperával és vascsővel támadtak egy házaspárra Kecelen

Itthon2021.10.08, 17:05

Fegyházbüntetés várhat arra a két férfira, akik januárban az éjszaka közepén kötött sapkából kialakított maszkban törtek rá egy keceli házaspárra, majd vascsővel és viperával verték meg őket, miközben értékeket és pénzt követeltek tőlük. Áldozataik ellenállása miatt azonban semmit nem tudtak magukkal vinni.

Viperával akart megerőszakolni egy lányt Ózdon egy 16 és egy 18 éves lány

Itthon2021.09.14, 09:21

Vádat emelt a rendőrség egy 16 és egy 18 éves lány ellen, mivel horrorisztikus módon próbálták bántalmazni fiatalabb társukat - írta meg a Bors.

Vipera okozott pánikot egy orsovai közintézményben

Nagyvilág2021.05.12, 12:43

Egy kígyó okozott komoly riadalmat kedden a Mehedinti megyei Orsova egyik közintézményének irodájában. A vadállatot a helyi csendőrség emberei fogták be - számoltak be az esetről a Maszol erdélyi hírportálon. 

Hálórendszerrel védik a ragadozóktól a rákosi viperát a Kiskunságban

Tudomány2021.02.11, 12:10

Nagy kiterjedésű hálórendszerrel védik a ragadozóktól a rákosi viperát (Vipera ursinii rakosiensis) a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság egyik vipera-élőhelyén.

Viperával támadt élettársa részeg szomszédjára egy férfi Bábolnán

Itthon2021.01.06, 16:23

Először csak vitatkozott az autóját szerelő férfi és a vele egy lépcsőházban lakó nő, majd az előbbi megragadta és ellökte a vitapartnerét. A nő mindent elmondott az élettársának, aki perceken belül, egy viperabottal érkezett a ház elé.

Hátulról földre rúgták és viperával fenyegették a férfit támadói Oroszlányban – videó

Itthon2020.08.03, 17:28

Minden előzmény nélkül támadt rá két férfira, két fiatal Oroszlányban. Egyiküket, az egyik támadó leütötte és a földön verte, míg társa egy viperát vett elő, és azzal fenyegette.

A város, amely a falain kívül tudta tartani a pestisjárványt

Tudomány2020.04.26, 23:48

A pestis a 17. században komolyan sújtotta az észak- és közép-olaszországi nagyvárosokat, de a tartományi városokat egyaránt. A járvány néhány év alatt több mint 45 000 ember halálát okozta csak Velencében, miközben Parma és Verona népességének több mint a fele meghalt. Egy itáliai közösség, Ferrara polgárai azonban csodával határos módon mind megmenekültek. De vajon mit és hogyan tettek másként, amivel ilyen látványos sikerrel tudtak szembeszállni a járvánnyal?

A Harry Potter szereplőjéről neveztek el egy új kígyófajt

Tudomány2020.04.23, 11:57

A Harry Potter-történetekből ismert, a magyar kiadásban Mardekár Malazár néven szereplő Salazar Slytherinről neveztek el egy Indiában újonnan felfedezett bambuszviperafajt.

Eddig is veszélyben volt, de most végleg megpecsételődhet a sorsa

Tudomány2020.03.15, 11:42

A hegyvidékek felmelegedése a kihalás szélére sodorhatja a görög karsztviperát (Vipera graeca) az MTA Ökológiai Kutatóközpontja tudósainak egy új kutatása szerint.

Viperával támadt a benzinkutasokra

Nagyvilág2019.11.28, 13:23

Egy vitát követően rendőrségi viperával támadt egy besztercebányai benzinkút alkalmazottaira egy 20 éves szlovák férfi - számolt be a Paraméter.sk.

Kirágta magát a vipera testéből, de így sem menekült meg

Tudomány2019.11.11, 13:53

A homoki vipera azt hitte, végre jól lakhat, de áldozatát fűtötte az élni akarás. Végül mindketten életüket vesztették.

Viperával vertek meg egy férfit Debrecenben

Itthon2019.08.26, 14:48

Debrecenben három támadó vert meg egy férfit szombat hajnalban. A rendőrség a helyszínen elfogta a tetteseket.

Viperával esett egymásnak két férfi egy nő miatt

Itthon2019.06.25, 12:37

Két férfi verekedett össze még áprilisban egy nő miatt Bodrogkisfaludon. Az egyik férfi a nő korábbi élettársa, a másik pedig a volt férje.

Amikor megunta, hogy ismerősét ököllel üti, egy viperával verte tovább

Itthon2019.05.27, 15:13

A 37 éves férfi a gyanú szerint szombaton, Perkátán összevitatkozott az egyik ismerősével, akivel már régóta haragban voltak, aztán rá is támadt. Egészen pontosan brutálisan megverte.

Viperával támadt rá egy autós a kamionsofőrre Szikszónál

Itthon2018.12.18, 13:04

Egy 22 éves férfi tavaly szeptemberben Miskolcról tartott Szikszóra, amikor előzés közben összeütközött egy kamionnal. Továbbhajtott, ezért a férfi bosszúból utánament, és egy viperával rátámadt.

Előzés miatt szabadultak el az indulatok

Itthon2017.12.11, 13:10

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt emelt vádat egy 34 éves leányvári férfival szemben. Megrongálta egy másik férfi kocsiját egy közlekedési vitában.

Kirabolt egy szoláriumot, majd viperával megverte az osztálytársát

Itthon2017.09.26, 10:43

Egy 16 éves fiú tavaly ősszel kirabolt egy szoláriumot, másfél hónappal később az egyik osztálytársát verte meg az utcán egy viperával, és ellopta a telefonját is.

Boxerrel és viperával támadtak egy fiatal fiúra és a barátnőjére Szegeden

Itthon2017.09.20, 11:50

Egy fiatal fiú, az apja, a keresztapja és egy ismerősük rátámadtak egy fiatal fiúra és lányra az egyik szegedi iskola előtt a vádirat szerint. A fiatal támadónak az öklén boxer, apja kezében pedig vipera volt. A banda a fiút a földre vitte, pulóverét fejére húzták, és mind a négyen ököllel ütötték, illetve a boxerrel és a viperával is verték. A fiút védeni próbáló lányt is megütötték és megrugdosták.

Meg tudja különböztetni a viperát az ártalmatlan siklótól? Szombaton tesztelheti

Travelo2017.10.16, 11:39

Az elmúlt nyolc évhez hasonlóan most is szeptember első szombatján, szeptember 2-án rendezik meg Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napját. Idén a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban és a Rákosivipera-védelmi Központban ünnepelhet velük.

Leharapta barátja ujját, mert nem fizetett neki

Itthon2017.05.10, 10:08

Le kellett rángatni egy férfit egy másikról, annyira dühös volt. Viperával esett neki.

Potyautas: a repülőn okozott hatalmas pánikot a kígyó

Archívum2016.11.08, 09:04

Nem szívesen látott vendég jelent meg az Aeroméxico légitársaság egyik belföldi járatán. A csomagtárolókból egyszer csak egy vipera bukkant elő, ami érthetően hatalmas pánikot keltett az utasok között.

Viperával fenyegettek meg egy debreceni férfit

Itthon2016.09.21, 14:52

Önbíráskodás miatt nyomoznak a debreceni rendőrök három férfi után, akik egy bevásárlóközpont parkolójában követeltek egy férfitől 400 eurót tegnap este. Viperával fenyegették áldozatukat.

Áúcs! Makkon harapott egy férfit egy vipera

Life.hu2015.09.11, 13:14

Sose vizelj Indiában az anyatermészet lágy ölén, ha férfi vagy! Az alábbi történet majd ráébreszt, miért.

Viperával jött, nem virággal

Itthon2015.01.16, 16:22

Munkahelyén sem hagyta békén feleségét a dühödt miskolci férfi, aki viperával ijetsztgette az asszonyt.

Véres összecsapások Hongkongban

Nagyvilág2014.12.01, 09:47

Viperát és paprikaszprét is bevetettek a hongkongi rendőrök a demokráciapárti tiltakozók ellen, akik körülvették a kormányzati negyedet, az összecsapásokban sokan megsebesültek. Eldurvulni látszik a két hónapja tartó tüntetéssorozat, amit a közvélemény sem támogat már.

Halálra marta a vipera a hüllőshow mutatványosát

Travelo2017.10.19, 14:28

Halálra marta a vipera a hüllőshow mutatványosát

Mérges kígyó mart meg egy magyar fiút Ausztriában

Nagyvilág2012.08.16, 10:02

Megmart egy keresztes vipera egy 12 éves magyar fiút szerdán túrázás közben Ausztriában - közölte az osztrák autóklub.

Viperákat telepítettek a Kiskunságba

Travelo2017.10.04, 14:51

Több mint nyolcvan rákosi viperát engedtek szabadon a természetvédelmi szakemberek Peszéradacs közelében a Kiskunságban. Bár ezek mérgeskígyók, marásuk felnőttekre nem jelent veszélyt, és amúgy sem valószínű, hogy találkoznánk velük, nyugtatnak a szakemberek.

Viperával vertek magyar fiatalokat Szabadkán

Nagyvilág2012.05.23, 13:42

Egy szerb fiatalokból álló csoport vert meg magyar fiatalokat Szabadkán, a szerbiai múzeumok éjszakáján. Az egyik magyar diáknak a száján és a fején okoztak sérüléseket, egy másik bordatöréssel fekszik kórházban. A helyiek szerint a szerb fiatalok vadásznak a magyarul beszélő fiatalokra.

Nem kell csesztetni a kígyókat

Egészség2012.05.14, 10:33

A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A kislány három nappal később már jól volt, de az édesanya szerint a történetnek több tanulsága is van: például az, hogy a vadon élő állatokat "nem kéne csesztetni".

Viperákat és babzsák lőszereket használnak a terrorelhárítók

Itthon2012.02.29, 14:54

Elektromos sokkolót és hangfénygárántot is használhatnak a Terrorelhárítási Központ rendőrei.

Titkolják egy újonnan felfedezett vipera élőhelyét

Tudomány2012.01.10, 15:03

Hétéves kislányról neveztek el egy nemrég felfedezett kígyófajt Tanzániában. A sárga-fekete színű Matilda-szarvasviperát valószínűleg a súlyosan veszélyeztett fajok közé fogják sorolni.

Vasvillával ütötte egymást az utcán két család Kaposváron

Itthon2011.10.19, 12:37

Először csak veszekedtek, majd vasvillával ütötték és viperával fenyegették egymást két család tagjai a somogyi megyeszékhelyen.

Skorpiók, homoki viperák és egzotikus pókok egy kispesti házban

Itthon2011.06.09, 15:56

Hat skorpiót, két homoki viperát, valamint egzotikus pókokat találtak a rendőrök egy kispesti lakóház tárolóhelyiségében. Természetkárosítás miatt indult eljárás az ügyben - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön.

Mr. Bean felnőtt énje: Rowan Atkinson

Tévé2009.01.09, 11:58

Rowan Atkinsont az egyik legnagyobb élő komikusnak tartják Nagy-Britanniában, amin nincs is mit csodálkozni, hisz nevéhez olyan figurák kötődnek, mint Mr. Bean vagy a Fekete Vipera. Humorából jókora merítést kaphatunk a Comedy Central e hétvégén rendezett Mr. Bean-maratonján, magáról a színészről pedig cikkünkből derül ki egy-két érdekesség.

Viperák egy hazai gázvezeték-építkezésen

Tudomány2008.08.05, 08:46

Herpetológust is alkalmaznak a Beregdaróc és Hajdúszoboszló közötti gázvezeték építésénél. A 130 kilométeres csőrendszer ugyanis Csaroda határában viperák élőhelyén húzódik keresztül, így a mérgeskígyók gyakran feltűnnek a munkaterületen.

Vipera mart meg egy magyar fiút Ausztriában

Nagyvilág2008.07.07, 11:10

Keresztes vipera mart meg egy magyar fiút Alsó-Ausztriában. A kamasz sokkot kapott, de túléli. A kígyót agyonverték társai.

Viperával ütötték a kocsmában a török férfit

Itthon2007.09.07, 11:57

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy török férfi Ököritófülpösön, akit azért bántalmaztak öten, mert nem akart együtt inni a kocsmában italozókkal. A férfi többek között nyílt koponyasérülést szenvedett.

Kovács Attila sztárok csapattársa lehet

Sport2007.06.26, 08:57

Istállót válthat Kovács Attila, az IBO nagyváltósúlyú világbajnoka. A "Vipera" néven is emlegetett profi bokszoló menedzsere tájékoztatása szerint a több nagy nevet is felvonultató, német Arena Box-Promotionhoz tart.

Ugrott Vipera nagy lehetősége

Archívum2007.05.24, 16:41

Kovács Attilát, a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyváltósúlyú világbajnokát hamarosan megműtik, így nem tudja elfogadni az ausztrál Sam Soliman kihívását.

Szuperrel erősítettek a hokis Viperák

Sport2007.05.21, 13:21

Hétfőn dőlt el, hogy a svéd Malmö Redhawks magyar válogatott jégkorongkapusa Szuper Levente az olasz Milano Vipershez igazol.

Miló és Vipera is megvédte címét

Sport2007.05.05, 08:03

Miló Viktória megvédte a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoki címét, miután a szombathelyi profi ökölvívógálán legyőzte az angol Shanee Martint. A tízmenetes mérkőzésen a magyar bokszoló nagy csatát vívott remekül küzdő ellenfelével, és végül megosztott pontozással (96-94, 97-93, 93-96) kerekedett felül rajta. Miló ezzel - hat vereség mellett - a 18. győzelmét aratta.

Könnyű Miló, nehéz Vipera

Archívum2007.05.03, 17:30

A Pro-Box Promotion péntek esti szombathelyi bokszgáláján két világbajnoki címmérkőzés kerül megrendezésre, melynek kötelező mérlegelését már csütörtök délután megtartották.

Frazier meglepné pénteken Viperát

Archívum2007.05.02, 07:04

Kovács "Vipera" Attila a Pro-Box Promotion május 4-i, szombathelyi bokszgáláján az amerikai Robert Frazier ellen teszi kockára IBO nagyváltósúlyú világbajnoki övét. A kihívó vasárnap óta hazánkban tartózkodik, és készül a péntek esti címmérkőzésére, amelynek kimenetele mindkét bokszoló további karrierjét döntően befolyásolja majd.

Viperával megvertek egy nyomozót

Itthon2007.03.06, 16:00

Két férfi viperával vert meg egy nyomozót, aki velük szemben intézkedett. A bántalmazás a fővárosban történt.

Viperákat, késeket foglaltak le a vámosok

Itthon2005.12.12, 15:10

Egyebek mellett, 60 ezer "közbiztonságra veszélyes eszközt" foglaltak le a győri vámkommandósok, pár hónapja indított fokozott ellenőrzésük során. A lefoglalt szúró-, valamint ütőfegyverek, a hamisított ruhák és elektronikai berendezések értéke meghaladja a másfél milliárd forintot. Uniós csatlakozásunk óta, ezek már legnagyobbrészt Nyugat-Európa irányából érkeznek az országba.

Viperákat csempészett egy román férfi

Itthon2005.09.02, 21:34

Hat viperát és két görög teknőst próbált autójában elrejtve átcsempészni a román-magyar határon, Nagylaknál egy román férfi. A védett állatok eszmei értéke összesen 280 ezer forint. A vámosok természetkárosítás miatt feljelentették a férfit.

Hokiklasszisok a fehérvári Kontinentális-kupán

Sport2004.11.22, 10:28

Utolsóként az olasz bajnok Milano Vipers csapata jutott be a jégkorong Kontinentális-kupa székesfehérvári négyesdöntőjébe. A Viperák a kazah Torpedo Kazzinc, a norvég Storhamar és az ukrán Szokol Kijev gárdáját előzték meg a selejtező záró körében.

Egymilliárd a túzok és a vipera megmentésére

Itthon2004.11.18, 12:23

Egymilliárd forint támogatást nyert el hazánk az Európai Unió természetvédelmi alapjából. A rekordösszegű támogatást Magyarország a túzok és a rákosi vipera megóvása érdekében kapta. A környezetvédelmi minisztérium a pályázati stratégiáról több évig egyeztetett a pályázókkal.

Biztonsági emberek támadtak nézőkre a Zemplén-ralin

Itthon2004.10.24, 10:48

Egy szóváltást követően biztonsági emberek úgynevezett vipera botokkal támadtak nézőkre a Zemplén-ralin. A verekedésben egy néző súlyosan, kettő könnyebben megsérült, őket a szikszói kórházba szállították.  

Nem vipera, hanem taktikai bot volt a pécsi rendőrnél

Itthon2002.05.17, 16:45

Nem az akár az asztallapot is szétzúzó viperával, hanem bombakereséshez használt, úgynevezett taktikai bottal tett rendet a nézőtéren a múlt heti magyar-horvát futballmérkőzés közben kitört verekedésben egy rendőr - derült ki a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata után. A rendőrt előtte egy szurkoló bántalmazta, aminek a következtében a rendőr keze még mindig gipszben van. 

Még vizsgálják, már tagadják a viperás verést a rendőrök

Itthon2002.05.13, 13:29

Egyelőre keresik azt az eszközt, amivel a múlt heti Magyarország - Horvátország futballmérkőzés közben egy rendőr lecsendesítette a horvát drukkereket. A verekedésről készült fényképeken az látszik, hogy egy viperához hasonló eszközzel fenyegetőzött az egyik rendőr, ám a hatóságok szerint egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tiltott eszközt használták. Az összetűzésben részt vevő rendőrt sebesüléseire hivatkozva egyelőre nem hallgatták meg, bár nyolc napon belül gyógyuló, nem súlyos sérülést szenvedett.

Előző
  • 1
Következő