világűr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- űrkutatás
- NASA
- csillagászat
- Föld
- bolygó
- legfrissebb
- legrégebbi
Az első űrszonda a Plútóhoz
A legutóbbi jelentések szerint a NASA készen áll arra, hogy elindítsa New Horizons nevű űrszondáját a Plútóhoz - az egyedüli olyan, korábban nagybolygónak tartott égitesthez, ahová az emberiség még nem küldött űreszközt. A 9 éves utazás legkorábban január 17-én, hazai idő szerint 19.24-kor veheti kezdetét, egy Atlas 5 hordozórakéta indításával.
Veszélyessé válhat az űrszemét
Becslések szerint - s ezt egyesek a legoptimistább forgatókönyvnek tartják - a világűrben száguldó roncsok száma 50 év múlva meghaladja majd a bolygónk légkörébe visszatérő és ott elégő hulladék mennyiségét. S mivel a Föld körüli űreszközök száma folyamatosan nő, az ütközéseknek is egyre nagyobb a kockázata.
A téli olimpia környéke - a hét műholdképe
Február elején nagy hóesések érték Észak-Olaszország hegyeit, friss hóréteggel borítva az olimpia helyszíneit. A havazás végén pár napos derült idő következett (az alábbi műholdkép ekkor készült), majd február közepén esővel érkezett az enyhülés.
A holdpor szaga
A holdutazók meg is "szagolták" égi kísérőnket, és erős, az égett puskaporhoz hasonló szagról számoltak be.
Új magyar műszer a világűrben
Egy tengeralattjáróról bocsátották fel a Compass-2 műholdat, amely magyar műszert juttat a világűrbe. A berendezés a magnetoszféra egy sajátos jelenségcsoportját, az ún. whistlereket (légköri füttyöket) tanulmányozza.
Űrkutatás: Magyarország élen jár a térségben
A Magyar Űrkutatási Iroda igazgatóját, dr. Both Elődöt választotta meg első alelnökének júniusban az ENSZ Világűrbizottsága (UN COPUOS - Committee on Peaceful Uses of Outer Space), amely a világűr békés hasznosításával foglalkozó szervezet. A poszt betöltése a hazai űrkutatás komoly elismerésének tekinthető. Napjainkra egyértelművé vált, hogy a világűrrel kapcsolatos fejlesztések húzószerepet töltenek be az egyes országok iparában. Both Előddel készítettünk interjút.
Újra űrrepülőgép a világűrben
Újabb hosszú kényszerszünet és számos fejlesztés után ismét űrrepülőgép indult a Nemzetközi Űrállomáshoz. A Discovery kétszeri halasztás után hazai idő szerint kedden este 20:38-kor emelkedett a magasba. Ez az első olyan küldetés, amelynek keretében a gép a fő üzemanyagtartályról korábban levált és katasztrófát okozott habszivacs-elemek nélkül repül.
Füstköd Észak-Olaszország felett - a hét műholdképe
A Pó folyó síksága Olaszország legiparosodottabb területe. Torino, Milánó és Bologna körül Európa egyik legfontosabb ipari központja alakult ki. Az ipar és a sűrű közlekedés által kibocsátott kisebb szennyezőrészecskék elősegítik a légköri vízgőz kicsapódását, a ködképződést.
Egyedül száll harcba az amerikai űrcowboy
Igyekeztek minél kisebb csinnadrattával közzétenni az új amerikai űrkutatási programot. Sőt, az illetékesek azt állították róla, hogy csak a Clinton-féle program felfrissítése. Szakértők szerint azonban az egyoldalúságot és a világűr hadi célokra való felhasználását hangsúlyozó program nyelvezete arrogáns, fittyet hány a nemzetközi szerződésekre, és kizárja a vitás kérdések diplomáciai rendezésének lehetőségét. A szövetségeseit elidegenítő, ellenfeleit felingerlő, magányos űrcowboy azonban egyre kiszolgáltatottabb lesz - figyelmeztetnek.
- címkék:
- USA
- Amerika
- diplomácia
- világűr
- program
- Címkefelhő »
Szkeptikusok XII. Országos Konferenciája
Az európai Science on Stage sorozat részeként rendezik meg hazánkban a Szkeptikusok XII. Országos Konferenciáját.