villanyautó

címke rss
Kiderült, mennyit bírnak a villanyautók végkimerülésig

Kiderült, mennyit bírnak a villanyautók végkimerülésig

Egy sor kedvezmény jár a zöld rendszámmal (díjmentes parkolás, járműadó satöbbi), ráadásul a nyilvános pontokon ingyen, otthon pedig fillérekért lehet tölteni az elektromos autókat. Igen ám, de a hatótáv béklyóba köti őket. Egyáltalán hinni lehet a gyártók ígéreteinek? Sajnos némelyik modell még köztes rátöltéssel is elhasal a teszten. Az Autó című hazai autóslap és a spanyol Coches.net újságírói addig mentek nyolc villanyautóval, amíg le nem merültek.

Az olcsó Tesla hirtelen jóval drágább lett

Gazdaság2016.06.02, 12:23

A Tesla-autók tulajdonosai jelenleg ingyenesen használhatják a cég gyorstöltő-állomásait, a szolgáltatás benne van a kocsik árában. Ez nem lesz így a Model 3 esetében, jelentette be Elon Musk. A töltőhálózathoz való hozzáférésért pluszpénzt kérnek majd a vevőktől. Musk szerint az emberek csak megszokásból hordják az autókat az állomásokra, villanyautók esetében erre semmi szükség. Musk azt mondta, a Model 3 tervezésével július közepén végeznek a mérnökök. A Tesla a tervek szerint július végén megnyitja új akkumulátorgyárát.

Budapest-Milánó túra, nulla liter benzinből

Auto2016.07.23, 15:09

Ott, ahol a lakott terület vége tábla áll, tiltott zóna kezdődik a legtöbb elektromos autónak. Így tartja legalábbis a közvélekedés, a hatótávokat elnézve nem is alaptalanul, de ha nem kell rohanni, és meg tudjuk tervezni a töltést, nem öngyilkosság útnak indulni. A Turbometál blog csapata egy Nissan Leaf-fel vette célba Olaszországot.

Vége lesz a villanyautók ingyenes töltésének

Gazdaság2016.11.21, 06:54

Versenypiaci szolgáltatássá tehetik 2018-tól a villanyautók feltöltését, és bár hatósági árat nem szabna meg a kormány, hamarosan vége lesz a villanyautók ingyenes töltésének.

Napelemeket kapnak a villany Audik

Techbázis2017.08.25, 18:34

Első körben a napfénytetőbe építik majd be a technológiát.

Mindene megvan, hogy letarolja a villanyautó-piacot

Auto2017.10.31, 14:53

A második generációs Nissan Leaf forgalmazása márciusban indul, szerencsére a használhatóbb akkumulátor ellenére sem lesz sokkal drágább a réginél.

Vége a jó világnak, megszűnik az ingyenes villanyautó-töltés Magyarországon

Auto2019.05.29, 12:31

Az ELMŰ-ÉMÁSZ áramszolgáltató kWh-alapú elszámolást és fizetést az e-autó töltőin, amelynek tesztüzeme május 28-án kezdődik. A megoldás teljesen digitális, a fizetés az eCharge+ applikációban rögzített bankkártyával történik.

Nagypapa, mi az a benzinkút? Így festhet az e-autózás jövője

Auto2019.05.29, 20:05

Ma az elektromobilitás a legforróbb téma a járműiparban, a villanyautók robbanásszerű elterjedése a küszöbön áll. De mennyire van ez közel a valóságban? Mikor fognak a lomisok is elektromos furgonnal lassítani a kirakott szeméthalmok mellett? Érdemes még dízelautót venni, pláne fejleszteni és gyártani? Fogják az unokáink tudni, mi az a benzinkút? Szubjektív cikk következik az autózás következő évtizedeiről.

Előző
Következő